Tarts ki! Lesz jobb :)

Úgy gondoltam, játsszunk egy kicsit, és a kihívásokat is szeretem. Nem lesz könnyű a home office – home schooling napirend, plusz háztartás, gyerekek és a többi napi feladat mellé beszuszakolni a posztolást, de próbáljuk meg.

Részt veszek a BloggerKépző 13+1 napos kihívásán, napi egy poszt, adott témában, rövid kis színesek, kicsit személyesen, reményeim szerint érdekesen. Vágjunk is bele! Az ötödik nap témája: Kitartás, ahogy én látom.

Mi most, az ötödik hét végére jutottunk el egy kisebb krízishez.  A családon belül legalábbis magamról tudok nyilatkozni: az első egy-két hét után, amikor nagyjából felállt a rendszer és beleszoktunk az új napirendbe, jött a tavaszi szünet, ami egyszerűen fantasztikus és csodásan pihentető volt. Számítottam rá, hogy a visszarázódás nem fog zökkenőmentesen menni, de ez a hullámvölgy, amiben jelenleg vagyunk, mégis váratlanul ért. Lesz jobb, ebben biztos vagyok, és a megoldás keresése mellett főleg a kitartás segíthet abban, hogy ép lélekkel és kapcsolatokkal vészeljük át a következő heteket.

Kitartásban általában elég jó vagyok. Ha egy állásinterjún vagy csoportos beszélgetésen felteszik a kérdést, hogy milyen jó tulajdonságaimat emelném ki, biztosan köztük lenne ez is. Ha azt kérdezik, mire vagyok a legbüszkébb, sokáig az első maratonomat mondtam. Nem azért, mert képes voltam lefutni, erre tízezrek képesek minden évben, és az időeredményem sem különösebben jó. Hanem amit előtte végigcsináltam: három gyerekkel, köztük egy totyogóval tíz hónap alatt (nem a nulláról) felkészültem a versenyre, edzettem hetente háromszor-négyszer hóban, fagyban, esőben, sárban, ha kellett, este, ha kellett, hajnalban. Kitűztem egy célt, és képes voltam megtenni azt, ami szükséges volt ahhoz, hogy elérjem.

blogra2.jpgFáradtan, de boldogan az első maratonom befutója után 2014-ben

Nagyon sokat tanultam abból a tíz hónapból. Megtanultam, hogy erős vagyok, hogy képes vagyok végigcsinálni egy hosszú folyamatot, ami egy eredményhez vezet. Tudok célokat kitűzni és részcélokra bontani, látom a lépéseket, amelyeket meg kell tennem. Képes vagyok akkor is megtenni valamit – elvégezni egy edzést vagy éppen nyugodt maradni egy feszült, összezárt helyzetben – amikor nehéz, akár fizikailag, akár lelkileg. Persze nem könnyű, és nem sikerül minden alkalommal, de már van tapasztalatom olyan esetekről, amikor ment, mégpedig rendszeresen és hosszú ideig.

A maratonfutó kitartása olyasmi, amiből erőt lehet meríteni. Ha te magad nem is futsz, és nem érted azt az érzést, ami kiviszi az utcára, a terepre és a versenyekre azokat, akik szeretik ennek a hangulatát és az érzéseket, amit ad, gondolj valami olyan tevékenységre, amikor magad előtt láttál egy igazán fontos célt, és nem is volt kérdés, hogy kitartasz-e addig, amíg eléred. Ilyen ez a mostani helyzet is.

Az egészségünk fontos, a családunk szintén, a társadalmi felelősségvállalásról nem is beszélve. Tehát kitartunk, vállaljuk, amit kell, otthon maradunk, otthonoktatunk, megtanulunk értékelni olyan dolgokat, amik máskor könnyedén elérhetőek. Nem tudom, meddig fog tartani, de nekem segít a gondolat, hogy együtt vagyunk benne.

stayhome.jpg

Nem tudom, néztétek-e a Global Citizen One World koncertjét, ha nem, itt visszanézhető. Régen voltunk már olyan helyzetben így globálisan, ami mindenkit érint a földgolyón. Ez most egy olyan, és mindenki kiveszi belőle a maga részét. Tegyük mind ezt, és közösen el fogjuk érni, hogy jobb legyen – és ha a mostani helyzet véget ér, gondolkodjunk el azon, hogy ilyen közös munkával és társadalmi összefogással bármi legyőzhető – talán még a klímaválság is.

A nő, ha negyven

Tavaly szilveszterkor ültem az évtervező füzetem fölött, és azon gondolkodtam, hogy idén negyven leszek. Annyi irigyelt jó példa volt előttem, annyi mosolygós, boldog, a helyén lévő negyvenes nő, akiről messziről lerítt, hogy élvezi az életét, a korát is, jó helyen van, rendben van magával, én meg ültem a depresszióm mélyén, és ezt akartam, amilyennek az ő életüket láttam. Féltem a negyventől, már a számot se akartam kimondani, úgy éreztem, még semmit nem értem el az életben és esélyem sincs, hogy olyan kiegyensúlyozott legyek, amilyennek, úgy éreztem, lennem kéne. Megfelelési kényszerrel és az önszeretet hiányával küzdöttem.

