Szerző: KecskesTimea | 2020.04.25. | Egyéb kategória
Ti is ismeritek azt az érzést, amikor rádöbbentek, mennyi szépség található a közvetlen közeletekben, amit csak a turisták látnak? Az ember ritkán kirándul a saját városában, pedig – ha nem is célzatosan, csak a mindennapi teendök közben egy picit tudatosabban – érdemes otthon is körülnézni.
Az én városom
Jó pár éve nekem „a város” Székesfehérvár. Siófokon születtem és nagyon szeretem ma is, ha úgy hozná az élet, valószínűleg imádnék ott élni. A másik hely, ami a szívem csücske és talán még jobban kötődöm hozzá, mint a szülővárosomhoz, az Dömös és a Dunakanyar. Iszonyatosan szerencsés voltam gyerekként, hogy a Balaton mellett éltem – igen, télen is, és nem volt üres és unalmas. Bár lehet, hogy akkor fejlődött ki az introvertált énem, nagyon szeretem a „kihalt” téli Balatont. Nyaralni pedig a Dunakanyarba jártam a nagyszüleimhez. Következésképpen a számomra ideális élettér víz közelében fekszik, és lehetőleg erdő, hegy, domb is van a közelben. Na az itt nincs, de a kertünk sokban kárpótol ezek hiányáért, egy igazi, dús zöld rejtekhely. Úrhidán egyébként a kedvenc helyem az, amikor a saját utcánkon elhagyjuk a falut, és a mögötte kanyargó földúton sétálva elérjük azt a pontot, ahonnan visszafordulva rálátunk a templomra, a másik irányban Szabadbattyán, a harmadikban pedig Székesfehérvár és mögötte a Velencei-hegység is látszik.
Néhány kedvenc
Ha Fehérváron járunk, akkor pedig a Csónakázó-tó a kedvenc helyem – nem véletlenül írtam a vízhez való kötődésről. A legjobban a Szabadművelődés háza melletti füves területet szeretem, ahol le lehet ülni a partra és csak nézni a vizet meg a kacsákat, de mióta felújították a tavat, azóta a szemközti kis szigetet is kedvenc, a különös Deák Dénes szökőkúttal.
Forrás: JavicK
Tudtátok, hogy ennek a fa másolata pecsételi le a belépőjegyeteket az esztergomi Duna múzeumban? Ha már arra sétálunk, akkor végigjárjuk a Rózsaligetet és iszunk a Csitáry-kút vizéből, és természetesen a fagyi sem maradhat el.
Saját fotó
Forrás: JavicK
Van egy kedvenc kávézóm is, talán tíz-tizenöt perc sétára a tótól, ahol fantasztikus bécsi cappuccinot lehet inni óriási adag tejszínhabbal. Tudom, az igazi gourmet nem rontja el a kávét tejszínhabbal – néztek már rám csúnyán kávézóban, amikor megkérdeztem, van-e tejszínhab – de ez így tökéletes és gyönyörű, főleg, ha az ember egy kis édességre, kényeztetésre vágyik. Máskor trüffeles fekete teát választok, de egészen különleges ajurvédikus teák is vannak, és reggelizni is szoktam itt.
Szóval az ideális fehérvári séta úgy nézne ki, hogy megnézzük a Belváros épületeit, a sétálóutcát, kirakatokat nézegetünk, majd betérünk meginni egy kávét és beszélgetni. Ha folytatnánk a sétát, akkor pedig irány a park, közben jöhet a fagyi, amivel a kezünkben letelepedhetünk a tó víztükrét bámulni. Több se kell a boldogsághoz.
Nézegessetek képeket Székesfehérvárról ITT! Ha pedig tetszenek az írásaim, kövessetek a facebook és instagram oldalamon 🙂
Szerző: KecskesTimea | 2020.04.25. | Egyéb kategória
Úgy gondoltam, játsszunk egy kicsit, és a kihívásokat is szeretem. Nem lesz könnyű a home office – home schooling napirend, plusz háztartás, gyerekek és a többi napi feladat mellé beszuszakolni a posztolást, de próbáljuk meg.
Részt veszek a BloggerKépző 13+1 napos kihívásán, napi egy poszt, adott témában, rövid kis színesek, kicsit személyesen, reményeim szerint érdekesen. Vágjunk is bele! Kicsit előreugrottam a khívás napjait tekintve, ugyanis a divat a 12. nap témája lesz, viszont most zajlik a Fashion Revolution Week, és mindenképpen szerettem volna ezt a témát előtérbe helyezni.
