Karantén és digitalizáció

Úgy gondoltam, játsszunk egy kicsit, és a kihívásokat is szeretem. Nem lesz könnyű a home office – home schooling napirend, plusz háztartás, gyerekek és a többi napi feladat mellé beszuszakolni a posztolást, de próbáljuk meg.

Részt veszek a BloggerKépző 13+1 napos kihívásán, napi egy poszt, adott témában, rövid kis színesek, kicsit személyesen, reményeim szerint érdekesen. Vágjunk is bele! A hetedik nap témája a technika, hogyan is használjuk mi most?

 

Igazából nem sok minden változott az életünkben ezen a területen, ami a felnőtteket illeti. Eddig is mindketten laptopon, íróasztalnál ülve dolgoztunk, én itthon vagy bárhol útközben, a párom általában irodában, de havi néhány napot ő is itthon. Én főleg írok, levelezek, szerkesztek, grafikát készítek, ő online meetingekben is részt vett eddig is. A Microsoft Teams, amivel én az otthonoktatás miatt ismerkedtem meg, neki nem volt újdonság.

A gyerekeknek azonban nagy változást hozott az otthonoktatás ezen a téren. Náluk eddig minimalizáltuk a technológiai eszközök használatát. Csak a gimisnek van laptopja és okostelefonja, a két kisebbnek semmilyen saját eszköze nincs, és a mieinket is erősen kontrolláltan használhatják. Egyszerűen korainak gondoljuk 8 és 10 évesen az eszközhasználatot, szeretnénk, ha előbb ismernék jól a valóságos világot maguk körül, mint a virtuálisat, és előbb másznának valódi fára és sziklára, ültetnének valódi növényt és játszanának valódi kockákkal, mint mindezek Minecraft-másolatával. Abban a kontrollált időszakban, amikor használhatják az eszközeinket, igyekszünk őket tanítgatni a felelős használatra és internetezésre, és próbálunk példát mutatni, még ha nekünk is folyamatosan tanulni kell ezt.

homeoffice.jpg

Most, az otthonoktatással olyan új kifejezéseket tanultak meg, mint online videóchat, virtuális osztálytalálkozó Zoomban, teszt a Learning Appsban, és a szorgalmi feladat lett a kedvenc, mert azt legtöbbször számítógépes játékba rejtik. Nagyon könnyen ugrották meg ezt a lécet úgy is, hogy nincsenek igazán hozzászokva, nem is féltettem őket ettől. Annyira gyorsan tanulnak a technológiáról, ők már akkor is digitális bennszülöttek, ha egyébként nem élnek ebben a világban a hétköznapokban.

És ahogy ezt írom, eszembe jutott, hogy azért mi, felnőttek is tanultunk újat, olyasmit is, amit érdemes továbbvinnünk a „békeidőkre” is. A karantén első napjaiban kocsmáztunk először virtuálisan a barátokkal. Miért ne lehetne ezt máskor is? Pont annyira vannak messze most is, mint az év többi részben. Ugyanígy húsvétvasárnap messengeren reggeliztünk együtt a húgommal, anyukámmal pedig máskor sose videóchateltünk, most meg a telefonhívás helyett mindig ezt választom. Ott van a rengeteg online koncert- és tanulási lehetőség, aminek a töredékét se tudtam ugyan kihasználni, de a figyelmet mindenesetre sikerült felkelteniük. A munkámban pedig megszületett az új műfaj, a vodcast: az online meeting rögzített és nyilvánosan közzétett formája.

chat.jpg

Azt gondolom, nem lesz már ugyanolyan a világunk a koronavírus után, mint amilyen előtte volt. Jobb lesz! Mentsük át azokat a szokásokat, amiket ebből a sosem látott helyzetből tanulunk, vegyük észre, hogy tisztább a levegő, és hogy mennyire fontos a kapcsolattartás. Jöjjünk ki ebből az egészből jobban, mit ahogy belekerültünk, és ha ehhez a technológia szükséges, akkor használjuk tudatosan és okosan.

Ölelések, fagyi meg a természet

Úgy gondoltam, játsszunk egy kicsit, és a kihívásokat is szeretem. Nem lesz könnyű a home office – home schooling napirend, plusz háztartás, gyerekek és a többi napi feladat mellé beszuszakolni a posztolást, de próbáljuk meg.

