Mosogatószer házilag

Jó ideje keresem azokat a termékeket, amiket a szokásos műanyagflakonok nélkül is meg tudok vásárolni. A tisztítószerekkel kezdtem, itt viszonylag egyszerű a dolgunk: mosószódát, citromsavat, az ezerarcú szódabikarbónát papírcsomagolásban, nagyobb tételben is lehet kapni. A mosószert könnyedén leváltottam, öbítőszer helyett ecetet használok, bár sajnos az is műanyagpalackban van, de legalább mentes azoktól a káros anyagoktól, amik az öblítőszerekben megtalálhatók. 

A mosogatószerrel azonban meggyűlt a bajom. Hosszú ideig a legtöbb, amit tenni tudtam, annyi volt, hogy nagyobb kiszerelést vettem, aztán rátaláltam az öko mosogatószerekre és koncentrátumokra, illetve az újrahasznosított flakonban árusított termékekre. Nem voltam azonban teljesen elégedett, amit igazán szeretnék, az a saját flakonomba kimérve kapható szer lenne, de ez a közelünkben nem elérhető. 

Elkezdtem utánajárni az otthon elkészíthető alternatíváknak. Volt, ami bonyolultnak tűnt, volt, amiről úgy gondoltam, elérhetetlenek az alapanyagai. Végül találtam egy verziót, amihez csak mosószappan kell, mosószóda, ecet és víz, igény szerint illóolaj. Nem linkelem be a receptet, mert nekem nem igazán vált be. Egyrészt nagyon sűrű lett, szinte ki sem lehetett nyomni a flakonból, amikor kihűlt. Cserébe többször újra és újra felmelegítettem vízfürdőben, felhígítva, így sokkal több mosogatószert nyertem a megadott alapanyagokból. A fő problémám azonban az volt, hogy mosogatás után hagy egy enyhe zsíros érzetet a tányérokon. Logikus, hiszen az alapjául szolgáló mosószappan zsírokból készül, ennek ellensúlyozására szolgál a hozzávalók között az ecet, de mintha nem lenne elég. Elkezdtem úgy használni, hogy állóvízben mosogatok, és a másik mosogatómedencébe hideg ecetes vizet teszek, ezzel öblítek. Így nedvesen eltűnt az érzet és azt hittem, nyertem, de meglepetésemre és csalódásomra a száraz edényeken ugyanúgy megjelent. Nem volt nagyon vészes, olyasmi, mint amikor túl sok krémet kensz a kezedre, de nem szerettem meg. Azért az elkészített mennyiséget elhasználtam, de közben már kerestem a jobb megoldást.

0404.jpg

Eközben került a kezembe Tóth Andi: Dobd ki a szemetest! című könyve, a zero waste magyarországi alapműve, amiben receptek is találhatók mindenféle saját készítésű tisztítószerhez és kozmetikumhoz. A mosogatószerhez ugyan kicsit speciálisabb hozzávalók is kellenek, de mivel már túl voltam egy mérsékeltebb sikerű próbálkozáson, most belefektettem annyival több energiát, hogy utánajárjak, hol lehet ezeket beszerezni. Végül nem volt semmivel sem bonyolultabb, mint bármelyik internetes vásárlás. Egyelőre kisebb kiszereléseket vettem, lássuk, működik-e. Maga a recept két olyan összetevőt tartalmaz, amihez utánajárás kellett: a decyl glucoside cukortenzid, kókuszolajból és cukorból készül, tehát teljesen natúr, viszont nagyon jól habzik. A xantángumi egy gélképző anyag, egy szénhidrát, amit baktériumok termelnek, élelmiszerekben is alkalmazzák.

A pontos receptet megtaláljátok a könyvben, ami már e-book formátumban is előrendelhető! Andi engedélyével azonban itt is közzéteszem, két verzióban is. Én a könyvben található receptet használtam:

  • 150 ml víz
  • 200 ml ecet
  • 100 ml decyl glucoside
  • 1 kávéskanál xantán
  • 2 kávéskanál citromsav

A xantánt egy nagyobb tálba mérem, és fokozatosan, kézi habverővel keverve hozzáadom a vizet, majd csomómentesre keverem a decyl glucoside-dal. Végül hozzákeverem a többi hozzávalót is. Ha nem megfelelő az állaga, óvatosan lehet növelni a xantán mennyiségét.

