Ruhák másodkézből – itt a SecondHand September!

Ruhák másodkézből – itt a SecondHand September!

A július műanyagmentes, ezt már mindenki tudja. Az augusztus szívószálmentes. De milyen legyen a szeptember? – tette fel a kérdést az Oxfam, a társadalmi egyenlőségért küzdő nemzetközi szervezet. A válasz pedig: legyen Secondhand September – vásárolj te is másodkézből!

De mi is ez?

A Secondhand September, azaz magyarul Használtruha Szeptember az eldobhatóság kultúrájának hátrányaira hívja fel a figyelmet. A ruhák rövid életciklusa környezetszennyezést okoz, a fast fashion és a textilipar pedig emellett társadalmi egyenlőtlenséget is. A csatlakozók vállalják, hogy egy hónapon keresztül nem vásárolnak új ruhát, amire szükségük van, azt másodkézből szerzik be.

Letölthető, megosztható az Oxfam oldaláról!

És miért fontos másodkézből vásárolni?

Az eldobható divat óriási terhet ró a bolygóra: a környezetre és a benne élő emberek és más élőlények életére is. Az Oxfam kampányában nagy-britanniai adatokkal dolgozik. Ezek szerint az Egyesült Királyságban hetente 13 millió ruhadarab kerül a szeméttelepekre, amelyek össztömege éventekiteszi az Empire State Building súlyát. Eközben egyetlen farmer-póló kombináció legyártásához eközben annyi víz szükséges, amennyit egy embernek 13 évbe (!) telne meginni. A világ kongatja a vészharangot az egyre súlyosabb vízhiány miatt, az ivóvizet pedig ruhagyártásra használjuk fel. A legyártott termék viszont rövid úton hulladékként végzi. Az üzletek a ruhamennyiség 85%-át el se tudják adni, hiszen a divat ma már olyan gyorsan forog, hogy nem szezonok vannak, hanem mikroszezonok, évente akár 52. És akkor még nem is említettem a körülményeket, amelyek között az ezeket a ruhákat varró nők dolgoznak.

Ha használtan vásárolod a ruháidat, megmented őket a szeméttelepre kerüléstől. Új életet adsz egy darabnak, később válik hulladékká. Nem támogatod a divatipart, és kevesebbet is költesz. Így máskor, ha új ruhát veszel, előnyben részesíthetsz fenntartható gyártókat.

Mit tehetek még?

Csatlakozz a Secondhand September kihíváshoz! Egy hónapig ne vegyél új ruhát – igen, a gyereknek szükséges tornacipőt, ünneplő ruhát is be lehet szerezni másodkézből. Nem feltétlenül a turkálókra és más használtruha-boltokra gondolok, bár természetesen azzal sincs semmi baj, ha ott keresgélsz. Sokan vannak, akiknek különös érzékük van ahhoz, hogy kincsekre bukkanjanak ott, de ha célzottan keresel valamit, akkor nehezebb dolgod van. Nézz körül a környékbeli adok-veszek csoportokban, vagy a családban és a barátaid között! Nincs valakinek épp egy ruhamérettel nagyobb gyereke, akitől akár rendszeresen megkaphatod, amit az ő gyereke kinőtt? Biztosan van, amit cserébe fel tudsz ajánlani.

Saját részre pedig rendezzetek gardróbcserét a barátnőiddel! Nézd át a szekrényedet: biztosan van, amit nem használsz, sosem hordtál vagy sosem fogsz. Gyűjtsd össze ezeket és tartsatok egy csajos estét egyikőtöknél, amikor felpróbáljátok egymás ruháit. Örömmel fogjátok tovább használni azt, amit egyikőtök már szeretett. Nagyobb körben – a lakókörnyezeted vagy a kolléganőid részvételével – is lehet gardróbvásárt rendezni. Érdemes rákeresni a környékeden zajló eseményekre, talán találsz is ilyet.

