Szerző: KecskesTimea | 2019.04.02. | Egyéb kategória
Az utóbbi hetekben többször is szükség volt rá, hogy a hulladékmentességre ösztönzést kifejezetten a kamaszok, a középiskolások szemszögéből próbáljuk megközelíteni. Meghívtak egy előadásra egy debreceni középiskolába a fenntarthatósági hét keretében, hogy meséljük el, hogyan vásárolunk, mutassuk be, milyen eszközöket használunk. A távolság miatt végül skype-on oldottuk meg a dolgot, nem kevés izgalommal készültünk rá, ahogy berendeztük a technikai hátteret, a helyszínt, főpróbát tartottunk és magunknak egy picit összefoglaltuk előre, hogy mit kis szeretnénk elmondani, átadni. Lévén itthon rendelkezem egy saját középiskolás kamasszal, próbáltam a tapasztalataimra hagyatkozni azzal kapcsolatban, hogy neki hogyan zajlik egy napja, miket és hogyan vásárol, mit használ, mire tudom rávenni és mire nem.
Étkezések. Reggelit itthon eszik, és időnként pöröl velem, amiért nem tartok itthon néhány élelmiszertípust, amit csak műanyagcsomagolással tudnék beszerezni, de cserébe kitörően lelkes, ha találok például üveges gyümölcslét a boltban. Ebédre visz abból, amit főzök, saját sokszorhasználatos doboza van, szendvicshez vagy péksüteményhez szendvicscsomagolója. De a péksütemények vásárlásakor kapott vastagabb papírtasakot is eltesszük, mint régen a nagymamáink, hiszen ebbe is lehet újra vásárolni vagy otthoni szendvicset csomagolni. És figyel rá, és vissza is hozza a tasakot! Az iskolai büfében minden gyereknek saját bögréje van náluk, ezzel együtt a pet palackos italok vásárlásáról még nem tudtam teljesen lebeszélni.
Közlekedés. Busszal megy, miatta nem autóznánk, csak a kisebb gyerekeink miatt, de ők is megnőnek lassan. A végállomástól még olyan 15-20 percet sétál, tehát van egy kis reggeli testmozgás is benne. Volt már arra is példa, hogy bebiciklizett a városba, de azért az a mi irányunkból kerékpárút nélkül a reggeli forgalomban nem elég biztonságos. Viszont biztatok mindenkit, aki naponta fuvarozza a kamasz gyerekét: javasolja neki a tömegközlekedést, a kerékpárt vagy a sétát, minden szempontból jót fognak tenni neki.
Tisztálkodás, bőrápolás. Érzékeny téma egy kamasznál, már szóba hozni is csak finoman lehet, és szerencsés az a szülő, akire hallgat e téren a középiskolás korú gyereke. Én ezen a skálán a szerencsésebb vége felé lehetek, de azért még nem vagyok elégedett. Családunkban ugyanis egyedül a kamasznak veszünk flakonos tisztálkodószereket, mert a kedvenc illatáról azért nem mond le. A fontos szerintem az, hogy legyen tisztában a lehetőségeivel, ha szeretne hulladékmentes verzió mellett dönteni: használhat kecsketejes vagy egyéb natúrszappant, az arcbőrét is ápolhatja natúr kozmetikumokkal, amelyek közül már kaphatók fém tégelybe csomagoltak is, de akár a kozmetikustól is lehet kérni saját tégelybe krémet, tonikot.
Hajmosásra fiúknak is, lányoknak is elérhetők a szilárd samponok, ezeknek egyszerű a használata és a hatásuk ugyanolyan, mint a megszokott samponé, de papír dobozkában kaphatók. Kísérletezni kell, lehet a testre használt natúrszappannal is hajat mosni, ugyanúgy meg kell találni ezen a területen is a te bőrtípusodhoz, hajtípusodhoz illő kozmetikumot, mint a boltban kaphatók esetében. Ez is egy önismereti út, aminek úgyis a közepében van ez a korosztály. Akit érdekel, még házi készítéssel is próbálkozhat. Mindez igaz a dezodorokra is.
