Veganuary – a januári vegán kihívás

Veganuary – a januári vegán kihívás

Te csatlakoztál?

Az elmúlt években megszokhattuk, hogy – környezettudatosság témájában is – szinte minden hónapra jut valamilyen kihívás. Minden hónapnak van valamilyen témája, amire fontos felhívni a figyelmet. Ezeknek a kampányoknak sosem az a lényegük, hogy egy hónapig éljünk a tematikájuk szerint, aztán térjünk vissza a korábbi életünkhöz. A műanyagmentes július, az élelmiszerpazarlás-mentes október vagy épp a száraz november célja más. Inspirálnak, hogy ismerjük meg a saját viszonyunkat egy-egy témához, figyeljünk a szokásainkra, és amit tudunk, tartsunk meg hosszú távon is. Ha sokan vezetünk be apró változtatásokat, összességében nagy eredményeket tudunk elérni. Akár áttérhetünk a vegán életmódra is.

Ilyen havi kihívás a veganuary vagy hazánkban Veganuár néven indult kezdeményezés is, amelynek már a nevéből is kiderül a célja. Arra biztat, hogy próbáld ki januárban egy hónapig, hogy milyen állati eredetű élelmiszerek nélkül táplálkozni.

Miért vegán?

Miért is jó a növényi alapú táplálkozás? Akik emellett teszik le a voksukat, állítják, hogy egészségesebbek, energikusabbak lettek, mióta vegán életmódot folytatnak. Ebben több egészségügyi szervezet is megerősíti őket: a növényi étrend csökkenti a leggyakoribb betegségeink kockázatát. Talán még ennél is erősebb, de mindenképpen egyértelműbb érv, hogy a vegán táplálkozás etikusabb és fenntarthatóbb. Az etikussághoz nem fér kétség: számtalan elrettentő hír és videó található az interneten a tömeges állattartás valódi arcáról. Ha kevesebb állati eredetű ételt fogyasztunk, várhatóan belőlük is kevesebbre lesz szükség, és ugyanakkora területen jobb körülmények között élhetnek majd.

A vegán étrendhez nagyságrendekkel kevesebb vízre, földterületre és egyéb erőforrásra van szükség, mint a húsfogyasztáshoz. Megdöbbentő adat, hogy a Föld lakható felszínének mindössze 1%-át teszi ki az emberek által használt összes épület, út és lebetonozott felület, míg a a terület 45%-án termesztünk takarmányt vagy legeltetünk állatokat. Az állattenyésztés által kibocsátott üvegházhatású gázok mennyisége felér az összes szárazföldi közlekedési eszköz és repülőgép által kibocsátott gázzal. Évről évre felkapjuk a fejünket a dél-amerikai őserdőkben tomboló tüzekkel kapcsolatos hírekre. Ezek egy részéért is a legelők iránti fokozott igény a felelős. Árnyalja a képet, a ve a legnagyobb a marhatenyésztés ökológiai lábnyoma, és ez leginkább az amerikai táplálkozási hagyományokhoz köthető. Magyarországon sokkal inkább a tejtermelés, mint a húsfogyasztás a szarvasmarhatenyésztés ösztönzője.

A Londoni Egyetem kutatói néhány évvel ezelőtt kidolgozták ’A Föld Egészsége’ étrendet. Ez az az ajánlás, amelyet ha mindannyian követnénk, akkor sikerülne megőriznünk bolygónk egészségét – és a sajátunkat is. Szerepel benne a húsfogyasztás felére csökkentése és a gyümölcsök, zöldségek, hüvelyesek és magvak fogyasztásának megkétszerezése is. Rengeteg érdekes adat látott már napvilágot a témával kapcsolatban, és mindenkit más győzhet meg. Van, akit az, hogy egy focipályányi terület 1-4 húsevőt lakathat jól, szemben 15 növényevővel. Van, akit az, hogy egy kilogramm sertéshús előállítása 50 km autózás széndioxid-kibocsátásának felel meg és 6000 liter vizet igényel, míg ugyanez a zöldségek esetében mindössze 4 km és 300 liter víz.

Mit tegyek, ha a vegán étkezés túl nagy lépés nekem?

