A nap mottója

Úgy gondoltam, játsszunk egy kicsit, és a kihívásokat is szeretem. Nem lesz könnyű a home office – home schooling napirend, plusz háztartás, gyerekek és a többi napi feladat mellé beszuszakolni a posztolást, de próbáljuk meg.

Részt veszek a BloggerKépző 13+1 napos kihívásán, napi egy poszt, adott témában, rövid kis színesek, kicsit személyesen, reményeim szerint érdekesen. Jön a második nap témája: a nap mottója.

 

Lézercuki vagyok – ez hangzott el nálunk ma az ebédlőasztalnál, mégpedig az én számból. Ha nem is nevezhető mottónak, mindenesetre egy olyan mondat, amiről sosem gondoltam volna, hogy elhangzik, és ezekből bizony egyre több gyűlik össze a karantén heteiben, érdemes lenne listázni.

Hogy ez a mostani milyen körülmények között jöhetett létre? Vannak azok az áldott pillanatok, amikor akármennyire is kialvatlan vagy és akármennyire is a fejeden táncolnak a gyerekek, mégis sikerül kreatívan és humorral megoldanod egy-egy helyzetet. Anyaként szerintem nagyjából ezekért érdemes élni, ezek visznek előre, ezek mutatják a fényt az éjszakában, hogy nem csak a mindennapi zsörtölődés létezik, és néha sikerül viccesen feloldani egy olyan helyzetet, amiből nagy veszekedés is lehetett volna.

Egyébként nem történt semmi komoly, de hát a családi konfliktusok ritkán indulnak ki valami tényleg súlyos problémából. Apának igazságot kellett tennie a két gyerek között, amit az egyik nehezményezett, duzzogva jött ebédelni, enni se akart. Nekem meg jött az isteni szikra, és felvettem azt a tekintetet, amitől máskor meg szokott olvadni, amitől szerinte cicára hasonlítok és nagyon cuki leszek. (A véleményéért nem vállalok felelősséget! ) Most is működött, de azért persze még dédelgetni akarta a sértettségét, és az arca elé tett egy tányért, hogy ne is lásson. Itt hagyta el a számat az a bizonyos mondat, hátha a cukiság lézere átüti a tányért is. Kicsit kellett ugyan szuggerálnom, de végeredményben működött, lett mosoly, nevetés és ebéd is.

lezercuki.jpg

Ne higgyétek, hogy nálunk minden fenékig tejfel, és én az a ragyogó mosolyú anyuka vagyok, akinek a karantén és az otthonoktatás meg se kottyan. Éppen ezért ragyognak fel különös erővel és erősítenek meg ezek a pillanatok, amikor sikerül vidámnak maradni. A nap, a hét vagy a karantén végén úgyis csak egy lesz a lényeg: az, hogy szeretjük egymást és együtt végigcsináltuk ezt is.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük