A július műanyagmentes, ezt már mindenki tudja. Az augusztus szívószálmentes. De milyen legyen a szeptember? – tette fel a kérdést az Oxfam, a társadalmi egyenlőségért küzdő nemzetközi szervezet. A válasz pedig: legyen Secondhand September – vásárolj te is másodkézből!
De mi is ez?
A Secondhand September, azaz magyarul Használtruha Szeptember az eldobhatóság kultúrájának hátrányaira hívja fel a figyelmet. A ruhák rövid életciklusa környezetszennyezést okoz, a fast fashion és a textilipar pedig emellett társadalmi egyenlőtlenséget is. A csatlakozók vállalják, hogy egy hónapon keresztül nem vásárolnak új ruhát, amire szükségük van, azt másodkézből szerzik be.
Az eldobható divat óriási terhet ró a bolygóra: a környezetre és a benne élő emberek és más élőlények életére is. Az Oxfam kampányában nagy-britanniai adatokkal dolgozik. Ezek szerint az Egyesült Királyságban hetente 13 millió ruhadarab kerül a szeméttelepekre, amelyek össztömege éventekiteszi az Empire State Building súlyát. Eközben egyetlen farmer-póló kombináció legyártásához eközben annyi víz szükséges, amennyit egy embernek 13 évbe (!) telne meginni. A világ kongatja a vészharangot az egyre súlyosabb vízhiány miatt, az ivóvizet pedig ruhagyártásra használjuk fel. A legyártott termék viszont rövid úton hulladékként végzi. Az üzletek a ruhamennyiség 85%-át el se tudják adni, hiszen a divat ma már olyan gyorsan forog, hogy nem szezonok vannak, hanem mikroszezonok, évente akár 52. És akkor még nem is említettem a körülményeket, amelyek között az ezeket a ruhákat varró nők dolgoznak.
Ha használtan vásárolod a ruháidat, megmented őket a szeméttelepre kerüléstől. Új életet adsz egy darabnak, később válik hulladékká. Nem támogatod a divatipart, és kevesebbet is költesz. Így máskor, ha új ruhát veszel, előnyben részesíthetsz fenntartható gyártókat.
Mit tehetek még?
Csatlakozz a Secondhand September kihíváshoz! Egy hónapig ne vegyél új ruhát – igen, a gyereknek szükséges tornacipőt, ünneplő ruhát is be lehet szerezni másodkézből. Nem feltétlenül a turkálókra és más használtruha-boltokra gondolok, bár természetesen azzal sincs semmi baj, ha ott keresgélsz. Sokan vannak, akiknek különös érzékük van ahhoz, hogy kincsekre bukkanjanak ott, de ha célzottan keresel valamit, akkor nehezebb dolgod van. Nézz körül a környékbeli adok-veszek csoportokban, vagy a családban és a barátaid között! Nincs valakinek épp egy ruhamérettel nagyobb gyereke, akitől akár rendszeresen megkaphatod, amit az ő gyereke kinőtt? Biztosan van, amit cserébe fel tudsz ajánlani.
Saját részre pedig rendezzetek gardróbcserét a barátnőiddel! Nézd át a szekrényedet: biztosan van, amit nem használsz, sosem hordtál vagy sosem fogsz. Gyűjtsd össze ezeket és tartsatok egy csajos estét egyikőtöknél, amikor felpróbáljátok egymás ruháit. Örömmel fogjátok tovább használni azt, amit egyikőtök már szeretett. Nagyobb körben – a lakókörnyezeted vagy a kolléganőid részvételével – is lehet gardróbvásárt rendezni. Érdemes rákeresni a környékeden zajló eseményekre, talán találsz is ilyet.
Ha vettél használt ruhát, vagy részt vettél ilyen eseményen – vagy épp nem volt szükséged semmire, de szeretnéd népszerűsíteni a mozgalmat – akkor látogass el az Oxfam weboldalára! Olvasgass, ossz meg cikkeket, tölts le anyagokat, és használd a közösségi médiában a #SecondHandSeptember hashtaget!
Ha szívesen részt veszel a kihívásban és beszélgetnél róla, várom a kommentjeidet az Egyboszorka facebook oldalán!
Sziasztok, Timi vagyok és egy éve nem vásároltam magamnak ruhát. Már az elején bevallom, hogy egyetlen kivételt azért tettem: a húgom karácsonykor jelentette be, hogy februárban férjhez megy, és az ember a kishúga esküvőjére azért vesz egy csinos darabot. (A téma hosszas körüljárása, az új ruha és a varratás megfontolása után végül használt ruhát választottam, amit varrónő igazított rám.)
