írta KecskesTimea | 2019.03.30. | Egyéb kategória
Minden évben ezen a napon lekapcsoljuk egy órára a villanyt a házban a Föld órája keretében. Ilyenkor gyertyafénynél olvasunk esti mesét, nincs filmnézés, nincs laptop és nem hallgatunk zenét. Lehet beszélgetni, sakkozni vagy társasjátékot játszani, enni-inni, akár aludni is, de abban persze semmi izgalmas nincs. További opciókat a gyerekekre való tekintettel nem említek.
Idén ez egy kicsit másképpen alakult. A házban egész napos villanyszerelés zajlott, gyakorlatilag reggel kilenctől este hatig nem volt áram, és nem azért, mert tekintettel a Földre korlátozott ideig és szándékosan lemondtunk róla. Igaz, délelőtt programom volt a gyerekekkel, tehát nem nagyon tűnt fel, de amikor hazaértünk, érdekes volt hallani, ahogy kétségbeesnek, hogy most akkor nem tudom megmelegíteni az ebédet? Nekik eszükbe sem jut a gáztűzhelyet használni erre a célra. Szerencsére mindenki kapott meleg ebédet, sőt a felnőttek kávét is. Az sem volt gond, hogy nem működnek az elektronikai eszközök, hiszen a kert sokkal jobb szórakozást kínált. Csak a kamasz fiam zsörtölődött, hogy hiányzik neki a wifi.
Aztán este, amikor a szerelők elmentek, a gyerekek épp megvacsoráztak lámpafénynél, majd derült égből villámcsapásként újra elment az áram. Sötétség borult a házra, már kintről sem jött be fény. Nem estem pánikba, volt már ilyen, elő a gyertyákat és a zseblámpákat, irány a biztosítéktábla. Ellenőriztem, aztán a pincében lévő másikat is, majd a főkapcsolót is. Semmi. Minden biztosíték felkapcsolva, áram nincs. Oké, értem, Föld órája, de nem lehetne et szervezetten, felkészülten és akkor, amikor mi úgy döntünk?
A párom az én asszisztálásommal elkezdte szisztematikusan átnézni, amit addig szereltek. Órákig tartott, amíg visszajött az áram, de nem tűnik túl megbízhatónak, a szerelést holnap folytatjuk, de amíg ezzel foglalkoztunk, jó pár dolog átszaladt az agyamon:
– Szombati dátummal nem lesz bejegyzés a blogon, az indulás óta először, mert félben van egy, amit internet hiányában nem tudok befejezni.
– Ha rövid időn belül nem oldódik meg a probléma, kiolvad a hűtő.
– Nem tudom kimosni a gyerekek tornacuccát hétfőre.
– Lemerül az összes akkumulátorral működő eszközünk, kezdve a kézilámpával, a fejlámpákkal, de a laptop és a telefonok is, nem beszélve az összes kis kütyüről, mind okosóra, mp3 lejátszó, bluetooth hangszóró. Egy része csak szórakozáshoz kell, de a telefon és a laptop fontos lenne magához a villanyszereléshez is.
– Tévét nem nézünk, és filmet is viszonylag ritkán, de most ha akarnánk, se tudnánk.
– Nincs wifi.
– A legfontosabb: árammal működik a kazán, reggelre hideg lesz és a meleg víz is elfogy.
– Semmilyen elektromos konyhai eszközt nem fogok tudni használni.
– Amíg ez így marad, addig este sötét lesz.
Nagyjából egy éve olvastam egy trilógiát, az Egy másodperccel később című könyvet és folytatásait. Egyáltalán nem elrugaszkodott elképzelés arról, hogy mi történne, ha kontinensnyi területeken hosszútávon megszűnne az áramellátás. Amit én végiggondoltam attól való félelemben, hogy néhány napig villany nélkül kell élnünk, az csak jelentéktelen apróság. A könyvben rövid időn belül leáll az ipari termelés, a bankok, a közlekedés jó része, a kórházak áramellátása beláthatatlan károkat okoz. Engem mélyen elgondolkoztatott, mennyire függünk ma már az elektromosságtól, és mennyire el lennénk vágva a világtól nélküle. Kellemes és nosztalgikus egy-egy estére kipróbálni, mint amilyen a Föld órája, hogy milyen lenne, de az igazság az, hogy fogalmunk sincs azokról az állapotokról. Komolyan elgondolkoztatott a könyv, hogy mi minden kellene ahhoz, hogy egy ilyen esetre előre fel tudjunk készülni.
