És a te ruhádat ki készítette?

Úgy gondoltam, játsszunk egy kicsit, és a kihívásokat is szeretem. Nem lesz könnyű a home office – home schooling napirend, plusz háztartás, gyerekek és a többi napi feladat mellé beszuszakolni a posztolást, de próbáljuk meg.

Részt veszek a BloggerKépző 13+1 napos kihívásán, napi egy poszt, adott témában, rövid kis színesek, kicsit személyesen, reményeim szerint érdekesen. Vágjunk is bele! Kicsit előreugrottam a khívás napjait tekintve, ugyanis a divat a 12. nap témája lesz, viszont most zajlik a Fashion Revolution Week,  és mindenképpen szerettem volna ezt a témát előtérbe helyezni. 

A Fashion Revolution mozgalom évről évre azért küzd, hogy a divatipar fenntarthatóbb és átláthatóbb legyen. Fenntarthatóbb, azaz kevésbé káros a környezetre, és átláthatóbb: tájékoztassa a fogyasztókat, vásárlókat arról, hogy a termékeik hol készülnek, milyen körülmények között, kik készítik őket, mennyire etikusan és milyen anyagokból. Az átláthatósági index azt mutatja meg, mennyire osztja meg az adott márka a vásárlóival a vele kapcsolatos társadalmi és környezeti információkat, mennyire nyitott ezen a téren.

Ezen a héten minden évben arra kérik a mozgalomban részt vevőket, hogy vegyék fel a kedvenc ruhájukat kifordítva, mutassák meg a címkét, posztolják a képet a közösségi oldalukra, és taggeljék be a gyártókat, akiknek így feltehetik a kérdést: who made my clothes, azaz ki készítette a ruhámat? Idén azt a kérdést is mellétették, hogy milyen anyagból készült ez a ruha, hiszen az anyag a környezettudatos ruhavásárlás egyik legfontosabb szempontja. 

who_made_my_clothes.png

no smink, no retus, who made my clothes?

Akkor lássuk: a képen a rajtam lévő felső az F&F márka terméke, Bangladesben készült, az anyagösszetétel pedig nem szerepel rajta, így máris hiányzik egy olyan információ, ami a tudatos vásárlást segítené. Az átláthatósági indexben ezt a márkát nem találtam, a Tescoé 41%. Legalább öt-hatéves darab, a dupla gyerekekkel otthon töltött idő utáni munkába álláskor vettem, kényelmes, praktikus, szoknyához és nadrághoz is jó, és amióta színtanácsadáson jártam, azóta azt is tudom, hogy ez a klasszikus “old navy” szín afféle jolly joker, ami szinte minden típusnak jól áll. Sokat is hordom olyankor, amikor szerepelni kell – na nem mintha olyan sokat szerepelnék, de ha igen, akkor a türkiz mellett ez az egyik kedvenc választásom. Munkába, hétköznapokra is szeretem, a tavaly ilyenkor végigcsinált 10×10 gardróbkihívásomnak is fontos eleme volt. Annak a kitételnek, hogy akkor érdemes megvenni egy ruhadarabot, ha legalább harmincszor viseled, mindenképpen megfelel. Mégis, ma már nem venném meg, legfeljebb akkor, ha használtan találnék rá. Miért nem?

Ez a felső Bangladesben készült, ahol az ország nagyrészt a ruhaiparból él, az export 80%-át teszik ki a fast fashion ruhadarabok, amiket többek között a H&M, a Primark, az Aldi vagy mint az én felsőm, a Tesco részére gyártanak. A munkások azonban a legrosszabbul fizetettek közé tartoznak, gyakran kizsákmányolás áldozatai, olyan fiatalon kezdik el a munkát, amikor még az iskolapadban lenne a helyük. Havonta kevesebb, mint 100 dollárnak megfelelő összeget keresnek (a mai árfolyamon ez 33 ezer forint) ami a javasolt élhető fizetés negyede.  Egy ruhadarab végső kiskereskedelmi árának mindössze 4-5%-a kerül vissza a készítőjéhez. Érdemes elolvasni EZT a cikket, ami ugyan a Zara márkát emeli ki, de bármelyik fast fashion márkáról szólhatna, a lényeg a benne szereplő nők története.  Nézzétek meg a The True Cost című filmet, ami mindenkit arcul csap és elgondolkodtat a divattal kapcsolatban. 

