36318534_10214611709678501_6625450605605289984_n.jpg

 

Megjelent ma egy cikk a WMN-en. Valószínűleg nem túl elegáns egy blogot rögtön egy külső cikkel kezdeni, ennek most az a speciális oka, hogy ez volt az utolsó lökés, hogy végre belevágjak az írásba.

Illetve nem is az írásba, hanem konkrétan ebbe a blogba, hiszen írtam én már éveken át egy másikat. Azt is egyboszorkának hívták, csak más platformon volt – meg is van, és hatalmas nosztalgiát jelent visszaolvasgatni azokat a régi bejegyzéseket. Öt éve maradt abba, amikor a gyerekekkel töltött hosszú évek után újra dolgozni kezdtem, mármint tudjátok, bejárni egy munkahelyre és minden, ami ehhez tartozik. Nem fért bele a blogolás.

Az élet úgy hozta, hogy most, 40 felé közeledve és már három iskolással újra itthon töltök valamennyi időt. Ez az idő szolgálja azt, hogy megtaláljam az igazi önmagam és a valódi hivatásomat, azt, ami nem csak pénzkereső munka, hanem hozzátesz a világhoz.

Aki még nem ismer – helló sziasztok, Timi vagyok, akinek három fia van, egy kertje meg egy kutyája és még egy csomó dolog van az életemben, amit nem szeretnék és nem is tudok rangsorolni. Tehát nem rang-, csak felsorolásszerűen: mozgás, változik, hogy mikor mi, de ami régóta megvan és kitart, az a túrázás. Erről van egy külön blogom, ezzel az apró technikai részlettel is kezdek majd valamit. Hosszabb túrák egyedül, rövidebbek gyerekkel, teljesítménytúrák, kéktúra, kirándulásötletek, mindezekkel találkozhattok majd a blogon.

Olvasás – falom a könyveket, egyiket a másik után. Ez óvodás korom óta így van, nincs olyan, hogy éppen ne olvasnék valamit, de két éve nagyon erősen hatott rám a Nincs időm olvasni kihívás, ennek hatására jobbnál jobb új könyvekkel ismerkedtem meg, ezekről szóló beszámolókat, ajánlókat is olvashattok majd itt. Van egy kamaszom és két kisiskolásom, belőlük olvasó embert – meg egyáltalán embert, lehetőleg jót – nevelni, ez is nagyon fontos.

Természetesen a család – ahogy a blog címéből is kiderül, három fiam van, ez már önmagában fémjelez egy szép és nem egyszerű életmódot. A jogaikat – különösen a kamaszét – tiszteletben tartva róluk konkrétan nem fogok írni, de olyan témákról, amik érintenek minket, igen – és ezekből nem kevés van. A családhoz tartozik még Bátor kutya, a fekete öregúr labrador, igen, valójában összesen öt fiúval élek. Jó nekem!

Az írás mindig is fontos volt az életemben, gyerekként összefűzött vonalas füzetekbe írtam egy regényt, naplót mindig is, blogom volt vagy öt különböző témákban, majd összevonva. Néha azt érzem, egyszerűen szétrobban a fejem, ha nem írom le a feszítő gondolatokat. Szebbnél szebb naplókat használok és kifejezetten figyelek rá, hogy kézzel is írjak, és néhány hete újra felmerült bennem az igény arra, hogy mások is olvassanak. Jöhet az építő kritika, nem mondom, hogy nem félek, de a fejlődés többet számít.

És amiért a WMN cikk az utolsó lökést adta: egy ideje egyre fontosabb szerepet játszik az életemben és a családom életében az a törekvés, hogy úgy alakítsuk a napjainkat, hogy az a környezetünknek a legjobb legyen. Sokat olvasok és tanulok erről a nagyon szerteágazó témáról, a kulcsot egyelőre a minimalista és ezzel összefüggésben hulladékmentes életmódban látom. Elindultunk ezen az úton, kis lépéseket teszünk, még sok van előttünk. Itt olvashattok a múlt hétvégi akciónkról, a következőkről pedig már én számolok majd be.

Oké, az első lépést megtettem, a többi rajtatok áll!