Életem képe a tesómmal egy apró szerelvényigazítás után <3
A ruhavásárlás szüneteltetése akkor merült fel bennem először, amikor tudatosabban kezdtem foglalkozni a környezettudatos ruhatárral. Megismerkedtem Eszter blogjával (holyduck.hu), majd vele személyesen is, voltam nála színtanácsadáson, és elkezdtem arra vágyni, hogy a ruhásszekrényemre is úgy tekinthessek, mint a kamrapolcomra, ahol növekvő örömmel látom a csomagolt áruk helyett a befőttes üvegeket, vászonzsákban lógó alapanyagokat és tartós dobozokat tárolóeszközként. Csakúgy, mint a kamra és a konyhaszekrény, no meg a fürdőszoba esetében, a változás itt is nagyon fokozatos. Azt a gondolkodásmódot képviselem, hogy nem akarok sok dologtól megszabadulni, bár célom a minimalista életmód, de a hulladéktermelés csökkentése is. A ruhák szaporodásának megakadályozása ott kezdődik, hogy kevesebbet veszek, hogy okosabban és kreatívabban kezdek öltözködni a saját szekrényemből, a meglévő ruháimból, hogy egyre jobban megismerem magam abból a szempontból, hogy mi áll nekem jól, mit hordok valójában szívesen, meddig tart a bátorságom a kombinációkat illetően.
A ruhák felhalmozásának hátrányairól már többször írtam: a ruhaipar az egyik leginkább környezetszennyező iparág, rengeteg textília kerül a szeméttelepekre, és nagyon keveset hasznosítunk újra belőle. Amellett, hogy sokat olvasok és tanulok arról, hogy hogyan lehet ezt jobban csinálni, a helyzet javításának egyik legegyszerűbb módját a fogyasztás csökkentésében látom: egyszerűen nem vásárolok.
Szeretek mindent apró lépésekben megkezdeni, és bármilyen hihetetlennek tűnik, ez az egyéves kihívás egy apró lépés. Nem válogattam ugyanis át a ruhatáramat, nem dobtam ki semmit, csak olyasmitől szabadultam meg, ami tönkrement. Annyit határoztam el, hogy nem vásárolok újabb darabokat. Közben sokat tanultam az anyagokról, a ruhák előállításáról, beszerzési lehetőségekről és főleg önmagamról. Cikkeket olvastam, podcastokat hallgattam, rájöttem, hogy milyen sok pólóm van például, és milyen hosszú idő telik el, amíg ugyanazt kétszer felveszem, de sokkal kevesebb a könnyed nyári ruhám, és hiába a sok póló, mégsem könnyű jól összeválogatni a ruhatáramat.
Az utolsó ruhadarab, amit vettem, a tavalyi Everness fesztiválon (igazából már 13 hónapja) egy jóganadrág és egy hozzáillő ujjatlan póló volt. Nagyon szeretem mindkettőt, jól megfontoltan választottam, mert akkor már tudtam, hogy hosszú ideig ezek lesznek az utolsók. Aztán itthon rendbe tettem a szekrényemet, és felismertem néhány dolgot. Például hogy nagyon szeretem a színeket, így korábban, amikor vásároltam, sokszor nem csak olyan darabokat választottam, amik valóban jól állnak, hanem amik egyszerűen tetszenek. A nagyrészt műszálas anyagokat korábban sem bírtam, nincs sok belőlük, de valamilyen arányban mégis szinte minden ruhadarabban megtalálhatóak. Aztán ott van az a korábbi szokásom, hogy évekig minden karácsonyra vettem magamnak egy új ruhát, amit felvettem az ünnepre és talán még egy-két alkalomra, a 30 viseléses szabály próbáját biztosan nem állták ki, de persze még sok év áll előttünk, hogy viseljem őket. Biztosan nincs szükségem újabb hosszú ujjú, hűvös időben viselhető elegáns ruhára egy ideig, inkább arra kell figyelnem, hogy hordjam őket, kreatívan párosítva a ruhatáram más darabjaival. A nadrág sok is meg kevés is – két farmerem és egyetlen sima fekete nadrágom van, viszont több irodai stílusú, elegánsabb nadrágom, amiket, mióta itthonról dolgozom, alig hordok. Még előttem van az a lépés, hogy átnézzem őket és új gazdát keressek nekik, vagy éppen szervezzünk egy gardróbvásárt a közösségünkben.
Olyan értelemben nem okozott nehézséget a vásárlás hiánya, hogy sose használtam időtöltésként vagy jutalomként. Ha valamit elértem és egy kis ajándékkal akartam ünnepelni, inkább könyvet vagy a hobbijaimhoz szükséges kellékeket vettem magamnak – vagy csokit. Így aztán időm se szabadult fel a vásárlás elmaradása miatt, pedig az jól jött volna. Kampányszerű vásárló vagyok, munkahelyváltáskor vagy amikor többedszer éreztem azt, hogy nem tudok úgy öltözködni, ahogy szeretnék, akkor vásároltam egy nagyobb adagot. Sosem követtem a szezonváltásokat, nem vettem az aktuális divathullámnak megfelelő színű vagy mintájú darabokat csak azért, hogy nekem is legyen egy olyan. Ez a része tehát nem okozott nehézséget, ha neked hobbid a vásárlás, izgalmasabb lesz új utakat keresned. Ha érdekel ez a kihívás, kezdheted kicsiben is: dönthetsz úgy, hogy csak új ruhát nem vásárolsz, de használtan vagy gardróbcserén, esetleg anyukád szekrényéből beszerzel kincseket. Vagy rövidíthetsz is rajta: létezik két hónapos verzió, ennek facebook csoportja is van. De kitalálhatsz bármit, amivel magadra szabod a feladatot, ha te is szívesen kipróbálnád.