Jók ezek az évösszegzők és évtervezők, mert segítenek abban is, hogy az irigykedés és a siránkozás helyett célokat tűzzünk ki. Még nem tudtam, hogyan fogom megcsinálni, de úgy döntöttem, ez lesz ennek az évemnek a célja: mire negyven leszek, én is elérem ezt a harmóniát!

Ma vagyok negyven. Még nem vagyok elég bátor leírni, hogy sikerült, még nem érzem teljesen készen magamat, még vannak elakadásaim, amelyek kizökkentenek, elterelnek az útról, időnként újra a mélybe taszítanak, de talán már csak olyan mértékben, amennyire ez mindenki életében megtörténik. Azt már tudom, mi tesz jót nekem, merre kell mennem, és mire van szükségem ahhoz, hogy jól legyek – és ez már nagy lépés ahhoz képest, amikor azt se tudtam, hogy mi a bajom, miért érzem úgy magam, ahogy.

Én szerencsés vagyok, kaptam segítséget. Tudom, hogy nem mindenki engedheti ezt meg magának, ezért arra gondoltam, születésnapi ajándékként leírom, hogy mik azok a dolgok, amelyek segítettek, és talán könnyebben elérhetők.

Könyvek

Az első Matt Haig: Miért érdemes életben maradni? című könyve volt. Szerencsére azért a címben feltett kérdés által sugallt mélységekig én nem jutottam el, és talán akkor nem is segített volna ez a könyv. Igazából nem is a válaszaival segített, mert azokat bárki el tudta volna mondani, én is: a családért, a barátokért, az élet szép élményeiért. Ehelyett számomra maga a betegség leírása, a személyes vallomás adott nagyon sokat, amiről a fiatal szerző nagyon őszintén ír: igen, van ilyen, igen, más is érzi így magát! Megerősítő élmény volt.

Utána jött Ryan Holiday és Az akadály maga az út. Ezt aztán habzsoltam, fordulópontot jelentett, és még csak körül se tudom igazán írni, hogy miért. Nagyon sokat jegyzeteltem belőle, és mivel hosszú könyvajánló-listát is tartalmaz, az én listám is szépen bővült, elsőként Marcus Aurelius Elmélkedéseivel. Kis filozófia, elgondolkodás, rengeteg tanulság, tényleg utat mutattak.

A természet

Mindig tudtam, hogy nekem a természet, főleg az erdő és a víz nagyon fontos. Hogy mennyire, és milyen sokat ad, különösen ha egyedül, befelé fordulva járok benne, azt egy tavaszi túrán tapasztaltam meg, amikor személyre szóló idézetet húzva, egyedül és némán sétáltam végig egy kétórás túrát. Azóta igyekszem kifejezett belső céllal, gondolkodnivalóval menni a túrákra, és ez nagyon fel tud tölteni. Ide tartozik még egy könyv: Erling Kagge Menni című írása, ami kifejezetten a séta feltöltő, kreativitást felszabadító erejéről szól.

Coach

Coachtól segítséget kérni általában nem kevés pénzbe kerül, és én azt ígértem, a mindenki által elérhető megoldásokat hozom ebben a bejegyzésben. Azért említem meg mégis, mert nálam úgy alakult, hogy két barátnőm is járt ebben az időszakban coach képzésre, és kellett nekik valaki, akin „gyakorolhattak”. Egyikükkel egy alkalmat, a másikukkal hármat töltöttem, és ő belőlem írta a szakdolgozatát is. Ha körülnéztek, elég jó esély van rá, hogy találtok ilyen lehetőséget, vagy ajándékba is kérhettek coachingot, de találkoztam azóta olyan lehetőséggel is, hogy egy egész coach iskola szervez a diákjainak csoportos gyakorlatot, ahová jelentkezőket várnak. Sokféle coaching módszer van, amennyire én tudom, az a közös bennük, hogy a coach kérdez. Ő nem ad tanácsot, nem mondja meg, mit tegyél, hanem abban segít, hogy magad jöjj rá a megoldásaidra, és ez talán még hatékonyabb, mint amikor kívülről kapsz kész válaszokat.

Egyedül töltött idő

Sokfélék vagyunk, és nem mindenki szeret egyedül lenni, de azt hiszem, egy minimális önmagára fordított idő a legtöbb embernek olyan, mint egy falat kenyér, főleg a kisgyerekes anyáknak. Remélem, férfiak, apák is olvasnak: egy nőnek, anyának talán nem is tudtok annál nagyobb ajándékot adni, mint néhány órát egyedül és úgy, hogy neki ne kelljen előre megszerveznie, hogy mit eszik vagy mit vesz fel azalatt a gyerek, mi hol van a hűtőben és melyik a kedvenc alvósállat. Az apa teljes értékű szülő, pont úgy meg tudja oldani ezeket a dolgokat, mint az anya. Az egyedülidőhöz két dolog kell: egy partner, aki azt mondja, menj és érezd jól magad, és ne törődj a többivel – és te, aki megbízol a másikban és magadban, és mész.

