Pár életkép. Nagyjából egy hónapja lejöttem az instagramról, az a pár poszt is a business suite-ból jött. Elmentem egy teljes napra egyedül a természetbe, és valahogy nem jött, hogy posztoljam, ahogy mindig. Bem hiányzott, mások posztjait se nézegettem, a tudatos tervezést meg teljesen elengedtem. Talán sok volt a digitális jelenlét az online oktatással együtt? Nem tudom. Most bejelentkezem: megvagyok, volt nálunk is húsvét, mindenki jól van, oltást is kaptunk, #gesztenyecica meg pórázon sétál. Ezek vannak. Ti hogy vagytok?#hello #online #break #mentalhealthisapriority #természet #hogyvagyposzt

Pár életkép. Nagyjából egy hónapja lejöttem az instagramról, az a pár poszt is a business suite-ból jött. Elmentem egy teljes napra egyedül a természetbe, és valahogy nem jött, hogy posztoljam, ahogy mindig. Bem hiányzott, mások posztjait se nézegettem, a tudatos tervezést meg teljesen elengedtem. Talán sok volt a digitális jelenlét az online oktatással együtt? Nem tudom. Most bejelentkezem: megvagyok, volt nálunk is húsvét, mindenki jól van, oltást is kaptunk, #gesztenyecica meg pórázon sétál. Ezek vannak. Ti hogy vagytok?#hello #online #break #mentalhealthisapriority #természet #hogyvagyposzt

Blogajánló – ha segítség kell a főzéshez

Blogajánló – ha segítség kell a főzéshez

Böbi konyhája – Több, mint főzés!

Itt a karácsony! Vajon a szebbnél szebb karácsonyfák, a szuper ajándékok és a meghitt családi együttlétek mellett miről is szól nagyon sok családban? Az evésről. Bizony sokszor mi nők húzzuk bele magunkat abba a spirálba, hogy mindent és még annál többet is meg akarunk adni a családunknak az ételek terén is. Később pedig panaszkodunk a túl sok főzés miatt, és amiatt, hogy megint túlettük magunkat karácsonykor. Ismerős?

Az ünnepeken kívül is hajlamosak vagyunk nagy hangsúlyt helyezni az evésre, és nincs is ezzel baj. Enni jó, az ízlelés egy fontos érzékünk, a finom ételek pedig örömet okoznak. Csak ne lenne ott az örök kérdés: mit főzzek ma? Ez az, amivel őrületbe kergethetjük családtagjainkat, és ez az, amiben segíthet a számtalan internetes receptoldal és gasztroblog kínálata.

Ínycsiklandó, nem?
Forrás: https://www.facebook.com/bobikonyhaja

Egy ilyet szeretnék most a figyelmetekbe ajánlani. Böbi blogja, a Több, mint főzés! azok közé tartozik, amik nem csupán recepteket osztanak meg. Ehelyett inkább közösséget hoznak létre, így túlmutatnak az ételkészítési fortélyok leírásán.

Miért épp Böbi?

Böbi 🙂
A kép forrása: https://tobbmintfozes.hu/

Böbi egy valódi nő, egy hús-vér ember, olyan, mint te vagy én. Megvannak a saját problémái, ugyanúgy küzd a kilókkal, a kalóriákkal és az időhiánnyal, mint a legtöbb édesanya, dolgozó nő. Blogjában őszintén ír a sikerekről, a bukásokról és a nehézségekről. Arról, hogy nem könnyű répát rágcsálni, miközben a párunk hamburgert vacsorázik mellettünk, vagy amikor a halogatás csapdájába esünk. A blog tele van inspiráló idézetekkel, amelyek között bármelyikünk találhat egy magvas gondolatot, ami épp átsegítheti az adott napon. Izgalmas interjúkat is találtam, Böbi még a minimalista, hulladékmentes konyhával is foglalkozik.

Az írás mellett Böbi youtube csatornát, facebook oldalt és csoportot, instagram-felületet is menedzsel. Ha tehát te éppen nem az írott szót szereted, ha főzésről és receptekről van szó, más formátumban is megtalálhatod ezeket. A csoportban ráadásul kérdezhetsz is, vagy megoszthatod a saját sztoridat.

