Három teljesen különböző kötet, felnőtteknek és gyerekeknek. Találd meg te is a magadét köztük, és indulj el a hulladékmentes, környezettudatos úton!
A #maradjotthon elején elárasztottak azok a cikkek, amelyek arról szóltak, hogy mit kezdjünk az otthon töltött időszakban felhalmozódott rengeteg idővel. Engem frusztráltak ezek az írások, mert – és biztos vagyok abban, hogy ezzel sokan vagyunk így – nekem egyáltalán nem lett több időm, hiszen a korábban elvégzett munka, háztartási és egyéb teendők mellé most még csatlakozott a gyerekek otthonoktatása. Az új helyzet első napjaiban nemhogy új hobbikra nem volt időm és energiám, de a meglévő rutinokat is hetekbe telt visszaállítani.
Mostanra azonban már egy bő hónap eltelt, talán kiegyensúlyozottabb lett az élet: akinek valóban több ideje lett, az megtalálta, mihez kezdhet vele, aki meg velünk egy cipőben jár, annak talán már kialakult az új napirendje, és az újonnan felállított rendszerbe már beleférhet elgondolkodni azon, hogy hogyan lehet egy kicsit jobban élni, ha majd ennek az egésznek vége lesz. Gondolni kell arra is, hogy sokaknak már most takarékosabban kell élniük, és ez később csak erősödni fog.
Az egyik olyan változtatás, ami a jobb élethez és egyúttal a takarékoskodáshoz is elvezet tapasztalataim szerint, az a hulladékmentes életmód és környezettudatosság előtérbe helyezése a mindennapokban, a családban és a háztartásban. Ehhez ajánlok most három könyvet a HVG kiadó jóvóltából.
Paul Hawken Visszafordítható – 100 hatékony megoldás a klímakatasztrófa megoldásához című kötetével a Lapozz a 99-re podcast egyik adásában találkoztam néhány hete, ott ajánlotta Litkay Gergely – bármilyen meglepő, egy humorista, a Dumaszínház és egy betonnal foglalkozó cég támogatása kellett ahhoz, hogy ez az iszonyúan fontos könyv Magyarországon is megjelenhessen. Én az ajánló dacára is kicsit szkeptikusan vettem kézbe, ugyanis a nagy alakú könyvről a borító alapján azt hittem, egy album jellegű kötetet kapok kevés információval. Nagyon kellemesen csalódtam. A könyv mögött ugyanis egy olyan volumenű kutatás – a Drawdown Project – áll, hogy a végén oldalakon át sorolják 22 ország 70 résztvevő tudósát, kutatóját. A Visszafordítható szerzői megvizsgáltak és modelleztek száz olyan lehetséges megoldást, ami megállíthatja, sőt visszafordíthatja a klímaváltozást. Az étrendtől az ipari megoldásokig, a lányok beiskolázásáig és a közlekedési módozatokig nagyon sok témára kiterjed a könyv, sűrű, apró betűkkel és mellette sok szép fotóval. A javaslatokat számokban is összefoglalták: minden oldalon szerepel, hány gigatonna üvegházgáz kibocsátása előzhető meg az adott megoldás alkalmazásával, és kiszámolták ennek költségét, vagy éppen megtakarítását is.
Nekem azért tetszik nagyon ez a könyv, mert pontosan azt üzeni, amiért mi is dolgozunk: hogy ki tud tenni a környezetért? Ti és mi! Megszólít, azt mondja, te is tehetsz, ne várd tétlenül, amíg a gyerekeid jövőjét szépen elfüstöljük a kéményben, hanem válassz a megoldások közül! Nagyon inspiráló és jövőbemutató könyv, és sokáig elegendő olvasmányt, böngésznivalót nyújt.
Szándékosan a Visszafordíthatóval kezdtem, a másik két ajánlott könyv ugyanis sokkal színesebb, könnyedebb, sokak számára praktikusabb. A Zero Waste konyha – tippek a pazarlásmentes étkezéshez az élelmiszerpazarlás megelőzésére helyezi a hangsúlyt. Sok színes képpel és ábrával, recepttel, listával és gyakorlati útmutatóval segít abban, hogy hogyan dobj ki minél kevesebb élelmiszert. Segít már a vásárlásban és a menütervezésben is, nagyon meggyőző folyamatábrákkal vesz rá, hogy megállj és elgondolkodj arról egy pillanatra, hogy amit a kukába szoktál dobni, az nemhogy nem szemét, de értékes alapanyag lehet. Segít megmenteni a maradék zöldségeket, fonnyadóban lévő darabokat, a tojáshéjat és a levágott kenyérvégeket. Rendet rak a hűtődben, a szekrényedben és ösztönöz a tudatos vásárlásra. Kitér a vásárlásnál és a konyhában használt eszközökre is. Persze nem elég elolvasni, próbáld is ki a listázást, a menütervezést, a recepteket! Átlapozva a könyvet, szinte mindent megkívántam belőle 🙂 Angolul tudók a szerző további írásait a homegrownkate.com weboldalon olvashatják.