Azóta Andi továbbfejlesztette a receptet, az e-könyvben már ez fog megjelenni:

  • 150 ml víz
  • 200 ml ecet VAGY 200 ml vízben oldott 10 g citromsav
  • 100 ml decyl glucoside
  • 4 g xantán

Nekem pontosan az első, a hagyományos könyvben található recept alapján készítve elég folyékony lett a mosogatószerem, sokkal inkább, mint a készen kaphatóak. Engem nem zavar, szeretem így is, és tényleg remekül habzik. Biztos, hogy legközelebb nagyobb mennyiségben fogom venni az alapanyagot, és átállok a használatára hosszú távon. Érleltem kicsit ezt a bejegyzést, hogy tudjak tapasztalatokat írni, és nagyon elégedett vagyok: csikorgósan tisztára, fényesre mosogat, egyáltalán nincs az a zsíros érzet, mint a korábban csalódást okozó készítménynél volt. Az evőeszközök fényesebbek, mint korábban a bolti mosogatószerrel. 

0404-1.jpg

A sikeren felbuzdulva azóta már mást is készítettem, jelenleg tesztelési fázisban vannak, a fotón például a saját készítésű samponom is látszik előzetesként. Ezekről is fogok írni a következő hetekben. Ti készítettetek már valamilyen tisztítószert házilag? 

Hulladékmentességről középiskolásoknak

Az utóbbi hetekben többször is szükség volt rá, hogy a hulladékmentességre ösztönzést kifejezetten a kamaszok, a középiskolások szemszögéből próbáljuk megközelíteni. Meghívtak egy előadásra egy debreceni középiskolába a fenntarthatósági hét keretében, hogy meséljük el, hogyan vásárolunk, mutassuk be, milyen eszközöket használunk. A távolság miatt végül skype-on oldottuk meg a dolgot, nem kevés izgalommal készültünk rá, ahogy berendeztük a technikai hátteret, a helyszínt, főpróbát tartottunk és magunknak egy picit összefoglaltuk előre, hogy mit kis szeretnénk elmondani, átadni. Lévén itthon rendelkezem egy saját középiskolás kamasszal, próbáltam a tapasztalataimra hagyatkozni azzal kapcsolatban, hogy neki hogyan zajlik egy napja, miket és hogyan vásárol, mit használ, mire tudom rávenni és mire nem.

Étkezések. Reggelit itthon eszik, és időnként pöröl velem, amiért nem tartok itthon néhány élelmiszertípust, amit csak műanyagcsomagolással tudnék beszerezni, de cserébe kitörően lelkes, ha találok például üveges gyümölcslét a boltban. Ebédre visz abból, amit főzök, saját sokszorhasználatos doboza van, szendvicshez vagy péksüteményhez szendvicscsomagolója. De a péksütemények vásárlásakor kapott vastagabb papírtasakot is eltesszük, mint régen a nagymamáink, hiszen ebbe is lehet újra vásárolni vagy otthoni szendvicset csomagolni. És figyel rá, és vissza is hozza a tasakot!  Az iskolai büfében minden gyereknek saját bögréje van náluk, ezzel együtt a pet palackos italok vásárlásáról még nem tudtam teljesen lebeszélni.

0402.jpg

Közlekedés. Busszal megy, miatta nem autóznánk, csak a kisebb gyerekeink miatt, de ők is megnőnek lassan. A végállomástól még olyan 15-20 percet sétál, tehát van egy kis reggeli testmozgás is benne. Volt már arra is példa, hogy bebiciklizett a városba, de azért az a mi irányunkból kerékpárút nélkül a reggeli forgalomban nem elég biztonságos. Viszont biztatok mindenkit, aki naponta fuvarozza a kamasz gyerekét: javasolja neki a tömegközlekedést, a kerékpárt vagy a sétát, minden szempontból jót fognak tenni neki.