Egyedi pólóban
Forrás: https://www.facebook.com/bobikonyhaja

A blog ugyanis főként fogyásról, életmódváltásról szól, és ami nekem tetszik benne, az az, hogy nagyon emberi. Megért téged, nem tűz ki elérhetetlen célokat, ugyanabban a cipőben jár, mint te. Azzal a különbséggel, hogy Böbi elképesztő energiával dokumentálja az útját, és a videókon, cikkeken kívül letölthető anyagokat is találsz az oldalán. A facebookon pedig még tart az adventi naptár mindennap egy-egy izgalmas új bejegyzéssel.

Ha te is mostanában indultál el az életmódváltás útján, vagy újra és újra visszatérsz rá, kövesd Böbit bármelyik platformján, és olvasd rendszeresen a Több, mint főzés! weboldalt!

Te miért vagy hálás? Vezess naplót róla!

Te miért vagy hálás? Vezess naplót róla!

Szeptember 21. a hála világnapja, amely ráadásul egybeesik a nemzetközi békenappal. Előbbit 1965-ben, Hawaii szigetén – hol máshol? – rögzítették erre a napra azzal a céllal, hogy a világ figyelmét egy napra azokra a dolgokra fordítsák, amiért hálásak lehetünk.

Békenap vagy hálanap?

A béke világnapja a világbékére koncentrál – ez is olyasmi, amiért hálát érezhetnénk, ha létrejönne egyszer. Ehhez minden évben más tematika kapcsolódik. Volt, amikor az oktatás fontosságára vagy a békéhez való jogra hívták fel a figyelmet, tavaly a klímaválsággal kapcsolatos cselekedetekre. Idén a téma: Shaping Peace Together – azaz alakítsuk együtt a békét! Az ENSZ főtitkára minden évben, száz nappal szeptember 21. előtt arra hívja fel a világ lakosságát, hogy 24 órán keresztül tartsuk fenn az erőszakmentességet és a fegyverszünetet. Emellett kiemeli az adott év témáját is. Idén – talán nem meglepő – arra emlékeztetett, hogy a közös ellenfél jelenleg egy vírus, amelynek legyőzéséhez az egész világnak össze kell fogni. Talán ez végre megerősíti, hogy nem egymás ellen kellene harcolnunk: ha már muszáj harcolni, akkor azt jobb, ha egymásért tesszük.

Mi itt, a világnak ezen a felén szerencsések vagyunk: a béke olyasmi, amiért régóta hálásak lehetünk. És vajon még miért? Szoktál erre gondolni? Megállsz néha egy-egy pillanatra, hogy hálát adj, vagy csak tudatosítsd magadban, hogy most éppen valami jó történt veled?

Hálásnak lenni? De miért?

A hála érzése rengeteg jó hatással lehet az életünkre, többféle érzelmi és fizikai előnnyel is jár. Csökkenti a stressz-szintet, erősíti az immunrendszert és javítja az alvás minőségét, hogy csak néhányat említsek. Ha pedig nem csupán magadnak fejezed ki a háládat – azaz időt és energiát szánsz rá, hogy köszönetet mondj a környezetedben élőknek – azzal kifejezed, mennyire értékeled őket. Így ezek a következmények az ő napjukat, sőt akár az életüket is szebbé tehetik.

A mindennapokban talán ritka, hogy azt vegyük észre, hogy milyen pozitív hatások értek bennünket. Az élet sodor magával: munka, család, intéznivalók, a reggeli rohanás után délután újra – úgy érezzük, egy percünk sincs megállni. Ha van rendszeresen magunkra fordítható időnk, már jobbak vagyunk az átlagnál: sikerült kiszakítanunk a napból egy darabkát sportra, tanulásra, hobbira. Talán ott is van a tudatunk mélyén a gondolat, amikor hazaérünk futásból vagy megnéztük a kedvenc sorozatunk újabb epizódját: ez most milyen jó volt! Ezt a pillanatot kell elkapni, tudatosítani és rögzíteni, hogy rendszeressé váljon, és mindennap tudatában legyünk.

Írj te is hálanaplót!