A harmadik könyv, a Micsoda pazarlás! a HVG Junior könyvek sorozatának része, olvasni tudó iskolások élvezettel forgathatják, de szülővel már az ovis is nézegetheti, és beszélgethetünk vele a könyv témáiról. A témák pedig sokrétűek, mindenféle hulladéktermelést átfognak, de nem csak azt: a környezetszennyezés és energiapazarlás területére is kitérnek. Biztos, hogy fogjuk használni az iskolai előadásokban, mert épp arra alapoz, amiről mi is beszélni szoktunk: hogyan kerül a mi szemetünk a talajba, a vízbe és az óceánokba, hogyan szenvedi meg ezt az állatvilág, mik a következmények, és a legfontosabb: mit tehetsz te?
Egyes képek, ábrák bizony meghökkenthetik a gyerekeket, de szerintem ez nem feltétlenül baj: így jobban megértik, miért fontos elzárni a vízcsapot és lekapcsolni a villanyt, vagy miért nem vesszük meg a boltban a poharas pudingot. Még az is lehet – láttunk már rá példát – hogy a legkisebb családtag lesz a családban a környezetvédelmi felelős: bízzatok rájuk kisebb feladatokat, ahogy a könyv is teszi, alakítsatok ki jó szokásokat, mint a szemétszedés egy kirándulás alkalmával vagy a műanyagmentesség (persze az egyszerhasználatos műanyagokra gondolok).
Itt egy rövid belelapozó videó a könyvekről, ha pedig szeretnéd valamelyiket megnyerni, gyere a Ki? – Ti & Mi facebook oldalára játszani!
Kamaszkoromban nagy Edda-rajongó voltam. Még nagykorúságom – és az Edda nagykorúsága – előtt elmúlt ez a rajongás, de az ős-Edda számokat továbbra is szeretem, soknak álmomból felkeltve is szó szerint tudnám idézni a szövegét. Ezért nem tudom kiverni a fejemből, és ezért foglalkoztat mostanában a gondolat, hogy vajon Pataky Attila 1988-ban, amikor megírta az Ég a házunk című számát, vajon olvasta a NASA üvegházhatással foglalkozó részlegének vezetője, James Hansen cikkét? Ez a cikk a kutatónak az amerikai kongesszus előtt elhangzott beszédét tartlmazza, amelyben bizonyítékokat tesz le az asztalra arról, hogy a globális felmelegedés létezik, és 99% a bizonyossága annak, hogy ez nem egy természetes folyamat, hanem a szén-dioxid és más gázok légkörben való felhalmozódásának az eredménye. Ennek ma már több, mint harminc éve. Én csak 9 éves voltam, és Greta Thunberg még a szülei jövőre vonatkozó terveiben sem szerepelt. Ugyanebben az évben Pataky Attila megírta az Ég a házunk című számot, és bár fogalmam sincs, hogy volt-e ebben bármilyen szerepe a globális felmelegedésről szóló híreknek, a szöveg mégis pontosan a helyzetre illik (refrén nélkül idézem, de hallgassátok meg a teljes számot:
A házunk ég, talán az egész ég! De nem biztos, nem biztos semmi se még. Csináltunk, valamit már megcsináltunk, De nem biztos, nem, hogy a végére járunk.
A felelősség persze nagy teher, S a vonat elé feküdni senki se mer. Mit kérsz tőlem? Mit vársz tőlem? A szobám falára egy kérdőjelet véstem!
Lehunyom szemem és fázom. Lázlapom görbéje rég az egekig ér, Néhány hét és még néhány év, És ott leszünk újra a legelején. Menetelünk együtt csodákra várva, Néhány hét és még néhány év.
A dolgok ára, ma még néhány könnycsepp, De holnap, ha zokogunk, az is kevés lesz. Generációnk sapkáját szemébe húzza, S minden baját a másikra fogja.