Ha vettél használt ruhát, vagy részt vettél ilyen eseményen – vagy épp nem volt szükséged semmire, de szeretnéd népszerűsíteni a mozgalmat – akkor látogass el az Oxfam weboldalára! Olvasgass, ossz meg cikkeket, tölts le anyagokat, és használd a közösségi médiában a #SecondHandSeptember hashtaget!

Ha szívesen részt veszel a kihívásban és beszélgetnél róla, várom a kommentjeidet az Egyboszorka facebook oldalán!

Egy évig nem vásároltam ruhát

Egy évig nem vásároltam ruhát

Sziasztok, Timi vagyok és egy éve nem vásároltam magamnak ruhát. Már az elején bevallom, hogy egyetlen kivételt azért tettem: a húgom karácsonykor jelentette be, hogy februárban férjhez megy, és az ember a kishúga esküvőjére azért vesz egy csinos darabot. (A téma hosszas körüljárása, az új ruha és a varratás megfontolása után végül használt ruhát választottam, amit varrónő igazított rám.)

ujruha-001.jpg

Életem képe a tesómmal egy apró szerelvényigazítás után <3

A ruhavásárlás szüneteltetése akkor merült fel bennem először, amikor tudatosabban kezdtem foglalkozni a környezettudatos ruhatárral. Megismerkedtem Eszter blogjával (holyduck.hu), majd vele személyesen is, voltam nála színtanácsadáson, és elkezdtem arra vágyni, hogy a ruhásszekrényemre is úgy tekinthessek, mint a kamrapolcomra, ahol növekvő örömmel látom a csomagolt áruk helyett a befőttes üvegeket, vászonzsákban lógó alapanyagokat és tartós dobozokat tárolóeszközként. Csakúgy, mint a kamra és a konyhaszekrény, no meg a fürdőszoba esetében, a változás itt is nagyon fokozatos. Azt a gondolkodásmódot képviselem, hogy nem akarok sok dologtól megszabadulni, bár célom a minimalista életmód, de a hulladéktermelés csökkentése is. A ruhák szaporodásának megakadályozása ott kezdődik, hogy kevesebbet veszek, hogy okosabban és kreatívabban kezdek öltözködni a saját szekrényemből, a meglévő ruháimból, hogy egyre jobban megismerem magam abból a szempontból, hogy mi áll nekem jól, mit hordok valójában szívesen, meddig tart a bátorságom a kombinációkat illetően.

A ruhák felhalmozásának hátrányairól már többször írtam: a ruhaipar az egyik leginkább környezetszennyező iparág, rengeteg textília kerül a szeméttelepekre, és nagyon keveset hasznosítunk újra belőle. Amellett, hogy sokat olvasok és tanulok arról, hogy hogyan lehet ezt jobban csinálni, a helyzet javításának egyik legegyszerűbb módját a fogyasztás csökkentésében látom: egyszerűen nem vásárolok.

Szeretek mindent apró lépésekben megkezdeni, és bármilyen hihetetlennek tűnik, ez az egyéves kihívás egy apró lépés. Nem válogattam ugyanis át a ruhatáramat, nem dobtam ki semmit, csak olyasmitől szabadultam meg, ami tönkrement. Annyit határoztam el, hogy nem vásárolok újabb darabokat. Közben sokat tanultam az anyagokról, a ruhák előállításáról, beszerzési lehetőségekről és főleg önmagamról. Cikkeket olvastam, podcastokat hallgattam, rájöttem, hogy milyen sok pólóm van például, és milyen hosszú idő telik el, amíg ugyanazt kétszer felveszem, de sokkal kevesebb a könnyed nyári ruhám, és hiába a sok póló, mégsem könnyű jól összeválogatni a ruhatáramat.