Hogy hogyan tovább? Most már vásárolhatnék bármit, a magam elé kitűzött egy év letelt. Mégsem érzem a késztetést, hogy azonnal rohanjak a boltokba. Egyértelműen kialakult bennem hogy csak akkor vásárolok, ha valóban szükségem van rá, és most úgy látom, ez legközelebb ősszel fog előfordulni, amikor átmeneti kabátról kell majd gondoskodnom. Persze ha még a nyáron ráébredek valaminek az égető igényére, most már nem jelenti majd a saját szabályaim megszegését, ha megveszem. Ami viszont biztos: sokkal körültekintőbben fogok vásárolni, mint korábban. A színeimet, stílusomat, igényeimet ismerve, a környezettudatosságot szem előtt tartva, megnézve a hazai tervezők kínálatát úgy gondolom, hogy a szekrényem legújabb lakójának több esélye van, hogy tényleg hozzám illő, szeretett, gyakran és sokáig hordott darabbá váljon.
Előttem áll az eddig elmaradt feladat, a gardróbrendezés. Egy év rávilágított, hogy mi az, amit annyira nem hordok, hogy valószínűleg nincs szükségem rá, és most már ismerek olyan utakat is, ahogy megszabadulhatok tőlük, de nem kerülnek a kukába. Sokat tanultam és fejlődtem ez alatt az egy év alatt, és mivel ez örömet okozott, folytatom tovább.
Kíváncsi vagyok, mennyi idő fog végül eltelni a következő ruhavásárlásig. Ha követed a blogot, te is megtudhatod!
Úgy gondoltam, játsszunk egy kicsit, és a kihívásokat is szeretem. Nem lesz könnyű a home office – home schooling napirend, plusz háztartás, gyerekek és a többi napi feladat mellé beszuszakolni a posztolást, de próbáljuk meg.
Részt veszek a BloggerKépző 13+1 napos kihívásán, napi egy poszt, adott témában, rövid kis színesek, kicsit személyesen, reményeim szerint érdekesen. Vágjunk is bele! Kicsit előreugrottam a khívás napjait tekintve, ugyanis a divat a 12. nap témája lesz, viszont most zajlik a Fashion Revolution Week, és mindenképpen szerettem volna ezt a témát előtérbe helyezni.
A Fashion Revolution mozgalom évről évre azért küzd, hogy a divatipar fenntarthatóbb és átláthatóbb legyen. Fenntarthatóbb, azaz kevésbé káros a környezetre, és átláthatóbb: tájékoztassa a fogyasztókat, vásárlókat arról, hogy a termékeik hol készülnek, milyen körülmények között, kik készítik őket, mennyire etikusan és milyen anyagokból. Az átláthatósági index azt mutatja meg, mennyire osztja meg az adott márka a vásárlóival a vele kapcsolatos társadalmi és környezeti információkat, mennyire nyitott ezen a téren.
Ezen a héten minden évben arra kérik a mozgalomban részt vevőket, hogy vegyék fel a kedvenc ruhájukat kifordítva, mutassák meg a címkét, posztolják a képet a közösségi oldalukra, és taggeljék be a gyártókat, akiknek így feltehetik a kérdést: who made my clothes, azaz ki készítette a ruhámat? Idén azt a kérdést is mellétették, hogy milyen anyagból készült ez a ruha, hiszen az anyag a környezettudatos ruhavásárlás egyik legfontosabb szempontja.
no smink, no retus, who made my clothes?
Akkor lássuk: a képen a rajtam lévő felső az F&F márka terméke, Bangladesben készült, az anyagösszetétel pedig nem szerepel rajta, így máris hiányzik egy olyan információ, ami a tudatos vásárlást segítené. Az átláthatósági indexben ezt a márkát nem találtam, a Tescoé 41%. Legalább öt-hatéves darab, a dupla gyerekekkel otthon töltött idő utáni munkába álláskor vettem, kényelmes, praktikus, szoknyához és nadrághoz is jó, és amióta színtanácsadáson jártam, azóta azt is tudom, hogy ez a klasszikus „old navy” szín afféle jolly joker, ami szinte minden típusnak jól áll. Sokat is hordom olyankor, amikor szerepelni kell – na nem mintha olyan sokat szerepelnék, de ha igen, akkor a türkiz mellett ez az egyik kedvenc választásom. Munkába, hétköznapokra is szeretem, a tavaly ilyenkor végigcsinált 10×10 gardróbkihívásomnak is fontos eleme volt. Annak a kitételnek, hogy akkor érdemes megvenni egy ruhadarabot, ha legalább harmincszor viseled, mindenképpen megfelel. Mégis, ma már nem venném meg, legfeljebb akkor, ha használtan találnék rá. Miért nem?