Részt veszek a BloggerKépző 13+1 napos kihívásán, napi egy poszt, adott témában, rövid kis színesek, kicsit személyesen, reményeim szerint érdekesen. Vágjunk is bele! A hatodik nap témája: mit fogok elsőként tenni, ha véget ér?

Ó, istenem… Bár én vagyok az a klasszikus introvertált, aki egész jól érzi magát a négy fal között, és még szerencsés is, mert a négy falon kívül egy tágas kert várja, azért ez az a kérdés, amitől könny szökik a szemembe. Jönnek az ötletek sorban egymás után, és egyik keserédesebb, mint a másik. Nem is írok róluk hosszasan, nehogy átnedvesedjen a monitor, maradjunk inkább a felsorolásos formánál. Úgyis szeretem a listákat.

Megölelem a szüleimet. Meg a tesóimat. Meg a gyerekeiket. Meg a barátaimat. Feltankolok ölelésekből

Elmegyünk fagyizni. Kiülünk a teraszra és csak bámuljuk a sétálóutcán korzózó népeket.

Máris indulunk a következő teljes hétvégés túránkra Csongorral! Bebarangoljuk a Cserhátot, vendégházban alszunk és egész nap a természetben leszünk.

Újra pékségben vesszük a kenyeret.

Hatalmasat sétálok a kutyánkkal. Tudom, talán túlzásba visszük az óvatosságot, mégis, most őt is csak a kertben sétáltatjuk.

hug.jpg

Elmegyünk valahová a párommal kettesben. Csak mi ketten. Iszonyú régen volt ilyen, a gyerekek és a nagyszülők meg úgyis hiányolják egymást.

Moziba megyünk! Még az is szinte mindegy, hogy milyen filmet játszanak, csak az élmény kedvéért.

Bepótoljuk a barátokkal az elmaradt közös kerti raclette-partit.

Elmegyünk egy gyógyfürdőbe vagy wellnessbe, és amíg a gyerekek csúszdáznak vagy pancsolnak, én csak áztatom magam a meleg vízben.

Koncertre megyünk. Lehetőleg szabadtérire és valami nagyon vidámra.

terasz.jpg

 

Felpörgetjük a munkánknak azt a részét, ami közösségbe járós. Ha tart még az iskola, akkor pótoljuk az előadásokat, ha már nyár lesz, akkor várnak a táborok és a fesztiválok!

Elmegyek valahová egyedül. Vagy épp elküldöm a családomat kirándulni, és én töltök el egy napot a lakásban teljesen egyedül! Forró fürdő egy pohár borral, kávé a teraszon, nyugiban olvasás és a naplóm, amiben kiírom magamból a karantén heteit. 

Na, ez már tizenkettő. A sorrend nem biztos, hogy épp ez lesz, de az első pont fix. Amint lehet, autóba vagy vonatra ülünk, és irány a szüleim háza. Nektek mi lenne az első?

A nő, ha negyven

Tavaly szilveszterkor ültem az évtervező füzetem fölött, és azon gondolkodtam, hogy idén negyven leszek. Annyi irigyelt jó példa volt előttem, annyi mosolygós, boldog, a helyén lévő negyvenes nő, akiről messziről lerítt, hogy élvezi az életét, a korát is, jó helyen van, rendben van magával, én meg ültem a depresszióm mélyén, és ezt akartam, amilyennek az ő életüket láttam. Féltem a negyventől, már a számot se akartam kimondani, úgy éreztem, még semmit nem értem el az életben és esélyem sincs, hogy olyan kiegyensúlyozott legyek, amilyennek, úgy éreztem, lennem kéne. Megfelelési kényszerrel és az önszeretet hiányával küzdöttem.

Jók ezek az évösszegzők és évtervezők, mert segítenek abban is, hogy az irigykedés és a siránkozás helyett célokat tűzzünk ki. Még nem tudtam, hogyan fogom megcsinálni, de úgy döntöttem, ez lesz ennek az évemnek a célja: mire negyven leszek, én is elérem ezt a harmóniát!