A teljes vegánság még akkor is hatalmas lépés, ha ezek az adatok teljesen meggyőztek. De szerencsére ezt sem kell egyszerre! Tegyél meg akkora lépéseket, amekkorák neked beleférnek, és közben tájékozódj. Egy ilyen lépés a húsmentes hétfő. Ha heti egy nap nem fogyasztasz húst, máris 100 kilogrammal lesz kevesebb a szén-dioxid a légkörben! Kipróbálhatod a vegetáriánusságot is egy hónapig. Ez esetben nem mondasz le a tejtermékekről és a tojásról, de vállalod, hogy egész januárban húsmentesen étkezel. Én emellett döntöttem, és az eddig eltelt napokon csak nagyon ritkán hiányzott a hús. Elhatározásodban segíthet a mozgalomhoz kapcsolódó külföldi és magyar honlap cikkekkel és hírlevéllel, és csatlakozhatsz inspiráló online közösségekhez is.

A Veganuary mozgalomhoz minden évben egyre növekvő számban csatlakoznak. 2014 óta már több, mint egymillióan vettek részt benne világszerte, és idén rekordot döntöttek 500 ezer új feliratkozóval. A magyar kihívást 14 ezren kezdték el eddig, és a korábbi években 84%-uk nyilatkozott úgy, hogy javult az egészsége.

És ha rendszeresen sportolok, vagy babát szeretnénk?

Sokakban felmerül, hogy mi a helyzet a sportolással vagy a speciális élethelyzetekkel. Ezekről is sok meggyőző cikket lehet találni, és ismert személyek, például sportolók is kiállnak a vegán életmód mellett. Várandósság és szoptatás alatt természetesen a táplálkozásunkra is jobban oda kell figyelni, ez nem a drasztikus változtatások ideje. Ha korábban is így táplálkoztál, vagy két várandósság között fogalmazódott meg benned az igény a változtatásra, akkor érdemes tudnod, hogy

az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb dietetikai szervezete szerint a megfelelően összeállított növényi étrend az élet minden szakaszában, így  a terhesség és a szoptatás hónapjaiban is egészséges és megfelelő tápértékű.

Körültekintően kell megtervezni az étkezést ahhoz, hogy minden fontos tápanyagot megkapjon a szervezet, és semmit se vigyünk túlzásba. Ez minden más étrend esetében is így van. A szoptatás ideje alatt az anyának különösen oda kell figyelnie a táplálkozásra. Fontos, hogy saját étrendje megfelelő mennyiségben tartalmazzon fehérjét, folsavat, vasat, omega-3 zsírsavat és különböző nyomelemeket. Ezeket a legjobb az étrenddel bevinni, csak a B12 vitamint kell megfelelően összeállított növényi étrend mellett pótolni. Érdemes dietetikus segítségét kérni, tájékozódni és fokozatos lépésekben haladni ebben is.

Biztos vagyok benne, hogy ha megtapasztalod a kevesebb állati termék fogyasztásával járó előnyöket, a jövőben könnyebb lesz ezeket választanod. Vegánnak lenni nem csupán egy étkezési irányzat, sokkal inkább egy életmód. Ha szeretnéd megismerni, neked való a Veganuary kihívás – vágj bele te is a neked megfelelő mértékben január hátralévő napjaiban!

A cikk a Bayer Hungaria, az Elevit Complex termékek gyártójának támogatásával jöhetett létre. Az étrend-kiegészítők nem helyettesítik a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.
#elevitcomplex # bayerhungaria #etrendkiegeszito
  

Új év, új szokások

Új év, új szokások

Alkalmazásajánló hatékony évkezdethez

Hello 2021! Végre túlvagyunk a 2020-as éven! Bár sok jó dolog is történt és sokat tanultunk belőle, azért a legtöbben nem bánjuk, hogy magunk mögött hagyhattuk. Itt az ideje valami újba kezdeni! Ha nem is tesz mindenki újévi fogadalmat, azt sokan tervezik, hogy kialakítanak valamilyen jó szokást. Ilyen szokás lehet például több olvasás idén, több zöldség fogyasztása vagy akár az, hogy gyakrabban hívjuk fel a családtagjainkat. Ebben segíthet néhány szuper alkalmazás, amelyeket használva szinte észrevétlenül válnak a mindennapok részévé az apró változások. Én Androidot használok, ezzel kapcsolatos tapasztalatokról tudok beszámolni.

Mit szeretnél elérni?

Tisztább, rendezettebb otthonra vágysz? A munkád egy káosz, szeretnéd jobban átlátni és hatékonyabban végezni? Sosem jut időd a kedvenc hobbidra vagy a sportra? A legfontosabb, hogy először azt tisztázzuk magunkban, hogy pontosan mi is az, aminek szeretnénk teret adni az életünkben. Ha szoktál évet tervezni, talán ezeken már túl is vagy, és van egy listád a legfontosabb lépésekkel, amiket szeretnél megtenni. Maga az évtervezés is egy remek szokás egyébként, még nem késő kitölteni egy 2021-es évtervezőt!

