Pár életkép. Nagyjából egy hónapja lejöttem az instagramról, az a pár poszt is a business suite-ból jött. Elmentem egy teljes napra egyedül a természetbe, és valahogy nem jött, hogy posztoljam, ahogy mindig. Bem hiányzott, mások posztjait se nézegettem, a tudatos tervezést meg teljesen elengedtem. Talán sok volt a digitális jelenlét az online oktatással együtt? Nem tudom. Most bejelentkezem: megvagyok, volt nálunk is húsvét, mindenki jól van, oltást is kaptunk, #gesztenyecica meg pórázon sétál. Ezek vannak. Ti hogy vagytok?#hello #online #break #mentalhealthisapriority #természet #hogyvagyposzt

Pár életkép. Nagyjából egy hónapja lejöttem az instagramról, az a pár poszt is a business suite-ból jött. Elmentem egy teljes napra egyedül a természetbe, és valahogy nem jött, hogy posztoljam, ahogy mindig. Bem hiányzott, mások posztjait se nézegettem, a tudatos tervezést meg teljesen elengedtem. Talán sok volt a digitális jelenlét az online oktatással együtt? Nem tudom. Most bejelentkezem: megvagyok, volt nálunk is húsvét, mindenki jól van, oltást is kaptunk, #gesztenyecica meg pórázon sétál. Ezek vannak. Ti hogy vagytok?#hello #online #break #mentalhealthisapriority #természet #hogyvagyposzt

“Igyekszem összekötni a kellemeset a hasznossal” – interjú Antal-Ferencz Ildikóval

“Igyekszem összekötni a kellemeset a hasznossal” – interjú Antal-Ferencz Ildikóval

Ildit a blogja kapcsán ismertem meg egy induló bloggerközösségben. Az a fajta kapcsolat ez, amikor véletlenül, beszélgetés közben csodálkozol rá a másikra, ahogy egyre több közös pontra ismersz rá vele. Mindketten három gyereket nevelünk, életünk egyik középpontjában az írás áll, blogot vezetünk és nőként, emberként folyamatos útkeresésben, fejlődésben vagyunk. Ildi néhány héttel ezelőtt megtisztelt azzal, hogy interjút készített velem az Így írok én blogra. Most eljött az ideje, hogy én mutassam be őt nektek.

Kérlek, mesélj egy kicsit magadról! A blogodon olvashatjuk, hogy Erdélyből érkeztél: pontosan merről? Milyen volt ott gyerekeskedni, milyen családban nőttél fel?


Brassóban születtem, mert kolozsvári édesanyámat és székelylengyelfalvi édesapámat oda helyezték ki friss diplomás és friss házas mérnökökként. Szerencsére öcsém születésekor átköltöztünk a közeli Sepsiszentgyörgyre, így egy nagyrészt magyar nyelvű és magyar tudatú vidéki kisvárosban nőhettem fel, és annak nagy hírű iskolájában, a Székely Mikó Kollégiumban tanulhattam. Szerettem ott élni-lakni, de mindig is éreztem a szüleim gyökértelenségét (és így a magamét is) – szemben azokkal a barátaimmal, akiknek családja tősgyökeres szentgyörgyi volt.

A gyerekkoromból leginkább arra emlékszem, hogy túl sokat tanultam és túl keveset buliztam. Ez utóbbit egyetemistaként pótoltam, kéthavonta hazautazva Budapestről. Az is fontos emlék, hogy minden hétvégén kirándultunk édesanyámmal és az ő munkatársaival. Ő tanított meg úszni, sízni – a tőle kapott örökségről írtam éppen egy éve, halálának 20 évfordulóján. Gyerekkorom meghatározó személyiségei volt még az anyai nagymamám, aki Kolozsvárról Sepsiszentgyörgyre költözött, csakhogy a lánya és unokái közelében legyen. Tőle tanultam meg sütni-főzni is. Az apai nagymamámnál és hadirokkant nagyapámnál hosszú nyarakat töltöttem tesómmal és unokatestvéreimmel együtt, ők tanítottak meg imádkozni.

Milyen volt 18 éves korodban elköltözni otthonról egy másik országba, annak is a fővárosába? Úgy gondolom, ehhez nagy bátorság kellett. Másban is jellemző rád a bátorság? Mit gondolsz erről a tulajdonságról?


Bizonyára igen, de akkor szerintem nem a bátorság hajtott, inkább a határozatlanság és a kíváncsiság.  Nem tudtam mihez kezdjek magammal. Először matematikatanárnak készültem, de édesanyám szerencsére lebeszélt róla – sosem volt türelmem olyanoknak magyarázni bármit is, akiket nem igazán érdekel a mondanivalóm. A kíváncsiság pedig onnan jöhetett, hogy mindig is szerettem megismerni új helyeket és embereket. Így végül sikeresen megpályáztam egy ösztöndíjas helyet a budapesti Közgázra, és a 18. születésnapomat már itt ünnepeltem egyedül, a családom nélkül.