Tevékenység, ami feltölt

Rögtön ki is egészíteném: három dolog kell az egyedülidőhöz, a harmadik az, hogy tudd, hogy mit akarsz csinálni. Számomra ez nagy felismerés volt, hogy komolyan el kell gondolkoznom rajta, hogy ha mondjuk még egy órát hozzácsapnának a 24-hez egy napon, mivel tölteném. Mert ott a hosszas tennivalólista, amivel meg kell birkózni, és rögtön tudnám sorolni, hogy mi minden maradt el már megint, azokat kellene bepótolni.

Most nem ez a feladat. Most azt keresd meg, ami őszinte örömet okoz, amitől újult erőre kapsz. Sport, zene, olvasás, egy séta, vagy csak beülni egy kávézóba egyedül, és nézni ki a fejedből? Bármit behelyettesíthetsz! Nekem ilyen az írás, a meditáció, arra is rájöttem, mennyire fontos az életemben a tanulás, és ilyen az úszás is.

Meditáció

Külön is írok róla, mert nagyon fontos, és mert nekem ez az, amit nehéz belepréselnem a mindennapokba, de amikor sikerül, mindig ráébredek, mennyire hasznos. Ahhoz még nem vagyok elég ügyes, hogy önállóan meditáljak, ehelyett különféle alkalmazásokat próbálok ki. Az Insight Timeren rengeteg különböző hosszúságú és témájú meditáció érhető el angolul, de van néhány magyarul is. A Just Like Buddha magyar fejlesztés, ami elérhető rajta ingyenesen, az nagyon hatékony meditáció, de a szélesebb elérés már előfizetős – én egyelőre az ingyeneseket ismételgetem, már a gyerekeim is kipróbálták. A legújabb, amit letöltöttem, a Mindfullness alkalmazás, még csak ismerkedem vele. Egymásra épülő 4-5 perces meditációk angolul, ez tényleg arra jó, hogy ha esélyed sincs egy hosszabb elmélyülésre, ez megadja a napod alaphangját reggel vagy kisimít este. És remek kapaszkodó napközben, amikor épp elnyelne a stressz vagy konfliktusba keverednél, segít megállni egy pillanatra és jobb döntéseket hozni.

Támogató társak

Mert nemcsak az egyedül töltött idő fontos, hanem az is, hogy értékes időt tölthess olyan emberekkel, akik fontosak neked, akikkel öröm együtt lenni, akikkel egy-egy beszélgetés után úgy érzed, hogy több lettél, akiknek adsz magadból és te is kapsz tőlük. Jó esetben a párunk is egy ilyen ember, és a párkapcsolatunk ápolása az egyik legfontosabb dolog. A család természetesen a másik, és ha van még ilyen barátunk, kollégánk, rokonunk, vagy egy csapat, egy kör, ahová eljárhatunk, egy közösség, ahol ezt az élményt újra meg újra megtapasztalhatjuk, tartsunk ki mellette.

Pihenés

Főleg, ha kisgyerekeink vannak. Rémisztő statisztikákat lehet olvasni az anyák kialvatlanságáról, és már egy ilyen alapvető szükségletre is döbbenetesne nehéz időt szakítani. Nekem már nagyok a gyerekeim, nem keltenek fel éjszaka, de még élénken emlékszem az éjszakai szoptatásokra és a véletlenszerű felriadásokra. Megint csak azt tudom mondani: apák, nagyszülők, az eggyel feljebb említett támogató emberek: vegyétek ki a babát az anya kezéből, hadd aludja ki magát időnként. Iszonyú szüksége van rá.

Digitális detox

Ehhez is egy könyvet ajánlok: Catherine Price: Digitális detox című könyvét, ami némi elméleti leírás és statisztika után egy 30 perces programmal segít „lejönni” a telefonról. Napi szinten nem igényel sok időt, és azt sem ígéri – nem is kell – hogy a végére abszolút telefon- és közösségimédia-mentes leszel. Bennem helyretett dolgokat, gyakorlati tippekkel segített, és már önmagában a képernyőidőm megdöbbentő volt – itt valóban hasznos időt lehet felszabadítani!

