A múlt héten jutott el hozzám egy kanadai vlogger anyuka egyik videója, amiben egyszerűen kamera elé állva felsorolja azokat a dolgokat, amiket már nem vesz meg, és meg is indokolja, miért nincs szüksége ezekre a termékekre. Nem voltam rest egy jegyzetfüzettel ülni a húszperces videó elé, és lefirkantani a listáját, aztán egy cseppet elgondolkodni rajta. A nagy részét én sem veszem meg, de van közte olyasmi, amihez ragaszkodom, vagy olyan szolgáltatás, amire épp azért adok ki pénzt, mert magamnak nem vagy nem olyan szépen tudnám megcsinálni, vagy épp több hulladékkal járna. Sarah indokai változatosak, leggyakrabban a spórolást említi, de ezek összefüggő dolgok, hiszen a tudatos vásárlás, a minimalista szemlélet magával hozza, hogy kevesebbet költünk, akkor is, ha nem épp ez az elsődleges indokunk. Én például sok esetben a műanyagmentesség miatt nem veszem meg az adott terméket, de ezzel nyilvánvalóan pénzt is takarítok meg. 

A lista sok pontjára igaz, hogy nem arról van szó, hogy soha többé ne vegyünk ilyesmit, inkább csak arról, hogy nincs szükségünk még egyre csak azért, mert jópofa, vagy hogy a meglévőt használjuk az élettartama végéig, javítsuk meg, használjuk újra. De miből is áll össze a lista?

50 dolog, amit már nem veszek meg

 

1. Porfogók, dísztárgyak – szerintem egyértelmű kategória, ez az, amire semmi szükség. Számomra egy üres vízszintes felület vagy néhány virág sokkal rendezettebben hat, mint az apró kacatok.

2. Ruhák – ez az egyik pont, ahol nem arról van szó, hogy egyáltalán ne vegyél ruhát. De tedd ezt tudatosan, és csak azt vedd meg, amit tényleg hordani fogsz, ami valóban jól áll, és ha lehet, fenntartható forrásból vagy használtruha-üzletből vásárolj. A fenntartható divatról itt írtam bővebben. 

3. Noteszek, naplók – ez az én érzékeny pontom, imádom őket. Viszont amit megveszek, azt használom is! Van egy határidőnaplóm és több keménytáblás füzetem külön funkcióval, ezt a listát is az egyikbe jegyzeteltem, és van bullet journalom. Többet nem veszek addig, amig valamelyik be nem telik. Másoknak megoldás lehet az is, ha ezek helyett kizárólag telefonos alkalmazásokat használnak – én is használok párat, de annyira grafomán vagyok, hogy kell a papír is. A tudatos vásárlás viszont itt is fontos.

4. DVD-k, CD-k – a mai világban annyi lehetőségünk van már online filmet nézni és zenét hallgatni, hogy ezt tényleg feleslegesnek tartom. Mi csak azokat vesszük meg, amelyek esetében fontosnak tartjuk, hogy ebben a formában is ott álljanak a gyűjteményünkben. Az online formátum esetében viszont szeretném kiemelni a törvényes forrást, támogassuk az előadókat!

5. Cukros üdítők – erről teljesen leszoktunk, főleg a műanyag palack miatt. Vizet és teát iszunk, ritkán veszek üveges gyümölcslét vagy szörpöt, de jön a szezon, nemsokára készítem a saját italokat.

6. Táskák – mániásoknak, függőknek szóló pont. Mérjétek fel, hogy hány táskára van valóban szükségetek, legyen néhány olyan szín, ami sok ruhátokhoz megy, illesszétek be ezeket a minimalista ruhatárba, de nem kell minden napra másik táska. Nézd át a készletet és legközelebb akkor vegyél, ha az egyik tönkremegy.

7. Ékszerek – ebből sem kell sok, nem kell újabb és újabb bizsu. Néhány klasszikus darab, néhány színváltozat elég, és még ott vannak azok, amikhez érzelmi kötelék fűz, ennyi pont megfelel.