Textil zsebkendők, szalvéták. A szalvéta a könnyebb téma, lehet kapni vagy akár házilag készíteni nagyon jópofa mintás anyagúakat, kifejezetten menő lehet ilyenbe csomagolni a szendvicset vagy tartani egyet a táskában. A papír zsebkendő helyett használt textil már kényesebb, haladó hulladékmentes felnőtteket is visszatart, hogy nem tartják higiénikusnak, akár erősebben is fogalmazhatnak. Szerencsére a menő minták a zsepikre is igazak, ajándékba is adhatjuk ezeket, előkerülhet akár kéztörlésre is, aztán később vagy elkezdi rendeltetésszerűen is használni, vagy sem, erőltetni semmiképpen sem szabad. Nekem biciklimintás szettem van.
Intim higiénia. Ennél a korosztálynál már nagyon fontos a téma, és talán már fel is merült a lányokban, hogy mennyi hulladékot termelünk életünk során a menstruációkor használatos eszköztárunkkal. Mégis, ezt a témát már csak a többedik beszélgetésben érinteném, hiszen ha a zsebkendő már érzékeny téma, akkor ez itt fokozottan igaz. Külön posztot érdemel, hogy mi hogyan csináljuk és hogyan beszélgetnék erről a kamasz lányokkal.
A témából hamarosan rádióműsor is készül, hallgassátok addig is a Táska Rádiót, ha érdekel benneteket, milyen témák foglalkoztatják mostanában a középiskolásokat.
Szerző: KecskesTimea | 2019.04.01. | Egyéb kategória
A Nincs időm olvasni kihívásban márciusban a hónap témája: az inspiráló könyv. Elég tágan értelmezhető téma, hiszen egyéni, hogy kit mi inspirál. Lehet az egy életrajz vagy önéletrajz, egy pszichológiai vagy filozófiai mű, egy önfejlesztő könyv, de egy motiváló jellegű regény is akár. Én mindig választok a témában és azon kívül is könyveket a könyvtárban vagy az itthoni polcról, és aztán a hangulatomnak megfelelően veszem sorra őket. Ebben a hónapban sikerült befejeznem több korábban elkezdett és valamiért félretett könyvet is, ezekkel együtt jó sokat olvastam. Vegyük szép sorjában:
Az első Mia March: A Meryl Streep filmklub című műve volt. Ha úgy vesszük, motivált ez is arra, hogy felírjak magamnak megnézésre néhány filmet, de én inkább a könnyed, szórakoztató kategóriába tenném. Februárról csúszott át, március legelején fejeztem be. A sztori röviden, spoiler nélkül: három fiatal nő – két testvér és az unokatestvérük – sok év után újra találkoznak a nagynénjüknél. Mostanra mind túl vannak életük első traumáin és döntési pontjain, és a nagynéni kedvenc Meryl Streep filmjeiből kiindulva beszélik át ezeket, vagy gondolkodnak el rajtuk, és velük az olvasó is. Romantika, tengerpart, cukrászda, filmek, kedves kis könyv az egyszer olvasós kategóriából. 
Következőnek W. Bruce Cameron: Egy kutya hazatér című könyvét választottam, mert mindenképp meg akartam nézni a filmet és még előtte elolvasni a könyvet, mindkettő elég gyorsan sikerült. Én szerettem őket, és tetszett, ahogy az író a kutya szemszögébe helyezkedik. Persze nem tudjuk, hogyan gondolkodna valójában egy kutya, de én úgy éreztem, sikerült visszaadnia, és a saját kutyámról is többet tudtam meg általa. Bár a filmben kicsit fura volt a kutya hangját adó női szinkron, azért sikerült azt is megszokni. A történet értelmezhető egy kicsit modernebb Lassie hazatér remake-nek is, de ez számomra nem vont le az értékéből.
Ezután jött Matt Haig írása: Miért érdemes életben maradni? Ezzel a nagyon kemény könyvvel csaptam bele a motivációs témába. Matt Haig 24 évesen, mélyen depressziósan konkrétan a szakadék széléről jött vissza, és úgy ír a depresszióról, hogy szerintem mindenkinek el kellene olvasnia, hogy jobban megértse. Én messze vagyok az ő állapotától, de rengeteg részletben magamra ismertem, és azt éreztem, úristen, végre valaki megfogalmazza, hogy mit érzek! Nagyon mélyre vitt, és alig vártam, hogy húzzon már ki a gödörből, ahogy magát kihúzta. Végülis nem mond többet annál, ami a racionális eszünkkel mind tudunk: hogy a családért, a barátokért, azokért, akik szeretnek, érdemes életben maradni. Ehhez persze el kell hinnünk, hogy szeretnek, hogy szerethetők vagyunk. Sokunknak van ezzel még dolgunk, én is rengeteget jegyzeteltem ebből a könyvből.
