Úgy gondoltam, játsszunk egy kicsit, és a kihívásokat is szeretem. Nem lesz könnyű a home office – home schooling napirend, plusz háztartás, gyerekek és a többi napi feladat mellé beszuszakolni a posztolást, de próbáljuk meg.
Részt veszek a BloggerKépző 13+1 napos kihívásán, napi egy poszt, adott témában, rövid kis színesek, kicsit személyesen, reményeim szerint érdekesen. Vágjunk is bele! A hetedik nap témája a technika, hogyan is használjuk mi most?
Igazából nem sok minden változott az életünkben ezen a területen, ami a felnőtteket illeti. Eddig is mindketten laptopon, íróasztalnál ülve dolgoztunk, én itthon vagy bárhol útközben, a párom általában irodában, de havi néhány napot ő is itthon. Én főleg írok, levelezek, szerkesztek, grafikát készítek, ő online meetingekben is részt vett eddig is. A Microsoft Teams, amivel én az otthonoktatás miatt ismerkedtem meg, neki nem volt újdonság.
A gyerekeknek azonban nagy változást hozott az otthonoktatás ezen a téren. Náluk eddig minimalizáltuk a technológiai eszközök használatát. Csak a gimisnek van laptopja és okostelefonja, a két kisebbnek semmilyen saját eszköze nincs, és a mieinket is erősen kontrolláltan használhatják. Egyszerűen korainak gondoljuk 8 és 10 évesen az eszközhasználatot, szeretnénk, ha előbb ismernék jól a valóságos világot maguk körül, mint a virtuálisat, és előbb másznának valódi fára és sziklára, ültetnének valódi növényt és játszanának valódi kockákkal, mint mindezek Minecraft-másolatával. Abban a kontrollált időszakban, amikor használhatják az eszközeinket, igyekszünk őket tanítgatni a felelős használatra és internetezésre, és próbálunk példát mutatni, még ha nekünk is folyamatosan tanulni kell ezt.
Most, az otthonoktatással olyan új kifejezéseket tanultak meg, mint online videóchat, virtuális osztálytalálkozó Zoomban, teszt a Learning Appsban, és a szorgalmi feladat lett a kedvenc, mert azt legtöbbször számítógépes játékba rejtik. Nagyon könnyen ugrották meg ezt a lécet úgy is, hogy nincsenek igazán hozzászokva, nem is féltettem őket ettől. Annyira gyorsan tanulnak a technológiáról, ők már akkor is digitális bennszülöttek, ha egyébként nem élnek ebben a világban a hétköznapokban.
És ahogy ezt írom, eszembe jutott, hogy azért mi, felnőttek is tanultunk újat, olyasmit is, amit érdemes továbbvinnünk a „békeidőkre” is. A karantén első napjaiban kocsmáztunk először virtuálisan a barátokkal. Miért ne lehetne ezt máskor is? Pont annyira vannak messze most is, mint az év többi részben. Ugyanígy húsvétvasárnap messengeren reggeliztünk együtt a húgommal, anyukámmal pedig máskor sose videóchateltünk, most meg a telefonhívás helyett mindig ezt választom. Ott van a rengeteg online koncert- és tanulási lehetőség, aminek a töredékét se tudtam ugyan kihasználni, de a figyelmet mindenesetre sikerült felkelteniük. A munkámban pedig megszületett az új műfaj, a vodcast: az online meeting rögzített és nyilvánosan közzétett formája.
Azt gondolom, nem lesz már ugyanolyan a világunk a koronavírus után, mint amilyen előtte volt. Jobb lesz! Mentsük át azokat a szokásokat, amiket ebből a sosem látott helyzetből tanulunk, vegyük észre, hogy tisztább a levegő, és hogy mennyire fontos a kapcsolattartás. Jöjjünk ki ebből az egészből jobban, mit ahogy belekerültünk, és ha ehhez a technológia szükséges, akkor használjuk tudatosan és okosan.