Igen, ég a házunk, de a generációnk szemébe húzza a sapkáját és minden baját a másikra fogja…
Ebben a helyzetben 2018 augusztus 20-án egy svéd diáklány, Greta Thunberg úgy dönt, hogy amikor kezdődik az iskola, ő nem megy oda, nem ül be a padba, ehelyett a svéd parlament elé megy és iskolasztrájkot folytat a klímáért három héten át.
Édesanyja később könyvet ír arról, hogyan jött ez az elhatározás, és hogyan lett aztán világhíres Greta – de a könyv, ami szintén az Ég a házunk címet viseli, ennél sokkal többről szól. Ez egy válságban lévő család története, ami összefügg egy válságban lévő bolygó történetével. Ha eddig nem volt klímaszorongásod, a könyv elolvasása után majd lesz – én mégis azt mondom, hogy olvasd el. Nem hosszú, nem kíván túl nagy erőfeszítést, de hátha ösztönöz arra, hogy az olvasáson kívül is tedd meg, amit tudsz.
A könyv rövid kis fejezetekből, történetekből áll, főleg Greta édesanyja a narrátor. Kétségbeesés és remény, küzdelem a családért, hogy a fejét a víz felett tudja tartani, erről szólnak a történetek. Greta sokak szerint megosztó személyiség. Hiszen csak tizenhat éves, honnan veszi a bátorságot, hogy kiálljon tömegek elé, beszéljen a davosi Világgazdasági Kongresszuson, az Európai Parlamentben és az ENSZ klímacsúcsán? Ráadásul Asperger-szindrómás, hogyan képes egyáltalán a nyilvánosság elé állni?
Ez utóbbin a szülei is meglepődtek. Az édesapja ott volt a közelben a klímasztrájk első napján, az első alkalommal, amikor nagyobb közönség előtt beszélt, és készen voltak kimenteni Gretát, akinek az is nehézséget okoz, hogy szemtől szemben beszéljen emberekkel, aki helyett társaságban sokszor a szülei beszélnek, ő pedig csak bólint. Mégis, amikor tömegeknek kell elmondani, hogy vészhelyzet van, ég a házunk, hogy válság van, amit nem kezelünk válságként, hogy a generációnk úgy él, mintha nem lenne holnap, és a „gyerek a legfontosabb” csak egy szólam, hiszen épp a jövőjüket romboljuk le – akkor bátran képes kiállni, és felelős vezetőknek felhívni a figyelmét erre.
Ha elolvasod ezt a könyvet, megérted, hogy vezetett ide az útja. Talán azt is megérted, miért mondja, amit mond, és miért nem képes élni a kényelmes svédországi diákéletet. Nekem hiányzik a könyvből a lábjegyzetezés, könnyebb lett volna utánanézni az említett kutatásoknak, de mivel rövid, gyorsan olvasható könyv, a fennmaradó időben ezt is meg tudom tenni. Tedd meg te is, különösen, ha vannak gyerekeid, unokáid. Ne félj a szorongástól – én már tapasztaltam, hogy a legjobb módszer ellene az, ha cselekszel. Olvass, tájékozódj, nézz körül a saját háztartásodban, a közösségedben, a településeden. Csatlakozz a Greta mögött kialakult mozgalomhoz, a Fridays For Future-hez, de kereshetsz más környezettudatos közösséget is.
Nemsokára a gyerekeink, az unokáink szemébe kell néznünk, és válaszolnunk kell arra a kérdésre, hogy mi mit tettünk, amikor jött a válság? Én szeretném azt válaszolni – függetlenül a jövő alakulásától – hogy ami csak tőlünk telt, azt megtettünk. Neked mi az, amit tenni tudsz?
Kétkedéssel vegyes örömmel láttam a közösségi oldalon, hogy a Marie Claire magazin 2019 szeptemberi száma zöld lapszám lesz. Bár a legzöldebb dolog egyáltalán nem vásárolni papírra nyomtatott újságokat és általában ezt is teszem, most nem bírtam a kíváncsiságommal. A magazint coach ismerősöm fogja megkapni, aki a munkája során nagyon sok képet használ, ha pedig kivágta belőle, amire szüksége volt, a szelektívbe vagy iskolai papírgyűjtésbe kerül majd a magazin, tehát az újrahasználás és az újrafeldolgozás is meg fog valósulni, nem lesz belőle szemét.
Azok kedvéért, akik gondolkodnak, hogy megvegyék-e a magazint, arra gondoltam, végiglapozom és véleményt írok róla, ami alapján vagy felkeltem az érdeklődéseteket és megveszitek, és remélem, találtok is benne megfontolásra érdemes ötletet, valamit, amitől a ti életetek is zöldebb lehet – vagy épp elég lesz ez betekintésnek és nem vásároljátok meg, ami már önmagában egy ökotudatos döntés.