8. Illatosítók – néhány csepp illóolaj, és a kérdés meg is oldódott.

0425.jpg

9. Smoothie, facsart gyümölcslé – minek vennél meg olyasmit, amit otthon pár perces munkával elkészítesz, és még azt is biztosan tudhatod így, hogy mi kerül bele.

10. Testpermet – Sarah ehelyett is illóolajat használ.

11. Műszempilla – én sosem használtam, bár nem túl dús a szempillám, de olyan idegennek éreztem. Elég egy szempillaspirál, ami kiemeli azt, ami természetesen adatott.

12. Tejtermékek – Sarah laktózérzékeny, tehát neki nem volt nehéz ez a döntés, mindent növényi alapanyagokból készít magának. Ez persze opcionális, akinek nem okoz gondot a tejtermék, az valószínűleg olcsóbban jön ki, mintha kesudióból készítene magának sajtot. Ha érint a téma, járj utána, könnyen és olcsón lehet otthon például rizstejet készíteni.

13. Tömegtermelésú húsáru – akinek fontos a környezetvédelem, annak érdemes a húsfogyasztását csökkenteni, és az igényének megfelelő mennyiségű húst helyi termelőktől beszerezni.

14. Borotva, borotvagél, különösen az eldobható verzió. Sarah az epilátorra esküszik, én legközelebb hagyományos pengével működö fém borotvaszettet fogok vásárolni.

15. Sminktörlő kendő – ehelyett mosható sminklemosó korongot és szőlőmagolajat használok.

16. Körmös – Sarah itt a szolgáltatás megvásárlására gondol, és arra, hogy mennyit spórol azzal, hogy magának festi a körmeit. Én bevallom, ehhez nem vagyok elég ügyes, és kiadok rá egy kisebb összeget háromhetente, viszont nem veszek lakkokat és lemosókat egy ideje. Azon is gondolkodom, hogy teljesen elhagyjam a lakkozást.

17. Különböző tagságok – edzőterembérlet, újságelőfizetés, egyéb tagságok. Ezt is házilagos megoldással – otthoni edzés az edzőterem helyett, netes olvasás – oldja meg a havi bérletek helyett. A magazinokat én is lemondtam, de az uszoda olcsóbb bérlettel, mint jeggyel, és itthon nem igazán megoldható.

18. Tisztítószerek – még ha nem is álltál még át az ökotudatos tisztítószerekre, akkor sem kell minden felületre külön tisztító és fertőtlenítő, néhány flakonnal megoldható minden. 

19. Palackos víz – számomra egyértelmű, a hulladékmentes háztartás egyik első lépése. Le a műanyagpalackkal, a legtöbb helyen kiváló a csapvíz, hozzá a saját kulacs.

0425-1.jpg

20. Szárítógépbe való illatosító kendő – Sarah szerint egyszerűen felesleges. Nekem szárítóm sincs, úgyhogy ez a pont eleve kipipálva.

21. Öblítő – ezer éve ecetet használok, újabban pár csepp illóolajjal. Nem árt a mosógépnek, a ruhának sem, és nem lesznek ecetszagúak sem. Az öblítők összetevőire ráadásul sokan érzékenyek.

22. Élelmiszerek – itt is a tudatos vásárlálsról van szó, nem arról, hogy ne vegyünk ennivalót 🙂 Menütervvel és az az alapján írt bevásárlólistával menj vásárolni, és ne térj el a listádtól. Rengeteg élelmiszert dobunk ki sajnos, tudatossággal ezen is segíthetünk.

23. „Hátha szükség lesz rá” dolgok. A nagy részükre sosem lesz szükség. Gondold végig, amiből az életmódod alapján tényleg kell tartalék otthon, abból tarts tartalékot, de ne halmozd ezeket.

24. Impulzusvásárlás – ez besorolható szerintem az élelmiszer kategóriájába, bár van, aki parfümöt, ruhát, sok minden más egyebet impulzusvásárol. Ezen is segíthet a bevásárlólista. 