Az egyetemi élet nagyon vegyes élményt nyújtott, ahogy maga Budapest is. A gyerekkoromban időnként érzett gyökértelenség ekkor sokáig a fő életérzésemet jelentette. Két országhoz is tartoztam, de egyikben sem éreztem még, illetve már otthon magam. Egyetlen hely volt, ahol igazán szerettem lenni: a Márton Áron kollégium, tele határon túli magyar egyetemistákkal. Nehéz volt és sokáig tartott, amíg eljutottam oda, hogy mindkét országban otthon érezzem magam. Otthon, vagyis Sepsiszentgyörgyön újra felfedeztem iskolatársaimat, ők is engem, és közösen bepótoltuk a számomra kimaradt bulizásokat. Itthon, vagyis Budapesten pedig elvégeztem az egyetemet, dolgozni kezdtem és közben megismertem a leendő férjemet. Akkor kezdtem megtalálni a helyemet és akkor kezdtek bennem is a helyükre kerülni a dolgok. S bár ez a folyamat bizonyos értelemben azóta is tart, de tény: amióta összeházasodtunk, azóta nem érzem hontalannak magam.

A bátorsággal kapcsolatban azt tudom mondani, hogy a döntéseimet látszólag gyorsan meghozom, de előtte sokáig fontolgatom, sok szempontot figyelembe veszek – így kívülről bátornak tűnhetek. Többektől kaptam ezt visszajelzést, legutóbb például a saját blog létrehozásával kapcsolatban. Valóban szeretem feszegetni a határaimat, de rendesen meg is dolgozom a komfortzóna-elhagyásért.

Központi szerepet tölt be az életedben a család, három gyereket neveltek a férjeddel, és az írásaidat is áthatja a családcentrikusság. Mindig nagy családot szerettél volna?


Ez egyszerre könnyű és nehéz kérdés. Amikor jegyesoktatásra jártunk, a pap megkérdezte: hány gyerekek szeretnétek? Én azt mondtam, legfeljebb hármat, a férjem pedig azt, hogy legalább hármat. A pap mosolyogva reagált: „Ez jó, mert ennek a két vágynak van közös pontja, összeházasodhattok.” A helyzet azonban később mégsem volt ilyen egyszerű: első gyermekünkre két évet vártunk, ami nekem akkor nagyon hosszúnak tűnt, aztán viszonylag hamar jött utána a második, ő is fiú. Férjemmel mindketten erős és autonóm személyiségek vagyunk, így nagy kihívás volt a két kisgyerekes lét. Sőt, a férjem onnantól már úgy érezte, elérte határait, én viszont nagyon szerettem volna egy kislányt, így végül „belevágtunk” és nemsokára ő is megérkezett.

Aztán pár éve – miközben a férjemnek időnként mindig túl soknak tűnik a három gyerek és néha nekem is – elkezdtem erősen vágyni még egy kislányra. A baráti körünkben sok a nagycsaládos, ez bizonyára erős hatással volt rám, ahogy az is, hogy kislányom öntudatra ébredése óta vágyik egy kistesóra. A harmadik ok, hogy nekem nem volt lánytestvérem, és édesanyám halála óta erősen hiányzanak a női energiák a családból. De ennek már sok éve, és sajnos a negyedik baba nem érkezett meg és már valószínűleg nem is fog. Fájó hiány, ahogy a másfél évvel ezelőtti vetélésem is.

Milyen érdekes, hogy ezt mondod: még egy közös pont az életünkben. Így hogy végül kényszerűen, de megállapodtatok ötösben, milyen nálatok az élet?


Covid előtt vagy után? Általában olaszosan zajosak vagyunk, miközben a férjem és én is állítjuk magunkról: nem szeretjük a hangos veszekedéseket, inkább a csendet, békességet. De egy ötfős családban, csupa erős egyéniséggel ez nehezen jön össze. Egyrészt mert valaki mindig akar valamit, mégpedig lehetőleg azonnal, másrészt mert velünk valahogy mindig történik valami – legyen az jó vagy kevésbé jó. A járvány ellenére is eseménydúsnak mondható az életünk, bár sokkal kevésbé, mint előtte, amit alapvetően nem bánok. A tavalyi nagyböjtben és idén is, illetve adventben is jólesett a viszonylagos lelassulás, elcsendesülés. Ugyanakkor a gyerekekkel 0-24-ben „összezárva” mégis nehezebben megvalósítható, hogy az ember önmagával is tudjon valamennyit foglalkozni.

Épp most fogalmazgatok magamban egy bejegyzést arról, hogy amennyire őszintén örültem egy éve annak, hogy kényszerből ugyan, de együtt lehet a családunk egész nap, annyira nem tettek most boldoggá a március eleji szigorítások. A tavalyi tavaszt végigkirándultuk, minden hétvégén a Pilist fedeztük fel. Idén is megyünk, de már csak heti egyszer, a gyerekek ugyanis fellázadtak a sok mászkálás ellen. Épp ezért nagyon örülök annak is, hogy a nyáron eljutottunk mindhárom szokásos nyaralási célhelyünkre: Erdélybe, a tengerpartra és a Balatonhoz is.

Ami egyre jobban hiányzik, az a személyes találkozás és az offline kultúrafogyasztás. Bármennyire is szeretem a családomat, hiányzik, hogy házon kívül tartózkodhassak és együtt lehessek a barátaimmal. Akár csak beszélgetni vagy közösen színházba, moziba, előadásokra járni, kirándulni, bármelyiknek örülnék.