Könnyítésként jött az Artemis, Andy Weir könyve. Már januárban elkezdtem, de félretettem, valahogy nem akart beindulni. Andy Weir A marsi (The Martian, magyarul Mentőexpedíció címen is megjelent) írója, második könyvében a valódi science fiction szellemében azzal a gondolattal játszik el, hogy milyen lenne, ha lenne egy város a Holdon, hogyan lehetne ezt egyáltalán megoldani, hogyan működne az élet, milyen körülményekkel és veszélyekkel. Természetesen kell hozzá cselekmény is, amit a minden zűrbe belekeveredő csempész főhősnő, Jazz garantál, aki történetünk idején a szokásosnál cseppet nagyobb galibába kerül. Üdítő pihenő volt két motivációs könyv között.
Az Artemis után ugyanis Ryan Holiday: Az akadály maga az út című bestsellerét vettem elő, ez volt a második a motivációs témában, és egészen lenyűgöző könyv. A könyvtárból jutottam hozzá, de be fogom szerezni, mert újra és újra el kell olvasni. Modern sztoikus filozófia Marcus Aurelius alapján, annyira motivált, hogy később kivettem a könyvtárból Marcus Aurelius Elmélkedéseit is. Segíthet, ha az életedben, munkádban, tulajdonképpen bármilyen területen falakba ütközöl, ráadásul az író levelezőlistát működtet és a neten hatalmas könyvajánló-listája van… veszélyes rákeresni!
Várt még rám két vaskos regény, az egyik Anthony Capella: Vendéglő a Vezúvnál. Vastag és szép történet, többről szól, mint amire számítottam. Azt hittem ugyanis, hogy romantikus gasztroregény. Tény, hogy van benne mindegyik: szerelem és sok finom olasz étel is, de mindez a második világháborús Nápolyba helyezve, valós alapokra – az utószóban ír is ezekről. Megríkat, megmosolyogtat, újra felébreszti a vágyat Olaszország iránt, majd a vége felé egy csavarral megdöbbent. Igazi belemerülős regény. Utána muszáj volt folytatni ugyanennek az írónak A kávék költője című könyvével, amit szintén szerettem, bár a Vendéglőt jobban. Itt a gasztro szálat a kávé jelenti, és a helyszín a századfordulós London, egzotikus kitérőkkel Afrikába és Dél-Amerikába. Több benne az erotika, mint amennyit a kor alapján feltételeztem volna, viszont izgalmasan beleszövi a női választójogi mozgalmak történetét is.
Emellett, ahogy azt már tudjátok, a Digitális detoxot is kiolvastam, ami tökéletesen passzol a motivációs témához, de elég egyedi abban a tekintetben, hogy harminc napig mindennap egy kicsit kell olvasni belőle. Itt és itt írtam róla.
A hónap könyve a kihívásban Michelle Obama: Így lettem című önéletrajzi műve volt. Abszolút nevezhető motivációsnak ez is, csakhogy A kávék költője miatt annyira megcsúsztam az olvasásával, hogy most nagyjából a felénél tartok, így majd csak a jövő hónapban fogok tudni beszámolni róla. Máris van okotok követni, és elolvasni az áprilisi könyves beszámolómat is.
Szerző: KecskesTimea | 2019.03.30. | Egyéb kategória
Minden évben ezen a napon lekapcsoljuk egy órára a villanyt a házban a Föld órája keretében. Ilyenkor gyertyafénynél olvasunk esti mesét, nincs filmnézés, nincs laptop és nem hallgatunk zenét. Lehet beszélgetni, sakkozni vagy társasjátékot játszani, enni-inni, akár aludni is, de abban persze semmi izgalmas nincs. További opciókat a gyerekekre való tekintettel nem említek.
Idén ez egy kicsit másképpen alakult. A házban egész napos villanyszerelés zajlott, gyakorlatilag reggel kilenctől este hatig nem volt áram, és nem azért, mert tekintettel a Földre korlátozott ideig és szándékosan lemondtunk róla. Igaz, délelőtt programom volt a gyerekekkel, tehát nem nagyon tűnt fel, de amikor hazaértünk, érdekes volt hallani, ahogy kétségbeesnek, hogy most akkor nem tudom megmelegíteni az ebédet? Nekik eszükbe sem jut a gáztűzhelyet használni erre a célra. Szerencsére mindenki kapott meleg ebédet, sőt a felnőttek kávét is. Az sem volt gond, hogy nem működnek az elektronikai eszközök, hiszen a kert sokkal jobb szórakozást kínált. Csak a kamasz fiam zsörtölődött, hogy hiányzik neki a wifi.
Aztán este, amikor a szerelők elmentek, a gyerekek épp megvacsoráztak lámpafénynél, majd derült égből villámcsapásként újra elment az áram. Sötétség borult a házra, már kintről sem jött be fény. Nem estem pánikba, volt már ilyen, elő a gyertyákat és a zseblámpákat, irány a biztosítéktábla. Ellenőriztem, aztán a pincében lévő másikat is, majd a főkapcsolót is. Semmi. Minden biztosíték felkapcsolva, áram nincs. Oké, értem, Föld órája, de nem lehetne et szervezetten, felkészülten és akkor, amikor mi úgy döntünk?
A párom az én asszisztálásommal elkezdte szisztematikusan átnézni, amit addig szereltek. Órákig tartott, amíg visszajött az áram, de nem tűnik túl megbízhatónak, a szerelést holnap folytatjuk, de amíg ezzel foglalkoztunk, jó pár dolog átszaladt az agyamon:
– Szombati dátummal nem lesz bejegyzés a blogon, az indulás óta először, mert félben van egy, amit internet hiányában nem tudok befejezni.
– Ha rövid időn belül nem oldódik meg a probléma, kiolvad a hűtő.
– Nem tudom kimosni a gyerekek tornacuccát hétfőre.
– Lemerül az összes akkumulátorral működő eszközünk, kezdve a kézilámpával, a fejlámpákkal, de a laptop és a telefonok is, nem beszélve az összes kis kütyüről, mind okosóra, mp3 lejátszó, bluetooth hangszóró. Egy része csak szórakozáshoz kell, de a telefon és a laptop fontos lenne magához a villanyszereléshez is.
– Tévét nem nézünk, és filmet is viszonylag ritkán, de most ha akarnánk, se tudnánk.
– Nincs wifi.
– A legfontosabb: árammal működik a kazán, reggelre hideg lesz és a meleg víz is elfogy.
– Semmilyen elektromos konyhai eszközt nem fogok tudni használni.
– Amíg ez így marad, addig este sötét lesz.
Nagyjából egy éve olvastam egy trilógiát, az Egy másodperccel később című könyvet és folytatásait. Egyáltalán nem elrugaszkodott elképzelés arról, hogy mi történne, ha kontinensnyi területeken hosszútávon megszűnne az áramellátás. Amit én végiggondoltam attól való félelemben, hogy néhány napig villany nélkül kell élnünk, az csak jelentéktelen apróság. A könyvben rövid időn belül leáll az ipari termelés, a bankok, a közlekedés jó része, a kórházak áramellátása beláthatatlan károkat okoz. Engem mélyen elgondolkoztatott, mennyire függünk ma már az elektromosságtól, és mennyire el lennénk vágva a világtól nélküle. Kellemes és nosztalgikus egy-egy estére kipróbálni, mint amilyen a Föld órája, hogy milyen lenne, de az igazság az, hogy fogalmunk sincs azokról az állapotokról. Komolyan elgondolkoztatott a könyv, hogy mi minden kellene ahhoz, hogy egy ilyen esetre előre fel tudjunk készülni.
Nálunk szerencsére – bár további szerelésre vár – de végül még ma sikerült visszaállítani a rendszert, és most az állólámpa fénye mellett, a laptopomon írom ezeket a sorokat. Szóval, köszi, Mr. Edison, hogy nem kényszerülünk arra, hogy gyertyafénynél nézzük a tévét, igazán értékelem.