25. Zacskós saláták – csakúgy, mint a smoothie esetében: vegyél inkább egy fej salátát, és készítsd el magadnak, keverd idényzöldségekkel.

26. Alkoholos italok – ezzel tudnék vitatkozni, nálunk mindig van itthon néhány palack jó bor. De az, hogy halmokban álljanak az ajándékba kapott, szeretem is meg nem is italok, annak tényleg semmi értelme, főleg, ha mellette készleteket halmozol fel abból, amit valóban szeretsz. Ajándékozd el, amit nem fogyasztotok el és csak akkor vegyél új palackkal, ha a készletcsökkenés indokolja.

27. Játékok – kicsit vicces számomra, ahogy Sarah magyarázza, hogy nem kell elhalmozni a gyerekeket játékkal, ők már csak karácsonykor és szülinapon adnak nekik új játékot. Azért ez szerintem elég általános, vagy tévedek?

28. Tányérkészletek – nincs szükség több szett szép tányérra vagy évszakonkénti választékra, egy mindenre jó készlet kell és kész. Nekünk van egy sok különböző darabból álló mindennapi „készletünk” és egy ünnepi szett.

29. Kávéfilter – ide írhatnám még a kávékapszulát, mindkettő helyett javaslom a hagyományos kávégépet vagy a klasszikus kotyogóst, de ott van még a lenyomós kávékészítő (french press) is.

30. Mosogatógép-öblítő – ezt így hívják magyarul? Sarah szerint felesleges, nekünk mosogatógépünk sincs, úgyhogy nem tudok hozzászólni.

31. Salátaöntet – mint a saláta esetében. Kell egy finom olaj, ecet, néhány fűszer, esetleg joghurt és kész is.

32. Műanyag fogkefe – a fa vagy bambusz tartósabb és komposztálható!

33. Szezonális dekoráció – Sarah a karácsonyi időszak kivételével nem cserélgeti a lakásdekorációt. Én sem, nem is nagyon vannak eszközeim ehhez. Terítőket használok és virágokat, karácsonykor pedig előkerül az évek óta meglévő dekoráció.

34. A legújabb kütyük – sokan veszik meg csak azért az újabb és újabb telefont, tabletet, okosórát és más eszközt, mert az a legfrissebb fejlesztés és úgy érzik, meg kell, hogy legyen nekik. Valójában annyival többet nem tud egy-egy újabb cucc, hogy le kelljen érte cserélni a meglévőt. A tervezett elavulás elég nagy környezeti probléma, ezzek csak súlyosbítjuk.

35. Szuvenírek – a legjobb, amit hazahozhatsz az utazásról, az egy fotó és az emlékeid, esetleg írj naplót, készíts scrapbookot, ragaszd be a jegyeket és emlékeket.

36. Kábeltévé-előfizetés – tévét kiválóan lehet nézni a neten, az előfizetés lemondása teljesen jó spórolási ötlet.

37. Folyékony alapozó – Sarah szerint a púder jobb és olcsóbb. Én sosem használtam alapozót, nem szeretem az érzést az arcomon, egy vékony réteg kis púder elég. Ez nyilván bőrtípus kérdése is, de árban valószínűleg mindenképp kedvezőbb.

38. Hajápolók – a repkedő szőke hajú Sarah samponon és kondicionálón kívül nem használ semmit. Én épp átmeneti állapotban vagyok ezen a téren, bár formázókat, habot, lakkot rég nem használok, most a samponmentes élettel is kísérletezem.

39. Szájvizek – ha rendesen mosol fogat és használsz fogselymet, akkor nincs rájuk szükség.

40. Akciós termékek – amit csak azért veszel meg, mert akciós. Még egyszer gondold végig, hogy tényleg szükséged van-e rá? Ha húsz százalékkal olcsóbb, akkor is kiadod rá a maradék árat, amit nem tettél volna meg, ha nincs rajta az akciós felirat.

41. Magassarkúk. Neked hány van? Nekem egy világos és egy sötét, nagyon ritkán hordom őket. Nem igaz, hogy egy nőnek szüksége van több színben és stílusban magassarkú cipőkre. Annyira van szükséged, amennyit tényleg hordasz is, és azért ez nem a hétköznapok viselete.