Ez a felső Bangladesben készült, ahol az ország nagyrészt a ruhaiparból él, az export 80%-át teszik ki a fast fashion ruhadarabok, amiket többek között a H&M, a Primark, az Aldi vagy mint az én felsőm, a Tesco részére gyártanak. A munkások azonban a legrosszabbul fizetettek közé tartoznak, gyakran kizsákmányolás áldozatai, olyan fiatalon kezdik el a munkát, amikor még az iskolapadban lenne a helyük. Havonta kevesebb, mint 100 dollárnak megfelelő összeget keresnek (a mai árfolyamon ez 33 ezer forint) ami a javasolt élhető fizetés negyede. Egy ruhadarab végső kiskereskedelmi árának mindössze 4-5%-a kerül vissza a készítőjéhez. Érdemes elolvasni EZT a cikket, ami ugyan a Zara márkát emeli ki, de bármelyik fast fashion márkáról szólhatna, a lényeg a benne szereplő nők története. Nézzétek meg a The True Cost című filmet, ami mindenkit arcul csap és elgondolkodtat a divattal kapcsolatban.
Felmerül a kérdés, hogy ha ezentúl sokkal kevesebben veszünk fast fashion terméket, akkor ezek a nők még kevesebb jövedelemhez jutnak-e, és így tulajdonképpen ártunk nekik? Nos, a Fashion Revolution Week és a hasonló mozgalmak éppen arra szólítanak fel, hogy irányítsuk rá a figyelmet ezekre a nőkre, kapják meg az őket megillető bért, keressük az etikusabb termékeket, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy a termékek megdrágulnak, és kevesebb darabot vásárolunk valamivel drágábban. Megtehetjük. Az átlagos fogyasztó 60%-kal több ruhát vásárolt 2014-ben, mint 2000-ben, de csak feleannyi ideig tartottuk meg ezeket a darabokat. (Forrás: Mengyán Eszter – Holy Duck blog, ajánlom követésre!)
Mit tehetünk mi?
Vásároljunk használt ruhát. Nem ciki! Adjunk ezzel második életet a legyártott ruhadaraboknak.
Keressük helyi tervezők, készítők darabjait.
Tegyük fel a kérdést minden vásárlásunk előtt: valóban szükségem van rá? És ha igen, meg tudom oldani a szükségletem kielégítését second hand üzletből, gardróbvásárról, csereberéről, vagy csak az új ruhadarab lehet a megoldás?
Nem beszéltem még a ruha anyagáról, pedig az is nagyon fontos a környezet szempontjából, különösen, ha a műszálas ruhadarabokra gondolunk. Az óceánokban, folyóvizekben és a csapvízben is megtalálható mikroműanyag-szennyeződés egyik fő okozói ugyanis a műszálas ruhadarabokból leszakadó mikroműanyagszálak. Erről ITT tudsz tovább olvasni, és mosási tippeket is találhatsz a cikkben.
Posztold te is a kedvenc ruhadarabodat a címkével a közösségi felületeken, és tedd fel a kérdést a gyártóknak: ki készítette a ruhámat, és milyen anyagból készült?
Kétkedéssel vegyes örömmel láttam a közösségi oldalon, hogy a Marie Claire magazin 2019 szeptemberi száma zöld lapszám lesz. Bár a legzöldebb dolog egyáltalán nem vásárolni papírra nyomtatott újságokat és általában ezt is teszem, most nem bírtam a kíváncsiságommal. A magazint coach ismerősöm fogja megkapni, aki a munkája során nagyon sok képet használ, ha pedig kivágta belőle, amire szüksége volt, a szelektívbe vagy iskolai papírgyűjtésbe kerül majd a magazin, tehát az újrahasználás és az újrafeldolgozás is meg fog valósulni, nem lesz belőle szemét.
Azok kedvéért, akik gondolkodnak, hogy megvegyék-e a magazint, arra gondoltam, végiglapozom és véleményt írok róla, ami alapján vagy felkeltem az érdeklődéseteket és megveszitek, és remélem, találtok is benne megfontolásra érdemes ötletet, valamit, amitől a ti életetek is zöldebb lehet – vagy épp elég lesz ez betekintésnek és nem vásároljátok meg, ami már önmagában egy ökotudatos döntés.
Már az egy jó pont, hogy ez a lapszám csomagolás nélkül kapható az újságárusoknál, és az ígéret szerint a következő számokat lebomló csomagolásban juttatják el az előfizetőknek. Megérdeklődtem a laptól, hogy pontosan miből fog készülni a lebomló csomagolás, és hogyan oldják meg, hogy tényleg komposztálják is, ha kapok választ, szívesen megírom.
A címlap a szokásos jó minőségű, vastag, fényes lap, rajta a zöld felirat: újrapapíron! Nem tudom, ez a fényes, bevonatolt anyag újrahasznosítható-e, de a belső lapok már biztosan, remélem, a további számoknál is marad ez az anyag. Egyébként vidám, optimista és nagyon zöld a borító, vonzza a szemet is, a vezető cím pedig:
Váltsunk együtt zöldre!
Benne vagyok, én is ezt szeretném.
Öt oldal impresszum és reklám után következik az olvasói levelek rovata, ebből megtudjuk, hogy korábban is foglalkoztak már a hulladékmentesség témájával. A hónap levele írója egy arckrémet kap – ezt például elhagyhatná legalább egy öko szám erejéig a magazin, bár a szerencsés levélíró lehet, hogy nem örülne neki. A szemközti oldalon krémreklám termékmintával, ez sajnos teljesen felesleges hulladék, én örülnék, ha az összes magazin megszüntetné ezeket az egyadagos mintákat. Jön egy oldal néhány közreműködővel, akik közül többen a zöld mellékletben dolgoztak, majd újabb egészoldalas hirdetés – a magazin elején felváltva van egy apró bemutató cikkeket tartalmazó és egy reklámoldal. A következő páros is ilyen, az online magazin cikkeiből szemezget az egyik, bőrápolási terméket reklámoz a másik.
A 14. oldalon járunk már, amikor az első többoldalas, gyönyörű képekkel illusztrált riporttal találkozunk, és számomra ez különösen szemet gyönyörködtető: a cikk Togo élelmiszererdeit mutatja be, ami bizony egy igazi megoldás lehet az ökológiai válságra: az erdők javítják a talaj minőségét, hűtik is azt, megtartják a vizet, ráadásul növényeket is lehet termeszteni alattuk. Az élelmiszererdő kistestvére a permakultúrás kert vagy erdőkert, léteznek olyan kutatások, amelyek szerint ha mindenki, akinek kertje van, ezzel a módszerrel művelné, már az önmagában megmentené a Földet. Afrikában ráadásul a családok életére, a nők helyzetére és a pénzügyi nehézségekre is pozitív hatással vannak az élelmiszererdők. Nagy örömmel olvastam ezt a cikket.
A hatoldalas riport után újabb kis színesek, most már kis reklámokkal, több oldalon, majd egy kétoldalas promóciós írás szép képekkel – a nyomtatott hirdetéseknek ezt a válfaját szeretem, legalább lehet olvasni is valamit a termék kapcsán, most épp Namíbiáról.
A 26. oldalon, a divatrovat bevezetőjeként Az év fiatal divattervezője pályázat hirdetése: nagyon innovatív kezdeményezés, a pályamunkának egy használt ruhadarabokból készült alkalmi ruhának kell lennie! Nagyon tetszik, hogy felhívja a figyelmet a divatipar árnyoldalára és a használt ruhaneműk kreatív felhasználására, még sok ilyet!
Innentől aztán húsz oldalon keresztül a divaté a főszerep – egy divatlaphoz képest egyáltalán nem sok, de persze lesz még. Összeállítások hirdetésekkel vegyítve, szép, ízléses képek, fotóösszeállítás a címlap és a vezető interjú elkészültéről, szépséghírek és még sok minden más. Nekem, aki nem vagyok divatrajongó, a legjobban a két fiatal magyar ékszertervezővel, Tamási Dórival és Korsós Ágnessel készült rövid interjú tetszett, és azért a szépségápolással kapcsolatos anyagban is látszik, hogy szempont az öko vonal – és most ne menjünk bele nagyon mélyen, hogy valójában mennyire környezetbarátak az ajánlott termékek.
A 46. oldalon kezdődik a címlapsztori Döbrösi Laurával, a beszélgetéshez készült fotókon a fiatal színésznő magyar tervezők, a COS és Mészáros Lúcia ruháit viseli, és a beszélgetés is nagyon jó. Laura jó példa – nem egy erőszakos ökoharcos, nem térít, de van saját kihívása az Instagramon a #watchmywaste, lehet követni. Tud hibázni is, elfelejti visszautasítani a szívószálat, de utána beszél a pincérrel erről. Persze nemcsak a hulladékmentes életről esik szó, Laura a színészetről, az éneklésről és magáról, az életéről is mesél. Nem tudom, az átlag Marie Claire olvasó mennyire környezettudatos, de remélem, sokan tanulnak tőle.
A következő három oldal pedig Leonardo DiCaprioé. Ez meglepetés volt, de kellemes meglepetés, érdeklődéssel olvastam. A színész alapítványa fontos tényező a zöld törekvések világában, talán sokan ismeritek Az utolsó óra című filmjét. Az új, Leo mellett Brad Pitt nevével fémjelzett Tarantino-film, a Volt egyszer egy Hollywood és ebben a színész által játszott karakter a fő téma, a környezettudatosság most csak az alapítvány megemlítése szintjén kerül szóba – mégis a választás feltehetően nem véletlen az öko lapszámban, Leo neve már sokakban ezzel az életmóddal kötődik össze.