Felmerül a kérdés, hogy ha ezentúl sokkal kevesebben veszünk fast fashion terméket, akkor ezek a nők még kevesebb jövedelemhez jutnak-e, és így tulajdonképpen ártunk nekik? Nos, a Fashion Revolution Week és a hasonló mozgalmak éppen arra szólítanak fel, hogy irányítsuk rá a figyelmet ezekre a nőkre, kapják meg az őket megillető bért, keressük az etikusabb termékeket, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy a termékek megdrágulnak, és kevesebb darabot vásárolunk valamivel drágábban. Megtehetjük. Az átlagos fogyasztó 60%-kal több ruhát vásárolt 2014-ben, mint 2000-ben, de csak feleannyi ideig tartottuk meg ezeket a darabokat. (Forrás: Mengyán Eszter – Holy Duck blog, ajánlom követésre!) 

Mit tehetünk mi?

  • Vásároljunk használt ruhát. Nem ciki! Adjunk ezzel második életet a legyártott ruhadaraboknak.
  • Keressük helyi tervezők, készítők darabjait.
  • Tegyük fel a kérdést minden vásárlásunk előtt: valóban szükségem van rá? És ha igen, meg tudom oldani a szükségletem kielégítését second hand üzletből, gardróbvásárról, csereberéről, vagy csak az új ruhadarab lehet a megoldás?

Nem beszéltem még a ruha anyagáról, pedig az is nagyon fontos a környezet szempontjából, különösen, ha a műszálas ruhadarabokra gondolunk. Az óceánokban, folyóvizekben és a csapvízben is megtalálható mikroműanyag-szennyeződés egyik fő okozói ugyanis a műszálas ruhadarabokból leszakadó mikroműanyagszálak. Erről ITT tudsz tovább olvasni, és mosási tippeket is találhatsz a cikkben.

Posztold te is a kedvenc ruhadarabodat a címkével a közösségi felületeken, és tedd fel a kérdést a gyártóknak: ki készítette a ruhámat, és milyen anyagból készült?

Lapozgató – Marie Claire öko lapszám

Kétkedéssel vegyes örömmel láttam a közösségi oldalon, hogy a Marie Claire magazin 2019 szeptemberi száma zöld lapszám lesz. Bár a legzöldebb dolog egyáltalán nem vásárolni papírra nyomtatott újságokat és általában ezt is teszem, most nem bírtam a kíváncsiságommal. A magazint coach ismerősöm fogja megkapni, aki a munkája során nagyon sok képet használ, ha pedig kivágta belőle, amire szüksége volt, a szelektívbe vagy iskolai papírgyűjtésbe kerül majd a magazin, tehát az újrahasználás és az újrafeldolgozás is meg fog valósulni, nem lesz belőle szemét.

Azok kedvéért, akik gondolkodnak, hogy megvegyék-e a magazint, arra gondoltam, végiglapozom és véleményt írok róla, ami alapján vagy felkeltem az érdeklődéseteket és megveszitek, és remélem, találtok is benne megfontolásra érdemes ötletet, valamit, amitől a ti életetek is zöldebb lehet – vagy épp elég lesz ez betekintésnek és nem vásároljátok meg, ami már önmagában egy ökotudatos döntés.

Már az egy jó pont, hogy ez a lapszám csomagolás nélkül kapható az újságárusoknál, és az ígéret szerint a következő számokat lebomló csomagolásban juttatják el az előfizetőknek. Megérdeklődtem a laptól, hogy pontosan miből fog készülni a lebomló csomagolás, és hogyan oldják meg, hogy tényleg komposztálják is, ha kapok választ, szívesen megírom.