Úgy gondoltam, játsszunk egy kicsit, és a kihívásokat is szeretem. Nem lesz könnyű a home office – home schooling napirend, plusz háztartás, gyerekek és a többi napi feladat mellé beszuszakolni a posztolást, de próbáljuk meg.
Részt veszek a BloggerKépző 13+1 napos kihívásán, napi egy poszt, adott témában, rövid kis színesek, kicsit személyesen, reményeim szerint érdekesen. Vágjunk is bele! A hatodik nap témája: mit fogok elsőként tenni, ha véget ér?
Ó, istenem… Bár én vagyok az a klasszikus introvertált, aki egész jól érzi magát a négy fal között, és még szerencsés is, mert a négy falon kívül egy tágas kert várja, azért ez az a kérdés, amitől könny szökik a szemembe. Jönnek az ötletek sorban egymás után, és egyik keserédesebb, mint a másik. Nem is írok róluk hosszasan, nehogy átnedvesedjen a monitor, maradjunk inkább a felsorolásos formánál. Úgyis szeretem a listákat.
Megölelem a szüleimet. Meg a tesóimat. Meg a gyerekeiket. Meg a barátaimat. Feltankolok ölelésekből
Elmegyünk fagyizni. Kiülünk a teraszra és csak bámuljuk a sétálóutcán korzózó népeket.
Máris indulunk a következő teljes hétvégés túránkra Csongorral! Bebarangoljuk a Cserhátot, vendégházban alszunk és egész nap a természetben leszünk.
Újra pékségben vesszük a kenyeret.
Hatalmasat sétálok a kutyánkkal. Tudom, talán túlzásba visszük az óvatosságot, mégis, most őt is csak a kertben sétáltatjuk.
Elmegyünk valahová a párommal kettesben. Csak mi ketten. Iszonyú régen volt ilyen, a gyerekek és a nagyszülők meg úgyis hiányolják egymást.
Moziba megyünk! Még az is szinte mindegy, hogy milyen filmet játszanak, csak az élmény kedvéért.
Bepótoljuk a barátokkal az elmaradt közös kerti raclette-partit.
Elmegyünk egy gyógyfürdőbe vagy wellnessbe, és amíg a gyerekek csúszdáznak vagy pancsolnak, én csak áztatom magam a meleg vízben.
Koncertre megyünk. Lehetőleg szabadtérire és valami nagyon vidámra.
Felpörgetjük a munkánknak azt a részét, ami közösségbe járós. Ha tart még az iskola, akkor pótoljuk az előadásokat, ha már nyár lesz, akkor várnak a táborok és a fesztiválok!
Elmegyek valahová egyedül. Vagy épp elküldöm a családomat kirándulni, és én töltök el egy napot a lakásban teljesen egyedül! Forró fürdő egy pohár borral, kávé a teraszon, nyugiban olvasás és a naplóm, amiben kiírom magamból a karantén heteit.
Na, ez már tizenkettő. A sorrend nem biztos, hogy épp ez lesz, de az első pont fix. Amint lehet, autóba vagy vonatra ülünk, és irány a szüleim háza. Nektek mi lenne az első?
Úgy gondoltam, játsszunk egy kicsit, és a kihívásokat is szeretem. Nem lesz könnyű a home office – home schooling napirend, plusz háztartás, gyerekek és a többi napi feladat mellé beszuszakolni a posztolást, de próbáljuk meg.
Részt veszek a BloggerKépző 13+1 napos kihívásán, napi egy poszt, adott témában, rövid kis színesek, kicsit személyesen, reményeim szerint érdekesen. Vágjunk is bele! Az ötödik nap témája: Kitartás, ahogy én látom.
Mi most, az ötödik hét végére jutottunk el egy kisebb krízishez. A családon belül legalábbis magamról tudok nyilatkozni: az első egy-két hét után, amikor nagyjából felállt a rendszer és beleszoktunk az új napirendbe, jött a tavaszi szünet, ami egyszerűen fantasztikus és csodásan pihentető volt. Számítottam rá, hogy a visszarázódás nem fog zökkenőmentesen menni, de ez a hullámvölgy, amiben jelenleg vagyunk, mégis váratlanul ért. Lesz jobb, ebben biztos vagyok, és a megoldás keresése mellett főleg a kitartás segíthet abban, hogy ép lélekkel és kapcsolatokkal vészeljük át a következő heteket.
Kitartásban általában elég jó vagyok. Ha egy állásinterjún vagy csoportos beszélgetésen felteszik a kérdést, hogy milyen jó tulajdonságaimat emelném ki, biztosan köztük lenne ez is. Ha azt kérdezik, mire vagyok a legbüszkébb, sokáig az első maratonomat mondtam. Nem azért, mert képes voltam lefutni, erre tízezrek képesek minden évben, és az időeredményem sem különösebben jó. Hanem amit előtte végigcsináltam: három gyerekkel, köztük egy totyogóval tíz hónap alatt (nem a nulláról) felkészültem a versenyre, edzettem hetente háromszor-négyszer hóban, fagyban, esőben, sárban, ha kellett, este, ha kellett, hajnalban. Kitűztem egy célt, és képes voltam megtenni azt, ami szükséges volt ahhoz, hogy elérjem.
Fáradtan, de boldogan az első maratonom befutója után 2014-ben
Nagyon sokat tanultam abból a tíz hónapból. Megtanultam, hogy erős vagyok, hogy képes vagyok végigcsinálni egy hosszú folyamatot, ami egy eredményhez vezet. Tudok célokat kitűzni és részcélokra bontani, látom a lépéseket, amelyeket meg kell tennem. Képes vagyok akkor is megtenni valamit – elvégezni egy edzést vagy éppen nyugodt maradni egy feszült, összezárt helyzetben – amikor nehéz, akár fizikailag, akár lelkileg. Persze nem könnyű, és nem sikerül minden alkalommal, de már van tapasztalatom olyan esetekről, amikor ment, mégpedig rendszeresen és hosszú ideig.
A maratonfutó kitartása olyasmi, amiből erőt lehet meríteni. Ha te magad nem is futsz, és nem érted azt az érzést, ami kiviszi az utcára, a terepre és a versenyekre azokat, akik szeretik ennek a hangulatát és az érzéseket, amit ad, gondolj valami olyan tevékenységre, amikor magad előtt láttál egy igazán fontos célt, és nem is volt kérdés, hogy kitartasz-e addig, amíg eléred. Ilyen ez a mostani helyzet is.
Az egészségünk fontos, a családunk szintén, a társadalmi felelősségvállalásról nem is beszélve. Tehát kitartunk, vállaljuk, amit kell, otthon maradunk, otthonoktatunk, megtanulunk értékelni olyan dolgokat, amik máskor könnyedén elérhetőek. Nem tudom, meddig fog tartani, de nekem segít a gondolat, hogy együtt vagyunk benne.
Nem tudom, néztétek-e a Global Citizen One World koncertjét, ha nem, itt visszanézhető. Régen voltunk már olyan helyzetben így globálisan, ami mindenkit érint a földgolyón. Ez most egy olyan, és mindenki kiveszi belőle a maga részét. Tegyük mind ezt, és közösen el fogjuk érni, hogy jobb legyen – és ha a mostani helyzet véget ér, gondolkodjunk el azon, hogy ilyen közös munkával és társadalmi összefogással bármi legyőzhető – talán még a klímaválság is.
Úgy gondoltam, játsszunk egy kicsit, és a kihívásokat is szeretem. Nem lesz könnyű a home office – home schooling napirend, plusz háztartás, gyerekek és a többi napi feladat mellé beszuszakolni a posztolást, de próbáljuk meg.
Részt veszek a BloggerKépző 13+1 napos kihívásán, napi egy poszt, adott témában, rövid kis színesek, kicsit személyesen, reményeim szerint érdekesen. Vágjunk is bele!
