Oldal kiválasztása

Boszorkánykonyha, avagy készítsd te is otthon!

A karantén alatt talán mindenkinek háttérbe szorultak egy kicsit a hulladékmentes szokásai: a csomagolásmentes vásárlást nehezebb megoldani, mi is alig várjuk, hogy háromhetente megérkezzen a közeli nagyáruház élelmiszerszállítmánya, és kicsit kevésbé foglalkozunk most azzal, hogy mibe csomagolnak. Más területekre azonban óhatatlanul nagyobb figyelem kerül: alig autózunk, még nagyobb figyelmet fordítunk az élelmiszerpazarlás elkerülésére, és aki teheti, kertészkedésbe is kezdett.

Évek óta házilag készítek bizonyos tisztító- és tisztálkodószereket, így a mosogatószert, a sampont, a fogkrémet, és próbálkoztam már arc- illetve kézkrémmel is. Amikor itthon maradtunk, kicsit megijedtem, hogy vajon megoldható lesz-e ez továbbra is – jelentős mennyiségű, nehezen kiváltható hulladékot takarítunk ugyanis meg ezzel – aztán megnyugodtam: a megszokott alapanyagbeszerzési helyeimen a házhozszállítás zavartalanul üzemel, legfeljebb, hogy még kevesebb kontaktom legyen futárokkal, nagyobb tételben rendelek.

Megosztom veletek a recepteket és a beszerzési helyeket is, ezeket a készítményeket több, mint egy éve készítem (kivéve a kézkrémet) nekem beváltak, bátran próbálkozzatok velük! Én az ötfős háztartásunkban mindenből dupla adagot készítek az eredeti recepthez képest, itt is ezt adom meg, sokszor ugyanis mérhetetlenül apró mennyiségekkel találkoztam. Jó, ha van egy pontos mérlegetek! Egyébként semmilyen speciális eszközre nincs szükség, csak tálakra, kézi habverőre és tégelyekre vagy flakonokra, amibe a kész kencét töltöd.

Mosogatószer

Hozzávalók:

300 ml víz

400 ml ecet

200 ml decyl glucoside

2 kk xantán

4 kk citromsav

A különlegesebb alapanyagokról: a decyl glucoside egy cukortenzid, kókuszolajból és cukorból készül, jól habzó tisztító hatású anyag, míg a xantán fermentációval előállított gélképző anyag.

A mosogatószerhez mérjük egy nagyobb tálba a xantánt és fokozatosan, kézi habverővel keverve adjuk hozzá a vizet, majd a decyl glucoside-ot, végül keverjük csomómentesre a többi hozzávalóval. Az állaga folyékonyabb lesz, mint a megszokott bolti mosogatószeré, de ugyanolyan kevés elég belőle a mosogatószivacsra téve, szépen felhabzik. Ha sűrűbbet szeretnél, egy picit növelheted a xantán mennyiségét.

mosogatas.jpg

 

Sampon

Hozzávalók:

86 g decyl glucoside

3 g szkvalán

200 g forralt víz

3 g étkezési só

5 g Solagum

14 g növényi glicerin

30 csepp Rokonsal tartósítószer

30 csepp tejsav

6 g panthenol

tetszés szerint illóolaj

A szkvalán olívaolajból nyert puhító, hidratáló anyag, míg a glicerin növényi alapú nedvességmegkötő. A Solagum gélképző, a mosogatószernél említett xantán és a gumiarábikum alkotja, utóbbi egy afrikai fa termelte nedv. A Rokonsal tartósítószer, glicerinben oldott természetazonos anyagok keverékét tartalmazza, a tejsav és a panthenol pedig talán ismerős: előbbi a termék pH-értékét szabályozza, utóbbi pedig a reklámokból is ismert B5 provitamin.

A sampon elkészítéséhez fontos, hogy minden eszközünk maximálisan tiszta legyen. Keverjük össze az első két hozzávalót. A vizet forraljuk fel és oldjuk fel benne a sót, majd fokozatosan keverjük el benne csomómentesen a Solagumot és a növényi glicerint. Ezt a két keveréket kézi habverővel keverjük össze, majd adjuk hozzá a többi hozzávalót is.

Ha biztosra akarsz menni, vásároljhatsz a pH-érték-méréséhez lakmuszpapírt is, de a fenti arányokkal a mi családunkban kiválóan működik a sampon.

hajmosas.jpg

 

Arc- és kézkrém

Ez a két termék alig néhány összetevőben különbözik. A krémekről azt kell tudni, hogy mindig van egy zsíros és egy vizes fázis, ezeket külön keverjük ki, majd vegyítjük egymással.

Az arckrém hozzávalói:                                                                               

Zsíros fázis:                                                                                                 

4 g sárgabarackmagolaj                                                                               

2 g szkvalán                                                                                                                                       

1 g cetilalkohol                                                                                                            

2,4 g Emulsan                                                                                               

izes fázis:                                                                                                       

38 g forralt víz                                                                                                 

4 g növényi glicerin                                                                                         

Egyebek:                                                                                                           

3 g sheavaj                                                                                                       

0,6 g E vitamin                                                                                                

2 csepp tejsav                                                                                                  

12 csepp Rokonsal                                                                                          

10 csepp illóólaj   

     

A kézkrém hozzávalói: 

Zsíros fázis: 

4 g körömvirágolaj és 2 g kamillaolaj 

2 g szkvalán                                                                                   

3 g cetilalkohol  

2 g Emulsan

Vizes fázis:

38 g forralt víz

4 g növényi glicerin

Egyebek:

2 g sheavaj

2 g E vitamin

2 csepp tejsav

12 csepp Rokonsal

10 csepp illóolaj

Az alapanyagok közül, amit még nem említettem: a cetilalkohol növényi alapú nedvességmegkötő, emulgeáló anyag, hasonlóan az Emulsanhoz. Utóbbi helyett használható a Plantemuls is, ami 100%-ban növényi eredetű. A sheavaj a karitéfa termésének magjából nyert bőrápoló anyag, amely önmagában is használható.

A krémek elkészítéséhez gőz fölött olvasszuk össze a zsíros fázis alapanyagait, majd keverjük hozzá a sheavajat. Együtt kevergessük, amíg homogénné nem olvadnak. Meleg vízben keverjük csomómentesre a glicerint, majd fokozatosan és alaposan keverjük hozzá a zsíros fázishoz. Amikor kézmelegre hűlt a krém, akkor adagoljuk hozzá a többi hozzávalót. Meglepetésemre a kézkrém készen teljesen folyékony volt, hűtőbe tettem, hátha hidegen összeáll, de nem tette. Én elhasználtam volna folyékonyan is, de a hűtőből kivéve szobahőmérsékleten szép krém állagúvá állt össze.

krem1.jpg

 

Fogkrém

Hozzávalók:

20 g aloe vera gél

50 g desztillált víz

24 g növényi glicerin

16 g xilit

30 g fehér agyag

8 g kovasav

1,6 g Solagum

0,8 g Euxyl PE9010 tartósítószer

tetszés szerinti illóolaj 

Itt új alapanyagokkal találkozunk, az aloe vera gél azonban sokatok számára lehet ismerős: ez az aloe vera növény leveleinek belső részéből nyert kivonat, amely bőrápoló, gyulladáscsökkentő, hűsítő hatású. A xilit a fogbarát édesítőszer, leginkább nyírfacukorként ismert. A fehér agyag a kaolin, nagyon finom szemcseméretű, vízmegkötő, hámlasztó, tisztító hatású anyag. A kovasav másnéven szilícium-dioxid, NAGYON finom, könnyen szálló por, amint megkapod, érdemes áttölteni befőttes üvegbe. Ez adja a fogkrém jól kezelhető konzisztenciáját.

A fogkrémmel van a legegyszerűbb dolgunk: a Solagum kivételével minden összetevőt összekeverünk, a végén adjuk hozzá a Solagumot fokozatosan, majd a legvégén jöhet az illóolaj, én borsmentát használok.  Nem lesz hófehér, pláne nem piros-kék csíkos, de kiválóan használható, kellemes ízű fogkrémet kapunk.

Ne ijedjetek meg az ismeretlen hozzávalóktól, a receptek egyáltalán nem bonyolultak, és nem is tart hosszú ideig az elkészítésük. Én egyszerre szoktam a sampont, a mosogatószert és a fogkrémet készíteni, a három együtt félórát vesz igénybe egy hónapban, a krémeket ritkábban készítem. Az összes különlegesebb hozzávaló megtalálható a Cosmio webáruházában, és mivel nagy kiszerelésben rendelem őket, körülbelül félévente jelentenek csomagolási hulladékot. 

Hogy mondjak néhány igazán egyszerű tippet is: azért fogy kevés krém, mert bőrápolásra reggel-este szőlőmagolajat használok, ez élelmiszerboltban kapható üveges kiszerelésben, és sminklemosásra is alkalmas. Mosásra és tűzhelytisztításra mosószódát alkalmazok, öblítéshez ecetbe csepegtetek illóolajat. Kezdjétek ti is ezekkel, aztán jöhetnek a krémek és más kencék!

50 dolog, amit már nem veszek meg

A múlt héten jutott el hozzám egy kanadai vlogger anyuka egyik videója, amiben egyszerűen kamera elé állva felsorolja azokat a dolgokat, amiket már nem vesz meg, és meg is indokolja, miért nincs szüksége ezekre a termékekre. Nem voltam rest egy jegyzetfüzettel ülni a húszperces videó elé, és lefirkantani a listáját, aztán egy cseppet elgondolkodni rajta. A nagy részét én sem veszem meg, de van közte olyasmi, amihez ragaszkodom, vagy olyan szolgáltatás, amire épp azért adok ki pénzt, mert magamnak nem vagy nem olyan szépen tudnám megcsinálni, vagy épp több hulladékkal járna. Sarah indokai változatosak, leggyakrabban a spórolást említi, de ezek összefüggő dolgok, hiszen a tudatos vásárlás, a minimalista szemlélet magával hozza, hogy kevesebbet költünk, akkor is, ha nem épp ez az elsődleges indokunk. Én például sok esetben a műanyagmentesség miatt nem veszem meg az adott terméket, de ezzel nyilvánvalóan pénzt is takarítok meg. 

A lista sok pontjára igaz, hogy nem arról van szó, hogy soha többé ne vegyünk ilyesmit, inkább csak arról, hogy nincs szükségünk még egyre csak azért, mert jópofa, vagy hogy a meglévőt használjuk az élettartama végéig, javítsuk meg, használjuk újra. De miből is áll össze a lista?

50 dolog, amit már nem veszek meg

 

1. Porfogók, dísztárgyak – szerintem egyértelmű kategória, ez az, amire semmi szükség. Számomra egy üres vízszintes felület vagy néhány virág sokkal rendezettebben hat, mint az apró kacatok.

2. Ruhák – ez az egyik pont, ahol nem arról van szó, hogy egyáltalán ne vegyél ruhát. De tedd ezt tudatosan, és csak azt vedd meg, amit tényleg hordani fogsz, ami valóban jól áll, és ha lehet, fenntartható forrásból vagy használtruha-üzletből vásárolj. A fenntartható divatról itt írtam bővebben. 

3. Noteszek, naplók – ez az én érzékeny pontom, imádom őket. Viszont amit megveszek, azt használom is! Van egy határidőnaplóm és több keménytáblás füzetem külön funkcióval, ezt a listát is az egyikbe jegyzeteltem, és van bullet journalom. Többet nem veszek addig, amig valamelyik be nem telik. Másoknak megoldás lehet az is, ha ezek helyett kizárólag telefonos alkalmazásokat használnak – én is használok párat, de annyira grafomán vagyok, hogy kell a papír is. A tudatos vásárlás viszont itt is fontos.

4. DVD-k, CD-k – a mai világban annyi lehetőségünk van már online filmet nézni és zenét hallgatni, hogy ezt tényleg feleslegesnek tartom. Mi csak azokat vesszük meg, amelyek esetében fontosnak tartjuk, hogy ebben a formában is ott álljanak a gyűjteményünkben. Az online formátum esetében viszont szeretném kiemelni a törvényes forrást, támogassuk az előadókat!

5. Cukros üdítők – erről teljesen leszoktunk, főleg a műanyag palack miatt. Vizet és teát iszunk, ritkán veszek üveges gyümölcslét vagy szörpöt, de jön a szezon, nemsokára készítem a saját italokat.

6. Táskák – mániásoknak, függőknek szóló pont. Mérjétek fel, hogy hány táskára van valóban szükségetek, legyen néhány olyan szín, ami sok ruhátokhoz megy, illesszétek be ezeket a minimalista ruhatárba, de nem kell minden napra másik táska. Nézd át a készletet és legközelebb akkor vegyél, ha az egyik tönkremegy.

7. Ékszerek – ebből sem kell sok, nem kell újabb és újabb bizsu. Néhány klasszikus darab, néhány színváltozat elég, és még ott vannak azok, amikhez érzelmi kötelék fűz, ennyi pont megfelel.

8. Illatosítók – néhány csepp illóolaj, és a kérdés meg is oldódott.

0425.jpg

9. Smoothie, facsart gyümölcslé – minek vennél meg olyasmit, amit otthon pár perces munkával elkészítesz, és még azt is biztosan tudhatod így, hogy mi kerül bele.

10. Testpermet – Sarah ehelyett is illóolajat használ.

11. Műszempilla – én sosem használtam, bár nem túl dús a szempillám, de olyan idegennek éreztem. Elég egy szempillaspirál, ami kiemeli azt, ami természetesen adatott.