Az utolsó ruhadarab, amit vettem, a tavalyi Everness fesztiválon (igazából már 13 hónapja) egy jóganadrág és egy hozzáillő ujjatlan póló volt. Nagyon szeretem mindkettőt, jól megfontoltan választottam, mert akkor már tudtam, hogy hosszú ideig ezek lesznek az utolsók. Aztán itthon rendbe tettem a szekrényemet, és felismertem néhány dolgot. Például hogy nagyon szeretem a színeket, így korábban, amikor vásároltam, sokszor nem csak olyan darabokat választottam, amik valóban jól állnak, hanem amik egyszerűen tetszenek. A nagyrészt műszálas anyagokat korábban sem bírtam, nincs sok belőlük, de valamilyen arányban mégis szinte minden ruhadarabban megtalálhatóak. Aztán ott van az a korábbi szokásom, hogy évekig minden karácsonyra vettem magamnak egy új ruhát, amit felvettem az ünnepre és talán még egy-két alkalomra, a 30 viseléses szabály próbáját biztosan nem állták ki, de persze még sok év áll előttünk, hogy viseljem őket. Biztosan nincs szükségem újabb hosszú ujjú, hűvös időben viselhető elegáns ruhára egy ideig, inkább arra kell figyelnem, hogy hordjam őket, kreatívan párosítva a ruhatáram más darabjaival. A nadrág sok is meg kevés is – két farmerem és egyetlen sima fekete nadrágom van, viszont több irodai stílusú, elegánsabb nadrágom, amiket, mióta itthonról dolgozom, alig hordok. Még előttem van az a lépés, hogy átnézzem őket és új gazdát keressek nekik, vagy éppen szervezzünk egy gardróbvásárt a közösségünkben.

gardrob.jpg

Olyan értelemben nem okozott nehézséget a vásárlás hiánya, hogy sose használtam időtöltésként vagy jutalomként. Ha valamit elértem és egy kis ajándékkal akartam ünnepelni, inkább könyvet vagy a hobbijaimhoz szükséges kellékeket vettem magamnak – vagy csokit. Így aztán időm se szabadult fel a vásárlás elmaradása miatt, pedig az jól jött volna. Kampányszerű vásárló vagyok, munkahelyváltáskor vagy amikor többedszer éreztem azt, hogy nem tudok úgy öltözködni, ahogy szeretnék, akkor vásároltam egy nagyobb adagot. Sosem követtem a szezonváltásokat, nem vettem az aktuális divathullámnak megfelelő színű vagy mintájú darabokat csak azért, hogy nekem is legyen egy olyan. Ez a része tehát nem okozott nehézséget, ha neked hobbid a vásárlás, izgalmasabb lesz új utakat keresned. Ha érdekel ez a kihívás, kezdheted kicsiben is: dönthetsz úgy, hogy csak új ruhát nem vásárolsz, de használtan vagy gardróbcserén, esetleg anyukád szekrényéből beszerzel kincseket. Vagy rövidíthetsz is rajta: létezik két hónapos verzió, ennek facebook csoportja is van. De kitalálhatsz bármit, amivel magadra szabod a feladatot, ha te is szívesen kipróbálnád.

Hogy hogyan tovább? Most már vásárolhatnék bármit, a magam elé kitűzött egy év letelt. Mégsem érzem a késztetést, hogy azonnal rohanjak a boltokba. Egyértelműen kialakult bennem hogy csak akkor vásárolok, ha valóban szükségem van rá, és most úgy látom, ez legközelebb ősszel fog előfordulni, amikor átmeneti kabátról kell majd gondoskodnom. Persze ha még a nyáron ráébredek valaminek az égető igényére, most már nem jelenti majd a saját szabályaim megszegését, ha megveszem. Ami viszont biztos: sokkal körültekintőbben fogok vásárolni, mint korábban. A színeimet, stílusomat, igényeimet ismerve, a környezettudatosságot szem előtt tartva, megnézve a hazai tervezők kínálatát úgy gondolom, hogy a szekrényem legújabb lakójának több esélye van, hogy tényleg hozzám illő, szeretett, gyakran és sokáig hordott darabbá váljon.