Nálunk szerencsére – bár további szerelésre vár – de végül még ma sikerült visszaállítani a rendszert, és most az állólámpa fénye mellett, a laptopomon írom ezeket a sorokat. Szóval, köszi, Mr. Edison, hogy nem kényszerülünk arra, hogy gyertyafénynél nézzük a tévét, igazán értékelem.
írta KecskesTimea | 2019.03.29. | Egyéb kategória
Néhány napja befejeztem a Digitális detox könyvet, végigcsináltam a 30 napos feladatsort. Azt hiszem, életem egyik legjobb döntése volt. Hogy milyen hatással volt rám?
-
Nagytakarítást és rendrakást végeztem a telefonomon, alaposan mérlegelt szempontok szerint csoportokba sorolva az alkalmazásokat, eldöntöttem, hogy mi az, amire tényleg szükségem van, ami megkönnyíti az életemet, és mi az, ami valójában csak időrabló. A maradékot gondosan mappáztam és hátrébb tettem.
-
A legtöbb alkalmazás esetében letiltottam az értesítéseket. Így kizárólag akkor ellenőrzöm az e-mailjeimet vagy az Instagram üzeneteket, amikor én döntök így, és nem akkor, amikor üres perceket töltenék ki az értesítések megnézésével.
-
Letöltöttem egy alkalmazást – bármilyen visszásan is hangzik, a könyv maga javasol olyan alkalmazásokat, amik csökkentik a telefonhasználatot – ami méri a telefonnal töltött időmet, az egyes alkalmazásokban töltött időmet, naponta kétszer még a hangulatomra is rákérdez, és statisztikákat készít az adatokból.
-
Kaptam segítséget és ötleteket a könyvből arra, hogy hogyan figyeljek arra tudatosan, hogy a klasszikus telefonpörgetős perceket (sorban állás, várakozás főzés közben) másra fordítsam.
-
Tudatosítottam, hogy mi a fontos nekem valójában. Nem a telefonom.
-
Megismertem az okostelefonok és különösen a közösségimédia-alkalmazások függőséget okozó felépítését, és megszüntettem az ezzel kapcsolatos önvádat magamban.
-
Tartottam teljesen kütyümentes napot: se telefon (kikapcsolva!) se laptop, se internet, se filmnézés. Tudatosodott, hogy mennyire függenek már a mindennapjaink az internettől: találkozók megbeszélése, zenehallgatás, egy recept megkeresése vagy tulajdonképpen bármilyen információ megkeresése hozzá köt. Erre a napra bizony rendesen fel kellett készülni: tudnom kellett, hova akarok menni, hogy találok oda, mit akarok csinálni, ahhoz kell-e valami infó a netről, mit akarok főzni? És a meglepetés: a 24 óra letelte után nem hiányzott! Nem akartam azonnal net elé ülni, sőt, a telefont csak másnap reggel kapcsoltam be.
-
Valóban hasznos eszközként tudom használni a telefont, fényképezek vele, navigációt használok, rádiót hallgatok, de le tudom tenni a kezemből és nem ragadok bele a képernyő vonzásába.
A 30 nap alatt végig jegyzeteltem az egyes feladatokat és a saját megoldásaimat, válaszaimat a naplómba, így ráadásul az írás gyógyító hatásával és egyúttal egy általam szeretett tevékenységgel is összekötöttem a leszokást. Előfordult közben, hogy otthon felejtettem a telefonomat, és hirtelen telefonon akartam hazaszólni, hogy tudjanak róla, hogy nem vagyok elérhető. Vicces volt, de aztán észbe kaptam, és sikerült Waze nélkül megtalálnom az aznapi úticélomat, nagyjából emlékeznem a bevásárlólistámra, és egyáltalán, megtapasztalni, hogy élesben is működik nélküle az élet. Akik végigcsinálták a kihívást, azok között vannak, akik butatelefonra váltanak utána, vagy megtartják sim kártya nélkül az okostelefont csak az alkalmazások használatához, és nem tartják mindig magukkal. Én nem tervezem ezt, de most már úgy érzem, simán menne.