0402-1.jpg

Tisztálkodás, bőrápolás.  Érzékeny téma egy kamasznál, már szóba hozni is csak finoman lehet, és szerencsés az a szülő, akire hallgat e téren a középiskolás korú gyereke. Én ezen a skálán a szerencsésebb vége felé lehetek, de azért még nem vagyok elégedett. Családunkban ugyanis egyedül a kamasznak veszünk flakonos tisztálkodószereket, mert a kedvenc illatáról azért nem mond le. A fontos szerintem az, hogy legyen tisztában a lehetőségeivel, ha szeretne hulladékmentes verzió mellett dönteni: használhat kecsketejes vagy egyéb natúrszappant, az arcbőrét is ápolhatja natúr kozmetikumokkal, amelyek közül már kaphatók fém tégelybe csomagoltak is, de akár a kozmetikustól is lehet kérni saját tégelybe krémet, tonikot.

0402-3.jpgHajmosásra fiúknak is, lányoknak is elérhetők a szilárd samponok, ezeknek egyszerű a használata és a hatásuk ugyanolyan, mint a megszokott samponé, de papír dobozkában kaphatók. Kísérletezni kell, lehet a testre használt natúrszappannal is hajat mosni, ugyanúgy meg kell találni ezen a területen is a te bőrtípusodhoz, hajtípusodhoz illő kozmetikumot, mint a boltban kaphatók esetében. Ez is egy önismereti út, aminek úgyis a közepében van ez a korosztály. Akit érdekel, még házi készítéssel is próbálkozhat. Mindez igaz a dezodorokra is.

Textil zsebkendők, szalvéták. A szalvéta a könnyebb téma, lehet kapni vagy akár házilag készíteni nagyon jópofa mintás anyagúakat, kifejezetten menő lehet ilyenbe csomagolni a szendvicset vagy tartani egyet a táskában. A papír zsebkendő helyett használt textil már kényesebb, haladó hulladékmentes felnőtteket is visszatart, hogy nem tartják higiénikusnak, akár erősebben is fogalmazhatnak. Szerencsére a menő minták a zsepikre is igazak, ajándékba is adhatjuk ezeket, előkerülhet akár kéztörlésre is, aztán később vagy elkezdi rendeltetésszerűen is használni, vagy sem, erőltetni semmiképpen sem szabad. Nekem biciklimintás szettem van.

0402-2.jpg

Intim higiénia. Ennél a korosztálynál már nagyon fontos a téma, és talán már fel is merült a lányokban, hogy mennyi hulladékot termelünk életünk során a menstruációkor használatos eszköztárunkkal. Mégis, ezt a témát már csak a többedik beszélgetésben érinteném, hiszen ha a zsebkendő már érzékeny téma, akkor ez itt fokozottan igaz. Külön posztot érdemel, hogy mi hogyan csináljuk és hogyan beszélgetnék erről a kamasz lányokkal.

A témából hamarosan rádióműsor is készül, hallgassátok addig is a Táska Rádiót, ha érdekel benneteket, milyen témák foglalkoztatják mostanában a középiskolásokat. 

Hobbik hulladékmentesen

Mivel a legutóbb egy kellemes kávénál hagytuk abba, arra gondoltam, most a különböző kedvtelésekkel, hobbikkal, esetleg élvezeti cikkekkel folytatom. Kezdve a kávéval és a teával: mindkettőt lehet kimérve, csomagolás nélkül kapni, derítsd fel te is a lakóhelyeden a lelőhelyeket! Ha az alapanyag megvan, a kávét kotyogósban, a teát kannában, teatojásban főzöm, otthon fémdobozban vagy csatos üvegben tartom mindkettőt, és a kávézaccot is, a teafüvet is a komposztba teszem. Nálam élvezeti cikk még a csokoládé, a túró rudi. Csokit legutóbb Szerencsen vettünk kimérve a csokigyár boltjában, de tudok helyben is egy csokoládéboltot, ott utána fogok járni, hogy adnak-e a saját dobozomba. Addig is a boltokban a papír csomagolású csokit keresem, egyébként pedig igyekszem leszokni erről az édes szenvedélyről, és itthon készült süteménnyel pótolni. A túró rudira viszont megtaláltam a tökéletes megoldást egy recept formájában, nekem nagyon bevált, ennél is a beszerzett csokoládéra kell figyelni.