12. Tejtermékek – Sarah laktózérzékeny, tehát neki nem volt nehéz ez a döntés, mindent növényi alapanyagokból készít magának. Ez persze opcionális, akinek nem okoz gondot a tejtermék, az valószínűleg olcsóbban jön ki, mintha kesudióból készítene magának sajtot. Ha érint a téma, járj utána, könnyen és olcsón lehet otthon például rizstejet készíteni.

13. Tömegtermelésú húsáru – akinek fontos a környezetvédelem, annak érdemes a húsfogyasztását csökkenteni, és az igényének megfelelő mennyiségű húst helyi termelőktől beszerezni.

14. Borotva, borotvagél, különösen az eldobható verzió. Sarah az epilátorra esküszik, én legközelebb hagyományos pengével működö fém borotvaszettet fogok vásárolni.

15. Sminktörlő kendő – ehelyett mosható sminklemosó korongot és szőlőmagolajat használok.

16. Körmös – Sarah itt a szolgáltatás megvásárlására gondol, és arra, hogy mennyit spórol azzal, hogy magának festi a körmeit. Én bevallom, ehhez nem vagyok elég ügyes, és kiadok rá egy kisebb összeget háromhetente, viszont nem veszek lakkokat és lemosókat egy ideje. Azon is gondolkodom, hogy teljesen elhagyjam a lakkozást.

17. Különböző tagságok – edzőterembérlet, újságelőfizetés, egyéb tagságok. Ezt is házilagos megoldással – otthoni edzés az edzőterem helyett, netes olvasás – oldja meg a havi bérletek helyett. A magazinokat én is lemondtam, de az uszoda olcsóbb bérlettel, mint jeggyel, és itthon nem igazán megoldható.

18. Tisztítószerek – még ha nem is álltál még át az ökotudatos tisztítószerekre, akkor sem kell minden felületre külön tisztító és fertőtlenítő, néhány flakonnal megoldható minden. 

19. Palackos víz – számomra egyértelmű, a hulladékmentes háztartás egyik első lépése. Le a műanyagpalackkal, a legtöbb helyen kiváló a csapvíz, hozzá a saját kulacs.

0425-1.jpg

20. Szárítógépbe való illatosító kendő – Sarah szerint egyszerűen felesleges. Nekem szárítóm sincs, úgyhogy ez a pont eleve kipipálva.

21. Öblítő – ezer éve ecetet használok, újabban pár csepp illóolajjal. Nem árt a mosógépnek, a ruhának sem, és nem lesznek ecetszagúak sem. Az öblítők összetevőire ráadásul sokan érzékenyek.

22. Élelmiszerek – itt is a tudatos vásárlálsról van szó, nem arról, hogy ne vegyünk ennivalót 🙂 Menütervvel és az az alapján írt bevásárlólistával menj vásárolni, és ne térj el a listádtól. Rengeteg élelmiszert dobunk ki sajnos, tudatossággal ezen is segíthetünk.

23. “Hátha szükség lesz rá” dolgok. A nagy részükre sosem lesz szükség. Gondold végig, amiből az életmódod alapján tényleg kell tartalék otthon, abból tarts tartalékot, de ne halmozd ezeket.

24. Impulzusvásárlás – ez besorolható szerintem az élelmiszer kategóriájába, bár van, aki parfümöt, ruhát, sok minden más egyebet impulzusvásárol. Ezen is segíthet a bevásárlólista. 

25. Zacskós saláták – csakúgy, mint a smoothie esetében: vegyél inkább egy fej salátát, és készítsd el magadnak, keverd idényzöldségekkel.

26. Alkoholos italok – ezzel tudnék vitatkozni, nálunk mindig van itthon néhány palack jó bor. De az, hogy halmokban álljanak az ajándékba kapott, szeretem is meg nem is italok, annak tényleg semmi értelme, főleg, ha mellette készleteket halmozol fel abból, amit valóban szeretsz. Ajándékozd el, amit nem fogyasztotok el és csak akkor vegyél új palackkal, ha a készletcsökkenés indokolja.

27. Játékok – kicsit vicces számomra, ahogy Sarah magyarázza, hogy nem kell elhalmozni a gyerekeket játékkal, ők már csak karácsonykor és szülinapon adnak nekik új játékot. Azért ez szerintem elég általános, vagy tévedek?

28. Tányérkészletek – nincs szükség több szett szép tányérra vagy évszakonkénti választékra, egy mindenre jó készlet kell és kész. Nekünk van egy sok különböző darabból álló mindennapi “készletünk” és egy ünnepi szett.

29. Kávéfilter – ide írhatnám még a kávékapszulát, mindkettő helyett javaslom a hagyományos kávégépet vagy a klasszikus kotyogóst, de ott van még a lenyomós kávékészítő (french press) is.