A címlap a szokásos jó minőségű, vastag, fényes lap, rajta a zöld felirat: újrapapíron! Nem tudom, ez a fényes, bevonatolt anyag újrahasznosítható-e, de a belső lapok már biztosan, remélem, a további számoknál is marad ez az anyag. Egyébként vidám, optimista és nagyon zöld a borító, vonzza a szemet is, a vezető cím pedig:

Váltsunk együtt zöldre!

Benne vagyok, én is ezt szeretném.

Öt oldal impresszum és reklám után következik az olvasói levelek rovata, ebből megtudjuk, hogy korábban is foglalkoztak már a hulladékmentesség témájával. A hónap levele írója egy arckrémet kap – ezt például elhagyhatná legalább egy öko szám erejéig a magazin, bár a szerencsés levélíró lehet, hogy nem örülne neki. A szemközti oldalon krémreklám termékmintával, ez sajnos teljesen felesleges hulladék, én örülnék, ha az összes magazin megszüntetné ezeket az egyadagos mintákat. Jön egy oldal néhány közreműködővel, akik közül többen a zöld mellékletben dolgoztak, majd újabb egészoldalas hirdetés – a magazin elején felváltva van egy apró bemutató cikkeket tartalmazó és egy reklámoldal. A következő páros is ilyen, az online magazin cikkeiből szemezget az egyik, bőrápolási terméket reklámoz a másik.

A 14. oldalon járunk már, amikor az első többoldalas, gyönyörű képekkel illusztrált riporttal találkozunk, és számomra ez különösen szemet gyönyörködtető: a cikk Togo élelmiszererdeit mutatja be, ami bizony egy igazi megoldás lehet az ökológiai válságra: az erdők javítják a talaj minőségét, hűtik is azt, megtartják a vizet, ráadásul növényeket is lehet termeszteni alattuk. Az élelmiszererdő kistestvére a permakultúrás kert vagy erdőkert, léteznek olyan kutatások, amelyek szerint ha mindenki, akinek kertje van, ezzel a módszerrel művelné, már az önmagában megmentené a Földet. Afrikában ráadásul a családok életére, a nők helyzetére és a pénzügyi nehézségekre is pozitív hatással vannak az élelmiszererdők. Nagy örömmel olvastam ezt a cikket.

A hatoldalas riport után újabb kis színesek, most már kis reklámokkal, több oldalon, majd egy kétoldalas promóciós írás szép képekkel – a nyomtatott hirdetéseknek ezt a válfaját szeretem, legalább lehet olvasni is valamit a termék kapcsán, most épp Namíbiáról.

A 26. oldalon, a divatrovat bevezetőjeként Az év fiatal divattervezője pályázat hirdetése: nagyon innovatív kezdeményezés, a pályamunkának egy használt ruhadarabokból készült alkalmi ruhának kell lennie! Nagyon tetszik, hogy felhívja a figyelmet a divatipar árnyoldalára és a használt ruhaneműk kreatív felhasználására, még sok ilyet!

Innentől aztán húsz oldalon keresztül a divaté a főszerep – egy divatlaphoz képest egyáltalán nem sok, de persze lesz még. Összeállítások hirdetésekkel vegyítve, szép, ízléses képek, fotóösszeállítás a címlap és a vezető interjú elkészültéről, szépséghírek és még sok minden más. Nekem, aki nem vagyok divatrajongó, a legjobban a két fiatal magyar ékszertervezővel, Tamási Dórival és Korsós Ágnessel készült rövid interjú tetszett, és azért a szépségápolással kapcsolatos anyagban is látszik, hogy szempont az öko vonal – és most ne menjünk bele nagyon mélyen, hogy valójában mennyire környezetbarátak az ajánlott termékek.