A hobbijaim közül az olvasás viszonylag egyszerűen megoldható. Persze olvasó körökben szenvedélyes vitát válthat ki, hogy mi az, hogy a könyvet hulladékként fogom fel, hiszen az érték. Tudom, hogy érték, ki is értené ezt nálam jobban. Ennek megfelelően sok is van már belőle itthon, úgyhogy most már igyekszem korlátozni a vásárlásaimat, és inkább csak azt megvenni, amit biztosan többször fogok forgatni. Most már gyakorlatilag mindent a könyvtárban keresek először, és ha egy könyvvel kapcsolatban úgy érzem, hogy muszáj a magaménak tudnom, akkor veszem meg. Megoldást jelentenek még a különböző könyvcserebere-oldalak, a használt könyv vásárlása és az e-book olvasó is – bár itt is megoszlanak a vélemények: vajon az e-book olvasó, mint elektronikai cikk előállítása hány papírkönyv kinyomtatásával ér fel? Ráadásul ma már sok kiadó figyel arra, hogy újrafeldolgozott papírt használjon. Én azt gondolom erről, hogy ha a lakásban elfoglalt hely is számít, és tényleg meg kell venned azt a könyvet, és már van olvasód is, akkor válaszd az e-bookot. Hulladékcsökkentési szempontból az a legjobb, minél többen olvasnak egy könyvet – iratkozz be a könyvtárba!

library.jpg

Ott vannak még a sportok. A legtöbbjük viszonylag sok felszerelést igényel. Érdemes ezen a területen is a használt sportcikkek piacán körülnézni, rengeteg internetes oldal és facebookos piactér kínál ilyeneket. Az is fontos, hogy ne szaladjon el veled a ló, ne vedd meg például a sokadik pár futócipőt csak azért, mert olyan szép. Használd addig a meglévő sporteszközödet, ameddig bírja. Ugyanez igaz a ruházatra, kulacsra és a többire is. Mindig gondold meg vásárlás előtt, hogy tényleg szükséged van-e az újabb darabra? Nekem két pár futócipőm van egyszerre, egy aszfaltra és egy terepre, a terepcipőmet túrázáshoz is használom. Egy-egy csapatpólóm van versenyekre (de ahogy nemrégiben írtam, egy ideje nem versenyzek, most hosszabb túrákra veszem fel ezeket) és a korábban versenyen kapott technikai pólókat használom edzésre. Szóval, a tudatos vásárlás itt is nagyon fontos.

Ha már a túránál tartunk: a ruházat, hátizsák hosszútávú használata mellett az is fontos, hogy a szendvicsedet szalvéta vagy alufólia helyett tartós szendvicscsomagolóban vidd magaddal, a vizedet kulacsban, és teljesítménytúrán is legyen nálad saját pohár vagy bögre, hogy annyival is kevesebb műanyag poharat kelljen a szervezőknek használni. Szerencsére sok túra szervezésekor már kérik, hogy mindenki vigyen magával saját poharat. 

Kézműves hobbiknál viszonylag sok hulladék keletkezik: a varrásnál lepotyogó anyagdarabokat, cérnát, a kötés-horgolás közben keletkező fonaldarabkákat gyűjtsd össze, jól jön majd a kitömött állatok, párnák készítésénél. Próbálj úgy gazdálkodni az anyaggal, hogy minél kevesebb felesleg maradjon. 

Rajzolás, írás és egyéb papírhoz kapcsolódó hobbik esetében a nem sikerült munkákat ne gyűrd össze dühödben, inkább csak tedd félre, később gyűjtsd egy kupacba, és ha a környékeden lesz papírgyűjtés, add le, a közeli iskola vagy ovi pénzt kap érte. Ha használsz zsírkrétát, az apró darabokból, amikkel már nem tudsz dolgozni, sütőben olvaszthatsz újat. Ha olyan grafomán és ehhez kapcsolódóan írószermániás vagy, mint én, részesítsd előnyben az újrapapírt, a természetes anyagú eszközöket. Tudom, milyen függőséget tudnak okozni a szép papírok, tollak, újabb és újabb füzetek, mappák – itt is a tudatos énedet kell előtérbe helyezni. Minden vásárlásnál futtasd le a kérdést: biztos, hogy kell a századik füzet, mert olyan szép? Nem elég az otthon meglévő tizenkét különböző árnyalatú rózsaszín tűfilc? Csak akkor vedd meg, ha lelkiismeretfurdalás nélkül átmész a saját rostádon. De ne csapd be magad!