Ha megvannak a célok, keressük meg a módszert, ami segít megtenni azokat a bizonyos apró lépéseket. Beállíthatsz egy ébresztőt arra az időpontra, amikor az új szokásoddal fogsz foglalkozni, vagy elkülöníthetsz rá a határidőnaplódban egy idősávot. Olyat is ismerek, aki a Google naptárában ad találkozót saját magának – ebben az időintervallumban sportol. De lehet, hogy neked a hűtőre kitett pipálható cetli fog segíteni. Én most néhány alkalmazást ajánlok ehhez, amelyek a telefonodon mindig a zsebedben lehetnek veled. Így akár a buszon is ellenőrizheted, hogy hol tartasz, és értékesen töltheted az üres perceidet.

Productive

Ebben az alkalmazásban rengeteg beépített szokás található, amelyek közül te választhatod ki, hogy melyeket szeretnéd rendszeresíteni a napjaidba. A szokásokat témakörökbe rendezték, külön kiemelve a legnépszerűbbeket. Van például az otthonmaradással és az egészségügyi megelőzéssel kapcsolatos témakör. Ez való neked, ha folyton elfelejted magaddal vinni a kézfertőtlenítőt, vagy nehezedre esik a távolságtartás. Kialakíthatod a reggeli vagy az esti rutinodat, felvehetsz egészségesebb étkezési szokásokat, mint például a gyakoribb folyadékfogyasztás vagy a vitaminszedés. Növelheted a hatékonyságodat célkitűzéssel, képernyőhasználattal kapcsolatos szokások bevezetésével, vagy beiktathatsz egy kis öngondoskodást a napodba. Tényleg hosszan pörgetheted lefelé a témaköröket, és mindegyiken belül 8-10, néhol 15 szokás is van.

Ha megvan a néhány neked tetsző szokás, megadhatod azt is, hogy hány percig, hány alkalommal akarod őket végezni, melyik napokon és napszakban. A design nagyon egyszerű és jól kezelhető, kedves grafikával. Én kipróbálás után előfizettem a prémium verzióra, de lehet korlátozott mennyiségű szokással ingyenesen is használni. Regisztrálom a korán kelést, a reggeli jógát, a napi félóra olvasást, a vitaminbevitelt és a testmozgást is. Némi használat után statisztikákat is ad arról, hogy mennyire vagy sikeres és kitartó az egyes szokásokban.

Tody

Ez az applikáció akkor jó, ha a háztartásodat, lakásodat szeretnéd rendbe tenni, és eddig valahol mindig félrecsúszott a projekt. Én is próbálkoztam több módszerrel, amiket részben beépítettem, de eddig ez működik a legjobban. Még anyukám is megjegyezte, amikor nálunk járt, hogy nagyobb rend van, mint máskor!

A Todyban először is fel kell térképezned az egyes helyiségeket a lakásodban (nappali, háló, gyerekszoba, konyha, előszoba, fürdőszoba). Van még egy „általános” kategória is, ami nem kötődik helyiséghez, ebben szerepel például a viráglocsolás vagy az ajtók letisztítása. Ami nálatok nincs, azt természetesen kihagyhatod. Az egyes helyiségeken belül válaszd ki a háztartási feladatokat, amiket végezni szeretnél, és megadhatod, hogy milyen rendszerességgel érzed szükségét. Később ezen módosíthatsz. Az adatok alapján az alkalmazás összeállít egy pipálható listát az aznapi feladatokról, és beállíthatod, hogy hány napot mutasson meg előre. Minden feladat mellett van egy zöld sáv, ami sárgára vált, ha halogatni kezdesz, aztán narancs, majd piros színű lesz. Ilyenkor már nagyon fenyegetően néz ki a lista! Persze lehet csalni, de akkor csak magadat csapnád be.

Helyiségek a Todyban – van még több is!

Nekem nagyon sokat segít, hogy van egy automatizált feladatlistám. Magamtól sokkal nehezebben jutna eszembe, hogy mikor kell például ágyneműt cserélnem a gyerekeknél, így viszont kialakul a szokás. Az a módszer pedig, amikor egyszerűen észreveszem, hogy most már nagyon ideje lenne, nálam káoszhoz szokott vezetni. Nagyon jól jön ez a tervezés és előrelátás! A grafika picit elavult, de a hasznosság segít ezen túllépni.