Az utolsó napokban reméltem, hogy a könyv végén még kapok néhány tanácsot és ötletet, mert úgy éreztem, azért ez még nem egy rögzült szokásrendszer, hanem egy nagy tudatosságot igénylő és egyelőre bizonytalan lábakon álló valami – talán kísérlet. Hálás vagyok a könyv írójának, amiért ő sem azt várta el a végén, hogy innentől mindenki csak ezt csinálja tovább, amit eddig, és minden remek lesz. Ad tippeket, ahogy szerettem volna, és kevésbé szigorú nálam, megengedi, hogy időnként lazuljak, és üveges tekintettel bámuljam a képernyőt. Mindezek után a függelékben pedig meditációs appokat és könyveket ajánl a kitartás segítéséhez.
Kinek ajánlom a könyvet:
- aki egyszer is nézett fel a telefonjából a gyerekére úgy, hogy rájött, nem is fogta fel, amit a gyerek az elmúlt percben mondott
- aki automatikusan viszi magával a vécére vagy kapja elő sorban állásnál a telefont, hogy kitöltse azt a két percet is, és ez zavarja
- aki szeretne tudatosabb lenni, több könyvet olvasni, újra meghallani a saját gondolatait
- akinek fáj a hüvelykujja az okostelefontól (nekem a bal mutatóujjam fáj)
- akinek este az utolsó, reggel az első tevékenysége a telefonra nézés, és ezen változtatni akar
- és aki mindehhez használható, gyakorlatias tanácsokat szeretne kapni, és könnyed, jó stílusú biztatást mellé.
A digitális detoxról szóló előző írásomat itt olvashatod.
írta KecskesTimea | 2019.03.28. | Egyéb kategória
Egyszer olvastam egy cikket, ami olyan emberekről szólt, akik az életük közepe táján szakmát váltottak és az új szakmájukban is sikeresek lettek. A cikk írója arra a következtetésre jutott, hogy ez azoknak jön össze, akik olyasmit csinálnak a váltás után, amit valójában egész életükben végeztek: a hobbijukat emelik professzionális szintre, vagy épp az eddigi munkájukat folytatják immár önálló vállalkozásban – a lényeg az, hogy hosszú évek tapasztalata áll már mögöttük.
Ennek az írásnak a kapcsán gondolkodtam el, hogy mi is lenne ez nálam? Ez még akkoriban volt, amikor a fitness képzésre jártam, és kis keserűséggel gondoltam végig, hogy a sportszakma nem ilyen. (Attól még persze lehetek bármi.)
Mi az, amit mindig is csináltam? Olvastam, amióta csak az eszemet tudom, már az oviban is tőlem kértek mesét a gyerekek, ha az óvó néni nem ért rá. Túráztam – egészen kiskoromban a nagypapám vitt az „erdőre”, ahogy ő mondta, aztán cserkész voltam, és csak a felnőtt életem első éveiben maradt ki az erdőjárás, amíg egyszer csak rá nem döbbentem, hogy mennyire hiányzik és hogy szeretném átadni a gyerekeimnek is, és azóta újra rendszeres. És írtam. Iskolai fogalmazásokat, tizenegy éves koromtól naplót, körülbelül ugyanekkor regényt (fantasztikus színvonalon: amikor nem volt ötletem, hogyan haladjon tovább a cselekmény, akkor a főhősnek gyorsan született egy újabb gyereke). Aztán a naplóírás folytatódott, elkísért egészen a diplomáig, és ahogyan az már lenni szokott, a felnőtt élettel, a munkába állással ez is elmaradt. De nem sokáig: az első terhességem alatt és utána babanaplót írtam, nem a boltokban kapható kitöltögetős fajtát, hanem egy keménytáblás könyvecskét. Írtam cikkeket pályázatokra és meséket a fióknak, ezeket már nem kézzel. Rengeteget jegyzeteltem főiskolán, egyetemen, munkahelyeken. Később jöttek a blogok, aztán már csak határidőnaplók és munkahelyi feljegyzések meg teendőlisták. Láttam, hogyan satnyul a kézírásom, és milyen keveset bírok: megfájdul a csuklóm, görcsös lesz a kéztartásom.
