A karantén alatt talán mindenkinek háttérbe szorultak egy kicsit a hulladékmentes szokásai: a csomagolásmentes vásárlást nehezebb megoldani, mi is alig várjuk, hogy háromhetente megérkezzen a közeli nagyáruház élelmiszerszállítmánya, és kicsit kevésbé foglalkozunk most azzal, hogy mibe csomagolnak. Más területekre azonban óhatatlanul nagyobb figyelem kerül: alig autózunk, még nagyobb figyelmet fordítunk az élelmiszerpazarlás elkerülésére, és aki teheti, kertészkedésbe is kezdett.

Évek óta házilag készítek bizonyos tisztító- és tisztálkodószereket, így a mosogatószert, a sampont, a fogkrémet, és próbálkoztam már arc- illetve kézkrémmel is. Amikor itthon maradtunk, kicsit megijedtem, hogy vajon megoldható lesz-e ez továbbra is – jelentős mennyiségű, nehezen kiváltható hulladékot takarítunk ugyanis meg ezzel – aztán megnyugodtam: a megszokott alapanyagbeszerzési helyeimen a házhozszállítás zavartalanul üzemel, legfeljebb, hogy még kevesebb kontaktom legyen futárokkal, nagyobb tételben rendelek.

Megosztom veletek a recepteket és a beszerzési helyeket is, ezeket a készítményeket több, mint egy éve készítem (kivéve a kézkrémet) nekem beváltak, bátran próbálkozzatok velük! Én az ötfős háztartásunkban mindenből dupla adagot készítek az eredeti recepthez képest, itt is ezt adom meg, sokszor ugyanis mérhetetlenül apró mennyiségekkel találkoztam. Jó, ha van egy pontos mérlegetek! Egyébként semmilyen speciális eszközre nincs szükség, csak tálakra, kézi habverőre és tégelyekre vagy flakonokra, amibe a kész kencét töltöd.

Mosogatószer

Hozzávalók:

300 ml víz

400 ml ecet

200 ml decyl glucoside

2 kk xantán

4 kk citromsav

A különlegesebb alapanyagokról: a decyl glucoside egy cukortenzid, kókuszolajból és cukorból készül, jól habzó tisztító hatású anyag, míg a xantán fermentációval előállított gélképző anyag.

A mosogatószerhez mérjük egy nagyobb tálba a xantánt és fokozatosan, kézi habverővel keverve adjuk hozzá a vizet, majd a decyl glucoside-ot, végül keverjük csomómentesre a többi hozzávalóval. Az állaga folyékonyabb lesz, mint a megszokott bolti mosogatószeré, de ugyanolyan kevés elég belőle a mosogatószivacsra téve, szépen felhabzik. Ha sűrűbbet szeretnél, egy picit növelheted a xantán mennyiségét.

mosogatas.jpg

 

Sampon

Hozzávalók:

86 g decyl glucoside

3 g szkvalán

200 g forralt víz

3 g étkezési só

5 g Solagum

14 g növényi glicerin

30 csepp Rokonsal tartósítószer

30 csepp tejsav

6 g panthenol

tetszés szerint illóolaj

A szkvalán olívaolajból nyert puhító, hidratáló anyag, míg a glicerin növényi alapú nedvességmegkötő. A Solagum gélképző, a mosogatószernél említett xantán és a gumiarábikum alkotja, utóbbi egy afrikai fa termelte nedv. A Rokonsal tartósítószer, glicerinben oldott természetazonos anyagok keverékét tartalmazza, a tejsav és a panthenol pedig talán ismerős: előbbi a termék pH-értékét szabályozza, utóbbi pedig a reklámokból is ismert B5 provitamin.

A sampon elkészítéséhez fontos, hogy minden eszközünk maximálisan tiszta legyen. Keverjük össze az első két hozzávalót. A vizet forraljuk fel és oldjuk fel benne a sót, majd fokozatosan keverjük el benne csomómentesen a Solagumot és a növényi glicerint. Ezt a két keveréket kézi habverővel keverjük össze, majd adjuk hozzá a többi hozzávalót is.

Ha biztosra akarsz menni, vásároljhatsz a pH-érték-méréséhez lakmuszpapírt is, de a fenti arányokkal a mi családunkban kiválóan működik a sampon.

hajmosas.jpg

 

Arc- és kézkrém

Ez a két termék alig néhány összetevőben különbözik. A krémekről azt kell tudni, hogy mindig van egy zsíros és egy vizes fázis, ezeket külön keverjük ki, majd vegyítjük egymással.