Néhány oldal erejéig visszatérünk a divathoz, uralkodók öltözködéséről és divattervezőiről, választásaiknak a divatra gyakorolt hatásairól esik szó, majd egy könyvreklámmal nyit a Kultúra rovat. A Marie Claire az olvasás népszerűsítéséért is sokat tesz, kéthetente jelentkeznek a Marie Claire Olvasói Klub rovattal, Juhász Anna ajánlóival, a YouTube-on pedig már egy éve megy a Pura Poesia vlog, ahol havonta beszélgetnek egy-egy ismert emberrel a meghatározó könyvélményeiről. A Kultúra rovat Hidas Judit íróval és egy kétoldalas interjúval indul, majd ajánl könyvet, irodalmi fesztivált, filmet, koncertet és Sinkovics Ede hulladékokból készült figyelemfelhívó munkáit.
A következő majd’ harminc oldal további nagyinterjúké: három fiatal, ismert nő mesél őszintén és bátran a táplálkozási zavarokról, utánuk egy négygyerekes család kalandos története, akik egy évvel ezelőtt lakókocsival vágtak neki Közép-Amerikának, végül Vitanovics Dusán sebész és színész zárja a sort. Színes és érdekes összeállítás, érdemes elolvasni.
Még két oldal egy emojikról szóló írásé, egy újabb promóció, és végre, a 98. oldaltól itt van az, amire legjobban vártunk: a Go green! melléklet. Szeptember 1-től indul a Marie Claire Go Green kihívás, ebben én is részt fogok venni és nektek is ajánlom, kíváncsian várom! Itt a lapban pedig a melléklet első öt oldalán Tóth Andi lát vendégül – újabb öröm nekem, Andi a hulladékmentes élet egyik magyarországi elindítója, a nagy példakép. Szuper, hogy egy nagy példányszámú női magazin mutatja be úgy egy háromgyerekes család hulladékmentes háztartását és életét, hogy nem az látszik belőle, hogy ez egy nehéz és küzdelmes, lemondásokkal teli életmód! Megdobogtatta a szívem ez a cikk – és megnyugtató is volt, mert az olvasottak alapján mi sem állunk messze Andiék eredményeitől.
Ebben a mellékletben a reklám is környezettudatos, egy szódabikarbóna alapú, újrahasznosított papírba csomagolt dezodort kínál, majd kapunk kétoldalnyi zöld tippet négyféle témában. Elég könnyen teljesíthető, egyhetes kis kihívások, remélem, hogy aki megvalósítja egyiket-másikat, meg is tartja ezt a jó szokását. Egyedül a gardróbszelektálással kapcsolatos tippnél éreztem azt, hogy érdemes lett volna arra is felhívni a figyelmet, hogy ha félévente kiszanálod, amit nem hordasz, akkor folytasd azzal, hogy nem is vásárolsz annyi ruhát.
Következik Steiner Kristóf írása a vegán életmódról, az ahhoz kapcsolódó pacifista szemléletről és ennek nehézségeiről, jön egy szépségmárka, amely óceáni szemétből készíti a palackjait, majd három és fél oldal a Fridays For Future nemzetközi és magyar mozgalmáról. Őket követi három ökológus kutatónővel készült képes riport az érintetlen erdők hasznáról, a gyepek rehabilitációjáról és a méhhotelekről, majd egy interjú Livia Firthtel, aki az Eco-Age kommunikációs cég egyik alapítójaként tesz a környezettudatos termelésért és a fenntartható divatért, hírnevét is a nemes ügy szolgálatába állítva. Ezek a cikkek így egymás után annyira inspirálóak!
Utánuk egy kis válogatás jön környezettudatos kiegészítőkről – bár itt megint megemlítik az ellentmondásos bioplasztikot, jó lenne, ha ilyenkor a pontos anyagmegnevezés szerepelne a cikkben. Újabb ellentmondásként ezt egy fast fashion márka reklámja követi – bár leírják a törekvéseiket, számomra ez greenwashing marad, hiszen a divatipar jellegzetessége, hogy szinte havonta lecserélik a teljes kollekciót és elképesztő mennyiségű ruha megy a szemétbe, amit egyébként nők és gyerekek kizsákmányolásával gyártanak le. A fast fashion lassítása, a kollekciók sokkal hosszabb forgásideje lenne egy valóban környezettudatos lépés, de persze el kell ismernünk az apró dolgokat is, mint a biopamut alkalmazása – de azért közben jó, ha tudjuk, hogy a divatipar az egyik legkörnyezetszennyezőbb ágazat, és a helyén kezeljük.
Ezután kitér a melléklet a környezetbarát kozmetikumokra is, magyar natúrkozmetikum-márkákkal – ha megtehetjük, és nem akarunk otthon kotyvasztani, válasszuk ezeket, hogy a szállítással minél kevésbé növeljük bőrápolásunk ökológiai lábnyomát! Jó látni, mennyi hazai készítő van már a piacon.
A következő összeállítás a vendéglátásra fókuszál, van itt kávézó, bisztró, vegán étterem, budapesti és vidéki egyaránt – bár vidéki csak egy, de legalább gondoltak ránk is. Jön pár zöld innováció, a kávézaccból készülő kávéspohár és az algából készült, ehető vízgolyó. A melléklet a 142. oldalon előfizetési akcióval ér véget, tehát több, mint negyven oldal zöld tartalmat kaptunk, és a téma a mellékleten kívül is szerephez jutott!