Ma vagyok negyven. Még nem vagyok elég bátor leírni, hogy sikerült, még nem érzem teljesen készen magamat, még vannak elakadásaim, amelyek kizökkentenek, elterelnek az útról, időnként újra a mélybe taszítanak, de talán már csak olyan mértékben, amennyire ez mindenki életében megtörténik. Azt már tudom, mi tesz jót nekem, merre kell mennem, és mire van szükségem ahhoz, hogy jól legyek – és ez már nagy lépés ahhoz képest, amikor azt se tudtam, hogy mi a bajom, miért érzem úgy magam, ahogy.

Én szerencsés vagyok, kaptam segítséget. Tudom, hogy nem mindenki engedheti ezt meg magának, ezért arra gondoltam, születésnapi ajándékként leírom, hogy mik azok a dolgok, amelyek segítettek, és talán könnyebben elérhetők.

Könyvek

Az első Matt Haig: Miért érdemes életben maradni? című könyve volt. Szerencsére azért a címben feltett kérdés által sugallt mélységekig én nem jutottam el, és talán akkor nem is segített volna ez a könyv. Igazából nem is a válaszaival segített, mert azokat bárki el tudta volna mondani, én is: a családért, a barátokért, az élet szép élményeiért. Ehelyett számomra maga a betegség leírása, a személyes vallomás adott nagyon sokat, amiről a fiatal szerző nagyon őszintén ír: igen, van ilyen, igen, más is érzi így magát! Megerősítő élmény volt.

Utána jött Ryan Holiday és Az akadály maga az út. Ezt aztán habzsoltam, fordulópontot jelentett, és még csak körül se tudom igazán írni, hogy miért. Nagyon sokat jegyzeteltem belőle, és mivel hosszú könyvajánló-listát is tartalmaz, az én listám is szépen bővült, elsőként Marcus Aurelius Elmélkedéseivel. Kis filozófia, elgondolkodás, rengeteg tanulság, tényleg utat mutattak.

A természet

Mindig tudtam, hogy nekem a természet, főleg az erdő és a víz nagyon fontos. Hogy mennyire, és milyen sokat ad, különösen ha egyedül, befelé fordulva járok benne, azt egy tavaszi túrán tapasztaltam meg, amikor személyre szóló idézetet húzva, egyedül és némán sétáltam végig egy kétórás túrát. Azóta igyekszem kifejezett belső céllal, gondolkodnivalóval menni a túrákra, és ez nagyon fel tud tölteni. Ide tartozik még egy könyv: Erling Kagge Menni című írása, ami kifejezetten a séta feltöltő, kreativitást felszabadító erejéről szól.

Coach

Coachtól segítséget kérni általában nem kevés pénzbe kerül, és én azt ígértem, a mindenki által elérhető megoldásokat hozom ebben a bejegyzésben. Azért említem meg mégis, mert nálam úgy alakult, hogy két barátnőm is járt ebben az időszakban coach képzésre, és kellett nekik valaki, akin „gyakorolhattak”. Egyikükkel egy alkalmat, a másikukkal hármat töltöttem, és ő belőlem írta a szakdolgozatát is. Ha körülnéztek, elég jó esély van rá, hogy találtok ilyen lehetőséget, vagy ajándékba is kérhettek coachingot, de találkoztam azóta olyan lehetőséggel is, hogy egy egész coach iskola szervez a diákjainak csoportos gyakorlatot, ahová jelentkezőket várnak. Sokféle coaching módszer van, amennyire én tudom, az a közös bennük, hogy a coach kérdez. Ő nem ad tanácsot, nem mondja meg, mit tegyél, hanem abban segít, hogy magad jöjj rá a megoldásaidra, és ez talán még hatékonyabb, mint amikor kívülről kapsz kész válaszokat.

Egyedül töltött idő

Sokfélék vagyunk, és nem mindenki szeret egyedül lenni, de azt hiszem, egy minimális önmagára fordított idő a legtöbb embernek olyan, mint egy falat kenyér, főleg a kisgyerekes anyáknak. Remélem, férfiak, apák is olvasnak: egy nőnek, anyának talán nem is tudtok annál nagyobb ajándékot adni, mint néhány órát egyedül és úgy, hogy neki ne kelljen előre megszerveznie, hogy mit eszik vagy mit vesz fel azalatt a gyerek, mi hol van a hűtőben és melyik a kedvenc alvósállat. Az apa teljes értékű szülő, pont úgy meg tudja oldani ezeket a dolgokat, mint az anya. Az egyedülidőhöz két dolog kell: egy partner, aki azt mondja, menj és érezd jól magad, és ne törődj a többivel – és te, aki megbízol a másikban és magadban, és mész.