Ez a kihívás igazából arról szólna, hogy mindennap egy kicsit feldolgozzuk – és a blogolvasóknak is segítsünk feldolgozni – azt a helyzetet, amiben jelenleg vagyunk. Kinek a karantén, kinek az otthonoktatás, kinek a szerettei miatt való aggódás, sokaknak a munkájuk elvesztése, másoknak épp a megnövekedett munka a legnehezebb, a helytállás akkor is, amikor mások biztonságban maradhatnak az otthonukban. Kerülgettem a témát, írtam márkorábban a vírus és a karantén kapcsán felmerült gondolataimról itt és itt. A mai nap témája azonban nem hagyja, hogy megkerüljem: korona-rend. Jelentsen ez bármit 🙂
Nekem a napirendünk jutott eszembe, amit az önkéntes karanténunk első napján vezettünk be, és szigorúbban tartunk, mint iskolaidőben valaha is,
mert tudjuk, hogy ha azok a keretek nem adottak, amiket a munkahelyre járás, az iskola ad, akkor sokkal könnyebb szétcsúszni,
ezt pedig mindenféleképpen szerettük volna elkerülni.
A konyhánkban van egy fehér tábla, annál találkozunk minden reggel nyolckor. Addigra már mindenki túl van a reggelin, az öltözködésen, tisztálkodáson, indulásra kész. Persze nem megyünk sehova, az iskola, ahova indulunk, a gyerekszoba, a munkahely pedig a nappali. Órarend szerint tanulunk az első naptól, akkor is, amikor még akadozott a tananyag, mostanra pedig már megbízhatóan használjuk a különböző felületeket, ahonnan érkezik a tanulnivaló. Rövidebb órákat tartunk, mint az iskolában, szünetekben szigorúan kiküldjük a diákokat a kertbe mozogni és levegőzni. Van tízórai szünet, általában olyankor kezdek el valamit összedobni ebédre, mert persze a házimunka nem végződik el magától akkor sem, ha az iskola hazaköltözött.
Délben mindennap takarítunk félórát, mindennap más-más helyiségben, mire végigérünk, épp kezdhetjük elölről. Fél egykor ebéd, ha kész van, ha nincs – na jó, tényleg igyekszem, a menütervezésem kicsit összeomlott a korlátozott bevásárlás miatt, így nehezebb. Ebéd után pihenés, aztán a gyerekeknek vagy online zeneiskolai órájuk van, vagy gyakorolnak a legközelebbi alkalomra. Ha ezzel is megvannak, akkor jönnek azok a feladatok – legtöbbször a készségtárgyak, vagy ha valami egyszerűen sok volt – amik elmaradtak délelőtt. Szerencsére nem mindig van ilyen.
Az egész napirend alapja a férjem céges naptára, a home office miatt most a megbeszélések online zajlanak, elég sok ilyen jelenése van. Reggel felírjuk ezeket a whiteboardra, beosztjuk a gyerekek között is a technikai eszközöket attól függően, hogy kinek mikor kell képernyő előtt tanulnia. Egy negyedikessel és egy másodikossal nekünk is ott kell lennünk, nem bízható még rájuk teljesen önállóan a tanulás. Próbálunk a gyerekszobában dolgozni, ez nyilván kevésbé hatékony, mintha nekünk is saját terünk és időnk lenne erre. Az én munkám szerencsére rugalmas és jól szétosztható, aminek azonban az a hátránya, hogy sokszor a késő esti órákra csúszik.
Mivel ezekben a hetekben, hónapokban szerencsére egyre több a kerti munka, a délutánban van egy időszak, amikor a mozgást és a jó levegőt ezzel kötjük össze: a gyerekek is talicskáznak, locsolnak, részt vesznek, amiben csak lehet. Természetismeret- és testnevelésóra egyben.
A délután további része aztán már tényleg szabadprogram, meg persze az uzsonna sem maradhat el. Munkanapokon fél hétkörül találkozunk a vacsoránál, fél nyolckor pedig közösen leülünk a nappaliban, és mindenki a saját könyvét olvassa egy félórán át. Mellé zenét hallgatunk, teázunk, nagyon idilli elfoglaltság, de ez már a karantén előtt is így volt, októberben vezettük be ezt a jó szokást.