Szerző: KecskesTimea | 2019.03.29. | Egyéb kategória
Néhány napja befejeztem a Digitális detox könyvet, végigcsináltam a 30 napos feladatsort. Azt hiszem, életem egyik legjobb döntése volt. Hogy milyen hatással volt rám?
-
Nagytakarítást és rendrakást végeztem a telefonomon, alaposan mérlegelt szempontok szerint csoportokba sorolva az alkalmazásokat, eldöntöttem, hogy mi az, amire tényleg szükségem van, ami megkönnyíti az életemet, és mi az, ami valójában csak időrabló. A maradékot gondosan mappáztam és hátrébb tettem.
-
A legtöbb alkalmazás esetében letiltottam az értesítéseket. Így kizárólag akkor ellenőrzöm az e-mailjeimet vagy az Instagram üzeneteket, amikor én döntök így, és nem akkor, amikor üres perceket töltenék ki az értesítések megnézésével.
-
Letöltöttem egy alkalmazást – bármilyen visszásan is hangzik, a könyv maga javasol olyan alkalmazásokat, amik csökkentik a telefonhasználatot – ami méri a telefonnal töltött időmet, az egyes alkalmazásokban töltött időmet, naponta kétszer még a hangulatomra is rákérdez, és statisztikákat készít az adatokból.
-
Kaptam segítséget és ötleteket a könyvből arra, hogy hogyan figyeljek arra tudatosan, hogy a klasszikus telefonpörgetős perceket (sorban állás, várakozás főzés közben) másra fordítsam.
-
Tudatosítottam, hogy mi a fontos nekem valójában. Nem a telefonom.
-
Megismertem az okostelefonok és különösen a közösségimédia-alkalmazások függőséget okozó felépítését, és megszüntettem az ezzel kapcsolatos önvádat magamban.
-
Tartottam teljesen kütyümentes napot: se telefon (kikapcsolva!) se laptop, se internet, se filmnézés. Tudatosodott, hogy mennyire függenek már a mindennapjaink az internettől: találkozók megbeszélése, zenehallgatás, egy recept megkeresése vagy tulajdonképpen bármilyen információ megkeresése hozzá köt. Erre a napra bizony rendesen fel kellett készülni: tudnom kellett, hova akarok menni, hogy találok oda, mit akarok csinálni, ahhoz kell-e valami infó a netről, mit akarok főzni? És a meglepetés: a 24 óra letelte után nem hiányzott! Nem akartam azonnal net elé ülni, sőt, a telefont csak másnap reggel kapcsoltam be.
-
Valóban hasznos eszközként tudom használni a telefont, fényképezek vele, navigációt használok, rádiót hallgatok, de le tudom tenni a kezemből és nem ragadok bele a képernyő vonzásába.
A 30 nap alatt végig jegyzeteltem az egyes feladatokat és a saját megoldásaimat, válaszaimat a naplómba, így ráadásul az írás gyógyító hatásával és egyúttal egy általam szeretett tevékenységgel is összekötöttem a leszokást. Előfordult közben, hogy otthon felejtettem a telefonomat, és hirtelen telefonon akartam hazaszólni, hogy tudjanak róla, hogy nem vagyok elérhető. Vicces volt, de aztán észbe kaptam, és sikerült Waze nélkül megtalálnom az aznapi úticélomat, nagyjából emlékeznem a bevásárlólistámra, és egyáltalán, megtapasztalni, hogy élesben is működik nélküle az élet. Akik végigcsinálták a kihívást, azok között vannak, akik butatelefonra váltanak utána, vagy megtartják sim kártya nélkül az okostelefont csak az alkalmazások használatához, és nem tartják mindig magukkal. Én nem tervezem ezt, de most már úgy érzem, simán menne.
Az utolsó napokban reméltem, hogy a könyv végén még kapok néhány tanácsot és ötletet, mert úgy éreztem, azért ez még nem egy rögzült szokásrendszer, hanem egy nagy tudatosságot igénylő és egyelőre bizonytalan lábakon álló valami – talán kísérlet. Hálás vagyok a könyv írójának, amiért ő sem azt várta el a végén, hogy innentől mindenki csak ezt csinálja tovább, amit eddig, és minden remek lesz. Ad tippeket, ahogy szerettem volna, és kevésbé szigorú nálam, megengedi, hogy időnként lazuljak, és üveges tekintettel bámuljam a képernyőt. Mindezek után a függelékben pedig meditációs appokat és könyveket ajánl a kitartás segítéséhez.