30. Mosogatógép-öblítő – ezt így hívják magyarul? Sarah szerint felesleges, nekünk mosogatógépünk sincs, úgyhogy nem tudok hozzászólni.

31. Salátaöntet – mint a saláta esetében. Kell egy finom olaj, ecet, néhány fűszer, esetleg joghurt és kész is.

32. Műanyag fogkefe – a fa vagy bambusz tartósabb és komposztálható!

33. Szezonális dekoráció – Sarah a karácsonyi időszak kivételével nem cserélgeti a lakásdekorációt. Én sem, nem is nagyon vannak eszközeim ehhez. Terítőket használok és virágokat, karácsonykor pedig előkerül az évek óta meglévő dekoráció.

34. A legújabb kütyük – sokan veszik meg csak azért az újabb és újabb telefont, tabletet, okosórát és más eszközt, mert az a legfrissebb fejlesztés és úgy érzik, meg kell, hogy legyen nekik. Valójában annyival többet nem tud egy-egy újabb cucc, hogy le kelljen érte cserélni a meglévőt. A tervezett elavulás elég nagy környezeti probléma, ezzek csak súlyosbítjuk.

35. Szuvenírek – a legjobb, amit hazahozhatsz az utazásról, az egy fotó és az emlékeid, esetleg írj naplót, készíts scrapbookot, ragaszd be a jegyeket és emlékeket.

36. Kábeltévé-előfizetés – tévét kiválóan lehet nézni a neten, az előfizetés lemondása teljesen jó spórolási ötlet.

37. Folyékony alapozó – Sarah szerint a púder jobb és olcsóbb. Én sosem használtam alapozót, nem szeretem az érzést az arcomon, egy vékony réteg kis púder elég. Ez nyilván bőrtípus kérdése is, de árban valószínűleg mindenképp kedvezőbb.

38. Hajápolók – a repkedő szőke hajú Sarah samponon és kondicionálón kívül nem használ semmit. Én épp átmeneti állapotban vagyok ezen a téren, bár formázókat, habot, lakkot rég nem használok, most a samponmentes élettel is kísérletezem.

39. Szájvizek – ha rendesen mosol fogat és használsz fogselymet, akkor nincs rájuk szükség.

40. Akciós termékek – amit csak azért veszel meg, mert akciós. Még egyszer gondold végig, hogy tényleg szükséged van-e rá? Ha húsz százalékkal olcsóbb, akkor is kiadod rá a maradék árat, amit nem tettél volna meg, ha nincs rajta az akciós felirat.

41. Magassarkúk. Neked hány van? Nekem egy világos és egy sötét, nagyon ritkán hordom őket. Nem igaz, hogy egy nőnek szüksége van több színben és stílusban magassarkú cipőkre. Annyira van szükséged, amennyit tényleg hordasz is, és azért ez nem a hétköznapok viselete.

42. Alkalmazások. Erre nekem nagyon jó volt a digitális detox, nincs játék a telefonomon és sok mástól is megszabadultam, és azóta az ezzel kapcsolatos hirdetéseknek is kevésbé dőlök be. 

43. Félkész ételek. Előrecsomagolt, hámozott zöldségek, mirelit félkész ételek. Nagy ritkán vásárolok mirelit nudlit, mert a gyerekeimnek pont az a kedvence, de ezen kívül nehezen tudom elképzelni, mi az, amire szükségem lenne, és egészségesebb is, amit magunk készítünk.

44. Fürdőruhák. Megint a fenntartható divat szemlélete: nincs szükségünk sok, többszínű, több fazonú dresszre és bikinire. Egy vagy két fürdőruha kell, amit tudsz váltogatni, illetve be lehet szerezni különböző, de egymással harmonizáló bikinialsókat és -felsőket, amivel a variációk száma többszöröződik. Nekem két fürdőruhám van, az egyik az úszódressz, a másik a strandra és wellnessbe használatos, és egy bikinim, amit már csak a kertbe veszek fel 🙂

45. Frizurakiegészítők. Ebben egészen minimalista lettem, hosszú a hajam, ő maga épp elég változatos tud lenni fonva, copfozva, kibontva, kontyban, ehhez néhány hajgumi kell és pár hullámcsat. 

46. Takarók és párnák. Puhák, kellemesek, otthonos, kuckózós hangulatot lehet velük teremteni, de ehhez elég az a pár darab, ami már megvan a lakásodban. Nem kell minden télen vagy borús novemberben újakat venni csak azért, mert újabb cuki mintákkal és bolyhos anyagokkal jönnek ki a gyártók.