A Fashion Revolution mozgalom évről évre azért küzd, hogy a divatipar fenntarthatóbb és átláthatóbb legyen. Fenntarthatóbb, azaz kevésbé káros a környezetre, és átláthatóbb: tájékoztassa a fogyasztókat, vásárlókat arról, hogy a termékeik hol készülnek, milyen körülmények között, kik készítik őket, mennyire etikusan és milyen anyagokból. Az átláthatósági index azt mutatja meg, mennyire osztja meg az adott márka a vásárlóival a vele kapcsolatos társadalmi és környezeti információkat, mennyire nyitott ezen a téren.
Ezen a héten minden évben arra kérik a mozgalomban részt vevőket, hogy vegyék fel a kedvenc ruhájukat kifordítva, mutassák meg a címkét, posztolják a képet a közösségi oldalukra, és taggeljék be a gyártókat, akiknek így feltehetik a kérdést: who made my clothes, azaz ki készítette a ruhámat? Idén azt a kérdést is mellétették, hogy milyen anyagból készült ez a ruha, hiszen az anyag a környezettudatos ruhavásárlás egyik legfontosabb szempontja.
no smink, no retus, who made my clothes?
Akkor lássuk: a képen a rajtam lévő felső az F&F márka terméke, Bangladesben készült, az anyagösszetétel pedig nem szerepel rajta, így máris hiányzik egy olyan információ, ami a tudatos vásárlást segítené. Az átláthatósági indexben ezt a márkát nem találtam, a Tescoé 41%. Legalább öt-hatéves darab, a dupla gyerekekkel otthon töltött idő utáni munkába álláskor vettem, kényelmes, praktikus, szoknyához és nadrághoz is jó, és amióta színtanácsadáson jártam, azóta azt is tudom, hogy ez a klasszikus „old navy” szín afféle jolly joker, ami szinte minden típusnak jól áll. Sokat is hordom olyankor, amikor szerepelni kell – na nem mintha olyan sokat szerepelnék, de ha igen, akkor a türkiz mellett ez az egyik kedvenc választásom. Munkába, hétköznapokra is szeretem, a tavaly ilyenkor végigcsinált 10×10 gardróbkihívásomnak is fontos eleme volt. Annak a kitételnek, hogy akkor érdemes megvenni egy ruhadarabot, ha legalább harmincszor viseled, mindenképpen megfelel. Mégis, ma már nem venném meg, legfeljebb akkor, ha használtan találnék rá. Miért nem?
Ez a felső Bangladesben készült, ahol az ország nagyrészt a ruhaiparból él, az export 80%-át teszik ki a fast fashion ruhadarabok, amiket többek között a H&M, a Primark, az Aldi vagy mint az én felsőm, a Tesco részére gyártanak. A munkások azonban a legrosszabbul fizetettek közé tartoznak, gyakran kizsákmányolás áldozatai, olyan fiatalon kezdik el a munkát, amikor még az iskolapadban lenne a helyük. Havonta kevesebb, mint 100 dollárnak megfelelő összeget keresnek (a mai árfolyamon ez 33 ezer forint) ami a javasolt élhető fizetés negyede. Egy ruhadarab végső kiskereskedelmi árának mindössze 4-5%-a kerül vissza a készítőjéhez. Érdemes elolvasni EZT a cikket, ami ugyan a Zara márkát emeli ki, de bármelyik fast fashion márkáról szólhatna, a lényeg a benne szereplő nők története. Nézzétek meg a The True Cost című filmet, ami mindenkit arcul csap és elgondolkodtat a divattal kapcsolatban.
Felmerül a kérdés, hogy ha ezentúl sokkal kevesebben veszünk fast fashion terméket, akkor ezek a nők még kevesebb jövedelemhez jutnak-e, és így tulajdonképpen ártunk nekik? Nos, a Fashion Revolution Week és a hasonló mozgalmak éppen arra szólítanak fel, hogy irányítsuk rá a figyelmet ezekre a nőkre, kapják meg az őket megillető bért, keressük az etikusabb termékeket, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy a termékek megdrágulnak, és kevesebb darabot vásárolunk valamivel drágábban. Megtehetjük. Az átlagos fogyasztó 60%-kal több ruhát vásárolt 2014-ben, mint 2000-ben, de csak feleannyi ideig tartottuk meg ezeket a darabokat. (Forrás: Mengyán Eszter – Holy Duck blog, ajánlom követésre!)