Előttem áll az eddig elmaradt feladat, a gardróbrendezés. Egy év rávilágított, hogy mi az, amit annyira nem hordok, hogy valószínűleg nincs szükségem rá, és most már ismerek olyan utakat is, ahogy megszabadulhatok tőlük, de nem kerülnek a kukába. Sokat tanultam és fejlődtem ez alatt az egy év alatt, és mivel ez örömet okozott, folytatom tovább.

Kíváncsi vagyok, mennyi idő fog végül eltelni a következő ruhavásárlásig. Ha követed a blogot, te is megtudhatod!

egyboszorka_blog.jpg

És a te ruhádat ki készítette?

Úgy gondoltam, játsszunk egy kicsit, és a kihívásokat is szeretem. Nem lesz könnyű a home office – home schooling napirend, plusz háztartás, gyerekek és a többi napi feladat mellé beszuszakolni a posztolást, de próbáljuk meg.

Részt veszek a BloggerKépző 13+1 napos kihívásán, napi egy poszt, adott témában, rövid kis színesek, kicsit személyesen, reményeim szerint érdekesen. Vágjunk is bele! Kicsit előreugrottam a khívás napjait tekintve, ugyanis a divat a 12. nap témája lesz, viszont most zajlik a Fashion Revolution Week,  és mindenképpen szerettem volna ezt a témát előtérbe helyezni. 

A Fashion Revolution mozgalom évről évre azért küzd, hogy a divatipar fenntarthatóbb és átláthatóbb legyen. Fenntarthatóbb, azaz kevésbé káros a környezetre, és átláthatóbb: tájékoztassa a fogyasztókat, vásárlókat arról, hogy a termékeik hol készülnek, milyen körülmények között, kik készítik őket, mennyire etikusan és milyen anyagokból. Az átláthatósági index azt mutatja meg, mennyire osztja meg az adott márka a vásárlóival a vele kapcsolatos társadalmi és környezeti információkat, mennyire nyitott ezen a téren.

Ezen a héten minden évben arra kérik a mozgalomban részt vevőket, hogy vegyék fel a kedvenc ruhájukat kifordítva, mutassák meg a címkét, posztolják a képet a közösségi oldalukra, és taggeljék be a gyártókat, akiknek így feltehetik a kérdést: who made my clothes, azaz ki készítette a ruhámat? Idén azt a kérdést is mellétették, hogy milyen anyagból készült ez a ruha, hiszen az anyag a környezettudatos ruhavásárlás egyik legfontosabb szempontja. 

who_made_my_clothes.png

no smink, no retus, who made my clothes?

Akkor lássuk: a képen a rajtam lévő felső az F&F márka terméke, Bangladesben készült, az anyagösszetétel pedig nem szerepel rajta, így máris hiányzik egy olyan információ, ami a tudatos vásárlást segítené. Az átláthatósági indexben ezt a márkát nem találtam, a Tescoé 41%. Legalább öt-hatéves darab, a dupla gyerekekkel otthon töltött idő utáni munkába álláskor vettem, kényelmes, praktikus, szoknyához és nadrághoz is jó, és amióta színtanácsadáson jártam, azóta azt is tudom, hogy ez a klasszikus “old navy” szín afféle jolly joker, ami szinte minden típusnak jól áll. Sokat is hordom olyankor, amikor szerepelni kell – na nem mintha olyan sokat szerepelnék, de ha igen, akkor a türkiz mellett ez az egyik kedvenc választásom. Munkába, hétköznapokra is szeretem, a tavaly ilyenkor végigcsinált 10×10 gardróbkihívásomnak is fontos eleme volt. Annak a kitételnek, hogy akkor érdemes megvenni egy ruhadarabot, ha legalább harmincszor viseled, mindenképpen megfelel. Mégis, ma már nem venném meg, legfeljebb akkor, ha használtan találnék rá. Miért nem?