Már az egy jó pont, hogy ez a lapszám csomagolás nélkül kapható az újságárusoknál, és az ígéret szerint a következő számokat lebomló csomagolásban juttatják el az előfizetőknek. Megérdeklődtem a laptól, hogy pontosan miből fog készülni a lebomló csomagolás, és hogyan oldják meg, hogy tényleg komposztálják is, ha kapok választ, szívesen megírom.
A címlap a szokásos jó minőségű, vastag, fényes lap, rajta a zöld felirat: újrapapíron! Nem tudom, ez a fényes, bevonatolt anyag újrahasznosítható-e, de a belső lapok már biztosan, remélem, a további számoknál is marad ez az anyag. Egyébként vidám, optimista és nagyon zöld a borító, vonzza a szemet is, a vezető cím pedig:
Váltsunk együtt zöldre!
Benne vagyok, én is ezt szeretném.
Öt oldal impresszum és reklám után következik az olvasói levelek rovata, ebből megtudjuk, hogy korábban is foglalkoztak már a hulladékmentesség témájával. A hónap levele írója egy arckrémet kap – ezt például elhagyhatná legalább egy öko szám erejéig a magazin, bár a szerencsés levélíró lehet, hogy nem örülne neki. A szemközti oldalon krémreklám termékmintával, ez sajnos teljesen felesleges hulladék, én örülnék, ha az összes magazin megszüntetné ezeket az egyadagos mintákat. Jön egy oldal néhány közreműködővel, akik közül többen a zöld mellékletben dolgoztak, majd újabb egészoldalas hirdetés – a magazin elején felváltva van egy apró bemutató cikkeket tartalmazó és egy reklámoldal. A következő páros is ilyen, az online magazin cikkeiből szemezget az egyik, bőrápolási terméket reklámoz a másik.
A 14. oldalon járunk már, amikor az első többoldalas, gyönyörű képekkel illusztrált riporttal találkozunk, és számomra ez különösen szemet gyönyörködtető: a cikk Togo élelmiszererdeit mutatja be, ami bizony egy igazi megoldás lehet az ökológiai válságra: az erdők javítják a talaj minőségét, hűtik is azt, megtartják a vizet, ráadásul növényeket is lehet termeszteni alattuk. Az élelmiszererdő kistestvére a permakultúrás kert vagy erdőkert, léteznek olyan kutatások, amelyek szerint ha mindenki, akinek kertje van, ezzel a módszerrel művelné, már az önmagában megmentené a Földet. Afrikában ráadásul a családok életére, a nők helyzetére és a pénzügyi nehézségekre is pozitív hatással vannak az élelmiszererdők. Nagy örömmel olvastam ezt a cikket.
A hatoldalas riport után újabb kis színesek, most már kis reklámokkal, több oldalon, majd egy kétoldalas promóciós írás szép képekkel – a nyomtatott hirdetéseknek ezt a válfaját szeretem, legalább lehet olvasni is valamit a termék kapcsán, most épp Namíbiáról.
A 26. oldalon, a divatrovat bevezetőjeként Az év fiatal divattervezője pályázat hirdetése: nagyon innovatív kezdeményezés, a pályamunkának egy használt ruhadarabokból készült alkalmi ruhának kell lennie! Nagyon tetszik, hogy felhívja a figyelmet a divatipar árnyoldalára és a használt ruhaneműk kreatív felhasználására, még sok ilyet!
Innentől aztán húsz oldalon keresztül a divaté a főszerep – egy divatlaphoz képest egyáltalán nem sok, de persze lesz még. Összeállítások hirdetésekkel vegyítve, szép, ízléses képek, fotóösszeállítás a címlap és a vezető interjú elkészültéről, szépséghírek és még sok minden más. Nekem, aki nem vagyok divatrajongó, a legjobban a két fiatal magyar ékszertervezővel, Tamási Dórival és Korsós Ágnessel készült rövid interjú tetszett, és azért a szépségápolással kapcsolatos anyagban is látszik, hogy szempont az öko vonal – és most ne menjünk bele nagyon mélyen, hogy valójában mennyire környezetbarátak az ajánlott termékek.
A 46. oldalon kezdődik a címlapsztori Döbrösi Laurával, a beszélgetéshez készült fotókon a fiatal színésznő magyar tervezők, a COS és Mészáros Lúcia ruháit viseli, és a beszélgetés is nagyon jó. Laura jó példa – nem egy erőszakos ökoharcos, nem térít, de van saját kihívása az Instagramon a #watchmywaste, lehet követni. Tud hibázni is, elfelejti visszautasítani a szívószálat, de utána beszél a pincérrel erről. Persze nemcsak a hulladékmentes életről esik szó, Laura a színészetről, az éneklésről és magáról, az életéről is mesél. Nem tudom, az átlag Marie Claire olvasó mennyire környezettudatos, de remélem, sokan tanulnak tőle.
A következő három oldal pedig Leonardo DiCaprioé. Ez meglepetés volt, de kellemes meglepetés, érdeklődéssel olvastam. A színész alapítványa fontos tényező a zöld törekvések világában, talán sokan ismeritek Az utolsó óra című filmjét. Az új, Leo mellett Brad Pitt nevével fémjelzett Tarantino-film, a Volt egyszer egy Hollywood és ebben a színész által játszott karakter a fő téma, a környezettudatosság most csak az alapítvány megemlítése szintjén kerül szóba – mégis a választás feltehetően nem véletlen az öko lapszámban, Leo neve már sokakban ezzel az életmóddal kötődik össze.
Néhány oldal erejéig visszatérünk a divathoz, uralkodók öltözködéséről és divattervezőiről, választásaiknak a divatra gyakorolt hatásairól esik szó, majd egy könyvreklámmal nyit a Kultúra rovat. A Marie Claire az olvasás népszerűsítéséért is sokat tesz, kéthetente jelentkeznek a Marie Claire Olvasói Klub rovattal, Juhász Anna ajánlóival, a YouTube-on pedig már egy éve megy a Pura Poesia vlog, ahol havonta beszélgetnek egy-egy ismert emberrel a meghatározó könyvélményeiről. A Kultúra rovat Hidas Judit íróval és egy kétoldalas interjúval indul, majd ajánl könyvet, irodalmi fesztivált, filmet, koncertet és Sinkovics Ede hulladékokból készült figyelemfelhívó munkáit.
A következő majd’ harminc oldal további nagyinterjúké: három fiatal, ismert nő mesél őszintén és bátran a táplálkozási zavarokról, utánuk egy négygyerekes család kalandos története, akik egy évvel ezelőtt lakókocsival vágtak neki Közép-Amerikának, végül Vitanovics Dusán sebész és színész zárja a sort. Színes és érdekes összeállítás, érdemes elolvasni.
Még két oldal egy emojikról szóló írásé, egy újabb promóció, és végre, a 98. oldaltól itt van az, amire legjobban vártunk: a Go green! melléklet. Szeptember 1-től indul a Marie Claire Go Green kihívás, ebben én is részt fogok venni és nektek is ajánlom, kíváncsian várom! Itt a lapban pedig a melléklet első öt oldalán Tóth Andi lát vendégül – újabb öröm nekem, Andi a hulladékmentes élet egyik magyarországi elindítója, a nagy példakép. Szuper, hogy egy nagy példányszámú női magazin mutatja be úgy egy háromgyerekes család hulladékmentes háztartását és életét, hogy nem az látszik belőle, hogy ez egy nehéz és küzdelmes, lemondásokkal teli életmód! Megdobogtatta a szívem ez a cikk – és megnyugtató is volt, mert az olvasottak alapján mi sem állunk messze Andiék eredményeitől.
Ebben a mellékletben a reklám is környezettudatos, egy szódabikarbóna alapú, újrahasznosított papírba csomagolt dezodort kínál, majd kapunk kétoldalnyi zöld tippet négyféle témában. Elég könnyen teljesíthető, egyhetes kis kihívások, remélem, hogy aki megvalósítja egyiket-másikat, meg is tartja ezt a jó szokását. Egyedül a gardróbszelektálással kapcsolatos tippnél éreztem azt, hogy érdemes lett volna arra is felhívni a figyelmet, hogy ha félévente kiszanálod, amit nem hordasz, akkor folytasd azzal, hogy nem is vásárolsz annyi ruhát.
Következik Steiner Kristóf írása a vegán életmódról, az ahhoz kapcsolódó pacifista szemléletről és ennek nehézségeiről, jön egy szépségmárka, amely óceáni szemétből készíti a palackjait, majd három és fél oldal a Fridays For Future nemzetközi és magyar mozgalmáról. Őket követi három ökológus kutatónővel készült képes riport az érintetlen erdők hasznáról, a gyepek rehabilitációjáról és a méhhotelekről, majd egy interjú Livia Firthtel, aki az Eco-Age kommunikációs cég egyik alapítójaként tesz a környezettudatos termelésért és a fenntartható divatért, hírnevét is a nemes ügy szolgálatába állítva. Ezek a cikkek így egymás után annyira inspirálóak!