A 46. oldalon kezdődik a címlapsztori Döbrösi Laurával, a beszélgetéshez készült fotókon a fiatal színésznő magyar tervezők, a COS és Mészáros Lúcia ruháit viseli, és a beszélgetés is nagyon jó. Laura jó példa – nem egy erőszakos ökoharcos, nem térít, de van saját kihívása az Instagramon a #watchmywaste, lehet követni. Tud hibázni is, elfelejti visszautasítani a szívószálat, de utána beszél a pincérrel erről. Persze nemcsak a hulladékmentes életről esik szó, Laura a színészetről, az éneklésről és magáról, az életéről is mesél. Nem tudom, az átlag Marie Claire olvasó mennyire környezettudatos, de remélem, sokan tanulnak tőle.

A következő három oldal pedig Leonardo DiCaprioé. Ez meglepetés volt, de kellemes meglepetés, érdeklődéssel olvastam. A színész alapítványa fontos tényező a zöld törekvések világában, talán sokan ismeritek Az utolsó óra című filmjét. Az új, Leo mellett Brad Pitt nevével fémjelzett Tarantino-film, a Volt egyszer egy Hollywood és ebben a színész által játszott karakter a fő téma, a környezettudatosság most csak az alapítvány megemlítése szintjén kerül szóba – mégis a választás feltehetően nem véletlen az öko lapszámban, Leo neve már sokakban ezzel az életmóddal kötődik össze.

Néhány oldal erejéig visszatérünk a divathoz, uralkodók öltözködéséről és divattervezőiről, választásaiknak a divatra gyakorolt hatásairól esik szó, majd egy könyvreklámmal nyit a Kultúra rovat. A Marie Claire az olvasás népszerűsítéséért is sokat tesz, kéthetente jelentkeznek a Marie Claire Olvasói Klub rovattal, Juhász Anna ajánlóival, a YouTube-on pedig már egy éve megy a Pura Poesia vlog, ahol havonta beszélgetnek egy-egy ismert emberrel a meghatározó könyvélményeiről. A Kultúra rovat Hidas Judit íróval és egy kétoldalas interjúval indul, majd ajánl könyvet, irodalmi fesztivált, filmet, koncertet és Sinkovics Ede hulladékokból készült figyelemfelhívó munkáit.

A következő majd’ harminc oldal további nagyinterjúké: három fiatal, ismert nő mesél őszintén és bátran a táplálkozási zavarokról, utánuk egy négygyerekes család kalandos története, akik egy évvel ezelőtt lakókocsival vágtak neki Közép-Amerikának, végül Vitanovics Dusán sebész és színész zárja a sort. Színes és érdekes összeállítás, érdemes elolvasni.

0829.jpg

Kép forrása: https://marieclaire.hu/

Még két oldal egy emojikról szóló írásé, egy újabb promóció, és végre, a 98. oldaltól itt van az, amire legjobban vártunk: a Go green! melléklet. Szeptember 1-től indul a Marie Claire Go Green kihívás, ebben én is részt fogok venni és nektek is ajánlom, kíváncsian várom! Itt a lapban pedig a melléklet első öt oldalán Tóth Andi lát vendégül – újabb öröm nekem, Andi a hulladékmentes élet egyik  magyarországi elindítója, a nagy példakép. Szuper, hogy egy nagy példányszámú női magazin mutatja be úgy egy háromgyerekes család hulladékmentes háztartását és életét, hogy nem az látszik belőle, hogy ez egy nehéz és küzdelmes, lemondásokkal teli életmód! Megdobogtatta a szívem ez a cikk – és megnyugtató is volt, mert az olvasottak alapján mi sem állunk messze Andiék eredményeitől.

Ebben a mellékletben a reklám is környezettudatos, egy szódabikarbóna alapú, újrahasznosított papírba csomagolt dezodort kínál, majd kapunk kétoldalnyi zöld tippet négyféle témában. Elég könnyen teljesíthető, egyhetes kis kihívások, remélem, hogy aki megvalósítja egyiket-másikat, meg is tartja ezt a jó szokását. Egyedül a gardróbszelektálással kapcsolatos tippnél éreztem azt, hogy érdemes lett volna arra is felhívni a figyelmet, hogy ha félévente kiszanálod, amit nem hordasz, akkor folytasd azzal, hogy nem is vásárolsz annyi ruhát.