Tevékenység, ami feltölt

Rögtön ki is egészíteném: három dolog kell az egyedülidőhöz, a harmadik az, hogy tudd, hogy mit akarsz csinálni. Számomra ez nagy felismerés volt, hogy komolyan el kell gondolkoznom rajta, hogy ha mondjuk még egy órát hozzácsapnának a 24-hez egy napon, mivel tölteném. Mert ott a hosszas tennivalólista, amivel meg kell birkózni, és rögtön tudnám sorolni, hogy mi minden maradt el már megint, azokat kellene bepótolni.

Most nem ez a feladat. Most azt keresd meg, ami őszinte örömet okoz, amitől újult erőre kapsz. Sport, zene, olvasás, egy séta, vagy csak beülni egy kávézóba egyedül, és nézni ki a fejedből? Bármit behelyettesíthetsz! Nekem ilyen az írás, a meditáció, arra is rájöttem, mennyire fontos az életemben a tanulás, és ilyen az úszás is.

Meditáció

Külön is írok róla, mert nagyon fontos, és mert nekem ez az, amit nehéz belepréselnem a mindennapokba, de amikor sikerül, mindig ráébredek, mennyire hasznos. Ahhoz még nem vagyok elég ügyes, hogy önállóan meditáljak, ehelyett különféle alkalmazásokat próbálok ki. Az Insight Timeren rengeteg különböző hosszúságú és témájú meditáció érhető el angolul, de van néhány magyarul is. A Just Like Buddha magyar fejlesztés, ami elérhető rajta ingyenesen, az nagyon hatékony meditáció, de a szélesebb elérés már előfizetős – én egyelőre az ingyeneseket ismételgetem, már a gyerekeim is kipróbálták. A legújabb, amit letöltöttem, a Mindfullness alkalmazás, még csak ismerkedem vele. Egymásra épülő 4-5 perces meditációk angolul, ez tényleg arra jó, hogy ha esélyed sincs egy hosszabb elmélyülésre, ez megadja a napod alaphangját reggel vagy kisimít este. És remek kapaszkodó napközben, amikor épp elnyelne a stressz vagy konfliktusba keverednél, segít megállni egy pillanatra és jobb döntéseket hozni.

Támogató társak

Mert nemcsak az egyedül töltött idő fontos, hanem az is, hogy értékes időt tölthess olyan emberekkel, akik fontosak neked, akikkel öröm együtt lenni, akikkel egy-egy beszélgetés után úgy érzed, hogy több lettél, akiknek adsz magadból és te is kapsz tőlük. Jó esetben a párunk is egy ilyen ember, és a párkapcsolatunk ápolása az egyik legfontosabb dolog. A család természetesen a másik, és ha van még ilyen barátunk, kollégánk, rokonunk, vagy egy csapat, egy kör, ahová eljárhatunk, egy közösség, ahol ezt az élményt újra meg újra megtapasztalhatjuk, tartsunk ki mellette.

Pihenés

Főleg, ha kisgyerekeink vannak. Rémisztő statisztikákat lehet olvasni az anyák kialvatlanságáról, és már egy ilyen alapvető szükségletre is döbbenetesne nehéz időt szakítani. Nekem már nagyok a gyerekeim, nem keltenek fel éjszaka, de még élénken emlékszem az éjszakai szoptatásokra és a véletlenszerű felriadásokra. Megint csak azt tudom mondani: apák, nagyszülők, az eggyel feljebb említett támogató emberek: vegyétek ki a babát az anya kezéből, hadd aludja ki magát időnként. Iszonyú szüksége van rá.

Digitális detox

Ehhez is egy könyvet ajánlok: Catherine Price: Digitális detox című könyvét, ami némi elméleti leírás és statisztika után egy 30 perces programmal segít „lejönni” a telefonról. Napi szinten nem igényel sok időt, és azt sem ígéri – nem is kell – hogy a végére abszolút telefon- és közösségimédia-mentes leszel. Bennem helyretett dolgokat, gyakorlati tippekkel segített, és már önmagában a képernyőidőm megdöbbentő volt – itt valóban hasznos időt lehet felszabadítani!