Ez a felső Bangladesben készült, ahol az ország nagyrészt a ruhaiparból él, az export 80%-át teszik ki a fast fashion ruhadarabok, amiket többek között a H&M, a Primark, az Aldi vagy mint az én felsőm, a Tesco részére gyártanak. A munkások azonban a legrosszabbul fizetettek közé tartoznak, gyakran kizsákmányolás áldozatai, olyan fiatalon kezdik el a munkát, amikor még az iskolapadban lenne a helyük. Havonta kevesebb, mint 100 dollárnak megfelelő összeget keresnek (a mai árfolyamon ez 33 ezer forint) ami a javasolt élhető fizetés negyede.  Egy ruhadarab végső kiskereskedelmi árának mindössze 4-5%-a kerül vissza a készítőjéhez. Érdemes elolvasni EZT a cikket, ami ugyan a Zara márkát emeli ki, de bármelyik fast fashion márkáról szólhatna, a lényeg a benne szereplő nők története.  Nézzétek meg a The True Cost című filmet, ami mindenkit arcul csap és elgondolkodtat a divattal kapcsolatban. 

Felmerül a kérdés, hogy ha ezentúl sokkal kevesebben veszünk fast fashion terméket, akkor ezek a nők még kevesebb jövedelemhez jutnak-e, és így tulajdonképpen ártunk nekik? Nos, a Fashion Revolution Week és a hasonló mozgalmak éppen arra szólítanak fel, hogy irányítsuk rá a figyelmet ezekre a nőkre, kapják meg az őket megillető bért, keressük az etikusabb termékeket, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy a termékek megdrágulnak, és kevesebb darabot vásárolunk valamivel drágábban. Megtehetjük. Az átlagos fogyasztó 60%-kal több ruhát vásárolt 2014-ben, mint 2000-ben, de csak feleannyi ideig tartottuk meg ezeket a darabokat. (Forrás: Mengyán Eszter – Holy Duck blog, ajánlom követésre!) 

Mit tehetünk mi?

  • Vásároljunk használt ruhát. Nem ciki! Adjunk ezzel második életet a legyártott ruhadaraboknak.
  • Keressük helyi tervezők, készítők darabjait.
  • Tegyük fel a kérdést minden vásárlásunk előtt: valóban szükségem van rá? És ha igen, meg tudom oldani a szükségletem kielégítését second hand üzletből, gardróbvásárról, csereberéről, vagy csak az új ruhadarab lehet a megoldás?

Nem beszéltem még a ruha anyagáról, pedig az is nagyon fontos a környezet szempontjából, különösen, ha a műszálas ruhadarabokra gondolunk. Az óceánokban, folyóvizekben és a csapvízben is megtalálható mikroműanyag-szennyeződés egyik fő okozói ugyanis a műszálas ruhadarabokból leszakadó mikroműanyagszálak. Erről ITT tudsz tovább olvasni, és mosási tippeket is találhatsz a cikkben.

Posztold te is a kedvenc ruhadarabodat a címkével a közösségi felületeken, és tedd fel a kérdést a gyártóknak: ki készítette a ruhámat, és milyen anyagból készült?

Képzeletbeli utazás

Úgy gondoltam, játsszunk egy kicsit, és a kihívásokat is szeretem. Nem lesz könnyű a home office – home schooling napirend, plusz háztartás, gyerekek és a többi napi feladat mellé beszuszakolni a posztolást, de próbáljuk meg.

Részt veszek a BloggerKépző 13+1 napos kihívásán, napi egy poszt, adott témában, rövid kis színesek, kicsit személyesen, reményeim szerint érdekesen. Vágjunk is bele! A hetedik nap témája: utazzunk el valahová képzeletben!

Ez az a téma, ami akkor is megy, akkor is foglalkoztat, amikor nem feladatot vagy kihívást teljesítek. Pedig nem számítunk túl nagy utazónak: nem repülünk, nem megyünk évente többször külföldre (évente se mindig) és bizony a gyerekeink nem látták még a tengert. Nem kell nagyon sajnálni őket, láttak sok más szépséges helyet.