Kinek ajánlom a könyvet:
- aki egyszer is nézett fel a telefonjából a gyerekére úgy, hogy rájött, nem is fogta fel, amit a gyerek az elmúlt percben mondott
- aki automatikusan viszi magával a vécére vagy kapja elő sorban állásnál a telefont, hogy kitöltse azt a két percet is, és ez zavarja
- aki szeretne tudatosabb lenni, több könyvet olvasni, újra meghallani a saját gondolatait
- akinek fáj a hüvelykujja az okostelefontól (nekem a bal mutatóujjam fáj)
- akinek este az utolsó, reggel az első tevékenysége a telefonra nézés, és ezen változtatni akar
- és aki mindehhez használható, gyakorlatias tanácsokat szeretne kapni, és könnyed, jó stílusú biztatást mellé.
A digitális detoxról szóló előző írásomat itt olvashatod.
Szerző: KecskesTimea | 2019.03.28. | Egyéb kategória
Egyszer olvastam egy cikket, ami olyan emberekről szólt, akik az életük közepe táján szakmát váltottak és az új szakmájukban is sikeresek lettek. A cikk írója arra a következtetésre jutott, hogy ez azoknak jön össze, akik olyasmit csinálnak a váltás után, amit valójában egész életükben végeztek: a hobbijukat emelik professzionális szintre, vagy épp az eddigi munkájukat folytatják immár önálló vállalkozásban – a lényeg az, hogy hosszú évek tapasztalata áll már mögöttük.
Ennek az írásnak a kapcsán gondolkodtam el, hogy mi is lenne ez nálam? Ez még akkoriban volt, amikor a fitness képzésre jártam, és kis keserűséggel gondoltam végig, hogy a sportszakma nem ilyen. (Attól még persze lehetek bármi.)
Mi az, amit mindig is csináltam? Olvastam, amióta csak az eszemet tudom, már az oviban is tőlem kértek mesét a gyerekek, ha az óvó néni nem ért rá. Túráztam – egészen kiskoromban a nagypapám vitt az „erdőre”, ahogy ő mondta, aztán cserkész voltam, és csak a felnőtt életem első éveiben maradt ki az erdőjárás, amíg egyszer csak rá nem döbbentem, hogy mennyire hiányzik és hogy szeretném átadni a gyerekeimnek is, és azóta újra rendszeres. És írtam. Iskolai fogalmazásokat, tizenegy éves koromtól naplót, körülbelül ugyanekkor regényt (fantasztikus színvonalon: amikor nem volt ötletem, hogyan haladjon tovább a cselekmény, akkor a főhősnek gyorsan született egy újabb gyereke). Aztán a naplóírás folytatódott, elkísért egészen a diplomáig, és ahogyan az már lenni szokott, a felnőtt élettel, a munkába állással ez is elmaradt. De nem sokáig: az első terhességem alatt és utána babanaplót írtam, nem a boltokban kapható kitöltögetős fajtát, hanem egy keménytáblás könyvecskét. Írtam cikkeket pályázatokra és meséket a fióknak, ezeket már nem kézzel. Rengeteget jegyzeteltem főiskolán, egyetemen, munkahelyeken. Később jöttek a blogok, aztán már csak határidőnaplók és munkahelyi feljegyzések meg teendőlisták. Láttam, hogyan satnyul a kézírásom, és milyen keveset bírok: megfájdul a csuklóm, görcsös lesz a kéztartásom.
Akkor vettem az első naplómat a babanapló óta, és mindent írtam bele: klasszikus beszámolót a napjaimról, érzéseket, amik foglalkoztattak, feldolgoztam benne konfliktusokat, de volt benne karácsonyi ajándéklista és más apróságok is. Egyszer heteken keresztül írtam egy listát napi egy dologról, amiért hálás vagyok, aztán egy másikat arról, hogy mit csináltam jól aznap. Éreztem, hogy jót tesz, már önmagában a kézírás is, a legjobb hatással pedig az írásban megfogalmazott lelkizéseim voltak: felszabadító érzés volt leírni, ami a szívemet nyomja.