42. Alkalmazások. Erre nekem nagyon jó volt a digitális detox, nincs játék a telefonomon és sok mástól is megszabadultam, és azóta az ezzel kapcsolatos hirdetéseknek is kevésbé dőlök be. 

43. Félkész ételek. Előrecsomagolt, hámozott zöldségek, mirelit félkész ételek. Nagy ritkán vásárolok mirelit nudlit, mert a gyerekeimnek pont az a kedvence, de ezen kívül nehezen tudom elképzelni, mi az, amire szükségem lenne, és egészségesebb is, amit magunk készítünk.

44. Fürdőruhák. Megint a fenntartható divat szemlélete: nincs szükségünk sok, többszínű, több fazonú dresszre és bikinire. Egy vagy két fürdőruha kell, amit tudsz váltogatni, illetve be lehet szerezni különböző, de egymással harmonizáló bikinialsókat és -felsőket, amivel a variációk száma többszöröződik. Nekem két fürdőruhám van, az egyik az úszódressz, a másik a strandra és wellnessbe használatos, és egy bikinim, amit már csak a kertbe veszek fel 🙂

45. Frizurakiegészítők. Ebben egészen minimalista lettem, hosszú a hajam, ő maga épp elég változatos tud lenni fonva, copfozva, kibontva, kontyban, ehhez néhány hajgumi kell és pár hullámcsat. 

46. Takarók és párnák. Puhák, kellemesek, otthonos, kuckózós hangulatot lehet velük teremteni, de ehhez elég az a pár darab, ami már megvan a lakásodban. Nem kell minden télen vagy borús novemberben újakat venni csak azért, mert újabb cuki mintákkal és bolyhos anyagokkal jönnek ki a gyártók.

0425-2.jpg

47. Bögrék. Imádom a bögréket és néha áldozatul esem nekik. A legutóbbi egy limitált Nincs időm olvasni kihívás bögre volt, előtte meg az adventi vásáros. Jó, ez is néhány hónap alatt kettő, tehát nem kifejezett halmozás, de tény, hogy épp elég lenne a meglévő itthoni készlet is. Sarah azt mondja – és igaza van – hogy minden bögre pontosan ugyanazt tudja: iszol belőle. A kedvenc pöttyös bögrém nemrég kezdett ereszteni és lett új élete ceruzatartóként. Igazából egy hatalmas teás és egy valamivel kisebb kávés bögrére van szükségem, ez a kettő is elég lenne, szóval még az sem ok a vásárlásra, ha a meglévő sokból valamelyik eltörik,

48. Mikroszálas kendők. Nekem is van még itthon abból az időből, amikor nem tudtam, mennyire károsak: használat közben és utána, a lassú lebomlás folyamata során mikroműanyagok szabadulnak ki belőlük, és szennyezik a talajt, a talajvizet, és onnan aztán mindnehová eljutnak. Venni nem fogok többet, kiválóan megteszi helyettük a konyharuha, a régi póló, ablakpucoláshoz az újságpapír.

49. Műanyag zacskó. Teljesen egyértelmű, ha a műanyag palacknál azt írtam, hogy annak a kiiktatása a hulladékmentes vásárlás első lépése, akkor most helyesbítek, igazából ez. Ne vegyél műanyag zacskót, mindig legyen nálad saját szatyor.

50. Trendi cuccok. Amit csak azért veszel meg, mert épp divatos, mert most felkapták és mindenkinek ilyen van. Amellett, hogy valószínűleg nincs rá szükséged, az is igaz, hogy rövid időn belül elmúlik a divatőrület, és megszűnik az az ok, amiért megvetted. Innentől porfogóvá válik, és ezzel visszatértünk az első ponthoz.

Te mit gondolsz erről a listáról? Hány terméket vásárolsz róla, és mi az, amitől már megszabadultál? Tudnál még hozzátenni? (Nekem hiányzik például a listáról a szívószál.)