Mit tehetünk mi?
- Vásároljunk használt ruhát. Nem ciki! Adjunk ezzel második életet a legyártott ruhadaraboknak.
- Keressük helyi tervezők, készítők darabjait.
- Tegyük fel a kérdést minden vásárlásunk előtt: valóban szükségem van rá? És ha igen, meg tudom oldani a szükségletem kielégítését second hand üzletből, gardróbvásárról, csereberéről, vagy csak az új ruhadarab lehet a megoldás?
Nem beszéltem még a ruha anyagáról, pedig az is nagyon fontos a környezet szempontjából, különösen, ha a műszálas ruhadarabokra gondolunk. Az óceánokban, folyóvizekben és a csapvízben is megtalálható mikroműanyag-szennyeződés egyik fő okozói ugyanis a műszálas ruhadarabokból leszakadó mikroműanyagszálak. Erről ITT tudsz tovább olvasni, és mosási tippeket is találhatsz a cikkben.
Posztold te is a kedvenc ruhadarabodat a címkével a közösségi felületeken, és tedd fel a kérdést a gyártóknak: ki készítette a ruhámat, és milyen anyagból készült?
Szerző: KecskesTimea | 2020.04.24. | Egyéb kategória
Úgy gondoltam, játsszunk egy kicsit, és a kihívásokat is szeretem. Nem lesz könnyű a home office – home schooling napirend, plusz háztartás, gyerekek és a többi napi feladat mellé beszuszakolni a posztolást, de próbáljuk meg.
Részt veszek a BloggerKépző 13+1 napos kihívásán, napi egy poszt, adott témában, rövid kis színesek, kicsit személyesen, reményeim szerint érdekesen. Vágjunk is bele! A hetedik nap témája: utazzunk el valahová képzeletben!
Ez az a téma, ami akkor is megy, akkor is foglalkoztat, amikor nem feladatot vagy kihívást teljesítek. Pedig nem számítunk túl nagy utazónak: nem repülünk, nem megyünk évente többször külföldre (évente se mindig) és bizony a gyerekeink nem látták még a tengert. Nem kell nagyon sajnálni őket, láttak sok más szépséges helyet.
Az első helyet, ahová vágyom és ahová legszívesebben azonnal indulnék, amikor a karantén végetér, nem is nevezem meg, mert egyelőre olyan kis eldugott sziget, hogy nem szeretnék én lenni az, aki turisták ezreit csábítja oda. Korábban sose mentünk még vissza kétszer ugyanarra a helyre nyaralni, de valamiért ez az erdőszéli kis falu annyira megmaradt a gyerekek szívében, olyan hosszan beszéltek róla és bevették a játékaikba, hogy tavaly nyáron úgy döntöttünk, kipróbáljuk, milyen visszatérni valahová. Ha lehet, még jobban sikerült, mint az első ottlétünk. Én semmi másra nem vágytam előtte, mint egy nap semmittevésre, ringatózni egy hintaágyban és olvasni meg szundikálni. És pontosan ezt tettem egy teljes napon keresztül, amíg a gyerekek remekül érezték magukat a hatalmas kertben. Azért voltak aktívabb napjaink is, a környék kirándulóhelyekben gazdag, bejártuk gyalog és autóval. A vendéglátónk sompálinkája pedig olyan különlegesség, hogy önmagában azért bármikor visszamennék.
A másik hely, ami eszembe jut, és amiről már beszélgettünk is itthon az egyik közös ebédnél, az Bécs. Vonattal mennénk, ott töltenénk egy hosszú hétvégét, és megnéznénk az állatkertben a pandát, aztán kipróbálnánk a Prater attrakcióit. Ha pedig a gyerekek kellőképpen elfáradtak, rábíznám őket az apjukra – pihenhetnek a szálláson vagy körbevillamosozhatnak a városban, ez már az ő dolguk – amíg én bejárom a Kunsthistorisches Museum (Szépművészeti Múzeum) tárlatait. A Naturhistorisches, azaz a Természettudományi szerintem már őket is érdekli, de előtte még feltenném a koronát (nem, nem azt!) a kulturális feltöltődésre egy igazi bécsi kávézással. Szerintem egy kastélytúrára is megértek már a gyerekeim, én a Schönnbrunnt választanám ismerkedésre. A vonaton talán még bicikliket is vinnénk magunkkal, hogy tekerhessünk a Duna-parton.