A címben szereplő gyógyító írás nagyon hasonló: egy James Pennebaker nevű szociálpszichológus végzett először kísérleteket azzal kapcsolatban, hogy milyen hatással van az emberre, ha leírja a gondjait. A kísérlet résztvevői egy velük megtörtént traumáról írtak, míg a kontrollcsoport felszínes dolgokról. Az eredmény: a nehézségeiket szavakba öntők ellenállóképessége javult, a kísérlet utáni időszakban kevesebbet voltak betegek. Ismételt tesztek alapján az írás gyógyító hatása mérhető. Pennebaker szabályrendszere szerint fontos, hogy legalább 3-4 napon, napi 15-20 percen keresztül nyugodt körülmények között írjunk, olyan témáról, ami személyes, fontos, minket érintő, és az érzelmeinket is írjuk le vele kapcsolatban.
Hogy miben rejlik a gyógyító hatás? Az írás során feldolgozás zajlik: átgondoljuk, jobban megértjük és átkeretezzük a történteket, az érzelmeinket hozzáfűzve pedig ráébredünk arra, hogyan is hatott ránk a dolog, megtaláljuk a kifejező szavakat, értelmet találunk a minket fogalalkoztató témában. Többet megtudunk magunkról és rendezzük ezt a tudásunkat, mindez énerősítő hatású. Időről időre, napokon át írok így én is, fontos, hogy kézzel. Maga a kézírás, a mozdulatsor is fejlesztő hatású, az agyunk olyan területeit aktivizálja, amelyet amúgy beszédképzésre használunk, hozzákapcsolódik a látás és az érzelmi feldolgozás is.
Ha nincs kedvetek, időtök a gyógyító írás eredeti alapelvei szerint napi 15-20 percet írni, vagy nem áll módotokban ennyi időt zavartalan elmélyüléssel tölteni (akinek gyerekei vannak, érti, miért írom ezt) akkor napi néhány mondat erejéig javaslom a hálanaplót. Jobban fogod érezni magad, ha este végiggondolod, mi is történt ma, amiért hálás lehetsz. Lehet ez egy olyan egyszerű dolog, mint például hogy ma sütött a nap, de egy kedves megjegyzés vagy szívesség – a lényeg, hogy a legidegesítőbb, rohanós napban is megtalálhatod azt a jó dolgot, amit érdemes lejegyezned. Később pedig igazi felüdülés lesz visszaolvasni.
Nekem még levelezőtársam is van. Papíron, borítékban, postán, mint gyerekkorunkban, amikor a Pajtás magazinban böngésztük a levelezőtárs rovatot. Amióta olvastam a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság című könyvet, amit egyébként melegen ajánlok nektek is, szöget ütött a fejemben a gondolat, és találtam olyat, aki ugyanígy volt ezzel. Úgyhogy megint írok: naplót, levelet, idézeteket könyvekből, listákat és gondolatokat.
Ti szoktatok kézzel írni?
Szerző: KecskesTimea | 2019.03.27. | Egyéb kategória
Ehhez a poszthoz az inspirációt PuPilla blogja adta, bár én már a Tíz kicsi könyv blogon láttam, utóbbinak vagyok rendszeres követője. Olvasni szeretek, listafüggő vagyok, könnyen jött a döntés, hogy én is megmutatom könyvlistáim kicsit talán átláthatatlan rendszerét.
Először is, évek óta amint bármit elolvasok magamnak, máris írom a helyes kis pillangós Bomo Art noteszembe, csak egy egyszerű listába, amit egyedül az évszám tör meg, azaz évente kezdek új listát. Innen tudom könnyen megkeresni, hogy hány könyvet olvastam abban az évben, és hónapokra is tudom bontani, mert a lista tartalmazza a könyv sorszámát, az írót, a címet és a dátumot, amikor befejeztem. Azért hangsúlyoztam ki, hogy ez a magamnak olvasott könyvekről szól, mert a gyerekeknek olvasott könyveket az idei évig nem listáztam. Nem éreztem azokat a saját olvasmányélményeimnek, a listámba tartozóknak. Pedig én olvasom őket, és ahogy egyre nagyobbak a gyerekek, egyre inkább jelentenek valódi élményt nekem is a könyveik. Volt erről egy érdekes beszélgetés a Nincs időm olvasni khívás facebook csoportjában, annak hatására kezdtem el idén egy külön listában írni a gyerekkönyveket is, mellettük megjelölve, hogy melyik gyereknek olvastam. Valamint valamikor a tavalyi év második felében feltámadt bennem az igény, hogy mindennap olvassak verseket is, és minden hónapban hozzak egy még ismeretlen verseskötetet a könyvtárból. Talán már említettem valahol azt a szép szokásunkat, ami adventben alakult ki, hogy a gyerekeknek minden reggel gyertyafény mellett olvasok verseket a reggeli mellé – ezeket a köteteket a saját verseimmel közös listába írom, Verseskötetek 2019 cím alatt. Így van egymás mellett három különböző könyvlista ettől az évtől a pillangós könyvecskében.