Eleinte közgazdászként multinacionális cégnél dolgoztál. Hogyan kezdtél írni és ezzel hivatásszerűen foglalkozni?


A Budapesti Közgáz és az azt követő multicéges nyolc évem adótanácsadóként tulajdonképpen sodródás volt, amire csak utólag jöttem rá, amikor közel negyvenévesen rátaláltam a hivatásomra: ez az írás. Igaz, már korábban is rátaláltam az „interjúzásra”: a Magyarországon dolgozó külföldiek magyar adóbevallásainak elkészítése előtt beszélgetnem kellett velük, majd tanácsot írni nekik. Emellett rendszeresen írtam leveleket Budapestről a szüleimnek. A gyerek mellett is folyton tanultam valamit, és a kislányunkkal a pocakomban még megszereztem a mérlegképes könyvelői képesítést, de utána beláttam: valami egészen mással kell foglalkoznom, a munkám már nem okoz örömet számomra.

Egy felhívásra válaszolva egy kisbabás-mamás honlap egyik főszerkesztője lettem; onnan hívott el egy neves online hírportál főszerkesztője, rám bízva az új, családos oldal létrehozását. Akkor dőlt el, hogy az írás lesz az én utam: újságírói-szerkesztői munka mellett elvégeztem egy újságíróiskolát is, közelről megismerve egy másik neves magazin szerkesztőségét is. Hatalmas lelkesedéssel vetettem bele magam, rengeteg pozitív és negatív, de mindenképpen tanulságos tapasztalatot szerezve. Két évig dolgoztam szerkesztő-újságíróként, három éve viszont már szabadúszóként írok. Személyiségemhez és családos életemhez is sokkal jobban passzol, mint a kötött szerkesztőségi munka.

Olvasóid tudják, hogy nagyon érdekel a kultúra is. Kicsit játsszunk el a gondolattal: ha nem lennénk épp egy világjárvány kellős közepén, milyen eseményekre hívnál el most?


Ó, én rengeteg helyre el tudnálak hívni – színházba, moziba, előadásra, kiállításra, kirándulni vagy csak beszélgetésni. A kérdés inkább az, hogy téged mi érdekelne. A barátnőim nagy részével úgy szoktam találkozni, hogy összekötöm a hasznosat a kellemessel. Gyakran elhívom őket egy-egy eseményre, amire amúgy is el szeretnék vagy munkámból adódóan el kell mennem. Általában jól eltalálom, kinek milyen az ízlése, így ők is elégedettek szoktak lenni a közös kulturális élménnyel.

A blogodon nagyon sűrűn megjelenik a jótékonyság. Ha zajlik valamilyen kampány, vagy közeleg egy fontos világnap, te biztosan felhívod rá a figyelmet. Honnan ered, miből táplálkozik ez a szemléleted?


Ezen én is gondolkodtam már, de nem tudom biztosan, legfeljebb sejtem. Nem állítom, hogy mindig is megvolt bennem ez a fajta érzékenység, de az biztos: volt néhány nehéz családi esemény, amely errefelé terelt. Édesanyám halála, kislányom betegsége, a vetéléseim és valamint maga az anyaság jóval érzékenyebbé tett a külvilágra, mások gondjaira. Bizonyára az is számít e tekintetben, hogy nem túl jó anyagi körülmények között nőttem fel, így sokaknál jobban tudom értékelni azt, amim van.

Amikor tavaly november végén átköltöztem a Cafeblogról a saját blogomra, egy ideig nem tudtam, hogy mihez kezdjek. Sokat gondolkodtam, miről is írjak ezután. Amikor végül kitaláltam, hogy advent kapcsán minden nap írok egy bejegyzést egy jótékonysági eseményről – majd ebből napi kettő lett – olyan béke és nyugalom szállt meg, hogy azonnal tudtam: jól döntöttem. Még akkor is, ha rengeteg munka járt vele, amiért senki nem fizetett és kevés időm maradt a családra és magamra. Viszont sok emberrel tudtam jót tenni és sokan meg is köszönték – ez nekem elég volt. A húsvét előtti nagyböjti időszakban nem terveztem ezt, mégis megtalált a téma: több SMA-s kisgyerekről is írtam, akiknek sürgős anyagi segítségre volt/van szükségük. És egyre többen megkerestek, hogy segítsek gyűjteni – ma például azzal, hogy egy ágyban fekvő mozgássérült hölgy és idős édesanyja szeretnének végre egy akadálymentes fürdőszobát.

Életed másik fontos sarokköve a hited. Neveltetési, gyermekkori indíttatás, vagy már felnőttként találtál rá? Mi a hit szerepe az életedben?


Erről volt egy részletes írás az egyik első (Cafeblogos) bejegyzésemben; ha nem bánod, onnan idézek:

Tipikus „vasárnapi keresztény” családban nőttem fel, ahol megkaptam minden kötelező, a katolikus egyház által előírt szentséget. Vasárnaponként ugyan templomba mentünk, de sem akkor, sem a hétköznapokban nem éltük meg igazán a hitünket és így magam sem igazán éreztem át Isten közelségét. Két szülőm más-más vallású, ami ugyancsak nem segített a helyzeten. Mindig is nagy igényem volt a közösséghez való tartozásra, de egy korábbi rossz élmény visszatartott újabbak keresésétől. Közben rájöttem valami nagyon fontosra is: nem erőltethetem rá férjemre a saját igényeimet, így azt sem, hogy házas közösségekbe járjunk az én kedvemért. Egyedül kell megkeresnem annak módját, hogy megéljem a hitemet. És amióta ezt elengedtem, azóta egyre több lehetőséget látok erre és arra is, hogy Istent beengedjem házasságunkba és a családunkba. Sőt, annak is, hogy a hitemet kifelé is felvállaljam, úgy a magánéleti kapcsolataimban, mint a munkám során.