A legkisebbnek, Csongornak még mesélek is este, most épp az Óz, a nagy varázslót olvasom fel neki folytatásokban. Legkésőbb kilenckor pedig lefekvés – a gyerekeknek, mi felnőttek vagy dolgozunk még, vagy ilyenkor tudunk egy kicsit kettesben lenni.
Nem könnyű ezt a napirendet tartani, sokszor fárasztóak így a napok. De meg vagyok győződve arról, hogy ha hagynánk kilazulni a rendet, hosszabb távon még fárasztóbb lenne, mint így, ezt a rendet tartva. Egyelőre olyannyira bevált, hogy még a gimnazista kamaszom is igazat adott nekünk néhány nap után.
Nálunk főleg ezt jelenti most a rend, a napjainkat összetartó rendszert, ami valamennyire fizikai rendet is eredményez. Nálatok hogy telnek a napok most, a karantén második hónapjában?
Úgy gondoltam, játsszunk egy kicsit, és a kihívásokat is szeretem. Nem lesz könnyű a home office – home schooling napirend, plusz háztartás, gyerekek és a többi napi feladat mellé beszuszakolni a posztolást, de próbáljuk meg.
Részt veszek a BloggerKépző 13+1 napos kihívásán, napi egy poszt, adott témában, rövid kis színesek, kicsit személyesen, reményeim szerint érdekesen. Vágjunk is bele! A harmadik nap témája: a nap felismerése.
Reggel éppen egy új ágyást alakítottunk ki a kertben – régi vágyam volt egy „babsátor”, azaz kör alakban felállított és egymáshoz kötözött karók által alkotott váz, aminek a tövébe babot ültetünk, az majd szépen felfut rá, hamar sátrat képez, ami alá a gyerekek bebújhatnak kuckózni, árnyékol, virágzáskor díszít, nem mellesleg pedig termést is hoz. Hogy ne alkosson monokultúrát, hanem kicsit közelebb álljon a valódi ökoszisztémákhoz, kiszélesítettük a karók körül a helyet, és oda borsót és más növényeket is fogunk vetni, amik a hüvelyesekkel jó növénytársítást alkotnak.
Na ekkor szaladt oda a kisfiam egy szál pásztortáskával, és azt kérdezte, milyen növény az. Nekem rémlett valahonnan, hogy ez az úton-útfélen megtermő gyomnövény valójában gyógynövény, később utánanéztem, hogy vérzéscsillapító, gyulladáscsökkentő, ráadásul több része ehető, Kínában kifejezetten élelmezési céllal termesztik.
Elgondolkodtam ezen, ahogy már többször is. A gyomnövény valójában attól gyom, hogy minket zavar a kertben a haszonnövények között. De vajon ha a kert, a talaj, a többi növény és a talajlakó állatok, rovarok és a többi velünk élő élőlény szempontjából nézzük, akkor vajon gyom-e bármi? Kevés olyan növény van, ami senkinek sem hasznos, egyetlen másik életformát sem szolgál valahogy. Ehetőek például olyan gyomok, mint a tyúkhúr vagy a porcsin, bár mivel évekig irtottam őket, valahogy még nem vitt rá a lélek, hogy bármelyiket megkóstoljam. Az azonban nagy felismerés volt, hogy ha a gyerek leszed egy szál véletlenszerűen, a fű között növő virágos növényt, jó esély van rá, hogy ehető, sőt akár gyógyhatású lesz. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nyugodtan kóstoljatok meg bármit, ami az árokparton megtetszik, de az biztos, hogy szerencsésebb ezeket vadnövénynek nevezni, mint a károsságukat hangsúlyozó gyom megnevezés.