Önismeret

Tizenöt évvel ezelőtt nevettem rajta, biztos voltam benne, hogy remekül ismerem magam, nincs szükségem arra, hogy ezzel foglalkozzam. Aztán ahogy múlt az idő – talán az egyre több tapasztalat miatt – ismertem fel, hogy nagyon sok mindent nem tudok magamról, nagyon alapvető dolgokat sem. Hogy mi motivál, mi visz előre, mi tölt fel, mi az, amit valójában szeretnék elérni az életben, és mi az, amit jobb, ha elengedek, mert idegen tőlem. Egy csomó tesztet és gyakorlatot megcsináltam: a DISC tesztet, a 16 Personalities tesztet, idetartozik a színtanácsadás is a vele járó beszélgetéssel, és a legjobb volt Mark Gungor Flag Page tesztje, bár ez utóbbi nem ingyenes. Olvastam pszichológiai témájú írásokat, és próbáltam felismerni az erősségeket és hibákat a kommunikációmban és a mindennapjaimban

És akkor most azt kérdezed, jó, de mikor? Mikor legyen időm minderre? Nem tudom megmondani, hogy a te életedbe hogyan fér bele ez. Én konkrétan leültem egy órarenddel, beleírtam minden teendőt, aminek muszáj volt beleférnie, és megpróbáltam az üres perceket feltölteni. Mert vannak, mindenkinek az életében vannak olyan percek, amit szimpla időpazarlásra fordítunk. És ami nagyon fontos: merjünk segítséget kérni! Döntsünk magunk mellett, döntsünk úgy, hogy megérdemeljük, és ne féljünk, ne szégyelljünk kérni. Nekem ahhoz is kellett az az önismereti út, amit január óta végigjártam, amire úgy döntöttem, hogy idén időt fordítok, hogy ezt felismerjem. Itt még egyszer elismerem, hogy nagyon szerencsés vagyok, mert volt lehetőségem ezt az időt főállású anyaként tölteni – bár azt nem mondom, hogy nem dolgoztam, de nem úgy, mint korábban, beosztottként munkahelyen napi 8+ órában. Ezért tartott ez a folyamat csak nagyjából kilenc hónapig – ha kevesebb idővel és több stressz mellett végzem, akkor nem tartanék itt negyvenévesen, de lehet, hogy negyvenegy évesen már igen. Nem kell mindent csinálni és főleg nem mindent egyszerre, de már az is segít, hogy betervezel valamit, és látod, hogy a következő napokban mikor tudsz magaddal foglalkozni egy kicsit. És kell hozzá bátorság is.

Én most ott tartok, hogy azokra az irigyelt, helyükön lévő negyvenesekre, akikre korábban úgy néztem fel, mint akiknek a helyzete elérendő cél számomra, most már úgy nézek, mint nőtársakra. Akik feltehetően végigküzdötték a saját útjukat, és most már tudják azt, amit én is megtanultam: ez az út nem ér véget, sőt bizonyos értelemben most kezdődik. Hálás vagyok ezeknek a nőknek, hogy megmutatták, hogy lehet kiegyensúlyozott negyvenesnek lenni, hogy megadhatjuk magunknak azt, amire nekünk van ehhez szükségünk, és végig lehet járni az utat – aztán folytatni tovább.

Köszönöm, jól vagyok. Ki merem mondani, hogy ismerem magamat, és tudom, mi az, és meg is tudom adni magamnak, amire szükségem van. Nem mindig azonnal, de látom a megoldásokat. Ha úgy érzem, segítséget, támogatást kérek hozzá. Ha elfogy az erő, tudom, hova forduljak. Lehet, hogy negyvenéves korra kevésnek tűnik ezt elérni – én elégedett vagyok vele.

0824.jpg

Mininyaralás kevés hulladékkal

A nyarat sikerült egy váratlanul adódott lehetőséggel kezdenünk: férjemet a munkája Dániába szólította, és családi, baráti segítséggel sikerült megoldanunk, hogy én is vele mehessek. (Ezúton is köszönöm anyának és Kittinek! <3) Autóval mentünk, a férjem esetében nem jön szóba a repülőgép, és az autó még mindig a kisebbik rossz a karbonlábnyomunk szempontjából. Ezt rögtön az elején le kell szögeznem: ez egy luxus volt, nem jellemző ránk, belföldön szoktunk nyaralni, és igen, tudatában vagyunk, hogy ennyi autózás bizony komoly környezetterhelést jelent. Nem is próbálom vigasztalni magunkat semmivel, helyette amit lehet, megtettünk utazás közben is, hogy ellensúlyozzuk ezt. 

Ezt a bejegyzést nem útibeszámolónak szánom, a dán kisváros, ahol jártunk, a táj és a tenger leírásának talán szentelek egy másik posztot. Most arról a projektről mesélek, hogy előre elhatároztam: minden szemetet elteszek, semmit se dobunk ki, mindent hazahozunk, és megnézem, négy nap alatt, négy országon át, három különböző szállással mennyi hulladékot termelünk. Rövid összefoglaló következik.