Ezután jönnek a klasszikus divatoldalak, a szépségrovat, sok tipp és fotó, kevés olvasnivaló, a végén egy kis utazás, lakberendezés, két oldal a szülőknek is, aztán a záró apróságok: horoszkóp, ajánlók és az utolsó oldalon Mautner Zsófi mondja el, kik azok a nők, akik őket inspirálják.
Összességében tartalmas, majdnem kétszáz oldalas magazint kaptunk, és nagyon hálás vagyok, hogy vezető témaként szerepeltették azt, ami nekem – és sokunknak, szerintem általában az embernek – a legfontosabb. Nehéz belegondolni, milyen hatással lenne rám, ha most találkoznék először a kérdéskörrel. A jelenleginél lehetne még sokkal zöldebb, már-már radikális is a magazin, ha minden lapszáma újrapapírra készülne, ha egyre több tartalom lehetne online teljes terjedelemben elérhető, ha többé egyáltalán nem használnának csomagolást és termékmintákat, sőt nekem még ennél is radikálisabb tippjeim lennének – de aki átlagos fogyasztóként, divat iránt érdeklődőként, mindig újabb és újabb kozmetikumokat keresve olvassa a kedvenc magazinját, vagy épp a vásárlás a kedvenc hobbija, már ennyitől is biztosan elgondolkozik. Hatalmas dolog egy népszerű glossy magazintól a zöld gondolatokat a zászlajára tűzni! Azért a legzöldebb választás – ahogy az elején is írtam – az, ha nem vesszük meg a lapot – amely szerencsére digitálisan is előfizethető!
Ez az évem erről szól: önismeret, önkeresés minden formában. Belefér ebbe témába illő könyvek olvasása, pszichológus, a hétvége, amiről meséltem vagy csak simán a tudatosan magamra fordított idő. Az önismeret nemcsak a bensőre vonatkozhat, az is fontos, hogy a testi adottságainkkal, értékeinkkel tisztában legyünk. Az önszeretet kemény dió, és még én is messze vagyok attól, hogy elérjem. Arra gondoltam, hogy ha megtanulom, mi az, ami nekem biztosan jól áll, ami kiemel és nem elnyom, ami engem hangsúlyoz ki és nem azt, amit viselek, akkor talán tehetek egy lépést, ami közelebb visz magamhoz és az elfogadáshoz. A színtanácsadás jó eszköze ennek: a lényege, hogy rengeteg színes kendő segítségével megtudhatod, melyek azok a színárnyalatok, amik a legjobbat hozzák ki belőled, amikben felragyog az arcod.
Több képzett tanácsadó honlapját megnéztem, megkérdeztem az ismerőseimet is, hogy ők kinél jártak, és végül, mivel fontos számomra a fenntartható divat, szempont volt a tanácsadó hozzáállása is, így Mengyán Esztert választottam. Ő biztosan nem fog vásárlásra ösztökélni, hiszen maga is a minimalizmus és a minél környezetkímélőbb öltözködés híve, mi több, a téma vezető bloggere, övé a Holy Duck blog. Vagy ha eleve azzal a tervvel mész, hogy a következő vásárlásodat már a színtípusod ismeretében oldd meg, abban környezettudatos tippekkel segít, ami számomra nagyon sokat nyomott a latban. Gyakran látom hasonló tanácsadók esetében, hogy segítenek az ügyfeleiknek fast fashion üzletekben vásárolni, vagy a honlapjukon biztatnak újabb és újabb vásárlásra, itt ettől biztosan nem kellett tartanom. Időpontot egyeztettünk tehát, és egy esős májusi napon találkoztunk. Kicsit izgultam, több dolog miatt: egyrészt Eszter személye miatt, mindig izgalmas megismerkedni valakivel, aki számomra ismert és követendő ember, akinek a blogját, instagramját követem már egy ideje, de eddig még csak fotókon láttam. Másrészt tartottam attól, hogy nem lesz könnyű hosszasan magamat bámulni egy tükörben, megterhel vagy taszít majd, és nem épp az önszeretet irányába visz el.
Aztán nem lett semmi baj. Eszter kedves és közvetlen, és végülis az egyórás tükörbe nézést is sikerült játéknak felfogni. Az is volt! És természetesen nem is úgy kezdtük, hogy szia, ülj a tükör elé légy szíves. Beszélgettünk, elmeséltem, hogy miért érdekel a színtanácsadás. Sokan vásárlást előkészítő céllal mennek például munkahelyváltás előtt, vagy a meglévő ruháikat akarják átválogatni úgy, hogy biztosan az maradjon meg, ami jól áll. Eszter a vásárlással kapcsolatban is úgy segít, hogy ajánl fenntartható helyeket, magyar tervezőket, ahonnan biztosan nem gyerekmunkával készült tömegárut szerzel be. Én is tervezek egy nyári gardróbfrissítést, hiszen életemben először megyek fesztiválozni, utána pedig szeretném abszolválni az „egy évig nem veszek ruhát” kihívást.