Utánuk egy kis válogatás jön környezettudatos kiegészítőkről – bár itt megint megemlítik az ellentmondásos bioplasztikot, jó lenne, ha ilyenkor a pontos anyagmegnevezés szerepelne a cikkben. Újabb ellentmondásként ezt egy fast fashion márka reklámja követi – bár leírják a törekvéseiket, számomra ez greenwashing marad, hiszen a divatipar jellegzetessége, hogy szinte havonta lecserélik a teljes kollekciót és elképesztő mennyiségű ruha megy a szemétbe, amit egyébként nők és gyerekek kizsákmányolásával gyártanak le. A fast fashion lassítása, a kollekciók sokkal hosszabb forgásideje lenne egy valóban környezettudatos lépés, de persze el kell ismernünk az apró dolgokat is, mint a biopamut alkalmazása – de azért közben jó, ha tudjuk, hogy a divatipar az egyik legkörnyezetszennyezőbb ágazat, és a helyén kezeljük.
Ezután kitér a melléklet a környezetbarát kozmetikumokra is, magyar natúrkozmetikum-márkákkal – ha megtehetjük, és nem akarunk otthon kotyvasztani, válasszuk ezeket, hogy a szállítással minél kevésbé növeljük bőrápolásunk ökológiai lábnyomát! Jó látni, mennyi hazai készítő van már a piacon.
A következő összeállítás a vendéglátásra fókuszál, van itt kávézó, bisztró, vegán étterem, budapesti és vidéki egyaránt – bár vidéki csak egy, de legalább gondoltak ránk is. Jön pár zöld innováció, a kávézaccból készülő kávéspohár és az algából készült, ehető vízgolyó. A melléklet a 142. oldalon előfizetési akcióval ér véget, tehát több, mint negyven oldal zöld tartalmat kaptunk, és a téma a mellékleten kívül is szerephez jutott!
Ezután jönnek a klasszikus divatoldalak, a szépségrovat, sok tipp és fotó, kevés olvasnivaló, a végén egy kis utazás, lakberendezés, két oldal a szülőknek is, aztán a záró apróságok: horoszkóp, ajánlók és az utolsó oldalon Mautner Zsófi mondja el, kik azok a nők, akik őket inspirálják.
Összességében tartalmas, majdnem kétszáz oldalas magazint kaptunk, és nagyon hálás vagyok, hogy vezető témaként szerepeltették azt, ami nekem – és sokunknak, szerintem általában az embernek – a legfontosabb. Nehéz belegondolni, milyen hatással lenne rám, ha most találkoznék először a kérdéskörrel. A jelenleginél lehetne még sokkal zöldebb, már-már radikális is a magazin, ha minden lapszáma újrapapírra készülne, ha egyre több tartalom lehetne online teljes terjedelemben elérhető, ha többé egyáltalán nem használnának csomagolást és termékmintákat, sőt nekem még ennél is radikálisabb tippjeim lennének – de aki átlagos fogyasztóként, divat iránt érdeklődőként, mindig újabb és újabb kozmetikumokat keresve olvassa a kedvenc magazinját, vagy épp a vásárlás a kedvenc hobbija, már ennyitől is biztosan elgondolkozik. Hatalmas dolog egy népszerű glossy magazintól a zöld gondolatokat a zászlajára tűzni! Azért a legzöldebb választás – ahogy az elején is írtam – az, ha nem vesszük meg a lapot – amely szerencsére digitálisan is előfizethető!