Következik Steiner Kristóf írása a vegán életmódról, az ahhoz kapcsolódó pacifista szemléletről és ennek nehézségeiről, jön egy szépségmárka, amely óceáni szemétből készíti a palackjait, majd három és fél oldal a Fridays For Future nemzetközi és magyar mozgalmáról. Őket követi három ökológus kutatónővel készült képes riport az érintetlen erdők hasznáról, a gyepek rehabilitációjáról és a méhhotelekről, majd egy interjú Livia Firthtel, aki az Eco-Age kommunikációs cég egyik alapítójaként tesz a környezettudatos termelésért és a fenntartható divatért, hírnevét is a nemes ügy szolgálatába állítva. Ezek a cikkek így egymás után annyira inspirálóak!

Utánuk egy kis válogatás jön környezettudatos kiegészítőkről – bár itt megint megemlítik az ellentmondásos bioplasztikot, jó lenne, ha ilyenkor a pontos anyagmegnevezés szerepelne a cikkben. Újabb ellentmondásként ezt egy fast fashion márka reklámja követi – bár leírják a törekvéseiket, számomra ez greenwashing marad, hiszen a divatipar jellegzetessége, hogy szinte havonta lecserélik a teljes kollekciót és elképesztő mennyiségű ruha megy a szemétbe, amit egyébként nők és gyerekek kizsákmányolásával gyártanak le. A fast fashion lassítása, a kollekciók sokkal hosszabb forgásideje lenne egy valóban környezettudatos lépés, de persze el kell ismernünk az apró dolgokat is, mint a biopamut alkalmazása – de azért közben jó, ha tudjuk, hogy a divatipar az egyik legkörnyezetszennyezőbb ágazat, és a helyén kezeljük.

Ezután kitér a melléklet a környezetbarát kozmetikumokra is, magyar natúrkozmetikum-márkákkal – ha megtehetjük, és nem akarunk otthon kotyvasztani, válasszuk ezeket, hogy a szállítással minél kevésbé növeljük bőrápolásunk ökológiai lábnyomát! Jó látni, mennyi hazai készítő van már a piacon.

A következő összeállítás a vendéglátásra fókuszál, van itt kávézó, bisztró, vegán étterem, budapesti és vidéki egyaránt – bár vidéki csak egy, de legalább gondoltak ránk is. Jön pár zöld innováció, a kávézaccból készülő kávéspohár és az algából készült, ehető vízgolyó. A melléklet a 142. oldalon előfizetési akcióval ér véget, tehát több, mint negyven oldal zöld tartalmat kaptunk, és a téma a mellékleten kívül is szerephez jutott!

Ezután jönnek a klasszikus divatoldalak, a szépségrovat, sok tipp és fotó, kevés olvasnivaló, a végén egy kis utazás, lakberendezés, két oldal a szülőknek is, aztán a záró apróságok: horoszkóp, ajánlók és az utolsó oldalon Mautner Zsófi mondja el, kik azok a nők, akik őket inspirálják.

Összességében tartalmas, majdnem kétszáz oldalas magazint kaptunk, és nagyon hálás vagyok, hogy vezető témaként szerepeltették azt, ami nekem – és sokunknak, szerintem általában az embernek – a legfontosabb. Nehéz belegondolni, milyen hatással lenne rám, ha most találkoznék először a kérdéskörrel. A jelenleginél lehetne még sokkal zöldebb, már-már radikális is a magazin, ha minden lapszáma újrapapírra készülne, ha egyre több tartalom lehetne online teljes terjedelemben elérhető, ha többé egyáltalán nem használnának csomagolást és termékmintákat, sőt nekem még ennél is radikálisabb tippjeim lennének – de aki átlagos fogyasztóként, divat iránt érdeklődőként, mindig újabb és újabb kozmetikumokat keresve olvassa a kedvenc magazinját, vagy épp a vásárlás a kedvenc hobbija, már ennyitől is biztosan elgondolkozik. Hatalmas dolog egy népszerű glossy magazintól a zöld gondolatokat a zászlajára tűzni! Azért a legzöldebb választás – ahogy az elején is írtam – az, ha nem vesszük meg a lapot – amely szerencsére digitálisan is előfizethető!