Akkor vettem az első naplómat a babanapló óta, és mindent írtam bele: klasszikus beszámolót a napjaimról, érzéseket, amik foglalkoztattak, feldolgoztam benne konfliktusokat, de volt benne karácsonyi ajándéklista és más apróságok is. Egyszer heteken keresztül írtam egy listát napi egy dologról, amiért hálás vagyok, aztán egy másikat arról, hogy mit csináltam jól aznap. Éreztem, hogy jót tesz, már önmagában a kézírás is, a legjobb hatással pedig az írásban megfogalmazott lelkizéseim voltak: felszabadító érzés volt leírni, ami a szívemet nyomja.
A címben szereplő gyógyító írás nagyon hasonló: egy James Pennebaker nevű szociálpszichológus végzett először kísérleteket azzal kapcsolatban, hogy milyen hatással van az emberre, ha leírja a gondjait. A kísérlet résztvevői egy velük megtörtént traumáról írtak, míg a kontrollcsoport felszínes dolgokról. Az eredmény: a nehézségeiket szavakba öntők ellenállóképessége javult, a kísérlet utáni időszakban kevesebbet voltak betegek. Ismételt tesztek alapján az írás gyógyító hatása mérhető. Pennebaker szabályrendszere szerint fontos, hogy legalább 3-4 napon, napi 15-20 percen keresztül nyugodt körülmények között írjunk, olyan témáról, ami személyes, fontos, minket érintő, és az érzelmeinket is írjuk le vele kapcsolatban.
Hogy miben rejlik a gyógyító hatás? Az írás során feldolgozás zajlik: átgondoljuk, jobban megértjük és átkeretezzük a történteket, az érzelmeinket hozzáfűzve pedig ráébredünk arra, hogyan is hatott ránk a dolog, megtaláljuk a kifejező szavakat, értelmet találunk a minket fogalalkoztató témában. Többet megtudunk magunkról és rendezzük ezt a tudásunkat, mindez énerősítő hatású. Időről időre, napokon át írok így én is, fontos, hogy kézzel. Maga a kézírás, a mozdulatsor is fejlesztő hatású, az agyunk olyan területeit aktivizálja, amelyet amúgy beszédképzésre használunk, hozzákapcsolódik a látás és az érzelmi feldolgozás is.
Ha nincs kedvetek, időtök a gyógyító írás eredeti alapelvei szerint napi 15-20 percet írni, vagy nem áll módotokban ennyi időt zavartalan elmélyüléssel tölteni (akinek gyerekei vannak, érti, miért írom ezt) akkor napi néhány mondat erejéig javaslom a hálanaplót. Jobban fogod érezni magad, ha este végiggondolod, mi is történt ma, amiért hálás lehetsz. Lehet ez egy olyan egyszerű dolog, mint például hogy ma sütött a nap, de egy kedves megjegyzés vagy szívesség – a lényeg, hogy a legidegesítőbb, rohanós napban is megtalálhatod azt a jó dolgot, amit érdemes lejegyezned. Később pedig igazi felüdülés lesz visszaolvasni.
Nekem még levelezőtársam is van. Papíron, borítékban, postán, mint gyerekkorunkban, amikor a Pajtás magazinban böngésztük a levelezőtárs rovatot. Amióta olvastam a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság című könyvet, amit egyébként melegen ajánlok nektek is, szöget ütött a fejemben a gondolat, és találtam olyat, aki ugyanígy volt ezzel. Úgyhogy megint írok: naplót, levelet, idézeteket könyvekből, listákat és gondolatokat.
