Az ünnep azé, aki várja – egy vers címe, Szabó T. Anna verse, bár karácsonyi, de kölcsönvettem címadónak, mert most ezt az ünnepet vártam, a költészet napját. Vártam és készültem rá, hogy a versekről, a versolvasásról mesélhessek nektek.
Ma későn jöttem haza, hosszúra nyúlt iskolai programon vettem részt a szülőtársaimmal. Mire hazaértem, két pizsamás gyerek várt, azzal fogadtak, hogy meséljek nekik. A kicsi a János vitézt kérte. Rögtön kitört a testvérháború, mert mint megtudtam, neki addigra már olvasott az apja, kérése szerint a János vitézből, a tesójának meg még nem, ő is követelte tőlem a mesét. Kérdezem a kicsit: akkor miért kéred, hogy én is olvassak még? A válasz: mert annyira szép.
A béketárgyalások lezajlottak, a tűzszünetet sikerült megkötnünk, a gordiuszi csomót átvágtuk: én a nagynak olvastam, közben hallottam, ahogy a János vitéz is folytatódik a nappaliban. Ez volt az esténk, a reggelünk pedig úgy fog kezdődni, hogy elkészítem a reggelit, asztalra teszem, meggyújtok egy gyertyát, felébresztgetem a még alvókat, leülök közéjük egy teával, és amíg elmajszolják a reggelit, a Szeret engem a világ című gyerekversgyűjteményből fogok felolvasni nekik.
Advent kezdete óta így van ez. Akkor kapták meg Szabó T. Anna verseskötetét, az Adventi kalendáriumot, amit úgy olvastam fel nekik, hogy december elsején az első verset, másodikán az elsőt és a másodikat is, és így tovább. Karácsonyra az erre fogékonyabb kicsi már a kötet elejét kívülről tudta, és aznap reggel 24 verset olvastam fel – még szerencse, hogy ez már a téli szünet idején történt. Az advent, a karácsony elmúlt, de a versek maradtak: elővettük gyerekkorunk klasszikusait, Gazdag Erzsi Meseboltját, Weöres Sándor Bóbitáját, és a következő könyvtárlátogatáskor gyerekeknek való verseskötetet is hoztunk haza: a Friss tintát, Szabó Lőrincet, Tandori Dezsőt. Az elsős kisfiam első olyan könyve, amit önállóan kiolvasott, szintén Szabó T. Anna műve volt, a Tükörcicák. Nagyon szeretem ezt a reggeli hangulatot, úgy sakkozok az idővel, hogy mindenképp beleférjen, jóval előttük kelek, hogy ez a kis rítus, ha röviden is, de meglegyen.
Nekem magamnak tavaly ilyentájt, épp a költészet napja kapcsán jutott eszembe, hogy mennyire hiányzik a versolvasás, és mennyi szépet ad. Ha máskor nem is, de ilyenkor mindig előkerül egy-egy kötet, van itthon Radnóti, Pilinszky, Fodor Ákos, Tóth Árpád, és évek óta részt veszek a Posztolj verset! eseményben. Egy évvel ezelőtt iskolai rendezvény is volt ez alkalomból, a tanítás elején összegyűltünk az egyik tanteremben, sok gyerek, néhány tanár és szülő, és aki akart, felolvashatott vagy akár fejből is elmondhatott egy verset a többieknek. Itthon aztán úgy döntöttem, rendszeresítem a versolvasást az életemben, rájöttem, hogy nem foszthatom meg magamat ettől az élménytől: megnyugtat, elmélyít, elgondolkodtat, valahogy közelebb hoz a valósághoz. Az éjjeliszekrényemre tettem a Radnóti összest, és minden este elolvastam egy-két verset belőle. Azóta magamnak is minden hónapban hozok a könyvtárból egy addig ismeretlen versgyűjteményt, most épp a Libri irodalmi díj döntősei közül Takács Zsuzsa: A Vak Remény című vaskos könyve van soron.
A tavalyi Aegon Művészeti Díj kapcsán készült videóbeszélgetés keltette fel az érdeklődésemet Kántor Péter és a Valahol itt című kötet iránt, ami az aktuális kedvencem lett, és még a kamasz fiam is elolvasta és nagyon tetszett neki! Szerintem ez nagy szó – a felnőttek közül is kevesen olvasnak verseket, a kamaszok még annyira se. Kántor Péter zseniális, jól érthető, átérezhető, aktuális és friss. Bátran javaslom a klasszikusok mellett a kortárs költőkkel való ismerkedést is, ízlelgessétek a verseket, forgassátok a gondolataitokban, jót tesz néhány olyan perc a zsúfolt napban, amikor költészettel ajándékozzuk meg magunkat.
Április a Nincs időm olvasni kihívásban is a költészet hónapja, a havi téma egy szabadon választott verseskötet. Én nagy fába vágtam a fejszémet Takács Zsuzsa életművével, de azt hiszem, nem baj, ha nem fejezek be ennyi verset egy hónap alatt, a lényeg a rendszeres versolvasás. A feladat még a kihívásban rendszeresen részt vevő, könyvolvasó csoporttagok számára is valódi kihívást jelent, a versek jóval kevesebb embert fognak meg, mint a regények – ebben valószínűleg az oktatásnak is hatása van. Remek ajánlásokkal találkozhattok viszont a kihívás facebook csoportjában, sokan olvasnak például Varró Danit és más, könnyebben élvezhető költőket.
A magyar költészet ünnepére ide idézem a számomra egyik legkedvesebbet, fogadjátok szeretettel, és a facebook oldalamon osszátok meg kommentben a tieiteket! Örülnék neki.
Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért
Fák, csillagok, állatok és kövek
szeressétek a gyermekeimet.Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.Csókold helyettem, szél, az arcukat,
fű, kő, légy párna a fejük alatt.Kínáld őket gyümölccsel, almafa,
tanítsd őket csillagos éjszaka.
Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
csempészd zsebükbe titkos aranyad.S ti mind, élő és holt anyagok,
tanítsátok őket, felhők, sasok,Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
vigyázz reájuk, hatalmas világ.Az ember gonosz, benne nem bízom,
De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.Igaz rokon, hozzátok fordulok,
tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;Tűz, víz, ég és föld s minden istenek:
szeressétek, akiket szeretek.
Legutóbbi hozzászólások