0425-2.jpg

47. Bögrék. Imádom a bögréket és néha áldozatul esem nekik. A legutóbbi egy limitált Nincs időm olvasni kihívás bögre volt, előtte meg az adventi vásáros. Jó, ez is néhány hónap alatt kettő, tehát nem kifejezett halmozás, de tény, hogy épp elég lenne a meglévő itthoni készlet is. Sarah azt mondja – és igaza van – hogy minden bögre pontosan ugyanazt tudja: iszol belőle. A kedvenc pöttyös bögrém nemrég kezdett ereszteni és lett új élete ceruzatartóként. Igazából egy hatalmas teás és egy valamivel kisebb kávés bögrére van szükségem, ez a kettő is elég lenne, szóval még az sem ok a vásárlásra, ha a meglévő sokból valamelyik eltörik,

48. Mikroszálas kendők. Nekem is van még itthon abból az időből, amikor nem tudtam, mennyire károsak: használat közben és utána, a lassú lebomlás folyamata során mikroműanyagok szabadulnak ki belőlük, és szennyezik a talajt, a talajvizet, és onnan aztán mindnehová eljutnak. Venni nem fogok többet, kiválóan megteszi helyettük a konyharuha, a régi póló, ablakpucoláshoz az újságpapír.

49. Műanyag zacskó. Teljesen egyértelmű, ha a műanyag palacknál azt írtam, hogy annak a kiiktatása a hulladékmentes vásárlás első lépése, akkor most helyesbítek, igazából ez. Ne vegyél műanyag zacskót, mindig legyen nálad saját szatyor.

50. Trendi cuccok. Amit csak azért veszel meg, mert épp divatos, mert most felkapták és mindenkinek ilyen van. Amellett, hogy valószínűleg nincs rá szükséged, az is igaz, hogy rövid időn belül elmúlik a divatőrület, és megszűnik az az ok, amiért megvetted. Innentől porfogóvá válik, és ezzel visszatértünk az első ponthoz.

Te mit gondolsz erről a listáról? Hány terméket vásárolsz róla, és mi az, amitől már megszabadultál? Tudnál még hozzátenni? (Nekem hiányzik például a listáról a szívószál.)

Mosogatószer házilag

Jó ideje keresem azokat a termékeket, amiket a szokásos műanyagflakonok nélkül is meg tudok vásárolni. A tisztítószerekkel kezdtem, itt viszonylag egyszerű a dolgunk: mosószódát, citromsavat, az ezerarcú szódabikarbónát papírcsomagolásban, nagyobb tételben is lehet kapni. A mosószert könnyedén leváltottam, öbítőszer helyett ecetet használok, bár sajnos az is műanyagpalackban van, de legalább mentes azoktól a káros anyagoktól, amik az öblítőszerekben megtalálhatók. 

A mosogatószerrel azonban meggyűlt a bajom. Hosszú ideig a legtöbb, amit tenni tudtam, annyi volt, hogy nagyobb kiszerelést vettem, aztán rátaláltam az öko mosogatószerekre és koncentrátumokra, illetve az újrahasznosított flakonban árusított termékekre. Nem voltam azonban teljesen elégedett, amit igazán szeretnék, az a saját flakonomba kimérve kapható szer lenne, de ez a közelünkben nem elérhető. 

Elkezdtem utánajárni az otthon elkészíthető alternatíváknak. Volt, ami bonyolultnak tűnt, volt, amiről úgy gondoltam, elérhetetlenek az alapanyagai. Végül találtam egy verziót, amihez csak mosószappan kell, mosószóda, ecet és víz, igény szerint illóolaj. Nem linkelem be a receptet, mert nekem nem igazán vált be. Egyrészt nagyon sűrű lett, szinte ki sem lehetett nyomni a flakonból, amikor kihűlt. Cserébe többször újra és újra felmelegítettem vízfürdőben, felhígítva, így sokkal több mosogatószert nyertem a megadott alapanyagokból. A fő problémám azonban az volt, hogy mosogatás után hagy egy enyhe zsíros érzetet a tányérokon. Logikus, hiszen az alapjául szolgáló mosószappan zsírokból készül, ennek ellensúlyozására szolgál a hozzávalók között az ecet, de mintha nem lenne elég. Elkezdtem úgy használni, hogy állóvízben mosogatok, és a másik mosogatómedencébe hideg ecetes vizet teszek, ezzel öblítek. Így nedvesen eltűnt az érzet és azt hittem, nyertem, de meglepetésemre és csalódásomra a száraz edényeken ugyanúgy megjelent. Nem volt nagyon vészes, olyasmi, mint amikor túl sok krémet kensz a kezedre, de nem szerettem meg. Azért az elkészített mennyiséget elhasználtam, de közben már kerestem a jobb megoldást.