Már május közepe van, és bizony az április sűrű volt sok szempontból, olvasás tekintetében is. A Nincs időm olvasni kihívásban közös könyv most nem volt, csak közös téma: a versek. A téma miatt adódik, hogy ne legyen kijelölt, közös elolvasásra szánt, kibeszélhető könyv, hiszen a vers nem az a kategória, aminél meg lehet adni egy konkrét kötetet, hogy a csoport lassan húszezer tagja azt olvassa, és persze mellette akár szabadon választottat is, ahogy ez lenni szokott. Itt most mindenki maga nézett ki egy-egy verseskötetet, sőt sokan egyszerűen csak azt tűzték ki célként, hogy olvassanak verseket, bármennyit és bármilyet, nem feltétlenül egy kötetbe tartozóakat. Remek ajánlások születtek a csoportban, én most nagy fába vágtam a fejszémet, és a Libri irodalmi díjak májusi szavazására készülve Takács Zsuzsa: A Vak Remény című életműkötetét választottam. Nem olvastam el minden versét egy hónap alatt, de ezt nem is tekintem reális célnak, és igazából hasznosnak sem. A vers nem arra való, hogy vaskos köteteken rágjuk végig magunkat adott idő alatt. Ha minden este elolvasok pár költeményt, akkor egy szokásos méretű, vékonyabb kötet el szokott fogyni egy hónap alatt, de A Vak Remény bizony igencsak vaskos. A versolvasási szokásaimra így sem panaszkodhatom, ez a rendszer szépen beépült, rendszeressé tettem magamnak is és a gyerekeknek is.
A versek mellett a regényekre több idő, energia jutott. Elsőként befejeztem Michelle Obama: Így lettem című önéletírását, ami még márciusról, az inspiráló könyvek hónapjából lógott át, és nagy hatással volt rám. Eddig is szimpatikus volt az Obama család, és így, Michelle útján keresztül, ráadásul egy nő szemszögéből nézve ezt a sikertörténetet, ami nekik az életük, még szerethetőbbek lettek számomra. Különösen a tudatosság, amivel Michelle mindig el akart érni valamit, legyen szó a saját munkájáról, a tanulásról, az anyaságról vagy first ladyként államokon átívelő célokról, nagy hatással volt rám.
Ezután egy könnyedebb olvasmánynak örültem volna, és ebből a szempontból nem is lehet rá panasz, de Ruth Hogan: Az elveszett tárgyak őrzője című regénye már annyira habkönnyű volt, hogy azt éreztem, mellényúltam vele. Számomra ez a könyv a jó példa arra, hogy hogyan ne írjunk első könyvet, végig azt éreztem az olvasása közben, hogy annyi apró ötletfoszlány, karaktervonás, szál volt a fejében, hogy nem igazán sikerült egyet se szépen kidolgoznia, csak valahogy beleszuszakolta egy könyvbe, hátha nem lesz módja még egyet kiadni. A könyv azért siker lett, sokan szeretik, csak nekem nem való. A borítója viszont nagyon szép munka, bájos, romantikus, stílusos, engem is az fogott meg.
Az Obama könyvet e-olvasón olvastam, a másikat meg esténként kikapcsolódásképp, így a táskámban egy harmadik lapult, de kellett mellé jegyzetfüzet is: Marcus Aurelius Elmélkedései a Helikon Zsebkönyvek sorozatából olyan tömör bölcsességet adnak, hogy rengeteget jegyzeteltem belőle. Talán meglepő, hogy ókori filozófiát olvasok. Az inspirációt a márciusban olvasott Ryan Holiday: Az akadály maga az út című könyve adta, ami a sztoikus filozófián alapul, és az egyik legfőbb forrása Marcus Aurelius. Nagyon sokat adott, tervezem folytatni a témát. Bár apró kis könyv, nagyon tömény, hosszan, kis falatokban olvasható.
Nagyon készültem a Libri irodalmi díj szavazására, olyan körültekintően foglalkoztam vele, mintha az én egyetlen szavazatom tényleg számítana a díj odaítélésében. Igyekeztem minél több könyvet elolvasni a döntősök közül, a könyvtárban elsőként Dragomán György: Rendszerújra című novelláskötetét találtam meg. Kicsit ódzkodtam tőle, mert bár Dragomán György írásait, a közösségi oldalon is megosztott tárcáit nagyon szeretem, a könyveit talán nem a legjobbal kezdtem: A pusztítás könyve volt az első, amit olvastam tőle, és az nagyon megviselt. Ezeknél a novelláknál meglepve tapasztaltam, hogy szinte könnyed olvasmányok ahhoz képest, elég hamar felfaltam a könyvet. Ad elgondolkodnivalót és sok, a szokványostól eltérő nézőpontot, de nem nyomaszt annyira, mint amitől féltem. Azért a végére összeadódik a hatás. Szerettem, jó olvasmány volt és a Dragomántól ismert mesteri írás és stílus, de nem éreztem azt így elsőre, hogy biztosan ez lesz az, amire szavaznom kell.