Az arckrém hozzávalói:                                                                               

Zsíros fázis:                                                                                                 

4 g sárgabarackmagolaj                                                                               

2 g szkvalán                                                                                                                                       

1 g cetilalkohol                                                                                                            

2,4 g Emulsan                                                                                               

izes fázis:                                                                                                       

38 g forralt víz                                                                                                 

4 g növényi glicerin                                                                                         

Egyebek:                                                                                                           

3 g sheavaj                                                                                                       

0,6 g E vitamin                                                                                                

2 csepp tejsav                                                                                                  

12 csepp Rokonsal                                                                                          

10 csepp illóólaj   

     

A kézkrém hozzávalói: 

Zsíros fázis: 

4 g körömvirágolaj és 2 g kamillaolaj 

2 g szkvalán                                                                                   

3 g cetilalkohol  

2 g Emulsan

Vizes fázis:

38 g forralt víz

4 g növényi glicerin

Egyebek:

2 g sheavaj

2 g E vitamin

2 csepp tejsav

12 csepp Rokonsal

10 csepp illóolaj

Az alapanyagok közül, amit még nem említettem: a cetilalkohol növényi alapú nedvességmegkötő, emulgeáló anyag, hasonlóan az Emulsanhoz. Utóbbi helyett használható a Plantemuls is, ami 100%-ban növényi eredetű. A sheavaj a karitéfa termésének magjából nyert bőrápoló anyag, amely önmagában is használható.

A krémek elkészítéséhez gőz fölött olvasszuk össze a zsíros fázis alapanyagait, majd keverjük hozzá a sheavajat. Együtt kevergessük, amíg homogénné nem olvadnak. Meleg vízben keverjük csomómentesre a glicerint, majd fokozatosan és alaposan keverjük hozzá a zsíros fázishoz. Amikor kézmelegre hűlt a krém, akkor adagoljuk hozzá a többi hozzávalót. Meglepetésemre a kézkrém készen teljesen folyékony volt, hűtőbe tettem, hátha hidegen összeáll, de nem tette. Én elhasználtam volna folyékonyan is, de a hűtőből kivéve szobahőmérsékleten szép krém állagúvá állt össze.

krem1.jpg

 

Fogkrém

Hozzávalók:

20 g aloe vera gél

50 g desztillált víz

24 g növényi glicerin

16 g xilit

30 g fehér agyag

8 g kovasav

1,6 g Solagum

0,8 g Euxyl PE9010 tartósítószer

tetszés szerinti illóolaj 

Itt új alapanyagokkal találkozunk, az aloe vera gél azonban sokatok számára lehet ismerős: ez az aloe vera növény leveleinek belső részéből nyert kivonat, amely bőrápoló, gyulladáscsökkentő, hűsítő hatású. A xilit a fogbarát édesítőszer, leginkább nyírfacukorként ismert. A fehér agyag a kaolin, nagyon finom szemcseméretű, vízmegkötő, hámlasztó, tisztító hatású anyag. A kovasav másnéven szilícium-dioxid, NAGYON finom, könnyen szálló por, amint megkapod, érdemes áttölteni befőttes üvegbe. Ez adja a fogkrém jól kezelhető konzisztenciáját.

A fogkrémmel van a legegyszerűbb dolgunk: a Solagum kivételével minden összetevőt összekeverünk, a végén adjuk hozzá a Solagumot fokozatosan, majd a legvégén jöhet az illóolaj, én borsmentát használok.  Nem lesz hófehér, pláne nem piros-kék csíkos, de kiválóan használható, kellemes ízű fogkrémet kapunk.

Ne ijedjetek meg az ismeretlen hozzávalóktól, a receptek egyáltalán nem bonyolultak, és nem is tart hosszú ideig az elkészítésük. Én egyszerre szoktam a sampont, a mosogatószert és a fogkrémet készíteni, a három együtt félórát vesz igénybe egy hónapban, a krémeket ritkábban készítem. Az összes különlegesebb hozzávaló megtalálható a Cosmio webáruházában, és mivel nagy kiszerelésben rendelem őket, körülbelül félévente jelentenek csomagolási hulladékot. 

Hogy mondjak néhány igazán egyszerű tippet is: azért fogy kevés krém, mert bőrápolásra reggel-este szőlőmagolajat használok, ez élelmiszerboltban kapható üveges kiszerelésben, és sminklemosásra is alkalmas. Mosásra és tűzhelytisztításra mosószódát alkalmazok, öblítéshez ecetbe csepegtetek illóolajat. Kezdjétek ti is ezekkel, aztán jöhetnek a krémek és más kencék!