1. nap 

Szerda hajnali indulás, nagyjából 1600 kilométer állt előttünk. Szendvicseket vittünk szendvicscsomagolóban, fagyasztott vizet egy palackban, teát egy másikban, darabolt almát dobozban és sós kesudiót és mandulát egy kis vászonzacsiban. Volt kulacsunk és nekem egy kerámia kávéspoharam, ezenkívül még csoki volt nálunk a plusz energia kedvéért, előre ellenőriztem, hogy újrahasznosítható csomagolású legyen. Ezáltal az első napon, amikor reggeltől estig úton voltunk, gyakorlatilag nem is termeltünk szemetet. A saját ennivalónkat ettük-ittuk, csak benzinkutakon, autópálya-pihenőkben álltunk meg, a kávét mindenhol adták a saját poharamba, volt, ahol kedvezményt is kaptam érte. Egy dolgot vettünk, egy hengerdobozos chipset, amikor úgy éreztük, sót kell pótolni, és nem volt elég a nálunk lévő olajos mag. Ennek a dobozát itthon kimostam és megtartom, használni fogom tartós csomagolásként.

2. nap

Csütörtök. A szállásunk, amit előző éjjel foglaltunk el, egy nagyon kellemes belvárosi hotel. Itt elkövettünk egy hibát: bár volt nálunk saját, mégis felnyitottuk a zuhanyozóba bekészített kis tusfürdőt. Nem tudom, ha nem nyúlunk hozzá, vajon kidobják, mielőtt jön a következő vendég? Mindenesetre legalább magunkkal vittük és addig használtuk, amíg el nem fogyott, ha már megkezdtük. A reggelit a hotelben költöttük el, semmi csomagoltat nem ettünk (mustár, ketchup és társai, méz, nutella lehetett volna) és teát ittunk. A párom elment dolgozni, én pedig úgy gondoltam, ha Dániában vagy, élj úgy, mint a dánok: biciklit béreltem és eltekertem a 28 km-re lévő fjordhoz, majd vissza. Vizet és egy tábla csokit vittem magammal, semmit nem vásároltam, ez egy teljesen zero waste kirándulás volt. A városba visszatérve egy turistáknak ajánlott 15 pontból álló városnéző körutat sétáltam végig, közben keresve, hogy hol fogok majd ebédelni és kávézni. Sajnos azt tapasztaltam, hogy sok helyen akkor is eldobható dobozokat, poharakat használnak, ha kényelmesen leülnek enni. Végül egy street food árusnál kaptam hot dogot egy szál újrahasznosított papírdarabon, hozzá sült krumplit porcelántálban egy másik ugyanilyen papírdarabbal, és üvegpalackos limonádét. A kávét újabb sétával derítettem fel, végül egy nagy bögrébe kaptam a lattémat, és hozzá elfogyott a magammal vitt csoki. Még ettem egy fagyit is, tölcsérrel, nulla hulladékkal. A délután hátralévő részét olvasással töltöttem, amíg a férjem vissza nem ért, és indultunk tovább északra. Kaptunk a kollégáitól két hideg fémdobozos kólát, ezeket megittuk, a dobozokat hazahoztuk. Mivel ő is evett a munkahelyén, én is a városban, vacsorára nem is voltunk éhesek, a végcélunkon, Skagenben inkább egy nagy sétával zártuk az estét.

3. nap

Péntek. Itt a szállásunk egy pici apartman volt ellátás nélkül, tehát reggel kávézót kerestünk és nagyon finom salátát és péksüteményt reggeliztünk. A szálláson a hulladékunk reggel és este összesen négy teafilter volt, a reggelinél egy-egy szalvéta. A délelőttöt további tengerparti sétával és dűnék közötti túrával töltöttük, ez a program nem járt hulladékkal. Kora délután indultunk el újra hazafelé. Mindig szoktunk a gyerekeknek apró ajándékokat hozni, ha nélkülük megyünk valahova. Arra figyeltünk, hogy ezek használati tárgyak legyenek, ne csupán szuvenírek, a kamasz egy naptárt kapott, a kisebbek egy-egy sapkát, anyukámnak hagyományosan mindenhonnan hűtőmágnest hozunk. Bár vászonszatyor volt nálunk, ezeket sajnos mire észbe kaptunk, buborékfóliába csomagolták az ajándékboltban, illetve egy pólót vettünk még, aminek sajnos szintén műanyagcsomagolása volt. Ezeket itthon eltettem, remélem, tudom még én is használni csomagolásra, de persze jobb lett volna, ha el se hozzuk. A hazafelé utat most a nagyobb távolság és a délutáni indulás miatt két részre osztottuk, és Hamburgtól délre megszálltunk egy kedves erdei szállodában. Útközben egy benzinkútnál ettünk rendes tányérból, pohárból, hulladékunk csak a szalvéta.