Ti szoktatok kézzel írni?
írta KecskesTimea | 2019.03.27. | Egyéb kategória
Ehhez a poszthoz az inspirációt PuPilla blogja adta, bár én már a Tíz kicsi könyv blogon láttam, utóbbinak vagyok rendszeres követője. Olvasni szeretek, listafüggő vagyok, könnyen jött a döntés, hogy én is megmutatom könyvlistáim kicsit talán átláthatatlan rendszerét.
Először is, évek óta amint bármit elolvasok magamnak, máris írom a helyes kis pillangós Bomo Art noteszembe, csak egy egyszerű listába, amit egyedül az évszám tör meg, azaz évente kezdek új listát. Innen tudom könnyen megkeresni, hogy hány könyvet olvastam abban az évben, és hónapokra is tudom bontani, mert a lista tartalmazza a könyv sorszámát, az írót, a címet és a dátumot, amikor befejeztem. Azért hangsúlyoztam ki, hogy ez a magamnak olvasott könyvekről szól, mert a gyerekeknek olvasott könyveket az idei évig nem listáztam. Nem éreztem azokat a saját olvasmányélményeimnek, a listámba tartozóknak. Pedig én olvasom őket, és ahogy egyre nagyobbak a gyerekek, egyre inkább jelentenek valódi élményt nekem is a könyveik. Volt erről egy érdekes beszélgetés a Nincs időm olvasni khívás facebook csoportjában, annak hatására kezdtem el idén egy külön listában írni a gyerekkönyveket is, mellettük megjelölve, hogy melyik gyereknek olvastam. Valamint valamikor a tavalyi év második felében feltámadt bennem az igény, hogy mindennap olvassak verseket is, és minden hónapban hozzak egy még ismeretlen verseskötetet a könyvtárból. Talán már említettem valahol azt a szép szokásunkat, ami adventben alakult ki, hogy a gyerekeknek minden reggel gyertyafény mellett olvasok verseket a reggeli mellé – ezeket a köteteket a saját verseimmel közös listába írom, Verseskötetek 2019 cím alatt. Így van egymás mellett három különböző könyvlista ettől az évtől a pillangós könyvecskében.
Emellett nagyon tetszett már régebben is a Bullet Journal koncepciója. Én nem használom hagyományos határidőnapló-funkcióban, csak a listáimat teszem vizuálissá benne. Itt már nem szerepelnek adatok, csak író és cím, egy rajzolt könyvespolc formájában. Felül az évszám, és mivel 2018 másfél polcot töltött meg, 2019 a polc közepén kezdődik. A könyvek közötti kis rajzos elválasztók a hónapokat is elválasztják egymástól.
Van olyan listám is, ahol egyszer szépen lerajzoltam, milyen könyveket szeretnék a jövőben kiolvasni, és ha megvolt, kiszínezem. De ez a lista nem vezethető igazán precízen, mert a jövő olvasás tekintetében annyira rugalmasan alakul, hogy sokszor nem ezt a listát követem. Azért néha visszatérek hozzá, megörülök, hogy egyes itt szereplő könyveket kiolvastam azóta, és jöhet a színes ceruza.
Tavaly jelent meg a NIOK kihívás alapítójának, Szabados Áginak az olvasónaplója, Nincs Van időm olvasni címmel. Reméltem, hogy valaki meglep vele karácsonyra, de inkább sok minden mással leptek meg, úgyhogy az első könyvesbolti látogatásom alkalmával beszereztem magamnak. Azóta precízen vezetem és tényleg szeretem, nagyon praktikus, és abban is segít, hogy egy kicsit gondolkodjak a könyvről, lezárjam az olvasásélményt. Van hely az idézeteknek is, amiket érdemesnek tartok kiírni magamnak, na és mindenki kedvence a napló hátuljában található olvasásmérő.