Ennek a rögzítésnek jó módszere a hálanapló írása. Léteznek erre kialakított füzetek, de bármilyen napló vagy notesz megteszi. Lehet ez akár a meglévő határidőnaplód, amibe minden este írsz egy mondatot erről. Én az ágyam mellé készítettem egy naplót, amiben mindennap vezetem, hogy miért tudok hálát adni aznap. És bizony vannak olyan napok, hogy sokat kell gondolkodni rajta. Gyakran az az első gondolatom az, hogy „ezen az elcseszett napon ugyan semmiért nem vagyok hálás”. És mégis mindig beugrik valami, legyen az bármilyen apróság. Van, aki két-három dolgot ír le mindennap, én egyet szoktam. Nagyszerű eszköz ez arra, hogy végiggondold a napodat azzal a szemmel, hogy mi jót találhatsz benne. A tapasztalatom az, hogy valamit mindig fogsz. Ha pedig tényleg valami borzasztó történt, azt ennek a szokásnak a segítségével képes leszel átkeretezni, vagy megköszönni azt, hogy valaki melletted állt a bajban.

Ha már itt tartunk, azt is bevallom, hogy én két pontot írok le minden este. Az egyik arra válasz, hogy miért vagyok aznap hálás, a másik pedig arra, hogy miért voltam ma jó anya. Sokat küzdök ezzel és magammal, gyakran ostorozom magam, amikor nem jól kezelek egy-egy konfliktust vagy türelmetlen vagyok. Fontos, hogy erősítsem magamban, hogy igenis jó anyja vagyok a gyerekeimnek, ha nem is tökéletes. Ehhez a ponthoz talán még nehezebb mindennap találni valamit, de nem adom fel: addig nem fekszem le aludni, amíg nincs meg.

A saját naplóm – Libellus
https://www.facebook.com/libellusnaplok/

Ha nem vagy az a grafomán típus, telefonon is használhatsz alkalmazásokat hálanapló vezetésére. Én egy ideig a Presentlyt használtam, ez egy nagyon egyszerű, letisztult megjelenésű alkalmazás, amiben egyszerűen felvezethetsz egy-egy mondatot naponta. Annyi az előnye a papír naplóhoz képest, hogy mindennap egy beállítható időpontban emlékeztet, hogy ne felejtsd el gyakorolni a hálát. Vannak ennél többet kínáló alkalmazások is: szokáskövetők, meditációkat, relaxációkat tartalmazók, és létezik magyar nyelvű is. Írd be a keresőbe, hogy hálanapló, vagy a gratitude szót, és válogass a lehetőségek közül!

Ti szoktatok rendszeresen hálát adni?

A futás és én – második felvonás

A futás és én – második felvonás

A rendszeres sportolás, a futás sok akaraterőt igényel, ha munka és család mellett akarod megoldani. Gyakran nem a legkézenfekvőbb döntés egy félóra eltöltésére – de a tapasztalatom az, hogy megéri.

Miért hagytam mégis abba?

Csaknem másfél éve írtam utoljára futásról, és megvolt az oka a szünetnek: gyakorlatilag nem futottam azóta. Nem mondom, hogy egy lépést sem: a futószülinapomat sosem hagynám ki, meg ott van júliusban a kedvenc futócsapatom évfordulója is. Ezen hagyományosan vörösben kell futni, vagy legalábbis találni valami vöröset az útvonalon. Megtelik ilyenkor a csoportunk piros virágokkal, kerítésekkel, tűzcsapokkal és postaládákkal, és persze mindenki felveszi a piros csapatpólóját is. Ez a két alkalom fix az évemben, ezen kívül meg az utóbbi másfél évben akkor futottam, amikor kedvem volt – és az most nagyon ritkán volt.

Az egyik utolsó versenyemen

Fizikai, testi érzetek is visszatartottak: régóta derékfájós vagyok, csak tizennégy voltam, amikor gerincműtéten estem át, ez már sosem lesz az igazi. Emellett nagyon kötöttek az izmaim, rengeteget kell nyújtanom és hengereznem, talán többet, mint egy átlagos futónak. Es ezt bizony nem vettem elég komolyan, amikor rendszeresen edzettem. Még amikor fel-fellobbant újra a futás iránti vágy bennem, akkor is úgy éreztem, hogy amíg így fáj a derekam, amíg gyaloglás után is húzódik a combom, addig nem szabad, előbb ezzel kell tenni valamit. És ahhoz akkor még nem volt elég erős ez a vágy, hogy ténylegesen foglalkozzam magammal.