4. nap

Szombat, irány hazafelé. Igazából ezen a napon szálltunk el egy kicsit. Itt már nehéz volt az ezer kilométer váltott vezetés, és az otthonról hozott készleteink kifogytak. Arra figyeltünk, hogy vizet mindig a saját palackunkba töltsünk újra, és reggel sikerült egy Aldiban péksüteményt, gyümölcsöt és zöldséget csomagolás nélkül vennünk, sajtot pedig találtunk papírba és fa dobozba csomagolva. De ahogy egyre hosszabb utat tettünk meg, egyre több energiára volt szükségünk, így került a csomagunkba további csoki és újabb két doboz kóla. A napszemüvegünket eső, só és homok szennyezte, az autóban van alkoholos törlőkendő, ennek a csomagolása is hulladék. Sikerült bevásárolnom egy kétdarabos ostyaszeletet is, aminek a műanyagborítású alufólia csomagolásán belül még két nejlon lapult – hát, ezt benéztem…

Összesítés

Azért összességében nem rossz a mérlegünk. Sajnos nem teljesen zero waste, de amire tudtunk, figyeltünk, szerintem elég előrelátóan indultunk el és sok olyan eszközt vittünk magunkkal, ami megkönnyítette a dolgunkat. A tanulság, amit levonok: több magas energiájú, autóban könnyen ehető, de csomagolásmentes ennivalót kell magunkkal vinnünk egy ilyen útra, mert a legtöbb csomagolásunk ebből adódott.

Négy nap teljes hulladéktermelése tehát:

Műanyag

  • 8 db csokicsomagolás
  • Szállodai tusfürdő miniflakonja
  • Póló csomagolása

Papír

  • 8-10 db szalvéta 
  • Blokkok
  • 1 db csokipapír

Fém

  • 4 kólásdoboz

Komposzt

  • 6 db teafilter

Kommunális

  • chipses doboz fém zárófóliája
  • műanyagbevonatú alufólia csokipapír
  • szemüvegtörlő kendő csomagolása

Ami nem szerepel a felsorolásban: a férjem munkában töltött idejében keletkezett esetleges szemete. De ő is nagyon tudatos, biztos vagyok benne, hogy ezt is a minimumon tartotta.

Nektek mennyire sikerül hulladékmentesen nyaralni?

A láthatatlan munkáról

Péntek este van. Holnap reggel piac, megyünk megint terjeszteni a hulladékmentes vásárlás elveit. Persze be is vásárolunk – lista a fejben, menüterv excelben és evernote-ban, ők segítenek egyben tartani az agyamat. Lesz a héten szülinap, végig kell gondolnom, milyen torta kell, mit szeret az ünnepelt, amit azért a család többi tagja is megeszik, mit és hol kell beszerezni hozzá, aztán persze el is kell készíteni és az ünnepnapig elrejteni a kíváncsi szemek elől.

Mi is lesz a gyerekeknek a jövő héten? Egyikük beteg volt, utána kell kérdezni még egyszer, hogy megkaptuk-e az összes leckét, és el ne felejtsem elvinni a parafatáblára szúrt igazolást hétfőn, meg a torna felmentést. A másiknak nincs ragasztója a rajzdobozában, ki kell mosni a tornacuccát hétfőre, be kell fizetni az ebédet. A harmadiknak osztályozó vizsgát kell tennie az előrehozott érettségihez, amihez szükséges az aláírásom, és még egy biztosítás is kell jövő hétre az ausztriai tanulmányúthoz. A táskámban lapul néhány csekk, amivel el kell jutni a postára. A nagymamának időpontot kérni kontrollra, és ha megvan, szólni neki is róla, hogy tudja, mikor kell mennie, aztán egyeztetni, hogy ki viszi el. El ne felejtsem beindítani a mosógépet.

Fejben felrajzolom a térképet, hogy kinek mikor hol van jelenése, kit kell felhívni, a kicsinek kedden és pénteken zeneiskola – kotta, hangszer nála legyen – a középsőnek csütörtökön edzés, de még nem biztos, hogy mehet, pénteken neki is zene. Péntekenként szusszanunk egyet, amikor mindenki  minden órájával végzett, beülünk egy fagyira és olyankor szoktunk könyvtárba is menni. Aztán este azért végiggondolom, hogy mi hiányzik még a kertben: vetőmag, palánta, átfutom a listámat, már április van, mit vethetek még el. Ma gyorsan elültettem két tő kivit az eső előtt úgy, hogy előtte bedobtam két melegszendvicset a sütőbe, hogy mire bejövök a kertből, pont tudjak enni, és mire megettem, pont tudjak indulni a kisfiamért az iskolába és vihessem a zeneiskolába.

0406.jpg

Szakmám szerint logisztikus vagyok – még szerencse. Amit felsoroltam, az ugyanis csak az a része a munkának, amikor megtervezem, összerakom fejben az elvégzendőket, de ezen a logisztikai rendszeren még végig is kell menni, meg is kell csinálni a dolgokat. Szokták ezt mentális tehernek hívni – annyi mindent tartunk fejben és listákon – a listák létét és lelőhelyeit meg megint csak a fejünkben – hogy már attól elfáradunk. És utána jön a fizikai része.