Számomra nagyon fontos téma a nők mentális egészsége és az ehhez szorosan kapcsolódó önismeret, amivel te is gyakran foglalkozol. Te magad hol tartasz ezen az úton?


Útközben vagyok. Mindig is érdekelt az emberi psziché, a viselkedés mögötti érzelmi motivációk. Mivel gyerekkoromban reáltárgyakból voltam erősebb, sokáig a számok világát gondoltam magaménak. Aztán, ahogy említettem, már az adótanácsadói munka során is inkább az emberi sorsok, mintsem a jövedelemadatok érdekeltek. Amikor megszületett az első gyerekünk, megéltük az első igazi párkapcsolati krízist is, amelyet még jó pár hasonló eset követett. Idővel egyre nehezebben találtunk vissza egymáshoz. Végül rájöttem, hogy most már tényleg muszáj foglalkoznom ezzel a területtel: magammal, a saját múltammal, a saját kapcsolataimmal, mert csak ezután kaphatok választ a párkapcsolati problémáinkra. Így jutottam el háromgyerekes anyaként egy másfél éves önismereti tanfolyamra, majd egy gyászterápiára, amit aztán számtalan további képzés, tréning és könyv elolvasása követett. A legfontosabbakat éppen abban a bejegyzésemben soroltam fel, amit a házassági évfordulónk kapcsán írtam.

Nemrég közös ismerősünk, Varga Szilvia Edit önismereti coach szervezett egy női konferenciát, Nők álarcok nélkül címmel. Nagy örömömre 15 másik hölgy mellett engem is felkért egy beszélgetésre. Olyan nőket keresett, akik egyéniségükkel, életükkel és inspiráló munkájukkal képviselik azt, hogy nem lehet skatulyákat ráhúzni az emberekre, nem címkézhetjük fel őket, így a nőket sem. Így az előadók segíteni tudnak abban, hogy más nők is elhiggyék magukról, hogy címkék és álarcok nélkül, pusztán önmagukat adva is megélhetik, hogy „EGÉSZ VAGYOK, ELÉG VAGYOK, JÓ VAGYOK!” A konferencia négy napig ingyenes volt, de térítés ellenében megtekinthetőek az előadásanyagok ITT.

Mindig csodálattal figyelem, milyen sűrűn jelennek meg írásaid, amelyekről tudom, mennyi időráfordítást igényelnek. Család, írás, kultúra, jótékonyság: hogyan fér bele mindez az idődbe?


Köszönöm, mostanában elég gyakran felteszik nekem ezt a kérdést. A járvány előtt ez a kérdés így hangzott: „Ildi, te klónozod magad, hogy mindenütt ott vagy?” Jólesik a kérdés, de a válaszadás nem annyira könnyű, hiszen ez egy állandó zsonglőrködés, kötéltánc. Ahogy a baráti kapcsolatok ápolása és a kultúrafogyasztás kapcsán is említettem: igyekszem ötvözni a kellemeset a hasznossal, és ez érvényes a munkámra és a családomra is.

Mivel családi témákról írok, gyakran a saját életünkből inspirálódom. Néha kikérem a családtagok véleményét is, írásaimat a férjem gyakran, de időnként a gyerekeim is elolvassák, interjúalanyaim többségét ők is ismerik. Az ajándékba kapott színházjegyek, könyvek, lemezek jó részét ők is élvezik, forgatják, hallgatják. És bár egyértelmű a prioritásom: a családom az első – ők ezt nem mindig érzik így, mert szerintük akkor is dolgozom, amikor velük kellene foglalkoznom. A karantén alatt a családot és a munkát talán még nehezebb szétválasztani annak ellenére, hogy sokkal többet vagyok velük, mint valaha voltam vagy valószínűleg fogok lenni.

Milyen terveid, futó projektjeid vannak épp, mik a céljaid a közeli jövőre nézve?


A blogommal kellene többet, de másképp foglalkoznom. A tartalomgyártás mellett a külső fejlesztésére is oda kellene figyelnem, de egyelőre nem jut rá időm, amíg a gyerekek itthon tanulnak, addig biztosan nem. Ennek az is az oka, hogy vannak más, fizetős munkáim is, és bár nagyon lassan haladok, de végre elkezdtem megvalósítani egy másik nagy álmomat: könyvet írok. Emellett szeretnék többet beszélgetni nyilvánosan is: gyakrabban részt venni előadásokon, beszélgetős műsorokban, akár házigazdakánt, akár meghívott vendégként. Tudom, hogy sem a könyvkiadás, sem az utóbbi vágyam nem igazán járvány-kompatibilis, de nagyon bízom benne, hogy hamarosan eljön az idő, amikor járvány előtti életünk legalább ebből a szempontból folytatódhat.