Emellett még Google Keepet használok az elolvasandó/beszerzendő könyvek listázására, aminek az az előnye, hogy mindig nálam van a telefonomban. Ha egy jó ajánlót olvasok, már írom is fel a végtelen lista aljára, vagy ha a könyvesboltban nézelődöm, visszafogom magam és nem vásárolok ész nélkül, hanem a címek, amik megfogtak, a listára kerülnek, és a könyvtárban ez alapján keresgélek később. A lista pipálható, és az alján áthúzott betűkkel ott maradnak azok a listaelemek is, amiket már beszereztem. Ez a lista csak a beszerzendő könyveket tartalmazza, ami átfedést mutat az elolvasandókkal, de nem egyenlő vele. Itt nem jelzem, hogy el is olvastam-e a megszerzett könyvet… azt a könyvespolcon vagy az éjjeliszekrényen látom, meg az olvasójegyemen, amikor ráébredek, hogy vissza kéne vinni a könyveket, de még nem sikerült mindet kiolvasni. Mert persze mindig „csak még egyet” hozok a könyvtárból, de valahogy a végső mennyiség mindig annyi, amit lehetetlen hosszabbítás nélkül teljesíteni.
A moly.hu nekem mindig átláthatalan volt, a Goodreadsen regisztráltam, de aztán rájöttem, hogy valahogy az online platformok nekem nem működnek erre a célra. És akkor ahogy ehhez a cikkhez olvastam, hogy mások hogyan csinálják, rátaláltam egy újabb, szuper módszerre: a Book Riot exceles megoldására. Biztos, hogy ki fogom próbálni, mert ez ráadásul grafikonokat is szerkeszt a listázott könyvek adataiból. És melyik hozzám hasonló megszállott ne szeretné ezeket böngészni?
Ti hogy vagytok ezzel, listázzátok a könyveiteket?
írta KecskesTimea | 2019.03.26. | Egyéb kategória
Mivel a legutóbb egy kellemes kávénál hagytuk abba, arra gondoltam, most a különböző kedvtelésekkel, hobbikkal, esetleg élvezeti cikkekkel folytatom. Kezdve a kávéval és a teával: mindkettőt lehet kimérve, csomagolás nélkül kapni, derítsd fel te is a lakóhelyeden a lelőhelyeket! Ha az alapanyag megvan, a kávét kotyogósban, a teát kannában, teatojásban főzöm, otthon fémdobozban vagy csatos üvegben tartom mindkettőt, és a kávézaccot is, a teafüvet is a komposztba teszem. Nálam élvezeti cikk még a csokoládé, a túró rudi. Csokit legutóbb Szerencsen vettünk kimérve a csokigyár boltjában, de tudok helyben is egy csokoládéboltot, ott utána fogok járni, hogy adnak-e a saját dobozomba. Addig is a boltokban a papír csomagolású csokit keresem, egyébként pedig igyekszem leszokni erről az édes szenvedélyről, és itthon készült süteménnyel pótolni. A túró rudira viszont megtaláltam a tökéletes megoldást egy recept formájában, nekem nagyon bevált, ennél is a beszerzett csokoládéra kell figyelni.
A hobbijaim közül az olvasás viszonylag egyszerűen megoldható. Persze olvasó körökben szenvedélyes vitát válthat ki, hogy mi az, hogy a könyvet hulladékként fogom fel, hiszen az érték. Tudom, hogy érték, ki is értené ezt nálam jobban. Ennek megfelelően sok is van már belőle itthon, úgyhogy most már igyekszem korlátozni a vásárlásaimat, és inkább csak azt megvenni, amit biztosan többször fogok forgatni. Most már gyakorlatilag mindent a könyvtárban keresek először, és ha egy könyvvel kapcsolatban úgy érzem, hogy muszáj a magaménak tudnom, akkor veszem meg. Megoldást jelentenek még a különböző könyvcserebere-oldalak, a használt könyv vásárlása és az e-book olvasó is – bár itt is megoszlanak a vélemények: vajon az e-book olvasó, mint elektronikai cikk előállítása hány papírkönyv kinyomtatásával ér fel? Ráadásul ma már sok kiadó figyel arra, hogy újrafeldolgozott papírt használjon. Én azt gondolom erről, hogy ha a lakásban elfoglalt hely is számít, és tényleg meg kell venned azt a könyvet, és már van olvasód is, akkor válaszd az e-bookot. Hulladékcsökkentési szempontból az a legjobb, minél többen olvasnak egy könyvet – iratkozz be a könyvtárba!