Jó egy kamasz a háznál

A napokban olvastam egy cikket 35 dologról, amit nem mondott el senki a kamasz fiúkról. Szerencsére nem “ezek a mai fiatalok” típusú ítélkező írás volt, hanem egy humoros és szeretetteli kis felsorolás, amin vagy mosolyogtam, vagy bólogattam. Forgatom a szívemben, mert én is készültem egy kamaszos bejegyzéssel, aktualitása van nálunk a témának.

Nemrég fejeztem be a tortasütést, ezen a napon minden évben nosztalgiázom egy kicsit, szeretem. Volt egy kisfiam, még emlékszem, milyen volt szőkesége (tejföl). Neked, aki olvasol, biztosan volt egy hasonlóan cuki, szőke vagy barna, de pont olyan illatos, finom bőrű, édeseket és vicceseket mondó babád, akinek most hűlt helyét találod. Cserébe kaptál egy nyers, szókimondó, mindent jobban tudó hórihorgas srácot, és csak kapkodod a fejed, hogy mikor történt ez a csere? Hogy érzed magad ezzel az új gyerekkel – kibírhatatlan, hogy annyit alszik, aztán felkel, kieszi a hűtő teljes tartalmát, helyedre tesz néhány keresetlen mondattal, majd bedugja a fülét és réveteg arccal zenét hallgat? 

kamasz1.jpg

Én élvezem az életet a kamaszommal. Azt szoktam mondani, ahogy az egyik területen elkezdett meghülyülni, pont abban az ütemben jött meg a magához való esze egy másikon. Egyre élvezetesebb vitákat lehetett vele lefolytatni, egyre több mindenről van véleménye, és szerencsére ő is sokszor kíváncsi az enyémre. Sőt, még az is elhangzik olykor, hogy “igazad van, anya” – ilyenkor ezt gondosan elteszem a nagyon értékes emlékeim közé, hogy szükség esetén elővehessem. Beszélgetünk zenéről, iskoláról, barátokról, szerelemről is, de politika, vallás, teljesen mély elméleti kérdések is szóba kerülnek. Van egy nagyon komoly hobbija, szeretné, ha az lenne a szakmája. Világos elképzelése van a továbbtanulásról. Néha határozottan őskövületnek érzem magam mellette – annyival gyorsabban változik a világ két generáció között, minden rövidebb életű, és ő előrébb jár. Technikailag – mindent tud a legújabb frissítésekről és lehetőségekről -, zenével kapcsolatban, meg azzal, hogy mi a menő, és mit ajánlanak a divatbloggerek. De nem szégyell kérdezni, ahogy én se tőle. A véleményem is érdekli, megkérdezi, milyenre vágassa a haját, aztán persze nem olyanra vágatja, de nem is azért kérdezte. Követjük egymást instagramon, ő inkább sztorikat készít, én inkább fotózok. Értékeljük egymás humorát, amennyiben értékelésnek számít, hogy időnként a falba veri a fejét az enyémtől – neeem, tényleg érti a szarkazmust is. Ismerem a barátait, mesél róluk és nagyjából van elképzelésem arról is, hogy mivel töltik az idejüket.photo-1516860045403-e56cf9919c09.jpg

Persze veszekszünk mi is. Ma egy konyharuhával csapkodva kergettem ki az ajtón – szerencsére tudta, mennyire kell komolyan vennie. Alig van itthon, annak is egy jó részében a szobájában, ezért meg is dorgálom, aztán a maradék időben próbálok vele sokat beszélgetni. Szerencsére igényli ő is, bár a kizárólagos figyelmet sajnos nehéz megoldani. 