Tavaly kóstoltam először a sarkantyúka és az ibolya virágát és tettem salátába a kiegyelt bébiretkeket és céklákat, idén ez már rutinszerű. Elszórtan, vadon, a fű között terem nálunk apróboojtorján, kakukkfű, lándzsás útifű, cickafark és orbáncfű is. Ezeknek a teáját már idén télen is fogyasztottuk, az első három köhögés ellen, megfázásra jó, az utóbbi kettő menstruációs panaszokra, görcsoldásra az összegubancolódott idegek kisimítására alkalmazható.
Az ehető virágokkal és egyáltalán a kertészkedéssel kapcsolatban szívesen ajánlom Dóra Melinda Tünde Kertkaland című könyvét, gyógynövényekkel kapcsolatban pedig az Egészségtükör gyógynövénylexikonját. Növényfelismerésre különböző alkalmazásokat is hasznáhattok, nekem a PlantNet van a telefonomon, ez gyerekekkel is jó játék ilyenkor tavasszal, de persze a jól bevált növényhatározó könyvek is megteszik. Azt, hogy ehető-e az adott növény, a felismerés birtokában egy internetes kereséssel már könnyen kideríthetjük. És ki tudja, hátha jövőre tyúkhúrt is eszünk! Ti milyen ehető vadnövényeket ismertek még?
Három teljesen különböző kötet, felnőtteknek és gyerekeknek. Találd meg te is a magadét köztük, és indulj el a hulladékmentes, környezettudatos úton!
A #maradjotthon elején elárasztottak azok a cikkek, amelyek arról szóltak, hogy mit kezdjünk az otthon töltött időszakban felhalmozódott rengeteg idővel. Engem frusztráltak ezek az írások, mert – és biztos vagyok abban, hogy ezzel sokan vagyunk így – nekem egyáltalán nem lett több időm, hiszen a korábban elvégzett munka, háztartási és egyéb teendők mellé most még csatlakozott a gyerekek otthonoktatása. Az új helyzet első napjaiban nemhogy új hobbikra nem volt időm és energiám, de a meglévő rutinokat is hetekbe telt visszaállítani.
Mostanra azonban már egy bő hónap eltelt, talán kiegyensúlyozottabb lett az élet: akinek valóban több ideje lett, az megtalálta, mihez kezdhet vele, aki meg velünk egy cipőben jár, annak talán már kialakult az új napirendje, és az újonnan felállított rendszerbe már beleférhet elgondolkodni azon, hogy hogyan lehet egy kicsit jobban élni, ha majd ennek az egésznek vége lesz. Gondolni kell arra is, hogy sokaknak már most takarékosabban kell élniük, és ez később csak erősödni fog.
Az egyik olyan változtatás, ami a jobb élethez és egyúttal a takarékoskodáshoz is elvezet tapasztalataim szerint, az a hulladékmentes életmód és környezettudatosság előtérbe helyezése a mindennapokban, a családban és a háztartásban. Ehhez ajánlok most három könyvet a HVG kiadó jóvóltából.
Paul Hawken Visszafordítható – 100 hatékony megoldás a klímakatasztrófa megoldásához című kötetével a Lapozz a 99-re podcast egyik adásában találkoztam néhány hete, ott ajánlotta Litkay Gergely – bármilyen meglepő, egy humorista, a Dumaszínház és egy betonnal foglalkozó cég támogatása kellett ahhoz, hogy ez az iszonyúan fontos könyv Magyarországon is megjelenhessen. Én az ajánló dacára is kicsit szkeptikusan vettem kézbe, ugyanis a nagy alakú könyvről a borító alapján azt hittem, egy album jellegű kötetet kapok kevés információval. Nagyon kellemesen csalódtam. A könyv mögött ugyanis egy olyan volumenű kutatás – a Drawdown Project – áll, hogy a végén oldalakon át sorolják 22 ország 70 résztvevő tudósát, kutatóját. A Visszafordítható szerzői megvizsgáltak és modelleztek száz olyan lehetséges megoldást, ami megállíthatja, sőt visszafordíthatja a klímaváltozást. Az étrendtől az ipari megoldásokig, a lányok beiskolázásáig és a közlekedési módozatokig nagyon sok témára kiterjed a könyv, sűrű, apró betűkkel és mellette sok szép fotóval. A javaslatokat számokban is összefoglalták: minden oldalon szerepel, hány gigatonna üvegházgáz kibocsátása előzhető meg az adott megoldás alkalmazásával, és kiszámolták ennek költségét, vagy éppen megtakarítását is.