Amit eddig leírtam, az mind ingyenes az alkalmazásban, és ennél még több is. Megadhatod, hogy egyes feladatok mennyi erőfeszítést igényelnek, így jobban látod, hogy milyen megterhelő nap áll előtted. Hozzáadhatsz több családtagot, és rendelhetsz hozzájuk feladatokat. Én egyszerűen a gyerekek elé szoktam tenni a telefonomat a listával, őket is motiválja, hogy kipipálhatnak egyet-egyet. Nagyon jó, de már fizetős funkció a vakációkezelő. Beállíthatod, ha elutaztok vagy olyan időszakotok van, hogy nem a takarítás a prioritás, így nem kerül pirosba az egész lista. Én az ingyenes verziót használom – annál motiválóbb néhány nap után újra elérni, hogy minden feladat zöld legyen!

Pomodoro

Erről az alkalmazásról a következővel együtt érdemes beszélni, mert az alapfunkciójuk hasonló: időmérésre használhatod őket. A Pomodoro módszer egy tudományos kutatáson alapuló időgazdálkodási technika. A kutatás eredménye szerint az agyunk úgy működik a leghatékonyaban, ha 25 percig egy dologra koncentrálhat. Ezután rövid időre másra kell terelni a figyelmét, majd újra vissza lehet térni a feladathoz. A szünet a módszer szerint ötperces, majd négy ilyen 25/5 perces ciklus után jön egy hosszabb, 15-30 perces pihenő.

Egy új szokás: 25 perc olvasás

A Pomodoro szóra rákeresve – a módszer egyébként a paradicsom alakú konyhai időmérőről kapta a nevét – számos ilyen alkalmazást találhatsz. Én a Focus To-Do nevűt választottam, ebben megadhatsz feladatokat, projekteket, jelezheted, hogy éppen melyikre koncentrálsz. Az alkalmazás méri a fókuszált idődet, miközben a háttérben egy kis virtuális növényt nevelget neked. Én csak magát az időmérőt szoktam használni – persze ez lehetne egy óra vagy a telefonom időzítője is. Az applikáció annyival praktikusabb, hogy nem kell mindig átállítani a perceket, automatikusan jön a 25 perc után az 5 perc. A módszer maga nagyon bevált, ha írok, tervezek, tanulok, egyszóval szellemi munkát végzek. A szünetekben pedig gyorsan megnézem a Todyban a listámat, és belekezdek valamilyen házimunkába vagy a főzésbe. Ez akkor működik, ha otthoni munkáról van szó. Munkahelyen érdemes felállni egy kicsit, megmozgatni magunkat, elterelni a figyelmünket. Kiléphetünk a friss levegőre vagy megihatunk egy kávét, hogy aztán újult erővel térhessünk vissza a feladatokhoz.

Toggl

A Toggl is időt mér, viszont nem kötődik semmilyen technikához. Azt regisztálhatod vele, hogy mennyi időt töltesz egyes tevékenységekkel. Megadhatsz munkát, hobbit, naplózhatod vele a közösségimédia-használatot. Használhatod arra is, hogy megtudd, egy adott tevékenység mennyi idődet veszi el egy hét vagy egy hónap alatt. Hozzájárul az önismeretedhez, és jobban kimutatja, hogy a vállalkozásodban vagy az életedben hol szivárog el az időd. Monitorozhatsz vele egyes tevékenységeket, vagy időről időre megmérhetsz egy-egy teljes napot is. Sokszor, amikor arra eszmélünk, hogy nicsak, már beesteledett, és nem is tudjuk, mivel ment el a nap, hasznos rápillantani. Nem beszélve arról, hogy már önmagában a tény, hogy monitorozzuk magunkat, a szükséges teendők felé terel.

Egy nap a Toggl-ban

Emellett a Toggl-nak rengeteg funkciója van még, amivel én is csak most ismerkedem. Statisztikákat készít, használat közben megismeri a szokásaidat és javaslatokat tesz. Megadhatod, hogy melyik munkafolyamatod váltható jövedelemre, így látod, hogy az időd mekkora részét töltöd anyagi értelemben is hasznosan. Összekötheted a naptáraddal, rögzíthetsz benne egyes projekteket és azokon belüli tevékenységeket. A Pomodoroval együtt használva pedig nem csupán naplózod, hogy mit csinálsz, de hatékonnyá is teszed – szerintem érdemes rászokni a használatukra.

Te tervezel beépíteni valamilyen új szokást 2021-ben?