Az első helyet, ahová vágyom és ahová legszívesebben azonnal indulnék, amikor a karantén végetér, nem is nevezem meg, mert egyelőre olyan kis eldugott sziget, hogy nem szeretnék én lenni az, aki turisták ezreit csábítja oda. Korábban sose mentünk még vissza kétszer ugyanarra a helyre nyaralni, de valamiért ez az erdőszéli kis falu annyira megmaradt a gyerekek szívében, olyan hosszan beszéltek róla és bevették a játékaikba, hogy tavaly nyáron úgy döntöttünk, kipróbáljuk, milyen visszatérni valahová. Ha lehet, még jobban sikerült, mint az első ottlétünk. Én semmi másra nem vágytam előtte, mint egy nap semmittevésre, ringatózni egy hintaágyban és olvasni meg szundikálni. És pontosan ezt tettem egy teljes napon keresztül, amíg a gyerekek remekül érezték magukat a hatalmas kertben. Azért voltak aktívabb napjaink is, a környék kirándulóhelyekben gazdag, bejártuk gyalog és autóval. A vendéglátónk sompálinkája pedig olyan különlegesség, hogy önmagában azért bármikor visszamennék.

68485175_491958148261573_537444556421988352_n-001.jpg

A másik hely, ami eszembe jut, és amiről már beszélgettünk is itthon az egyik közös ebédnél, az Bécs. Vonattal mennénk, ott töltenénk egy hosszú hétvégét, és megnéznénk az állatkertben a pandát, aztán kipróbálnánk a Prater attrakcióit. Ha pedig a gyerekek kellőképpen elfáradtak, rábíznám őket az apjukra – pihenhetnek a szálláson vagy körbevillamosozhatnak a városban, ez már az ő dolguk – amíg én bejárom a Kunsthistorisches Museum (Szépművészeti Múzeum) tárlatait. A Naturhistorisches, azaz a Természettudományi szerintem már őket is érdekli, de előtte még feltenném a koronát (nem, nem azt!) a kulturális feltöltődésre egy igazi bécsi kávézással. Szerintem egy kastélytúrára is megértek már a gyerekeim, én a Schönnbrunnt választanám ismerkedésre. A vonaton talán még bicikliket is vinnénk magunkkal, hogy tekerhessünk a Duna-parton.

vienna.jpg

Tényleg nincsenek nagy vágyaim. Nem érzem azt, hogy ha végre egyszer kiszabadulok, akkor nagyon egzotikus vagy nagyon távoli helyekig meg sem állnék. Ahová nagyon szeretnék visszamenni, az a Hochschwab csúcsa az osztrák Alpokban, az első ottani túránk alkalmával ugyanis egyszerűen túl későn indultunk, és nem értünk volna vissza világosban, így a csúcs alatt nem sokkal visszafordultunk.

37195224_10214712559919694_4085527669691645952_n.jpg

Úton a Hochschwab felé – saját fotó

A másik pedig, ahová a gyerekeket is vinném, az Skagen, Dánia csúcsa, ahol az Északi- és a Balti-tenger találkozik. Tavaly nyáron ott állhattam, egyik lábammal az egyik, másikkal a másik tengerben, és tudtam, hogy ez egy olyan különleges hely, ahová őket is el kell vinnem.

skagen.jpg

Skagen <3 – saját fotó

Ahol még sosem voltam és mindig is vágytam rá, az Hollandia, a Keukenhof, Delft, Amszterdam és a Rijksmuseum, meg az IJssel-tó… Hollandiához valami különös vonzalom köt, mintha valamelyik előző életemben németalföldi lettem volna. Persze ha már itt járok a képzelet szárnyán, akkor ezt az egész északi régiót körbejárnám, fel Németországon át Skandináviáig. Engem ezek a helyek vonzanak, a meleg partok és a leggyakrabban látogatott turistalátványosságok kevésbé. És ti merre utaznátok?