Önismeret

Tizenöt évvel ezelőtt nevettem rajta, biztos voltam benne, hogy remekül ismerem magam, nincs szükségem arra, hogy ezzel foglalkozzam. Aztán ahogy múlt az idő – talán az egyre több tapasztalat miatt – ismertem fel, hogy nagyon sok mindent nem tudok magamról, nagyon alapvető dolgokat sem. Hogy mi motivál, mi visz előre, mi tölt fel, mi az, amit valójában szeretnék elérni az életben, és mi az, amit jobb, ha elengedek, mert idegen tőlem. Egy csomó tesztet és gyakorlatot megcsináltam: a DISC tesztet, a 16 Personalities tesztet, idetartozik a színtanácsadás is a vele járó beszélgetéssel, és a legjobb volt Mark Gungor Flag Page tesztje, bár ez utóbbi nem ingyenes. Olvastam pszichológiai témájú írásokat, és próbáltam felismerni az erősségeket és hibákat a kommunikációmban és a mindennapjaimban

És akkor most azt kérdezed, jó, de mikor? Mikor legyen időm minderre? Nem tudom megmondani, hogy a te életedbe hogyan fér bele ez. Én konkrétan leültem egy órarenddel, beleírtam minden teendőt, aminek muszáj volt beleférnie, és megpróbáltam az üres perceket feltölteni. Mert vannak, mindenkinek az életében vannak olyan percek, amit szimpla időpazarlásra fordítunk. És ami nagyon fontos: merjünk segítséget kérni! Döntsünk magunk mellett, döntsünk úgy, hogy megérdemeljük, és ne féljünk, ne szégyelljünk kérni. Nekem ahhoz is kellett az az önismereti út, amit január óta végigjártam, amire úgy döntöttem, hogy idén időt fordítok, hogy ezt felismerjem. Itt még egyszer elismerem, hogy nagyon szerencsés vagyok, mert volt lehetőségem ezt az időt főállású anyaként tölteni – bár azt nem mondom, hogy nem dolgoztam, de nem úgy, mint korábban, beosztottként munkahelyen napi 8+ órában. Ezért tartott ez a folyamat csak nagyjából kilenc hónapig – ha kevesebb idővel és több stressz mellett végzem, akkor nem tartanék itt negyvenévesen, de lehet, hogy negyvenegy évesen már igen. Nem kell mindent csinálni és főleg nem mindent egyszerre, de már az is segít, hogy betervezel valamit, és látod, hogy a következő napokban mikor tudsz magaddal foglalkozni egy kicsit. És kell hozzá bátorság is.

Én most ott tartok, hogy azokra az irigyelt, helyükön lévő negyvenesekre, akikre korábban úgy néztem fel, mint akiknek a helyzete elérendő cél számomra, most már úgy nézek, mint nőtársakra. Akik feltehetően végigküzdötték a saját útjukat, és most már tudják azt, amit én is megtanultam: ez az út nem ér véget, sőt bizonyos értelemben most kezdődik. Hálás vagyok ezeknek a nőknek, hogy megmutatták, hogy lehet kiegyensúlyozott negyvenesnek lenni, hogy megadhatjuk magunknak azt, amire nekünk van ehhez szükségünk, és végig lehet járni az utat – aztán folytatni tovább.

Köszönöm, jól vagyok. Ki merem mondani, hogy ismerem magamat, és tudom, mi az, és meg is tudom adni magamnak, amire szükségem van. Nem mindig azonnal, de látom a megoldásokat. Ha úgy érzem, segítséget, támogatást kérek hozzá. Ha elfogy az erő, tudom, hova forduljak. Lehet, hogy negyvenéves korra kevésnek tűnik ezt elérni – én elégedett vagyok vele.