Olyan nagy dolgok dőlnek el ezekben az években. Amíg pici volt, a fizikai jólléte volt az, ami főleg rajtam múlott. Aztán az iskola, a barátságok kerültek fókuszba, és nagyjából a középiskola-választásnál éreztem azt, hogy ezen már tényleg múlik valami az életében. Szerencsére jó helyre került, elég, ha annyit mondok, hogy nem akar hiányozni! Ha hétvégén beteg, de hétfőn már nincs láza, nem hagyja, hogy igazoljak még egy napot, hogy pihenjen. (Hát kamasz az ilyen…?) Még két éve van itt, és ez alatt a két év alatt újabb nagy döntéseknek kell megszületniük, amikre egyre inkább neki kell megérnie. Támogathatom, de ez már az ő élete. Szoronghatok magamban ezen, vagy gondolhatok arra, hogy ugyan alig látom, ugyan későn jár haza és sokat van a szobájában, de még mindig a mi tetőnk alatt. Egyre jobban elengedem. Tárd ki a szárnyaid, fiam, hogy időről időre visszarepülhess majd velük hozzánk.

1000 óra a szabadban kihívás

Tudtátok, hogy az átlagos amerikai gyerek kevesebb időt tölt a szabadban, mint a börtönök lakói? A Child Mind Institute kutatási eredménye megdöbbentő: 4-7 percet töltenek a gyerekek szabad játékkal a levegőn naponta átlagosan, míg a különböző képernyők előtt 7 órát!  A kutatás 12000 szülő részvételével 10 országban zajlott, 5 és 12 év közötti gyerekeket vizsgáltak, és a teljes csoportra nézve az az eredmény született, hogy a gyerekek egyharmada 30 percnél kevesebb időt tölt odakint naponta. 

1000_hours_outside.jpg

Több cikk is foglalkozik a témával főleg angol nyelven, magyarul a Zöldbolt oldalán olvasható egy összefoglaló és egy kihívás. A mozgalmat egy ötgyerekes michigani anyuka, Ginny Yurich alapította, aki blogján több cikkben is ír a szabadban töltött idő fontosságáról és a saját tapasztalatairól. Egy-két generációval ezelőtt még nem volt téma, hogy milyen nagy szükségük van a gyerekeknek a szabad levegőn töltött időre és játékra, hiszen az volt a természetes, hogy mindenki kint van. Ginny szembesült azzal a ténnyel, hogy az amerikai gyerekek évi 1200 órát töltenek képernyő előtt, és úgy döntött, ideje, hogy a kinti aktív órák felülmúlják ezt a számot. Hha 1000 órát sikerül egy évben elérni, az már nagy valószínűséggel a az ellenkezőjére fordítja ezt a helyzetet.

Magyarországon a Regio játék végzett ezzel kapcsolatban kutatást 2015-ben. Eszerint nálunk jobb a helyzet, a gyerekek 40%-a hétköznap is napi 2-3 órát tölt kint, ami legtöbbjük esetében az óvoda, iskola kertjét jelenti. Sokan kirándulnak is, aki megteheti, a saját kertjében töltődik fel. Évi 1000 óra napi átlag 2,7 órát jelent – ha ez az öt évvel ezelőtti kutatás ma is igaz, akkor a gyerekeink tulajdonképpen teljesítik a kihívást.

És mi, szülők? Mennyivel izgalmasabb lenne, ha a saját szabadban töltött időnkre kellene odafigyelnünk, aminek jó részében velünk vannak a gyerekeink is. A dolgos hétköznapokon, főleg télen kevés az esélyünk hozni a napi 2,7 órát, hétvégén talán pótolhatunk belőle valamennyit. Ha mindkét hétvégi napon 8-8 órát tudnánk odakint lenni – de szép is lenne – már majdnem összejön a heti mennyiség. Azért számolgatok magamban, mert rátaláltam az 1000 Hours Outside kihívás facebook oldalára és csoportjára is, ahol a tagok inspirálják egymást, ötleteket osztanak meg, és számolják az órákat. Ők januárban kezdték, és nagyon szépen haladnak! Mit gondoltok, megcsináljuk a magyarországi közösséget?

img_20160705_090748.jpg

Mindig van egy első…

36318534_10214611709678501_6625450605605289984_n.jpg

 

Megjelent ma egy cikk a WMN-en. Valószínűleg nem túl elegáns egy blogot rögtön egy külső cikkel kezdeni, ennek most az a speciális oka, hogy ez volt az utolsó lökés, hogy végre belevágjak az írásba.