0404.jpg

Eközben került a kezembe Tóth Andi: Dobd ki a szemetest! című könyve, a zero waste magyarországi alapműve, amiben receptek is találhatók mindenféle saját készítésű tisztítószerhez és kozmetikumhoz. A mosogatószerhez ugyan kicsit speciálisabb hozzávalók is kellenek, de mivel már túl voltam egy mérsékeltebb sikerű próbálkozáson, most belefektettem annyival több energiát, hogy utánajárjak, hol lehet ezeket beszerezni. Végül nem volt semmivel sem bonyolultabb, mint bármelyik internetes vásárlás. Egyelőre kisebb kiszereléseket vettem, lássuk, működik-e. Maga a recept két olyan összetevőt tartalmaz, amihez utánajárás kellett: a decyl glucoside cukortenzid, kókuszolajból és cukorból készül, tehát teljesen natúr, viszont nagyon jól habzik. A xantángumi egy gélképző anyag, egy szénhidrát, amit baktériumok termelnek, élelmiszerekben is alkalmazzák.

A pontos receptet megtaláljátok a könyvben, ami már e-book formátumban is előrendelhető! Andi engedélyével azonban itt is közzéteszem, két verzióban is. Én a könyvben található receptet használtam:

  • 150 ml víz
  • 200 ml ecet
  • 100 ml decyl glucoside
  • 1 kávéskanál xantán
  • 2 kávéskanál citromsav

A xantánt egy nagyobb tálba mérem, és fokozatosan, kézi habverővel keverve hozzáadom a vizet, majd csomómentesre keverem a decyl glucoside-dal. Végül hozzákeverem a többi hozzávalót is. Ha nem megfelelő az állaga, óvatosan lehet növelni a xantán mennyiségét.

Azóta Andi továbbfejlesztette a receptet, az e-könyvben már ez fog megjelenni:

  • 150 ml víz
  • 200 ml ecet VAGY 200 ml vízben oldott 10 g citromsav
  • 100 ml decyl glucoside
  • 4 g xantán

Nekem pontosan az első, a hagyományos könyvben található recept alapján készítve elég folyékony lett a mosogatószerem, sokkal inkább, mint a készen kaphatóak. Engem nem zavar, szeretem így is, és tényleg remekül habzik. Biztos, hogy legközelebb nagyobb mennyiségben fogom venni az alapanyagot, és átállok a használatára hosszú távon. Érleltem kicsit ezt a bejegyzést, hogy tudjak tapasztalatokat írni, és nagyon elégedett vagyok: csikorgósan tisztára, fényesre mosogat, egyáltalán nincs az a zsíros érzet, mint a korábban csalódást okozó készítménynél volt. Az evőeszközök fényesebbek, mint korábban a bolti mosogatószerrel. 

0404-1.jpg

A sikeren felbuzdulva azóta már mást is készítettem, jelenleg tesztelési fázisban vannak, a fotón például a saját készítésű samponom is látszik előzetesként. Ezekről is fogok írni a következő hetekben. Ti készítettetek már valamilyen tisztítószert házilag? 

Hulladékmentes tippek – ha nem a piacon vásárolsz

Múlt héten ott hagytuk abba, hogy készen volt a reggeli és a gyerekek a megpakolt dobozaikkal, kulacsaikkal elmentek az iskolába, apa meg dolgozni. Anya haza a kutyával, be a házba, és körülnéz, hogy mik is a mai teendők.

Főzni majdnem mindennap kell. Többféle módszerrel való kísérletezés után nemrégiben megtaláltam a számomra ideális menütervezőt, ami levette a vállamról a “mit főzzek ma?” és a “mi van itthon?” terhét. Az első kérdést megválaszolja a csodálatos menüterv, a másodikat pedig a hétvégén előre megejtett piaci bevásárlás. A hulladékmentes vásárlás mikéntjéről itt olvashattatok. Annyit tennék még hozzá, hogy ha nem áll módodban piacra menni, vagy éppen valami hiányzik, amit nem tudtál vagy elfelejtettél beszerezni, akkor a szupermarketekben vagy egyéb boltban sem ördögtől való megkísérelni hulladék nélkül vásárolni. Néhány ötlet:

  • Ugyanúgy legyen nálad vászonszatyor (tarts mindig a táskádban egyet) és/vagy kosár (ezt az autódban, bicikliden is tarthatod) mintha piacra mennél.
  • Hasznos még néhány kisebb textilszütyő, behúzózsinóros zsákocska vagy tüllzsák a kisebb dolgokhoz. Ha ilyened nincs, az otthon még a nejlonzacskós időkből eltett pár újrahasznált zacskó is jó, nem kell emiatt vásárlásba fognod!
  • Nagyobb mennyiségű zöldséget, gyümölcsöt (alma, krumpli) nyugodtan tegyél a saját zacskódba, rá tudod ragasztani a címkét vagy lemérik a pénztárnál. Érdemes szólni vagy mutatni, mi van benne, ha nem áttetsző a zacskód.
  • Egyáltalán nem muszáj bármilyen zacskót használni: egyszerűen mérd le az árudat a mérlegen és az egyik darabra tedd a vonalkódot (pénztárnál történő mérésnél is működik).
  • A péksüteményeket is teheted a saját zsákodba, ha nincs, még mindig jobban jársz a papírtasakkal, mint a műanyaggal. Ha vigyázol rá, újra is tudod használni. Bevallom, a kenyeret el szoktam venni mindenféle zacskó nélkül, a kosárban a többi élelmiszerre teszem, a pénztárnál pedig én veszem el, a pénztárosnak nem kell megfognia. Higiéniai szempontból vitatható, ennyi szerintem belefér. 
  • Sajttal, tejtermékkel kapcsolatban a szupermarketekben annyit tudsz tenni, hogy minél nagyobb kiszerelést választasz. A tejfölös vödör jól jöhet majd a következő alkalommal a piacon! Tojásból a papírdobozosat válaszd.
  • A húsos, felvágottas pult szokott nehézséget okozni. Tapasztalatom szerint a legtöbb üzlet nem csomagol a magunkkal vitt dobozba. (Legutóbb hosszan álltam sorban a pultnál egy szál kolbászért, mert az önkiszolgáló részen csak vákuumcsomagolt volt, de sajnos a pultnál sem kaphattam meg nejlon nélkül, mert nincs hova ragasztani a címkét… Ilyenkor van az, hogy vannak ötleteim, de nem állhatok le a mögöttem növekedő sorban népnevelni.) Még mindig jobb a pultnál fóliás papírba csomagolt felvágott, mint a tálcás: a fóliás papírt újra lehet használni, vagy le lehet választani a papírról és a fóliát el is lehet mosogatni, mielőtt a szelektívbe teszed.

Na jó, ennyit a vásárlásról egyelőre, ha van kérdésetek, írjátok itt vagy a facebookon, mert látom már, hogy csak a bevásárlás külön poszt lehetne. Tehát hazaviszem a beszerzett nyersanyagot, és jön a főzés. Említettem a menütervet – nem csinálok úgy, mintha a saját módszerem lenne, Pareto lányától tanultam. Evernote és Google Keep alkalmazásokkal kombinálom, előbbiben van a menüterv, ahol lehet, hozzálinkelve a recept, utóbbiban a bevásárlólista kizárólag a menühöz szükséges hozzávalókkal. Vásárlás közben pipálom, így nem veszek semmi feleslegeset, de amikor hét közben főzni akarok, minden van otthon, csak a napi fogyó dolgokkal kell kiegészíteni.

A főzéssel kapcsolatban úgy tudsz hulladékmentesíteni, ha komposztálsz. Szerencsések, akik, mint mi is, a saját kertjükben tehetik ezt, de már megoldható – és akik csinálják, azok szerint nem is ördöngösség – a beltéri gilisztakomposztáló. Ha sok zöldséget tisztítasz, a héjakból készíts alaplét és fagyaszd le, vagy magát a zöldséghéjat is gyűjtheted a fagyasztóban, és egy nagyobb adagot használj fel később. Fagyasztani kiválóan lehet befőttes üvegben, ha nem töltöd teljesen tele.

5-easy-and-practical-tips-to-create-a-fuss-free-zero-waste-kitchen-1-860x860.jpgKép forrása: https://ecowarriorprincess.net/2018/12/5-simple-easy-tips-to-create-a-fuss-free-zero-waste-kitchen/

Konyhai eszközök terén én elég minimalista vagyok, kevés és tartós edényem van, amik a konyhában már használhatatlanok, azokból lesz a kutyaitató lábos, illetve nyáron mindig teszünk ki vizet a méheknek, madaraknak is. Volt már, hogy egy régi tepsiben rukkolát neveltem, de a műhelyben is használhatók festésre, tárolásra. Ha le kell cserélnem, műanyag fogantyú nélküli fém edényt keresek majd, és igaz ez az evőeszközökre, szedőkanalakra is. A gyerekeink még mindig a színes ikeás műanyag poharakat, tányérokat használják, szeretik és ezeket sem cseréljük le csak azért, mert kinőtték. Amíg jó, addig használjuk, és szerintem ez az egyik legfontosabb: az élettartamuk valódi végéig használni a tárgyainkat.

Legközelebb folytatjuk a főzést, eszünk és el is mosogatunk utána 🙂 Tartsatok velem!