Eszter beszélt a színtípusokról is, képekkel illusztrálva az egyes évszaktípusok jellemzőit és azt, hogy kinek mi áll jól, és milyen, amikor a színtípusához egyáltalán nem illő ruhákat választ. Közben persze járt az agyam és folyamatosan próbáltam megtippelni, hogy nekem vajon melyik a típusom. Sokat gondolkoztam ezen már a színes 10×10 kihívás óta, és végülis arra jutottam, hogy nagyon hasonlítok Eszterre haj- és bőrszín tekintetében (bár a szemünk más, de ez másodlagos) úgyhogy biztosan én is nyár leszek. Mint kiderült, nem lőttem nagyon mellé – ezt a kendők döntik el. A beszélgetés után eljött a pillanat, amikor tényleg le kellett ülnöm a tükör elé, a hajamat és a ruhámat is letakartuk fehér leplekkel, aztán Eszter szép sorban kendőket pakolt elém. A hajra kitérek egy pillanatra – nyilvánvalóan befolyásolja az összképet, itt mégis kizárjuk a szempontok közül akkor is, ha természetes a színe. Leginkább a bőr számít, máodsorban a szem, és azt majd utólag állapítjuk meg, hogy milyen hajszín erősíti a kívánt hatást, mit tegyél, ha változtatni akarsz, vagy ha őszülsz.
Ugyan olvastam korábban mások színtanácsadási tapasztalatairól, de nem tudtam ténylegesen elképzelni a látványt, ahogy az egyik színtől felragyog az arcod, a másiktól elsápad, az egyik öregít, a másiktól betegnek tűnsz, de a harmadiknál a levegőbe csapsz és azt érzed, hogy ez az! Kicsit nehéz az arcodat és a hatást figyelni, és nem azt, hogy az adott szín tetszik-e. A fehérekkel kezdtünk, aztán az alapszínekkel (fekete, szürke, sötétkék, barna) folytattuk, hogy kiderüljön, a hófehér árnyalat nem az enyém, és fekete helyett is inkább sötétkéket hordjak egy elegáns alkalomra. Aztán csoportonként jött a többi szín: pirosak, sárgák, zöldek, lilák, kékek – majdnem az összes lilát elutasítottuk, és zöldből is kevés ment át, pedig nagyon szeretem a zöldet. Mindig igyekeztem kerülni a sztereotípiát, hogy kék szemhez kék ruhát kell venni, és tessék, a kéknek nagyon sok árnyalata állt jól. Kiderült, hogy meleg típus vagyok, a bőrömnek van egy sárgás, ha szépen akarom mondani, aranyos árnyalata, enyhén le is voltam barnulva. Kérdeztem, hogy ez nem vezet-e félre, nem sorolódom-e ettől melegebb típusba, mint amilyen vagyok, de Eszter azt mondta, azért barnulok így, mert ez a típusom, és visszajöhetek télen, de valószínűleg sápadtabban is ezek fognak jól állni.
Közösen kiválogattunk a több mint száz kendőből egy kosárra valót. Az nagyon hamar egyértelmű volt, hogy a nagyon élénk, tiszta, hideg színek nem az enyémek, ezekből egy sem volt a kosárban. Messze a legtöbb a tavasz típushoz tartozott, ezután jött az árnyalás. Két-három kendőt egyszerre kaptam, kontrasztokat és egy szín különböző árnyalatait, hogy pontosítsuk a típusomat. A végeredmény: világos tavasz, avagy tavasz-nyár vagyok. Hordhatok világos, élénk, meleg színeket, a kedvenc türkizemet, megbarátkozhatok a barack és korall árnyalatokkal, ékszerből inkább az arany, sminkből is a ruhákhoz ajánlott színek jöhetnek, és a hajam maradhat természetes, vagy meleg árnyalatokkal feldobhatom. Kaptam egy kártyát, amin szerepelnek az árnyalataim, vihetem magammal ruhavásárláskor, így megkönnyítve a dolgomat. Önmagában látva egy színt nem könnyű ugyanis eldönteni, hogy az hideg vagy meleg, és melyik évszaktípusba illik.
Örültem az eredménynek és a színeknek, kicsit tartottam tőle előtte, hogy pont a kedvenceim nem fognak jól állni. Kicsit sajnálom a lilákat, de belegondolva rájöttem, hogy eddig se igazán hordtam, inkább kiegészítőim (sapka, sál, fülbevaló) vannak lilák, és tulajdonképpen ha kedvem tartja, átvehetek egyes árnyalatokat a nyár típus palettájáról.
És azóta? Még nem vásároltam a kártyámmal – kicsit várat magára a nyár – de már öltözködtem a szekrényemből a színtípusomnak megfelelően. Jobban látom, hogy mi az, amit nem kellene megtartanom, a sminkre is jobban tudok figyelni. A testalkatomhoz kapcsolódóan is kaptam pár tippet Esztertől, ezeket is igyekszem majd szem előtt tartani, és remélem, hamarosan elkápráztathatlak benneteket a teljesen hozzám illő öltözködéssel.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Legutóbbi hozzászólások