Ott vannak még a sportok. A legtöbbjük viszonylag sok felszerelést igényel. Érdemes ezen a területen is a használt sportcikkek piacán körülnézni, rengeteg internetes oldal és facebookos piactér kínál ilyeneket. Az is fontos, hogy ne szaladjon el veled a ló, ne vedd meg például a sokadik pár futócipőt csak azért, mert olyan szép. Használd addig a meglévő sporteszközödet, ameddig bírja. Ugyanez igaz a ruházatra, kulacsra és a többire is. Mindig gondold meg vásárlás előtt, hogy tényleg szükséged van-e az újabb darabra? Nekem két pár futócipőm van egyszerre, egy aszfaltra és egy terepre, a terepcipőmet túrázáshoz is használom. Egy-egy csapatpólóm van versenyekre (de ahogy nemrégiben írtam, egy ideje nem versenyzek, most hosszabb túrákra veszem fel ezeket) és a korábban versenyen kapott technikai pólókat használom edzésre. Szóval, a tudatos vásárlás itt is nagyon fontos.
Ha már a túránál tartunk: a ruházat, hátizsák hosszútávú használata mellett az is fontos, hogy a szendvicsedet szalvéta vagy alufólia helyett tartós szendvicscsomagolóban vidd magaddal, a vizedet kulacsban, és teljesítménytúrán is legyen nálad saját pohár vagy bögre, hogy annyival is kevesebb műanyag poharat kelljen a szervezőknek használni. Szerencsére sok túra szervezésekor már kérik, hogy mindenki vigyen magával saját poharat.
Kézműves hobbiknál viszonylag sok hulladék keletkezik: a varrásnál lepotyogó anyagdarabokat, cérnát, a kötés-horgolás közben keletkező fonaldarabkákat gyűjtsd össze, jól jön majd a kitömött állatok, párnák készítésénél. Próbálj úgy gazdálkodni az anyaggal, hogy minél kevesebb felesleg maradjon.
Rajzolás, írás és egyéb papírhoz kapcsolódó hobbik esetében a nem sikerült munkákat ne gyűrd össze dühödben, inkább csak tedd félre, később gyűjtsd egy kupacba, és ha a környékeden lesz papírgyűjtés, add le, a közeli iskola vagy ovi pénzt kap érte. Ha használsz zsírkrétát, az apró darabokból, amikkel már nem tudsz dolgozni, sütőben olvaszthatsz újat. Ha olyan grafomán és ehhez kapcsolódóan írószermániás vagy, mint én, részesítsd előnyben az újrapapírt, a természetes anyagú eszközöket. Tudom, milyen függőséget tudnak okozni a szép papírok, tollak, újabb és újabb füzetek, mappák – itt is a tudatos énedet kell előtérbe helyezni. Minden vásárlásnál futtasd le a kérdést: biztos, hogy kell a századik füzet, mert olyan szép? Nem elég az otthon meglévő tizenkét különböző árnyalatú rózsaszín tűfilc? Csak akkor vedd meg, ha lelkiismeretfurdalás nélkül átmész a saját rostádon. De ne csapd be magad!
Azt hiszem, az összes tevékenységünkön végig lehet menni ezzel a szemlélettel, és írni egy listát, hogy mi kell ahhoz, hogy meglegyen mindened a kedvenc időtöltésedhez, de semmi se legyen felesleges, semmit ne vigyél túlzásba. Lehet az a kertészkedés, a főzés vagy a tortasütés, a horgászat vagy a bélyeggyűjtés: szánj rá egy kis időt és racionalizáld. Ne dobj ki semmit, amid már megvan, azokat használd élettartamuk végéig, de amikor vásárlást tervezel, mindig legyen ott a kérdés a fejedben: tényleg szükségem van rá?
Legutóbbi hozzászólások