Láthatatlan munkának azt nevezik, amit csak akkor veszünk észre, ha nincs elvégezve. Ha halomban áll a mosogatnivaló, a fürdőszobában a szennyes, a nappaliban a tiszta ruha, ha üres a hűtő, az feltűnik. Ha mindez nagyjából rendben van – az a természetes állapot. De ide tartozik a betegek vagy idősek ápolása, maga a gyereknevelés, és a legkevésbé észrevehető az érzelmi munka, ami azt az igyekezetet takarja, amivel a családod boldogságát igyekszel biztosítani: konfliktusokat elsimítani, veszekedőket kibékíteni, örömöt okozni és mindenki elégedettségét elérni.

Nem akarok igazságtalan lenni, hiszen olyan kapcsolatban élek, ahol azt hiszem, egyikünk sem fél megfogni a munka végét, és valahol az is természetes, ha én vállalok többet a szervezési feladatokból főállású anyaként. Ráadásul a láthatatlan munka nem a nőkről szól, a férfiaknak is épp elég jut belőle: hol a pénzügyekkel kapcsolatos dolgok, hol a ház körüli szerelések, javítások, ezekhez szükséges bevásárlások, ezeket épp ugyanúgy rájuk nehezedő mentális teherként kell fejben tartaniuk a napi munka stressze mellett. Fontosnak tartok azonban két dolgot: a főállású anya (és a babával, pici gyerekekkel otthon lévő anya) főállását az anyaság jelenti, a gyerekekhez kapcsolódó feladatok. Nem a háztartás és nem az általános életszervezés, ezek közös feladatok. Nem mindegy a retorika sem: az a férfi, aki részt vállal ezekben, nem segít, hanem a saját háztartásában adódó feladatokat végzi, épp úgy, mint a nő. Ha a gyerekkel tölt időt a munkahelyi munkája után, azt apaságnak hívják, nem segítségnek. A másik: sok családban egyszerűen úgy felejtődik a munkamegosztás akkor is, amikor az anya újra munkába áll. Mármint fizetett, nem otthon végzett munkába. Figyeljetek oda erre, gondoljátok végig, beszéljétek át a feladatokat, mert ez a szituáció a melegágya a teljes szétforgácsolódásnak.

Három fiam van. Nagyon igyekszem úgy nevelni őket, hogy ők is pontosan tudják, hogy a tiszta ruha nem a szekrényben terem, az étel sem a tányéron, és képben legyenek azokkal a dolgokkal, amik az életük mindennapi szervezéséhez szükségesek, hogy ahogy nőnek, ők is egyre több felelősséget vállalhassanak a saját életükért.

A láthatatlan munka világnapja idén nem kapott túl nagy sajtóvisszhangot, én is csak ma írok róla, pedig április első keddjén volt. Pedig a célja: hogy a társadalom jobban odafigyeljen azokra az emberekre, akik a családban végzik a dolgukat, és elismerje pótolhatatlan munkájukat. 

Szóval, itt és most: minden elismerésem nektek.

Úticél-ajánló: hosszú hétvége Tokaj környékén

A párommal nagyon fontosnak tartjuk, hogy a gyerekekkel töltött együttlét mellett párként, kettesben is szánjunk egymásra időt. Emiatt gyakran élményajándékot adunk egymásnak, vagy épp megbeszéljük, hogy a következő ajándékozós alkalomra mit találjunk ki. Van ebben egy-egy randi, mozi, koncertélmény, de van, amikor utazást adunk. És persze olyan is van, hogy egyszerűen megbeszéljük, hogy amikor a gyerekeket anyukámra tudjuk bízni, kapcsolódjunk ki egy hétvége erejéig valahol. 

A legutóbbi alkalom néhány hete volt Tokaj környékén, itt a kiválasztás, a szervezés volt az én ajándékom, a párom egy kupont kapott. A szállásunk Mádon volt egy nagyon kedves és csendes, új és kicsi hotelben. Mindössze húsz fős, és ez a februári hétvége eléggé holtszezonnak számít, így tényleg csend és nyugalom uralkodott. 

mad.jpg

Hiába kettesben megyünk, azért mindenhol azt nézzük, milyen lenne ugyanez gyerekekkel. Itt egy nagyon jónak tűnő megoldást láttam: a lobby/étkező helyiségből tágas terem nyílik, ahol le lehet ülni kávézni, borozni, beszélgetni, van kártyaasztal és csocsó, innen nyílik a terasz, és az attrakció: a terem jó része üvegpadlós, ugyanis alatta van a játszószoba, amibe így be lehet látni a gyerekekre.

Sötétben és ködben érkeztünk, első este csak egy vacsorára futotta az Első Mádi Borházban, ahová autóval mentünk, így a vacsoránál elmaradt a bor, de a hotelben pótoltuk a welcome drinkkel, ami itt nyilván helyi bort jelentett. Jellemző ránk, hogy nem a szálláson, pihenéssel töltjük az időt az ilyen hétvégéken. Nem kelünk korán, de reggeli után általában nekivágunk a környéknek. Ez most városnézős, autóval kirándulós alkalom volt: a környékbeli falvakat derítettük fel a lassan felszálló ködben, míg megérkeztünk a Bodrog partjára és végcélként Tokajba. Csendes volt a kisváros, de nyitva találtuk a múzeumokat, éttermeket. A helytörténeti kiállítás is szép volt, de amit igazán a figyelmetekbe ajánlok, az a Bormúzeum. Felújított épületben több szinten és minden érzékre hatóan mesél a bort szerető vagy az iránt érdeklődő embernek az ehhez kapcsolódó kultúráról, technológiáról, gasztronómiáról, a környékről és Európa borvidékeiről is. Kipróbálhatod, mennyire vagy képes  illatokat felismerni, vagy virtuálisan bejárhatod a Bodrog mentét egy szobakerékpáron ülve.