Illetve nem is az írásba, hanem konkrétan ebbe a blogba, hiszen írtam én már éveken át egy másikat. Azt is egyboszorkának hívták, csak más platformon volt – meg is van, és hatalmas nosztalgiát jelent visszaolvasgatni azokat a régi bejegyzéseket. Öt éve maradt abba, amikor a gyerekekkel töltött hosszú évek után újra dolgozni kezdtem, mármint tudjátok, bejárni egy munkahelyre és minden, ami ehhez tartozik. Nem fért bele a blogolás.

Az élet úgy hozta, hogy most, 40 felé közeledve és már három iskolással újra itthon töltök valamennyi időt. Ez az idő szolgálja azt, hogy megtaláljam az igazi önmagam és a valódi hivatásomat, azt, ami nem csak pénzkereső munka, hanem hozzátesz a világhoz.

Aki még nem ismer – helló sziasztok, Timi vagyok, akinek három fia van, egy kertje meg egy kutyája és még egy csomó dolog van az életemben, amit nem szeretnék és nem is tudok rangsorolni. Tehát nem rang-, csak felsorolásszerűen: mozgás, változik, hogy mikor mi, de ami régóta megvan és kitart, az a túrázás. Erről van egy külön blogom, ezzel az apró technikai részlettel is kezdek majd valamit. Hosszabb túrák egyedül, rövidebbek gyerekkel, teljesítménytúrák, kéktúra, kirándulásötletek, mindezekkel találkozhattok majd a blogon.

Olvasás – falom a könyveket, egyiket a másik után. Ez óvodás korom óta így van, nincs olyan, hogy éppen ne olvasnék valamit, de két éve nagyon erősen hatott rám a Nincs időm olvasni kihívás, ennek hatására jobbnál jobb új könyvekkel ismerkedtem meg, ezekről szóló beszámolókat, ajánlókat is olvashattok majd itt. Van egy kamaszom és két kisiskolásom, belőlük olvasó embert – meg egyáltalán embert, lehetőleg jót – nevelni, ez is nagyon fontos.

Természetesen a család – ahogy a blog címéből is kiderül, három fiam van, ez már önmagában fémjelez egy szép és nem egyszerű életmódot. A jogaikat – különösen a kamaszét – tiszteletben tartva róluk konkrétan nem fogok írni, de olyan témákról, amik érintenek minket, igen – és ezekből nem kevés van. A családhoz tartozik még Bátor kutya, a fekete öregúr labrador, igen, valójában összesen öt fiúval élek. Jó nekem!

Az írás mindig is fontos volt az életemben, gyerekként összefűzött vonalas füzetekbe írtam egy regényt, naplót mindig is, blogom volt vagy öt különböző témákban, majd összevonva. Néha azt érzem, egyszerűen szétrobban a fejem, ha nem írom le a feszítő gondolatokat. Szebbnél szebb naplókat használok és kifejezetten figyelek rá, hogy kézzel is írjak, és néhány hete újra felmerült bennem az igény arra, hogy mások is olvassanak. Jöhet az építő kritika, nem mondom, hogy nem félek, de a fejlődés többet számít.

És amiért a WMN cikk az utolsó lökést adta: egy ideje egyre fontosabb szerepet játszik az életemben és a családom életében az a törekvés, hogy úgy alakítsuk a napjainkat, hogy az a környezetünknek a legjobb legyen. Sokat olvasok és tanulok erről a nagyon szerteágazó témáról, a kulcsot egyelőre a minimalista és ezzel összefüggésben hulladékmentes életmódban látom. Elindultunk ezen az úton, kis lépéseket teszünk, még sok van előttünk. Itt olvashattok a múlt hétvégi akciónkról, a következőkről pedig már én számolok majd be.

Oké, az első lépést megtettem, a többi rajtatok áll!