Újrakezdés

Aztán valahogy egyszer csak feléledt. Talán a nyári kutyasétáltatások miatt, amikor mindig eszembe jutott, hogy de jó volt ezeken a földutakon futni. Talán az emlékképek miatt a napkeltékről és naplementékről, amiket a futás miatt láttam. Talán a közelgő két nyári évforduló, amin biztos, hogy futnom kell? Nem tudom. De megéreztem a hívást: hiányozni kezdtek a kilométerek, és ez már elég volt ahhoz, hogy mielőtt nekivágok, rendszeres hengerezésbe és nyújtásba kezdjek esténként. Valahogy erre is jobban ráéreztem, több időt töltöttem vele, mint korábban, alaposabb is voltam. Betettem a kedvenc podcastjeimet, és amíg az a húsz-harminc perc le nem járt, addig a lábaimat lazítottam. Másnap reggel mindig úgy éreztem, mintha kicserélték volna, és ez az érzés már adott motivációt ahhoz, hogy így is folytassam.

Nem akartam, hogy a csoportunk évfordulós futása legyen az első. Ez az idén a nyaralásunkra is esett, így helyette egy teljesen átlagos hétvégi estét választottam. A régen használt, de mégsem törölt futóalkalmazásomban van egy Első öt kilométerem edzésprogram. Ebben egy virtuális edző folyamatosan biztat, hogy pontosan hogyan és mennyit fussak, mennyit sétáljak közben, hogy tartsam magam, mire figyeljek.

Soha nem futottam fülhallgatóval, se zenével. Mindig a környezetemre figyeltem, hallani akartam a zajokat, a madarakat, a szelet, ha településen belül futottam, akkor a járműveket. Most viszont úgy éreztem, ad egy pluszt Erin, a virtuális edző hangja. Tényleg jól nyomja a csaj, biztat, de nem siettet, átlök a holtpontokon, időnként visszaszámol. Mellette zene is szól, olyan a hangulat,mint a futóversenyek elején és végén, amikor egyszerre hallod a speakert és a ritmust. Majdnem mint amikor a maraton céljában mondták be a nevem!

Hogy motiváljam magam – és talán másokat is – instagramon is dokumentálom az edzéseket és a haladást. Van benne némi önirónia, hiszen az alkalmazás szerinti First 5K nekem már ki tudja, hányadik öt kilométeremet jelenti nyolc év, négy maraton és sok verseny után. Ezért kitaláltam a #nemazelsőötös hashtaget, amit követve te is megtalálhatod ezeket a posztokat.

https://www.instagram.com/p/CEUlf1NpZ4C/

Az edzésprogram hathetes, ebből négy már eltelt, a cél a hatodik hét végén egyben lefutni öt kilométert. Egy perc futás, három perc séta kombinációval kezdtem július végén. Most már másfél perc futás után van fél perc pihenőm, de megállás nincs, egy pillanatra sem. Így, sétákkal már túl is vagyok az öt kilométeren, de egyelőre még nem látom, hogyan lesz ez meg egyben. Hiába futottam már mindenféle távot, terepen és aszfalton, síkon és emelkedőn: ennyi kihagyás után bizony ugyanúgy fel kell építeni ezt a távot, mintha tényleg az első lenne. Nem akarom elkapkodni, nem akarom, hogy elmenjen a kedvem, hogy elillanjon a nehezen visszatért kedvem, az örömteli futásom. Drukkoljatok, és ha van kedvetek, tartsatok ti is velem!

Üzenet a barátaimnak

Üzenet a barátaimnak

Úgy gondoltam, játsszunk egy kicsit, és a kihívásokat is szeretem. Nem lesz könnyű a home office – home schooling napirend, plusz háztartás, gyerekek és a többi napi feladat mellé beszuszakolni a posztolást, de próbáljuk meg.

Részt veszek a BloggerKépző 13+1 napos kihívásán, napi egy poszt, adott témában, rövid kis színesek, kicsit személyesen, reményeim szerint érdekesen. Vágjunk is bele! A tizenharmadik nap témája a barátság a karanténban.