Tényleg nincsenek nagy vágyaim. Nem érzem azt, hogy ha végre egyszer kiszabadulok, akkor nagyon egzotikus vagy nagyon távoli helyekig meg sem állnék. Ahová nagyon szeretnék visszamenni, az a Hochschwab csúcsa az osztrák Alpokban, az első ottani túránk alkalmával ugyanis egyszerűen túl későn indultunk, és nem értünk volna vissza világosban, így a csúcs alatt nem sokkal visszafordultunk.
Úton a Hochschwab felé – saját fotó
A másik pedig, ahová a gyerekeket is vinném, az Skagen, Dánia csúcsa, ahol az Északi- és a Balti-tenger találkozik. Tavaly nyáron ott állhattam, egyik lábammal az egyik, másikkal a másik tengerben, és tudtam, hogy ez egy olyan különleges hely, ahová őket is el kell vinnem.
Skagen <3 – saját fotó
Ahol még sosem voltam és mindig is vágytam rá, az Hollandia, a Keukenhof, Delft, Amszterdam és a Rijksmuseum, meg az IJssel-tó… Hollandiához valami különös vonzalom köt, mintha valamelyik előző életemben németalföldi lettem volna. Persze ha már itt járok a képzelet szárnyán, akkor ezt az egész északi régiót körbejárnám, fel Németországon át Skandináviáig. Engem ezek a helyek vonzanak, a meleg partok és a leggyakrabban látogatott turistalátványosságok kevésbé. És ti merre utaznátok?
Szerző: KecskesTimea | 2020.04.23. | Egyéb kategória
Úgy gondoltam, játsszunk egy kicsit, és a kihívásokat is szeretem. Nem lesz könnyű a home office – home schooling napirend, plusz háztartás, gyerekek és a többi napi feladat mellé beszuszakolni a posztolást, de próbáljuk meg.
Részt veszek a BloggerKépző 13+1 napos kihívásán, napi egy poszt, adott témában, rövid kis színesek, kicsit személyesen, reményeim szerint érdekesen. Vágjunk is bele! A hetedik nap témája a technika, hogyan is használjuk mi most?
Igazából nem sok minden változott az életünkben ezen a területen, ami a felnőtteket illeti. Eddig is mindketten laptopon, íróasztalnál ülve dolgoztunk, én itthon vagy bárhol útközben, a párom általában irodában, de havi néhány napot ő is itthon. Én főleg írok, levelezek, szerkesztek, grafikát készítek, ő online meetingekben is részt vett eddig is. A Microsoft Teams, amivel én az otthonoktatás miatt ismerkedtem meg, neki nem volt újdonság.
A gyerekeknek azonban nagy változást hozott az otthonoktatás ezen a téren. Náluk eddig minimalizáltuk a technológiai eszközök használatát. Csak a gimisnek van laptopja és okostelefonja, a két kisebbnek semmilyen saját eszköze nincs, és a mieinket is erősen kontrolláltan használhatják. Egyszerűen korainak gondoljuk 8 és 10 évesen az eszközhasználatot, szeretnénk, ha előbb ismernék jól a valóságos világot maguk körül, mint a virtuálisat, és előbb másznának valódi fára és sziklára, ültetnének valódi növényt és játszanának valódi kockákkal, mint mindezek Minecraft-másolatával. Abban a kontrollált időszakban, amikor használhatják az eszközeinket, igyekszünk őket tanítgatni a felelős használatra és internetezésre, és próbálunk példát mutatni, még ha nekünk is folyamatosan tanulni kell ezt.
Most, az otthonoktatással olyan új kifejezéseket tanultak meg, mint online videóchat, virtuális osztálytalálkozó Zoomban, teszt a Learning Appsban, és a szorgalmi feladat lett a kedvenc, mert azt legtöbbször számítógépes játékba rejtik. Nagyon könnyen ugrották meg ezt a lécet úgy is, hogy nincsenek igazán hozzászokva, nem is féltettem őket ettől. Annyira gyorsan tanulnak a technológiáról, ők már akkor is digitális bennszülöttek, ha egyébként nem élnek ebben a világban a hétköznapokban.