0824.jpg

Szombat a hulladék jegyében

Ma több oldalról megközelítve foglalkoztunk a hulladék és a hulladékmentesség kérdésével. Délelőtt immár negyedszer települtünk ki a piacra Kittivel a lassan állandóvá váló kis standunkra. Szinte már megszokott a rendszer, amely szerint megérkezünk a piacra, kipakoljuk a  még üres zsákjainkat, dobozainkat, üvegeinket, aztán felváltva elmegyünk vásárolni, így egyre jobban megtelik az asztal, láthatóvá válik, mit mire használunk. Hatalmas öröm, hogy egyre többen állnak meg és kérdeznek, beszélgetnek velünk, ma szinte folyamatosan volt kinek beszélnünk a témánkról! Volt, aki ráébredt, hogy van otthon régi függönye, amiből tud magának tüllzsákot varrni, hogy fel lehet használni a gyerek régi tornazsákját, vagy el lehet hozni a meglévő üvegeket, hogy tejet vásároljunk bele.

jancsarkert1.jpg

Néhány órát a piacon töltöttünk, aztán mindketten külön-külön gyorsan összedobtunk egy ebédet a családunknak, kicsit szusszantunk, és délután kettőkor a polgármesteri hivatalnál találkoztunk a falu azon lakóival, akik úgy gondolták, hogy szeretnének részt venni a Kitti által szervezett közösségi szemétszedésen. Huszonöten-harmincan gyűltünk össze, felosztottuk egymás között az érintett utcákat, kaptunk szemetes zsákokat, és kis csapatokban elindultunk.

szemet.jpg

Én a csapatommal gyalog mentem a kijelölt kezdőpontig, de nem bírtuk ki, hogy már addig se szedjük össze, ami mellett elmegyünk – mégse mondhatjuk, hogy szemetet szedni indulunk zsákkal a kezünkben, de az odáig tartó út nem a mi dolgunk. Úgyhogy a tulajdonképpeni kiindulópontra érve már egy zsákot teleszedtünk szeméttel. A tapasztalataink:

 – az uralkodó szélirányt lezáró kerítéseknél, fasoroknál gyűlik össze a szemét

 – építkezéseknél különösen kell figyelni a fóliákra, hungarocell darabokra. Viszi őket a szél, utcahosszan lehet szedni az építkezési hulladékot.

 – rengeteg az eldobált feles üveg, pet palack, péksüteményes papír csomagolás. Tök jó, ha papírban van a péksütid, vagy ha már muszáj innod egy felest reggel, és nem egyszerhasználatos műanyagot használsz. De ha eldobod és az árokparton végzi, azzal inkább ártasz. Tedd a táskádba, és vidd el legalább a következő szemetesig vagy akár haza.

 – a cigarettacsikket mintha sokan a lakásuk előtti utcaszakaszon dobálnák el. Mindennap elszívsz egyet a busztól hazafelé tartva, és eldobod a lakás előtt, hogy ne bent szívd? Tegyél ki egy konzervdobozt a kerítés tövébe, és gyűjtsd abban a csikket! Tudtad, hogy a cigarettacsikk az egyik leggyakoribb hulladék, nagyon lassan bomlik le, de ha összegyűjtöd, 100%-ban újrahasznosítható?

 – Találtunk diavetítőt, porcelán órát és mindenféle megdöbbentő kidobott tárgyat. Még ha nincs is jobb ötletünk, nem tudunk mit kezdeni a hulladékunkkal, akkor is jobb a kommunális kuka, mint a falu széle – persze ezt nem tudom, kiben és miért merül fel, hogy a szántóföldek mellett, erdősávokban egyszerűen leteheti a szemetét.

Nagyon hatékony közösségi élményben volt részünk mindenesetre, és a végén szebb és tisztább lett a falu. Azok a gyerekek, akik ebben a programban részt vettek, biztosan jobban oda fognak figyelni arra, hogy véletlenül, a széllel se szálljon el a kezükből a buszjegy vagy a bolti blokk. 

Természetesen készültek fotók is a lelkes társaságról, ha kapok belőlük, a facebook oldalamon szívesen megosztom. A szemétszedést egy jó hangulatú evéssel-ivással zártuk a szabadidőparkban, amíg csak ránk nem sötétedett. 

Nálatok is volt közösségi szemétszedés ezekben a hetekben?