A barátság nekem „békeidőben” sem könnyű téma. Úgy érzem, kevés közeli barátom van – javítsatok ki, ha olvassátok! – és még kevesebb, aki elég közel él hozzám ahhoz, hogy rendszeresen találkozzunk és programokat szervezzünk. Igazából ilyenből kettő van: az egyik Kitti, aki barátnőm és kollégám is egyben, és az idő legnagyobb részében a gyerekeink is egész jóban vannak. Néhány hónappal ezelőttig egy sarokra laktak tőlünk, épp a vírus kitörése előtti hetekben költöztek ideiglenesen Fehérvárra – meglátjuk, meddig tart ez az ideiglenesség, most úgyis csak virtuálisan találkozhatunk, ha meg szabad a kijárás, akkor így is épp elég közel maradtak még. A másik közelben élő barátnőmet a főiskoláról ismerem, aztán jó pár évig elsodort minket az élet egymástól, majd véletlenül tudtam meg, hogy a közelünkbe költöztek, és újra megtaláltuk egymást. Vele az az igazi „ott folytatjuk, ahol abbahagytuk” kapcsolatunk van. Az életünk nagyon más mederben folyik, nekem már a legkisebb gyerekem is nyolcéves, ő pedig nemrégiben lett anya, úgyhogy nem könnyű egyeztetni, de azért néhány havonta össze szoktunk ülni egy – órákon át tartó – kávézás vagy vacsora erejéig. A legutóbbi találkozónkat épp március közepére beszéltük meg… azóta is egyeztetjük, hogy mikor tudnánk összefutni skype-on.

laptop.jpg

A többi barátommal – olyanokkal is, akik lelkileg nagyon közel állnak hozzám, és úgy érzem, bármikor számíthatok rájuk – facebookon tartjuk a kapcsolatot. Vannak, akiket így is ismertem meg, és a napi virtuális beszélgetésből alakult ki személyes kapcsolat, és vannak, akikkel pont fordítva: a távolság miatt a korábban létező barátság költözött át a közösségi média virtuális terébe. Nagyon szeretem azokat is, akiket a férjem által ismertem meg, épp a múlt héten vettünk volna részt egy kertipartin az egyiküknél – hosszas e-mailváltással pótoltuk. Sokat segítenek ezek az online, írásos, fotós lehetőségek abban, hogy kövessük az életüket, napi élő kapcsolat nélkül is tudjunk róluk.

garden_party.jpg

Érdekes világ ez, amikor valójában nem is annyira kell beszélgetni vagy kérdezni a barátoktól, vagy épp mást kell, hiszen a „mi újság veled”, „hogy vannak a gyerekek” vagy „mit csináltok mostanában” kérdésre adható válaszoknak legalább egy részét látod a közösségi médiában. Aki tudatos médiahasználó, az persze olyan képet alakít ki magáról, amilyet akar, de egy közeli ismerős, jóbarát ezt tudja, és szerintem természetes is: senki nem szereti a családi veszekedéseket vagy a kevésbé sikerült élményeket hírül adni. Inkább talán máshogy kell kérdezni vagy felvenni a személyes beszélgetés fonalát, kicsit nehezebb, kicsit még jobban kell figyelni a másikra, még kíváncsibbnak kell lenni.

Erre jön most még rá a karantén. Őszintén bevallom, én – akármennyire hiányoznak is a barátaim – nem érzem jól magam a zoom vagy egyéb barátnős találkozásoktól. Eleinte nagyon lelkesen vetettem bele magam, rövid időn belül két alkalmon is voltam, virtuálisan kocsmáztunk, koccintottunk, mindenki otthon, és nagyon jó volt látni a lányokat. Mostanra viszont már annyi a képernyőidőm egy nap az iskolai feladatokkal, le- és feltöltésekkel és a saját munkámmal, hogy egyszerűen nincs már kedvem még este is a gép elé ülni, sokszor azt érzem, hogy már a szememet is túlerőltettem. Számomra is meglepetés, hogy én, aki amúgy utálok telefonálni, most szívesebben beszélek egyesével a barátaimmal.

friends.jpg

Azért ne mondjatok le rólam! Szervezzétek csak az online kávézásokat és kocsmázásokat, hívjatok és örüljetek nekem, ha megyek, jó? Itt vagyok ám, és hiányoztok így is, alig várom, hogy megölelhesselek mindannyiótokat.

Nektek hogy alakulnak a barátságaitok ezekben a hetekben?

Ha tetszenek az írásaim, kérlek kövesd a blog oldalát a logóra kattintva:

egyboszorka_blog.jpg

Kávé vagy tea? – Mindkettő!

Kávé vagy tea? – Mindkettő!

Mindenkinek kell egy frissítő reggeli ital: kinek kávé, kinek tea – akár napközben is. 