Köszönöm a beszélgetést!

Ildi blogját a beszélgetésben többször is belinkeltem, a Facebook oldalát pedig ITT találjátok. Olvassátok, kövessétek, érdemes!

Design Thinking workshopon jártam

Design Thinking workshopon jártam

Nagyon szeretek új ismereteket szerezni, szinte mindenben benne vagyok, ami tanulás. A design thinking úgy jött az életembe, hogy – talán tudjátok – a környezettudatosság nagyon fontos nekem. A világunkra vigyázni és jobb állapotban továbbadni a gyerekeink generációjának – ez az egyik legkiemeltebb érdeklődési terület az életemben. Az ezzel kapcsolatos kezdeményezésünk a Ki? – Ti & Mi, amelyben Kitti barátnőmmel igyekszünk megmutatni gyerekeknek és fenőtteknek, hogy hogyan lehet csökkenteni a hulladékot magunk körül. Társakat is találtunk ehhez a munkához: Katával és Verával egyesület alapítását tervezzük, hogy a környékünkön jobban fel tudjuk karolni a témát.

Ezért örültünk meg nagyon, amikor a TEDxDanubia felhívását olvastuk. Hozzánk hasonló magánszemélyek, induló és meglévő kezdeményezések, szervezetek jelentkezését várták az ország minden tájáról a TEDx Action Circles körökbe. A szándék összehozni a hasonló célokon dolgozó embereket, csapatokat, hogy együtt többre legyünk képesek – és ehhez segítséget, támogatást is kapunk. A jelentkezők egy facebook csoportban jöttek össze, ahol néhány hét ismerkedéssel telt. Az első lehetőség és eszköz, amit kaptunk, a Google New Generation Founders által készített és levezényelt Design Thinking workshop volt. A módszerről már hallottam korábban is az Élj kreatívan kurzus és könyv kapcsán, és cikkeket is olvastam róla. Így már tudtam, hogy nekem való és nagyon örültem, hogy alkalmam nyílik tanulni erről.

De mi is az a design thinking?

A design szó hallatán a legtöbben művészeti tervezésre gondolnak, és nem is járnak messze az igazságtól. A módszer valóban ötvözi a designerek, grafikusok, formatervezők kreatív hozzáállását az üzleti vagy máshol megjelenő problémamegoldó gondolkodással. Arra tanít, hogy ne sémákban és egyszerű, ismert megoldásokban gondolkodjunk, hanem képesek legyünk kilépni a keretek közül. Így szabadabban szárnyalhatunk, más megközelítéseket taláhatunk ki és új lehetőségeket ismerhetünk fel ott, ahol eddig csak a problémát láttuk. Ennek van egy nagyon gyakorlatias módszertana, ezen vezettek végig bennünket a workshopon.

Kép forrása: innen

Tanulás csapatban, online

A workshop online zajlott, és bár öt órán át tartott, nagyon intenzív volt. Semmi unalom, semmi üresjárat – ez  máris meglepő egy ilyen időtartamú online esemény esetében, ugye? Az elején kaptunk egy kis tájékoztatót arról, hogy hogyan fog zajlani ez a délelőtt, aztán bele is csaptunk. Csapatokat alkottunk, és egy gyors megbeszélés alapján választottunk egy feladatot az előre megadottak közül. Mindegyik kapcsolatban volt a környezettudatossággal, de ha nem találunk nekünk valót, akár újat is alkothattunk volna. A mi csapatunkban Katával és velem együtt öten voltunk. Két, a miénkkel rokon területtel foglalkozó lány mellett egy fiú tagunk is volt, aki a 10 millió Fa egyik képviselője, szakmáját tekintve szakács. Mindannyiunkhoz közel állt az a feladat, amelyben arra kereshettünk megoldást, hogy hogyan érjük el, hogy több önkéntes csatlakozzon hozzánk.

A Design Thinking modelljében nagyon fontos, hogy a felhasználóra fókuszáljunk. Ki kellett hát választanunk magunk közül valakit, aki magáénak érzi a problémát, ő lesz az, akinek a módszer gyakorlásával segítünk. A lányok, Orsi és Vivi vállalták ezt a szerepet. Ezután mi többiek is jelentkeztünk különböző feladatokra: Kata lett az interjúztató, én pedig Tibivel együtt az alanyok reakcióit figyeltem meg. Nemcsak a kérdésekre adott válaszok alapján tudhatunk ugyanis meg sokat a felhasználónkról, hanem az arckifejezései, a hanglejtése is sokat elárul. Nekünk azt kellett lejegyzetelnünk, mit látunk a lányok arcán, mit érezhetnek egy-egy kérdéssel kapcsolatban, lelkesen reagálnak vagy épp tanácstalanok.