tufilc.jpg

Azt hiszem, az összes tevékenységünkön végig lehet menni ezzel a szemlélettel, és írni egy listát, hogy mi kell ahhoz, hogy meglegyen mindened a kedvenc időtöltésedhez, de semmi se legyen felesleges, semmit ne vigyél túlzásba. Lehet az a kertészkedés, a főzés vagy a tortasütés, a horgászat vagy a bélyeggyűjtés: szánj rá egy kis időt és racionalizáld. Ne dobj ki semmit, amid már megvan, azokat használd élettartamuk végéig, de amikor vásárlást tervezel, mindig legyen ott a kérdés a fejedben: tényleg szükségem van rá?

Szombat a hulladék jegyében

Ma több oldalról megközelítve foglalkoztunk a hulladék és a hulladékmentesség kérdésével. Délelőtt immár negyedszer települtünk ki a piacra Kittivel a lassan állandóvá váló kis standunkra. Szinte már megszokott a rendszer, amely szerint megérkezünk a piacra, kipakoljuk a  még üres zsákjainkat, dobozainkat, üvegeinket, aztán felváltva elmegyünk vásárolni, így egyre jobban megtelik az asztal, láthatóvá válik, mit mire használunk. Hatalmas öröm, hogy egyre többen állnak meg és kérdeznek, beszélgetnek velünk, ma szinte folyamatosan volt kinek beszélnünk a témánkról! Volt, aki ráébredt, hogy van otthon régi függönye, amiből tud magának tüllzsákot varrni, hogy fel lehet használni a gyerek régi tornazsákját, vagy el lehet hozni a meglévő üvegeket, hogy tejet vásároljunk bele.

jancsarkert1.jpg

Néhány órát a piacon töltöttünk, aztán mindketten külön-külön gyorsan összedobtunk egy ebédet a családunknak, kicsit szusszantunk, és délután kettőkor a polgármesteri hivatalnál találkoztunk a falu azon lakóival, akik úgy gondolták, hogy szeretnének részt venni a Kitti által szervezett közösségi szemétszedésen. Huszonöten-harmincan gyűltünk össze, felosztottuk egymás között az érintett utcákat, kaptunk szemetes zsákokat, és kis csapatokban elindultunk.

szemet.jpg

Én a csapatommal gyalog mentem a kijelölt kezdőpontig, de nem bírtuk ki, hogy már addig se szedjük össze, ami mellett elmegyünk – mégse mondhatjuk, hogy szemetet szedni indulunk zsákkal a kezünkben, de az odáig tartó út nem a mi dolgunk. Úgyhogy a tulajdonképpeni kiindulópontra érve már egy zsákot teleszedtünk szeméttel. A tapasztalataink:

 – az uralkodó szélirányt lezáró kerítéseknél, fasoroknál gyűlik össze a szemét

 – építkezéseknél különösen kell figyelni a fóliákra, hungarocell darabokra. Viszi őket a szél, utcahosszan lehet szedni az építkezési hulladékot.

 – rengeteg az eldobált feles üveg, pet palack, péksüteményes papír csomagolás. Tök jó, ha papírban van a péksütid, vagy ha már muszáj innod egy felest reggel, és nem egyszerhasználatos műanyagot használsz. De ha eldobod és az árokparton végzi, azzal inkább ártasz. Tedd a táskádba, és vidd el legalább a következő szemetesig vagy akár haza.

 – a cigarettacsikket mintha sokan a lakásuk előtti utcaszakaszon dobálnák el. Mindennap elszívsz egyet a busztól hazafelé tartva, és eldobod a lakás előtt, hogy ne bent szívd? Tegyél ki egy konzervdobozt a kerítés tövébe, és gyűjtsd abban a csikket! Tudtad, hogy a cigarettacsikk az egyik leggyakoribb hulladék, nagyon lassan bomlik le, de ha összegyűjtöd, 100%-ban újrahasznosítható?

 – Találtunk diavetítőt, porcelán órát és mindenféle megdöbbentő kidobott tárgyat. Még ha nincs is jobb ötletünk, nem tudunk mit kezdeni a hulladékunkkal, akkor is jobb a kommunális kuka, mint a falu széle – persze ezt nem tudom, kiben és miért merül fel, hogy a szántóföldek mellett, erdősávokban egyszerűen leteheti a szemetét.