És ahogy ezt írom, eszembe jutott, hogy azért mi, felnőttek is tanultunk újat, olyasmit is, amit érdemes továbbvinnünk a „békeidőkre” is. A karantén első napjaiban kocsmáztunk először virtuálisan a barátokkal. Miért ne lehetne ezt máskor is? Pont annyira vannak messze most is, mint az év többi részben. Ugyanígy húsvétvasárnap messengeren reggeliztünk együtt a húgommal, anyukámmal pedig máskor sose videóchateltünk, most meg a telefonhívás helyett mindig ezt választom. Ott van a rengeteg online koncert- és tanulási lehetőség, aminek a töredékét se tudtam ugyan kihasználni, de a figyelmet mindenesetre sikerült felkelteniük. A munkámban pedig megszületett az új műfaj, a vodcast: az online meeting rögzített és nyilvánosan közzétett formája.
Azt gondolom, nem lesz már ugyanolyan a világunk a koronavírus után, mint amilyen előtte volt. Jobb lesz! Mentsük át azokat a szokásokat, amiket ebből a sosem látott helyzetből tanulunk, vegyük észre, hogy tisztább a levegő, és hogy mennyire fontos a kapcsolattartás. Jöjjünk ki ebből az egészből jobban, mit ahogy belekerültünk, és ha ehhez a technológia szükséges, akkor használjuk tudatosan és okosan.
Szerző: KecskesTimea | 2020.04.22. | Egyéb kategória
Úgy gondoltam, játsszunk egy kicsit, és a kihívásokat is szeretem. Nem lesz könnyű a home office – home schooling napirend, plusz háztartás, gyerekek és a többi napi feladat mellé beszuszakolni a posztolást, de próbáljuk meg.
Részt veszek a BloggerKépző 13+1 napos kihívásán, napi egy poszt, adott témában, rövid kis színesek, kicsit személyesen, reményeim szerint érdekesen. Vágjunk is bele! A hatodik nap témája: mit fogok elsőként tenni, ha véget ér?
Ó, istenem… Bár én vagyok az a klasszikus introvertált, aki egész jól érzi magát a négy fal között, és még szerencsés is, mert a négy falon kívül egy tágas kert várja, azért ez az a kérdés, amitől könny szökik a szemembe. Jönnek az ötletek sorban egymás után, és egyik keserédesebb, mint a másik. Nem is írok róluk hosszasan, nehogy átnedvesedjen a monitor, maradjunk inkább a felsorolásos formánál. Úgyis szeretem a listákat.
Megölelem a szüleimet. Meg a tesóimat. Meg a gyerekeiket. Meg a barátaimat. Feltankolok ölelésekből
Elmegyünk fagyizni. Kiülünk a teraszra és csak bámuljuk a sétálóutcán korzózó népeket.
Máris indulunk a következő teljes hétvégés túránkra Csongorral! Bebarangoljuk a Cserhátot, vendégházban alszunk és egész nap a természetben leszünk.
Újra pékségben vesszük a kenyeret.
Hatalmasat sétálok a kutyánkkal. Tudom, talán túlzásba visszük az óvatosságot, mégis, most őt is csak a kertben sétáltatjuk.
Elmegyünk valahová a párommal kettesben. Csak mi ketten. Iszonyú régen volt ilyen, a gyerekek és a nagyszülők meg úgyis hiányolják egymást.
Moziba megyünk! Még az is szinte mindegy, hogy milyen filmet játszanak, csak az élmény kedvéért.
Bepótoljuk a barátokkal az elmaradt közös kerti raclette-partit.
Elmegyünk egy gyógyfürdőbe vagy wellnessbe, és amíg a gyerekek csúszdáznak vagy pancsolnak, én csak áztatom magam a meleg vízben.
Koncertre megyünk. Lehetőleg szabadtérire és valami nagyon vidámra.
Felpörgetjük a munkánknak azt a részét, ami közösségbe járós. Ha tart még az iskola, akkor pótoljuk az előadásokat, ha már nyár lesz, akkor várnak a táborok és a fesztiválok!
Elmegyek valahová egyedül. Vagy épp elküldöm a családomat kirándulni, és én töltök el egy napot a lakásban teljesen egyedül! Forró fürdő egy pohár borral, kávé a teraszon, nyugiban olvasás és a naplóm, amiben kiírom magamból a karantén heteit.
Na, ez már tizenkettő. A sorrend nem biztos, hogy épp ez lesz, de az első pont fix. Amint lehet, autóba vagy vonatra ülünk, és irány a szüleim háza. Nektek mi lenne az első?
Legutóbbi hozzászólások