Egymást inspiráljuk

Nem írom le a teljes folyamatot, a lényeg az, ami a végére kiderült. Bár Viviék valóban szeretnének önkénteseket toborozni a kezdeményezésükhöz, a munkájukban egyelőre még egyszerűen nem tartanak itt. Először ismertségre kell szert tenniük, megismertetniük a környékben lakókkal a céljaikat, hogy kialakuljon egy bázis, amelyből a későbbi önkéntesek kikerülhetnek. Így aztán a nap végére kitaláltunk nekik egy olyan projektet, amellyel feltehetik a térképre a kezdeményezésüket. Az ötletünk zöld, fenntartható, járványkompatibilis és még közösségépítő is. Egy óvodai magaságyás kialakítását javasoltuk nekik. Ezzel bevonzzák az ovisok szüleit és egy önkormányzati intézményt is. Jó levegőn, fizikai munkában hozzák össze a résztvevőket, akikkel beszélgetve tovább adhatják a zöld gondolatokat. Ez akár egy későbbi közösségi kert magva is lehet, ami egyben találkozási helyszín a velük tartóknak. A közös gondolkodás közben nem csupán a design thinking gondolatmenetéről tanultunk sokat, hanem a saját munkánkhoz is jó ötletekkel gazdagodtunk.

A folyamat itt nem ér véget, lesz még hasonló workshop, és várjuk az Action Circles szervezőinek további izgalmas kezdeményezéseit. Igyekszem az eredményeket a blogon is elérhetővé tenni majd! Ha felkeltette az érdeklődésedet a lehetőség, és te is foglalkozol környezettudatos témákkal, itt jelentkezhetsz: https://www.tedxdanubiacountdown.hu/esemeny/2/Action_Circles_powered_by_MVM/

Könyvek februárra – vagy bármikorra

Könyvek februárra – vagy bármikorra

Könyvajándékozás az egész családnak

Régen ajánlottam már olvasnivalót, de ebben a hónapban számomra mindig központi témát jelentenek a könyvek. Február 14-e a Valentin nap mellett a könyvajándékozás nemzetközi napja is, tudtátok? Ez az International Book Giving Day, amelyet Emma Perry, a My Book Corner könyves honlap gazdája indított útjára a Twitteren. Az indítás, azaz 2012 óta 44 országban ünneplik ezt a világnapot, amelynek középpontjában a jótékonyság, a figyelemfelhívás áll. A cél könyvek juttatása olyan gyerekek részére, akik egyébként hiányt szenvednek ezen a téren. Nagy-Britanniában ugyanis minden nyolc hátrányos helyzetű gyermekből egynek egyáltalán nincs saját könyve. Ezen szeretne javítani a mozgalom, de nyolcéves működése alatt már sokkal szélesebb területen működik.

Nálunk például a könyvtár is csatlakozott a kezdeményezéshez: tavaly személyesen, idén az ablakkönyvtáron keresztül lehetett könyves zsákbamacskát választani. Itthon pedig, mivel már nagyon visszafogtuk a könyvvásárlást, ezen a napon évek óta mindenki kap egy könyvet. Idén pont több olyan megjelenés is volt, hogy mindenkinek sikerült egy igazán eltalált ajándékot adni. Bár az instagramon már láthattátok, mutatom itt is a listát, ezek a könyvek voltak az idei meglepetések.

Könyvek felnőttnek, gyereknek

Presser Gábor – Presser könyve I. – Ezt a párom kapta. Nagyon szeretjük mindketten Presser Gábort: mind a zenéjét is, mind emberként amennyire a színpadról és interjúkból átjön, borzasztóan becsüljük. Több koncertjén voltunk, a karantén egyik legnagyobb élménye pedig a Padlás 999. adása volt online formában. Ez a vaskos életrajz biztos, hogy érdekes olvasmány lesz, a cím pedig folytatást ígér.

Sigrídur Hagalín Björnsdóttir: A sziget – Ajándékom magamtól magamnak. Ezt a könyvet Rita ajánlotta egy posztban, és valahogy rögtön úgy éreztem, hogy megszólít. Izlandi írónő írta Izlandról, ami már önmagában izgalmassá teszi. A témája pedig még inkább figyelemre méltó. Az ország addigi szervezettsége egyik napról a másikra összeomlik, elveszíti a kapcsolatot a külvilággal, és kitör a káosz. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ebből, lesz-e megnyugtató megoldása a történetnek, és vajon mi lesz az. Mivel jelenleg egy lassabb, gondolkodósabb könyvet olvasok, ettől azt várom, hogy egy pörgősebb, izgalmasabb élményt ad majd.

Olga Mecking: Niksen – A semmittevés holland művészete  – A nagyfiam Hollandiába készül továbbtanulni. Meglehetősen nagyon izgalmas és kérdőjelekkel teli szakasza ez most a családunk életének. Ez a könyv a Hygge, Lagom, Sisu, szóval az életmóddal foglalkozó skandináv könyvek sorába illeszthető, de nem ugyanarról szól. A hyggének létezik ugyanis holland megfelelője, a ‘gezelligheid’, a Niksen azonban tényleg semmittevést jelent. Ez persze nem ilyen egyszerű, hiszen a „ne csinálj semmit” felszólításhoz nem lenne szükség egy egész könyvre. A könyv egy lassabb életmódra tanít, arra, hogyan csökkentsük az ingereket és tétlenkedjünk a lehető leghasznosabb módon. Segíti az agyunkat a szabad áramlásban – és ez egy egyetemre készülő fiatalnak épp jól jöhet.

Wéber Anikó: Örökszerda – Ez az a könyv, amelyet egyedülálló módon a tavaszi karantén alatt interneten írt a szerzője. Az olvasóközönség, azaz a 9-12 éves gyerekek pedig online szavazhattak egy-egy fejezet folytatására. Az én középsőm is részt vett ezen a szavazáson. Bár nem mindig a többségi véleménnyel értett egyet, a könyv úgy is szuper lett, ahogy végül a legtöbben voksoltak. Gyorsan olvasható, izgalmas kötet, pont olyan, amilyet ez a korosztály élvezettel vesz a kezébe.

Rick Riordan: Az elrejtett orákulum – Rick Riordan könyveire pedig a kilencévesem kattant rá, miután a könyvtárban felfedezte a Percy Jackson sorozatot. Azóta vaskos, több száz oldalas könyveket olvas, és rengeteget tanult a görög mitológiáról. Én nem olvastam ezeket a könyveket, ő viszont nagyon sokat mesél és kérdez a témáról. Még saját fantáziavilágot is épít köré, és így részben és időnként a görög mitológiában élünk mindannyian. Nagy fegyvertény Rick Riordantól, hogy sikerült ezt a témát izgalmasan és mai módon megfogalmaznia a gyerekek számára. Amit Csongor kapott, az nem egy Percy Jackson kötet, mert nem akartam, hogy a sorozat közepéről legyen egy saját példánya a könyvtáriak között. Ehelyett az Apollón próbái című új sorozatot választottam, amelynek ez az első, magyarul megjelent része.

Na jó, de mit olvastunk eddig?

Ezek várnak tehát ránk, amit pedig legutóbb jó hosszan olvastam, az Tompa Andrea: Haza című könyve volt. Az írónőtől korábban az Omertát olvastam, azt életem egyik nagy könyvélményének tekintem. Így és nagy várakozással tekintettem a tavaly megjelent Haza elé. Be kell vallanom, a várakozásaimhoz képest kevésbé élveztem az olvasást és lassabban, nehézkesebben is ment. Mégis: a végére valahogy összeállt az érzés, amit át akart adni, könny és sóhaj jött ki belőlem egyszerre.

A Haza lebeg. Nincs kimondva, mikor, melyik országban, melyik városban vagyunk, ki a főszereplő. Egy ötvenes író, lehetne Tompa Andrea maga, de harmadik személyben beszél róla, és az is csak a könyv közepe táján derült ki számomra, hogy nő. A főszereplő és mások laza emlékei, történetfoszlányai, gondolatai fonódnak egybe ebben a könyvben, amelynek fő kérdése, hogy kinek mi a haza és hol is van az. A válasz pedig annyira nem egyszerű, hogy kell hozzá az a nehéz olvasmányélmény, amivel végigéljük a könyvet. Mire letesszük, addigra pedig megszületik bennünk is – ha nem is a válasz, de legalább a kérdés, a gondolat, amit magunkban tovább folytathatunk.

Veganuary – a januári vegán kihívás

Veganuary – a januári vegán kihívás

Te csatlakoztál?

Az elmúlt években megszokhattuk, hogy – környezettudatosság témájában is – szinte minden hónapra jut valamilyen kihívás. Minden hónapnak van valamilyen témája, amire fontos felhívni a figyelmet. Ezeknek a kampányoknak sosem az a lényegük, hogy egy hónapig éljünk a tematikájuk szerint, aztán térjünk vissza a korábbi életünkhöz. A műanyagmentes július, az élelmiszerpazarlás-mentes október vagy épp a száraz november célja más. Inspirálnak, hogy ismerjük meg a saját viszonyunkat egy-egy témához, figyeljünk a szokásainkra, és amit tudunk, tartsunk meg hosszú távon is. Ha sokan vezetünk be apró változtatásokat, összességében nagy eredményeket tudunk elérni. Akár áttérhetünk a vegán életmódra is.

Ilyen havi kihívás a veganuary vagy hazánkban Veganuár néven indult kezdeményezés is, amelynek már a nevéből is kiderül a célja. Arra biztat, hogy próbáld ki januárban egy hónapig, hogy milyen állati eredetű élelmiszerek nélkül táplálkozni.

Miért vegán?

Miért is jó a növényi alapú táplálkozás? Akik emellett teszik le a voksukat, állítják, hogy egészségesebbek, energikusabbak lettek, mióta vegán életmódot folytatnak. Ebben több egészségügyi szervezet is megerősíti őket: a növényi étrend csökkenti a leggyakoribb betegségeink kockázatát. Talán még ennél is erősebb, de mindenképpen egyértelműbb érv, hogy a vegán táplálkozás etikusabb és fenntarthatóbb. Az etikussághoz nem fér kétség: számtalan elrettentő hír és videó található az interneten a tömeges állattartás valódi arcáról. Ha kevesebb állati eredetű ételt fogyasztunk, várhatóan belőlük is kevesebbre lesz szükség, és ugyanakkora területen jobb körülmények között élhetnek majd.