Nagyon hatékony közösségi élményben volt részünk mindenesetre, és a végén szebb és tisztább lett a falu. Azok a gyerekek, akik ebben a programban részt vettek, biztosan jobban oda fognak figyelni arra, hogy véletlenül, a széllel se szálljon el a kezükből a buszjegy vagy a bolti blokk. 

Természetesen készültek fotók is a lelkes társaságról, ha kapok belőlük, a facebook oldalamon szívesen megosztom. A szemétszedést egy jó hangulatú evéssel-ivással zártuk a szabadidőparkban, amíg csak ránk nem sötétedett. 

Nálatok is volt közösségi szemétszedés ezekben a hetekben?

Hulladékcsökkentés az asztal körül

Egy héttel ezelőtt épp elkezdtünk a főzéssel és a konyhával foglalkozni a hulladékcsökkentés szempontjából, most ezt a témát folytatom. 

Képzeljük el, hogy hogyan zajlanak a napi étkezések egy öttagú családban egy átlagos hétköznapon: nálunk például mindenki reggelizik itthon munkába vagy iskolába indulás előtt. Kell hozzá bögre, tányér, evőeszköz, szalvéta, maga az ennivaló, és el kell utána mosogatni. Tízórait minden gyerek visz, ebédet csak kettő, a harmadik kap az iskolában, illetve a páromnak is csomagolok – ez, ha jól számolok, hat étkezésnyi eledel (három tízórai és három ebéd). Valamikor napközben én is eszem, iszom, kávét főzök, aztán sorjában hazaérkeznek az ennivalójuk maradékával családom férfitagjai, aki délután nem evett, az uzsonnázik, este pedig jön a vacsora, ami lehet hideg étel, esetleg egy újabb adag az ebédből. Mivel a vásárlást már kitárgyaltuk, nézzük, hogy az alapanyagokon kívül mi kell ennyi étkezéshez:

reggeli-001.JPG

Maradjunk egyelőre a reggelinél. Ez leggyakrabban valamilyen kenyér feltéttel, pirítós, bundás kenyér, péksütemény vagy tojás valamilyen formában, tejjel vagy teával. Ezekhez szükség van egy halom eszközre: amiben a kenyeret, péksüteményt, vajat tároljuk, amivel és amiben elkészítjük, amiből elfogyasztjuk a finom és tápláló reggelinket. Szembe kell néznünk a ténnyel, hogy előbb-utóbb mindből hulladék lesz: a kenyérpirítóból elektronikai, a serpenyőből kommunális (az enyém műanyag nyelű fémserpenyő) és akkor még ott vannak a kések, evőeszközök, tányérok, bögrék. Nagyon fontos, hogy a hulladékmentes életmód kialakításakor nem kell száműzni a meglévő műanyagot vagy azokat a tárgyakat, amiket nem tudunk szelektíven gyűjteni majd! A cél az, hogy minél tovább használjuk őket, az élettartamuk végéig. Azok az eszközök, amiket ételkészítéshez, tároláshoz már nem tudunk használni, még jó szolgálatot tehetnek a kertben vagy a műhelyben, ha van ilyenünk. A serpenyőbe például ültethetünk apró fűszernövényeket, vagy lehet belőle madáritató. Kis kreativitással a legtöbb tárgy esetében meg lehet találni az újrafelhasználás módját – csak tartsuk szem előtt a zero waste 5R alapelveit