Anyák egymás között

Kitti barátnőmmel mindketten három-három gyereket nevelünk, az ő két iskolása és az én középsőm járnak egy intézménybe. A logisztika nem egyszerű: a városon kívül lakunk, szerencsére egymástól gyalogos távolságra. A gyerekek – gondolom, ismerős a helyzet – járnak különféle sportokra, szolfézsra, zeneiskolába. Kitti részmunkaidőben dolgozik, de sokszor otthon is folytatja, én jelenleg itthon vagyok. Vasárnap este elkezdünk tervezgetni: ki melyik nap megy reggel mindenképpen a városba – ő viszi a három egy helyre járó gyereket. Közben az én elsősömet és Kitti ovisát általában az apukák kísérik a helyi iskolába, óvodába. Délután a másik gyűjti be a gyerekeket, persze figyelembe véve a különóráikat – kivéve, ha a reggeli gyerekszállító amúgy is abban az időben jön haza.photo-1532969200589-57f1fe57aaab.jpg

A kedvencem a múlt péntek volt: 12:35-re, pontosan az ötödik óra végére megjelentem az elsősért az iskolában, mert egykor kezdődik az órája a zeneiskolában. Tökéletes időzítéssel éppen találkoztam Kittivel a parkolóban, ő hozta a hármakat az iskolából, az én kicsim és az ő nagylánya bementek a megfelelő tantermekbe, közben én a középsőmmel átmentem uzsonnáért a pékségbe. Leültünk a tanterem előtt, közben – ez ritkaság – befutott apa, aki elkísérte a középsőt a saját órájára egy másik épületbe. Én megvártam a kicsit, aki hamarosan végzett, elintéztünk vele egy-két vásárlást, és még egy cukrászdába beülni is volt pár percünk, ide érkezett Kitti az ő középső kisfiával. Ő is kapott egy sütit és gyümölcslét, míg az anyukája elköszönt, hogy a nagylányával kettesben tölthessen egy kis időt. Odaadta a könyvtárból korábban kikölcsönzött könyveiket is. Aztán megérkezett az én középsőm az apjával, de pont váltottuk egymást, mert a nálam lévő gyerekek már megették a sütijüket és kezdtek nagyon elevenek lenni. Kettesben hagytuk a fiúkat, és átmentünk a gyerekkönyvtárba. A könyvtárossal jó hosszasan egyeztettünk, hogy a nálam lévő huszonvalahány könyv az öt olvasójegy közül melyikhez tartozik, de sikerült kibogoznunk. Közben ismét megjött családom hiányzó két tagja, én átszaladtam a felnőtt könyvtárba a saját könyveimet intézni, mire visszaértem, Kitti és a nagylánya is befutottak. Apa elment, Kittiék intézték a nagylánykönyveket, aztán indultak haza, mert a kicsi várta őket az oviban, és közben még egy orvosi időpontra is be kellett ugraniuk. 

Nálam maradt a három kisfiú, végeztünk a könyvtárban, mindenkit elhelyeztem a hátsó ülésen, és elautóztunk a gimis nagyfiamért. Egy jó negyedórát kellett várni rá – sebaj, mindenki kapott a kezébe a frissen kikölcsönzött könyvtári könyvekből egyet, és gond nélkül elfoglaltuk magunkat a várakozás alatt. Megjött a kamaszom, most már mi is hazaindultunk, pont a délutáni csúcsforgalomban. Kittiék előtt az ő kisfia meg az én középsőm kiszállt, ők még szerettek volna egymással játszani, meg is beszéltük, hogy rendben, sötétedésre küldje haza. Vacsorára már mindenki a saját lakásában volt. 

photo-1436246745626-344c04303c72.jpg

Lehet, hogy zavarosnak tűnik a történet, de ami a lényeg: mindenkinek jutott abból, amire szüksége volt: kettesben töltött idő egy szülővel, különórák, cukrászda, könyvtár, barátok, mindenki időben hazakerült, időt és pénzt spóroltunk. Van olyan is, amikor együtt gyűlünk össze a gyerekzsivajos lakásban, muffinsütés közben elkortyolunk egy pohár bort és beszélgetünk. Van, hogy csak a gyerekeink rohangálnak a mindkettőnkhöz közeli focipályán, míg mi haladunk a dolgunkkal. Szerencsés vagyok, hogy egymásra találtunk Kittivel és így meg tudjuk oldani a dolgokat. Nektek is van hasonló élményetek?