Emellett nagyon tetszett már régebben is a Bullet Journal koncepciója. Én nem használom hagyományos határidőnapló-funkcióban, csak a listáimat teszem vizuálissá benne. Itt már nem szerepelnek adatok, csak író és cím, egy rajzolt könyvespolc formájában. Felül az évszám, és mivel 2018 másfél polcot töltött meg, 2019 a polc közepén kezdődik. A könyvek közötti kis rajzos elválasztók a hónapokat is elválasztják egymástól.
Van olyan listám is, ahol egyszer szépen lerajzoltam, milyen könyveket szeretnék a jövőben kiolvasni, és ha megvolt, kiszínezem. De ez a lista nem vezethető igazán precízen, mert a jövő olvasás tekintetében annyira rugalmasan alakul, hogy sokszor nem ezt a listát követem. Azért néha visszatérek hozzá, megörülök, hogy egyes itt szereplő könyveket kiolvastam azóta, és jöhet a színes ceruza.
Tavaly jelent meg a NIOK kihívás alapítójának, Szabados Áginak az olvasónaplója, Nincs Van időm olvasni címmel. Reméltem, hogy valaki meglep vele karácsonyra, de inkább sok minden mással leptek meg, úgyhogy az első könyvesbolti látogatásom alkalmával beszereztem magamnak. Azóta precízen vezetem és tényleg szeretem, nagyon praktikus, és abban is segít, hogy egy kicsit gondolkodjak a könyvről, lezárjam az olvasásélményt. Van hely az idézeteknek is, amiket érdemesnek tartok kiírni magamnak, na és mindenki kedvence a napló hátuljában található olvasásmérő.
Emellett még Google Keepet használok az elolvasandó/beszerzendő könyvek listázására, aminek az az előnye, hogy mindig nálam van a telefonomban. Ha egy jó ajánlót olvasok, már írom is fel a végtelen lista aljára, vagy ha a könyvesboltban nézelődöm, visszafogom magam és nem vásárolok ész nélkül, hanem a címek, amik megfogtak, a listára kerülnek, és a könyvtárban ez alapján keresgélek később. A lista pipálható, és az alján áthúzott betűkkel ott maradnak azok a listaelemek is, amiket már beszereztem. Ez a lista csak a beszerzendő könyveket tartalmazza, ami átfedést mutat az elolvasandókkal, de nem egyenlő vele. Itt nem jelzem, hogy el is olvastam-e a megszerzett könyvet… azt a könyvespolcon vagy az éjjeliszekrényen látom, meg az olvasójegyemen, amikor ráébredek, hogy vissza kéne vinni a könyveket, de még nem sikerült mindet kiolvasni. Mert persze mindig „csak még egyet” hozok a könyvtárból, de valahogy a végső mennyiség mindig annyi, amit lehetetlen hosszabbítás nélkül teljesíteni.
A moly.hu nekem mindig átláthatalan volt, a Goodreadsen regisztráltam, de aztán rájöttem, hogy valahogy az online platformok nekem nem működnek erre a célra. És akkor ahogy ehhez a cikkhez olvastam, hogy mások hogyan csinálják, rátaláltam egy újabb, szuper módszerre: a Book Riot exceles megoldására. Biztos, hogy ki fogom próbálni, mert ez ráadásul grafikonokat is szerkeszt a listázott könyvek adataiból. És melyik hozzám hasonló megszállott ne szeretné ezeket böngészni?
Ti hogy vagytok ezzel, listázzátok a könyveiteket?
Legutóbbi hozzászólások