A vegán étrendhez nagyságrendekkel kevesebb vízre, földterületre és egyéb erőforrásra van szükség, mint a húsfogyasztáshoz. Megdöbbentő adat, hogy a Föld lakható felszínének mindössze 1%-át teszi ki az emberek által használt összes épület, út és lebetonozott felület, míg a a terület 45%-án termesztünk takarmányt vagy legeltetünk állatokat. Az állattenyésztés által kibocsátott üvegházhatású gázok mennyisége felér az összes szárazföldi közlekedési eszköz és repülőgép által kibocsátott gázzal. Évről évre felkapjuk a fejünket a dél-amerikai őserdőkben tomboló tüzekkel kapcsolatos hírekre. Ezek egy részéért is a legelők iránti fokozott igény a felelős. Árnyalja a képet, a ve a legnagyobb a marhatenyésztés ökológiai lábnyoma, és ez leginkább az amerikai táplálkozási hagyományokhoz köthető. Magyarországon sokkal inkább a tejtermelés, mint a húsfogyasztás a szarvasmarhatenyésztés ösztönzője.

A Londoni Egyetem kutatói néhány évvel ezelőtt kidolgozták ’A Föld Egészsége’ étrendet. Ez az az ajánlás, amelyet ha mindannyian követnénk, akkor sikerülne megőriznünk bolygónk egészségét – és a sajátunkat is. Szerepel benne a húsfogyasztás felére csökkentése és a gyümölcsök, zöldségek, hüvelyesek és magvak fogyasztásának megkétszerezése is. Rengeteg érdekes adat látott már napvilágot a témával kapcsolatban, és mindenkit más győzhet meg. Van, akit az, hogy egy focipályányi terület 1-4 húsevőt lakathat jól, szemben 15 növényevővel. Van, akit az, hogy egy kilogramm sertéshús előállítása 50 km autózás széndioxid-kibocsátásának felel meg és 6000 liter vizet igényel, míg ugyanez a zöldségek esetében mindössze 4 km és 300 liter víz.

Mit tegyek, ha a vegán étkezés túl nagy lépés nekem?

A teljes vegánság még akkor is hatalmas lépés, ha ezek az adatok teljesen meggyőztek. De szerencsére ezt sem kell egyszerre! Tegyél meg akkora lépéseket, amekkorák neked beleférnek, és közben tájékozódj. Egy ilyen lépés a húsmentes hétfő. Ha heti egy nap nem fogyasztasz húst, máris 100 kilogrammal lesz kevesebb a szén-dioxid a légkörben! Kipróbálhatod a vegetáriánusságot is egy hónapig. Ez esetben nem mondasz le a tejtermékekről és a tojásról, de vállalod, hogy egész januárban húsmentesen étkezel. Én emellett döntöttem, és az eddig eltelt napokon csak nagyon ritkán hiányzott a hús. Elhatározásodban segíthet a mozgalomhoz kapcsolódó külföldi és magyar honlap cikkekkel és hírlevéllel, és csatlakozhatsz inspiráló online közösségekhez is.

A Veganuary mozgalomhoz minden évben egyre növekvő számban csatlakoznak. 2014 óta már több, mint egymillióan vettek részt benne világszerte, és idén rekordot döntöttek 500 ezer új feliratkozóval. A magyar kihívást 14 ezren kezdték el eddig, és a korábbi években 84%-uk nyilatkozott úgy, hogy javult az egészsége.

És ha rendszeresen sportolok, vagy babát szeretnénk?

Sokakban felmerül, hogy mi a helyzet a sportolással vagy a speciális élethelyzetekkel. Ezekről is sok meggyőző cikket lehet találni, és ismert személyek, például sportolók is kiállnak a vegán életmód mellett. Várandósság és szoptatás alatt természetesen a táplálkozásunkra is jobban oda kell figyelni, ez nem a drasztikus változtatások ideje. Ha korábban is így táplálkoztál, vagy két várandósság között fogalmazódott meg benned az igény a változtatásra, akkor érdemes tudnod, hogy

az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb dietetikai szervezete szerint a megfelelően összeállított növényi étrend az élet minden szakaszában, így  a terhesség és a szoptatás hónapjaiban is egészséges és megfelelő tápértékű.

Körültekintően kell megtervezni az étkezést ahhoz, hogy minden fontos tápanyagot megkapjon a szervezet, és semmit se vigyünk túlzásba. Ez minden más étrend esetében is így van. A szoptatás ideje alatt az anyának különösen oda kell figyelnie a táplálkozásra. Fontos, hogy saját étrendje megfelelő mennyiségben tartalmazzon fehérjét, folsavat, vasat, omega-3 zsírsavat és különböző nyomelemeket. Ezeket a legjobb az étrenddel bevinni, csak a B12 vitamint kell megfelelően összeállított növényi étrend mellett pótolni. Érdemes dietetikus segítségét kérni, tájékozódni és fokozatos lépésekben haladni ebben is.

Biztos vagyok benne, hogy ha megtapasztalod a kevesebb állati termék fogyasztásával járó előnyöket, a jövőben könnyebb lesz ezeket választanod. Vegánnak lenni nem csupán egy étkezési irányzat, sokkal inkább egy életmód. Ha szeretnéd megismerni, neked való a Veganuary kihívás – vágj bele te is a neked megfelelő mértékben január hátralévő napjaiban!

A cikk a Bayer Hungaria, az Elevit Complex termékek gyártójának támogatásával jöhetett létre. Az étrend-kiegészítők nem helyettesítik a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.
#elevitcomplex # bayerhungaria #etrendkiegeszito