  • Refuse – utasítsd vissza, azaz csak azt vedd meg, amire tényleg szükséged van. Ezt vásárláskor érdemes szem előtt tartani. Csak azért ne vegyél például a gyereknek új porcelán étkészletet, mert most műanyagból eszik. Ha tartós, jól bírja még, használd addig a műanyagot, amíg tényleg szükséged nem lesz új készletre. Illetve az ingyenes repiajándékok, szórólapok, egyes termékekhez járó ajándékok visszautasításáról szól még ez a pont.
  • Reduce – csökkentsd – a fogyasztásodat, a hulladék képződését már a folyamat elején. Ez a két pont szorosan együtt jár, de nyilván mindent nem utasíthatsz vissza. De tudsz csak annyit vásárolni, amennyire tényleg szükséged van, annyi csomagolóanyaggal, amennyi feltétlenül szükséges. A hulladékmentesség kéz a kézben jár a minimalizmussal.
  • Reuse – használd újra – ezt a pontot említettem tulajdonképp feljebb. Ha megvetted, használd addig, ameddig csak bírod, és ha nem tudod eredeti rendeltetésének megfelelőlen újra használni, találj neki másikat.
  • Recycle – hasznosítsd újra – nem egyenlő az újrafelhasználással, amikor a terméket eredeti formájában sokszor használjuk, majd más funkciót adunk neki. Itt újrafeldolgozásról van szó, amikor a konzervdobozt beolvasztják, és más fémtárgyakat készítenek belőle, vagy az újságpapírból újrapapír lesz. Ennek jó eszköze a szelektív hulladékgyűjtés. Ha az előző három pontot ügyesen csinálod, ide már viszonylag kevés tárgyad jut. Ennél a pontnál beszélünk először hulladékról.
  • Rot – komposztáld – tulajdonképpen a szerves hulladék nem is hulladék, hanem értékes nyersanyag, ami a kertünknek, virágföldünknek új életet, tápanyagot ad. Gyűjtsd külön ezeket az anyagokat, a föld meghálálja. Persze ez akkor a legegyszerűbb, ha kerted van, de létezik közösségi komposztálás, sőt beltéri gilisztakomposztáló, ami a lakásban végzi el ezt a feladatot. 
  • És mint a legtöbb ilyen listában, van egy plusz pont: Repair – javítsd meg. Ez magáért beszél, hiszen a legtöbben a lyukas zoknit is kidobjuk, az elromlott műszaki cikkeket is inkább lecseréljük. Próbálj utánajárni, adj neki egy esélyt, hátha van szerviz, ahol megjavítják az eszközödet, és néhány évvel meghosszabbodhat az élettartama.5r1.jpg

Ha ezeket a pontokat szem előtt tartod – ki is teheted a hűtőre – akkor a csomagolásmentes vásárlással együtt a konyhai szeméttermelésed minimálisra csökkenthető.

Szóval, ott ül a gyerekem az asztalnál, és eszi az ízletes és tápláló reggelijét. A száját textil szalvétába törli, amit sokszor használunk és mosógépben mosunk, együtt a hasonló színű ruhákkal, így a vízfelhasználásunk sem ugrik meg. Miután kimorogtam magam, hogy ebadta kölke már megint nem volt képes a mosogatóba tenni a tányérját, beteszem én. Az asztalt konyharuhával törlöm le, és jön a mosogatás. Mosogatógépünk egyelőre nincs, úgyhogy kézzel. Most igyekszem újra visszaállni a kéttálcás mosogatóban történő állóvizes mosogatásra és öblítésre, és bevallom, nehezemre esik, de törekszem a minél alacsonyabb vízfelhasználásra. A csapon fillérekért beszerezhető víztakarékos perlátor van, a szivacs egyelőre kompromisszumos megoldás: a dörzsi része kender, maga a szivacs azonban poliuretán, de legalább Magyarországon gyártják. Használhatsz luffaszivacsot vagy akár pamutrongyot is. Nekem van természetes sörtéjű fa mosogatókefe-szettem is, ezek komposztálhatók. Maga a mosogatószer okozza a legnagyobb fejtörést. Mosogattam már mosószódával, készítettem mosószappan-alapú házilag főzött szert is, de egyik se váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Előbbinél zavart a por állag és a habzás hiánya, utóbbi után pedig maradt valami olyan zsíros érzet a tányérokon, ami ecetes vizes öblítés után se tűnt el kielégítően. Azért elhasználtam ezt is. Most két jónak tűnő alternatívával próbálkozom: az egyik egy ökologikus koncentrátum, a másik saját készítésű, egészen friss, még éppen csak kipróbáltam, de ígéretesnek tűnik, erről később bővebben. 

Mindent megfőztünk, megettünk, elmosogattunk, most pedig leülök, és iszom egy jól megérdemelt kávét. Kávézóban saját dobozba kértem az őrölt kávét, kotyogósban főzöm, a zacc pedig megy a komposztba – de utána fogok nézni a kozmetikai célú felhasználásának is! Jövő héten innen folytatjuk.