Nekem azért tetszik nagyon ez a könyv, mert pontosan azt üzeni, amiért mi is dolgozunk: hogy ki tud tenni a környezetért? Ti és mi! Megszólít, azt mondja, te is tehetsz, ne várd tétlenül, amíg a gyerekeid jövőjét szépen elfüstöljük a kéményben, hanem válassz a megoldások közül! Nagyon inspiráló és jövőbemutató könyv, és sokáig elegendő olvasmányt, böngésznivalót nyújt.
Szándékosan a Visszafordíthatóval kezdtem, a másik két ajánlott könyv ugyanis sokkal színesebb, könnyedebb, sokak számára praktikusabb. A Zero Waste konyha – tippek a pazarlásmentes étkezéshez az élelmiszerpazarlás megelőzésére helyezi a hangsúlyt. Sok színes képpel és ábrával, recepttel, listával és gyakorlati útmutatóval segít abban, hogy hogyan dobj ki minél kevesebb élelmiszert. Segít már a vásárlásban és a menütervezésben is, nagyon meggyőző folyamatábrákkal vesz rá, hogy megállj és elgondolkodj arról egy pillanatra, hogy amit a kukába szoktál dobni, az nemhogy nem szemét, de értékes alapanyag lehet. Segít megmenteni a maradék zöldségeket, fonnyadóban lévő darabokat, a tojáshéjat és a levágott kenyérvégeket. Rendet rak a hűtődben, a szekrényedben és ösztönöz a tudatos vásárlásra. Kitér a vásárlásnál és a konyhában használt eszközökre is. Persze nem elég elolvasni, próbáld is ki a listázást, a menütervezést, a recepteket! Átlapozva a könyvet, szinte mindent megkívántam belőle 🙂 Angolul tudók a szerző további írásait a homegrownkate.com weboldalon olvashatják.
A harmadik könyv, a Micsoda pazarlás! a HVG Junior könyvek sorozatának része, olvasni tudó iskolások élvezettel forgathatják, de szülővel már az ovis is nézegetheti, és beszélgethetünk vele a könyv témáiról. A témák pedig sokrétűek, mindenféle hulladéktermelést átfognak, de nem csak azt: a környezetszennyezés és energiapazarlás területére is kitérnek. Biztos, hogy fogjuk használni az iskolai előadásokban, mert épp arra alapoz, amiről mi is beszélni szoktunk: hogyan kerül a mi szemetünk a talajba, a vízbe és az óceánokba, hogyan szenvedi meg ezt az állatvilág, mik a következmények, és a legfontosabb: mit tehetsz te?
Egyes képek, ábrák bizony meghökkenthetik a gyerekeket, de szerintem ez nem feltétlenül baj: így jobban megértik, miért fontos elzárni a vízcsapot és lekapcsolni a villanyt, vagy miért nem vesszük meg a boltban a poharas pudingot. Még az is lehet – láttunk már rá példát – hogy a legkisebb családtag lesz a családban a környezetvédelmi felelős: bízzatok rájuk kisebb feladatokat, ahogy a könyv is teszi, alakítsatok ki jó szokásokat, mint a szemétszedés egy kirándulás alkalmával vagy a műanyagmentesség (persze az egyszerhasználatos műanyagokra gondolok).
Itt egy rövid belelapozó videó a könyvekről, ha pedig szeretnéd valamelyiket megnyerni, gyere a Ki? – Ti & Mi facebook oldalára játszani!
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Fáradtan, de boldogan az első maratonom befutója után 2014-ben
Legutóbbi hozzászólások