Miután magunkba szippantottuk a kultúrát, elhatároztuk, hogy megkeressük a Bodrog és a Tisza találkozási pontját. Nem volt nehéz, elég forgalmas közlekedési csomópontot alkotnak nemcsak vízen, de szárazföldön is. Mi úgy láttuk, hiába a Bodrog a kisebb, a szöget tekintve mégis inkább a Tisza folyik belé, és nem fordítva.

bodrog.jpgA sétában megéhezve ettünk egy-egy lángost, aztán felmásztunk a torkolat és a Tisza-híd felett álló kilátóhoz. Nem egy hosszas mászás, de szép kis kilátás nyílik még ilyen párás tél végi időben is, ragyogó napsütésben kifejezetten látványos lehet. Visszasétálva a városba nekem már nagyon nagy szükségem volt egy kávéra, amit a sétálóutcán található kávépörkölő manufaktúrában fogyasztottunk el – valóban helyben pörkölik a kávét, jó néhány fajtát kínálnak, hozzá néhány süteményt is. 

Visszasétáltunk az autóhoz, és most a másik irányba továbbhaladva egy kört alkotva indultunk vissza Mádra, de közben egy kitérővel még felkanyarodtunk a névadó Tokaj-hegyre is. Mivel adótorony áll a tetején, ezért autóval is megközelíthető – lelkes természetvédőként ellentmondásba kerültem önmagammal. Azt tartanám jó megoldásnak, ha csak korlátozott forgalom mehetne fel engedéllyel, de nekünk most jól jött, hogy nem csak turistaúton megközelíthető. Azért elraktároztam magamban, hogy egy napon az ösvényeken is felkapaszkodom majd.

A hétvégéből sajnos kimaradt a hírneves Gusteau étterem. Szerettük volna kipróbálni, és nem gondoltunk arra, hogy vasárnap zárva lehet, meglepve távoztunk a kapuból. Végül Szerencsen kötöttünk ki egy western étteremben, ahol a környék legkedvesebb kiszolgálását kaptuk, és bár nem fine dining, de nagyon jóízű vacsorát. Visszaérve kértünk a szobába egy üveg bort, megnéztünk egy vígjátékot és kipihentük a napot. 

bor.jpg

Másnap reggel jacuzzival kezdtünk. A wellness részleg nem nagy, de kellemes, a kis jacuzziból hatalmas üvegablakon, inkább üvegfalon át csodálhattuk az ébredő falut, és mellé még szaunázni is lehet. Csak a miénk volt hétfő reggel a hotel, ketten kaptunk reggelit – mivel előre érdeklődtem, külön készítettek számunkra vegetáriánus kencéket a péksüteményekhez – aztán kijelentkeztünk, és a mádi zsinagógához mentünk.

Már érkezéskor nézegettük, hogy mi lehet ez a szép épület, templomszerű, de mégsem az, tornya sincs, meg valahogy nem olyan. Kicsit olvasgatva Mádról és térképet böngészve rájöttünk, hogy ez csak a zsinagóga lehet, aztán azt is megtudtuk, hogy látogatható. A legjobb döntés volt, hogy nem hagytuk ki, mert olyan kulturális élményt kaptunk, ami maradandó. A zsinagóga mellett található rabbiházban vásároltunk belépőt, és a kedves hölgy, aki fogadott, kétórás idegenvezetést tartott. Ma már nem élnek zsidók Mádon, de a felújított zsinagóga és rabbiház él, működik, érezni az atmoszféráján is. Szálláslehetőséget, vallásgyakorlási lehetőséget, könyvtárat, kóser étkezést kínál, és emiatt gyakran igénybe veszik családok, csoportok. Megnézhettük a szép és építészetileg ritka zsinagógát és a rabbiház kiállítótereit is, és tényleg szellemileg feltöltődve távoztunk. 

zsinagoga.jpg

Ekkor már majdnem dél volt és hosszú út állt előttünk hazáig, ezért csak Szerencsen álltunk meg feltankolni némi csokoládéval. A felnőtteknek bort hoztunk haza ajándékba, a gyerekeknek csokit, ebből is látszik, hogy milyen jó környéken jártunk. És mint mindenhol, itt is azt állapítottuk meg, hogy érdemes hosszabb időre visszajönni, és más évszakban is, kerékpárral, Bodrogon hajózással, gasztrotúrákkal és gyerekprogramokkal.