Karantén és digitalizáció

Úgy gondoltam, játsszunk egy kicsit, és a kihívásokat is szeretem. Nem lesz könnyű a home office – home schooling napirend, plusz háztartás, gyerekek és a többi napi feladat mellé beszuszakolni a posztolást, de próbáljuk meg.

Részt veszek a BloggerKépző 13+1 napos kihívásán, napi egy poszt, adott témában, rövid kis színesek, kicsit személyesen, reményeim szerint érdekesen. Vágjunk is bele! A hetedik nap témája a technika, hogyan is használjuk mi most?

 

Igazából nem sok minden változott az életünkben ezen a területen, ami a felnőtteket illeti. Eddig is mindketten laptopon, íróasztalnál ülve dolgoztunk, én itthon vagy bárhol útközben, a párom általában irodában, de havi néhány napot ő is itthon. Én főleg írok, levelezek, szerkesztek, grafikát készítek, ő online meetingekben is részt vett eddig is. A Microsoft Teams, amivel én az otthonoktatás miatt ismerkedtem meg, neki nem volt újdonság.

A gyerekeknek azonban nagy változást hozott az otthonoktatás ezen a téren. Náluk eddig minimalizáltuk a technológiai eszközök használatát. Csak a gimisnek van laptopja és okostelefonja, a két kisebbnek semmilyen saját eszköze nincs, és a mieinket is erősen kontrolláltan használhatják. Egyszerűen korainak gondoljuk 8 és 10 évesen az eszközhasználatot, szeretnénk, ha előbb ismernék jól a valóságos világot maguk körül, mint a virtuálisat, és előbb másznának valódi fára és sziklára, ültetnének valódi növényt és játszanának valódi kockákkal, mint mindezek Minecraft-másolatával. Abban a kontrollált időszakban, amikor használhatják az eszközeinket, igyekszünk őket tanítgatni a felelős használatra és internetezésre, és próbálunk példát mutatni, még ha nekünk is folyamatosan tanulni kell ezt.

homeoffice.jpg

Most, az otthonoktatással olyan új kifejezéseket tanultak meg, mint online videóchat, virtuális osztálytalálkozó Zoomban, teszt a Learning Appsban, és a szorgalmi feladat lett a kedvenc, mert azt legtöbbször számítógépes játékba rejtik. Nagyon könnyen ugrották meg ezt a lécet úgy is, hogy nincsenek igazán hozzászokva, nem is féltettem őket ettől. Annyira gyorsan tanulnak a technológiáról, ők már akkor is digitális bennszülöttek, ha egyébként nem élnek ebben a világban a hétköznapokban.

És ahogy ezt írom, eszembe jutott, hogy azért mi, felnőttek is tanultunk újat, olyasmit is, amit érdemes továbbvinnünk a „békeidőkre” is. A karantén első napjaiban kocsmáztunk először virtuálisan a barátokkal. Miért ne lehetne ezt máskor is? Pont annyira vannak messze most is, mint az év többi részben. Ugyanígy húsvétvasárnap messengeren reggeliztünk együtt a húgommal, anyukámmal pedig máskor sose videóchateltünk, most meg a telefonhívás helyett mindig ezt választom. Ott van a rengeteg online koncert- és tanulási lehetőség, aminek a töredékét se tudtam ugyan kihasználni, de a figyelmet mindenesetre sikerült felkelteniük. A munkámban pedig megszületett az új műfaj, a vodcast: az online meeting rögzített és nyilvánosan közzétett formája.

chat.jpg

Azt gondolom, nem lesz már ugyanolyan a világunk a koronavírus után, mint amilyen előtte volt. Jobb lesz! Mentsük át azokat a szokásokat, amiket ebből a sosem látott helyzetből tanulunk, vegyük észre, hogy tisztább a levegő, és hogy mennyire fontos a kapcsolattartás. Jöjjünk ki ebből az egészből jobban, mit ahogy belekerültünk, és ha ehhez a technológia szükséges, akkor használjuk tudatosan és okosan.