Részt veszek a BloggerKépző 13+1 napos kihívásán, napi egy poszt adott témában. Rövid kis színesek, kicsit személyesen, reményeim szerint érdekesen. Vágjunk is bele! A kilencedik nap témája, ami nekem már a tizedik: kávé vagy tea?

 kave_vagy_tea.jpg

Kávé vagy tea? Ez melyik lehet?

Biztosan kell választani?

Én nem szeretnék. Egyiket jobban szeretem, mint a másikat, mindkettőnek megvan a helye az életemben, és mostanában egyikről sem szeretnék lemondani. Olyan időszakom volt már, amikor nem kávéztam, de olyan még sosem, amikor nem teáztam, tehát ha muszáj lenne, akkor a kávét hagynám el. De ne legyen! Most ne.

A reggelt egy hatalmas bögre zöld vagy fekete teával kezdem. Mostanában ez egy nagyon finom, trüffeles ízesítésű szálas fekete tea. A kedvenc helyemen kértem egyszer ajánlást fejfájás ellen, akkor kóstoltam először, és vettem belőle itthonra is. Üresen vagy pici citrommal, közepesen erősre készítve, forrón kortyolgatva ébredezem mellette, ez a reggeli rutinom alapja és csak utána jöhet bármi más.

tea_1.jpg

Az első teát aztán még több követi napközben, de már csak gyümölcs- vagy gyógynövénytea, ezt nagy kannában főzzük az egész családnak, és mindenki rájár. Cukrot soha nem teszünk a teába, mézet is csak megfázós időszakban, én citromot szoktam olyanokba, amikkel harmonikusnak érzem. Legjobban mégis a tea saját ízét szeretem érezni. Erre még olyan húsz éve szoktam rá kollégistaként: akkor még jól megcukrozott „ovis” teát ittam, és egy nagyon jó barátom mondta ugyanezt: ő a tea saját ízét szereti. Kipróbáltam, és a legtöbb tea esetében be is jött, azóta én is így iszom.

Általában fekete- és zöld teából egy-egyfélét, gyümölcsből többet is tartunk itthon. A saját kertünkben található gyógynövényekből – lándzsás útifű, apróbojtorján, menta, citromfű, cickafark, orbáncfű – is szárítunk teának valót. Régebben volt egy kedvenc teázóm Székesfehérváron, ahol igazi szertartásként kínálták a teát, mindent elmondtak a fogyasztásról és a történetéről, és nagyon széles kínálatuk volt. Ott kóstoltam valódi japán vagy épp marokkói teát, chai lattét és angol tejes teát is. Ez sajnos bezárt, de aztán rátaláltam a mostani lelőhelyemre.

herbal_tea.jpg

Na és a kávé?

A kávéval pedig úgy áll a helyzet, hogy feketén képtelen vagyok meginni, úgy egyszerűen nem szeretem úgy az ízét. A kávé legyen nagy, tejes és ha lehet, habos.

latte2.jpg

Akkor az eredeti kérdésre mégis a tea lenne a válaszom? De kávé nélkül viszont képtelen lennék élni jelenleg. Tejjel már szeretem az ízét, néha édesítem is, vagy turbózom fahéjjal, a legutóbbi felfedezésem pedig a tonkabab. Egyet iszom a délelőtt közepén, egyet pedig kora délután, mindig eszem hozzá valami apró édességet vagy kekszet – ez lehet egészséges, lehet cukormentes, nem az a lényeg – és összekötöm egy kis pihenővel, egy kis szünettel, amit kiveszek a napból. Ha módom van rá, akkor jöhet mellé néhány oldal is egy jó könyvből, de van, hogy munka közben kortyolgatom el.

kave_suti.jpg

Mint sokan, én is főiskolásként, a vizsgaidőszakokban szoktam rá a kávéra, aztán a babavárások alatt egyáltalán nem kívántam, és volt már olyan korszakom is, amikor úgy éreztem, hogy tej nélkül jobb lesz nekem, és ezért nem ittam kávét. Most éppen a napi kettőnél tartok, ennél több szerintem nem lesz, kevesebb még lehet, de a jelenlegi, otthonoktatással megspékelt életünkben ez a legális doppingom. Nem adom a kávémat!

És ti mire szavaztok? Kávé, tea, mindkettő, egyik sem? Írjátok meg a facebook oldalamon kommentben!

egyboszorka_blog.jpg