Utána Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem című könyvét vettem sorra. Nagyon sok jót olvastam róla, sokak szerint az év letehetetlen könyve, talán túl nagy várakozásokkal is indultam neki emiatt. Tény, hogy remekbe szabott írás. Zseniális a szerkezete, sose szoktam ezt figyelni egy regénynél, de itt annyira tudatos és világos a felépítés, a történetbe épülő történet és az egésznek adott külső keret. És a tartalom, a téma, a stílus is jó, talán egyszerűen hozzám nem áll annyira közel. Értem a harmincas önkeresés problematikáját, ráadásul magam is nagy önkeresésben vagyok, de ez azt hiszem, más. Nagyon sokat adhat azoknak, akiknek valójában szól, egy egész generáció életregénye lehet, megérdemelten kapott jó kritikákat szerintem is! Nálam második helyezett lett.
Ami nálam a Libri irodalmi díj jelöltjei közül a pálmát vitte – és mint azóta kiderült, a szakmai díjat is – az Szvoren Edina: Verseim című novelláskötetete. Ettől kaptam meg azt, amit a legjobban szeretek egy-egy könyvben és magában az olvasásban: igazi belemélyedést egy-egy történetbe, tűpontos fogalmazást, gyönyörű mondatokat, olyan visszaadását emberi érzelmeknek, amire csak költői képek által van mód, direkt leírással nem megy át. Mélyre ható széppróza ez, a kortárs irodalom esszenciája. Szerintem abszolút megérdemelten nyert, olvassátok el ti is! Ez már egyébként májusi olvasás volt, de ha már leírtam a véleményemet a Krusovszkí regényről – ami egyébként a Libri közönségdíjat nyerte – szervesen ideillett ez is.
Az áprilist Kazuo Ishigiro: Ne engedj el című, nálam régen listás könyvével zártam. Ishigiro szerintem egy irodalmi kaméleon, mindent tud. Engem először Az eltemetett óriással nyűgözött le, a Napok romjai egy gyökeresen más stílusú, de legalább olyan jó regény, a Ne engedj el pedig sci-fibe hajlik. Az általunk ismert világba, konkrét, létező helyre és időbe (Anglia, 90-es évek) helyezett történetből lassan, először kicsit érthetetlenül bomlik ki a tudományos-fantasztikus vonal, disztópiának is nevezhetnénk, amit hátborzongatóvá tesz, hogy maga a környezet teljesen mindennapi, ezzel azt érzékelteti az olvasóval, hogy bármikor, bárhol megtörténhet az, ami a regényben. Annyit talán elmondhatok róla, hogy a főszereplő gyerekek, fiatalok bentlakásos iskolában, egy teljesen zárt világban nőnek fel, előre tudva képzésük – és életük – célját, nem ismerve viszont az okot, a hátteret. Lassan, de izgalmasan bontakozik ki a történet, és amikor mindenre fény derül, az nem éppen szívderítő. Ishigiro méltán kapott irodalmi Nobel-díjat tavaly, ezt ez a könyve is megerősíti.
A hónap nagy könyves eseménye volt a 26. Budapest Nemzetközi Könyvfesztivál. Most jutottam el először, ritkán adódik ilyen lehetőség, hogy egy teljes délelőttöt tölthetek egyedül, ráadásul könyvek között. Igazi fellélegzés volt, ahol ennyi könyv és könyvet szerető ember van egy térben, ott szinte érezni lehet a betűket és a történeteket a levegőben. Standról standra bejártam az egészet, először csak átvenni a hely rezgéseit, aztán konkrétabban, alaposabban végigbogarászni. Nem mentem nagy vásárlási tervekkel, de azért tudtam, hogy lehetetlen új könyvek nélkül hazatérni, úgyhogy egy keretet szabtam magamnak, de nem próbáltam masszívan ellenállni. Volt, amit eleve úgy terveztem, hogy itt szerzek be, figyeltem az akciókra – elég jók voltak egyébként a legtöbb kiadónál! – mutatom, hogy mikkel gazdagodtam:
Szvoren Edina: Verseim – ahogy írtam fentebb
Mán-Várhegyi Réka: Mágneshegy – szintén a Libri irodalmi díj miatt, bele is kezdtem azonnal
Fredrik Backman: Amit a fiamnak tudnia kell a világról – új Backman megjelenés, egyértelmű, hogy kellett.
Ryan Holiday: Az ego az ellenség – Az akadály maga az út testvérkötete, amikor kiolvastam, már tudtam, hogy folytatnom kell ezzel.
Shunmyo Masuno: Az egyszerűbb élet művészete – még mindig Ryan Holiday hatása és szelleme, és annak a keresése motiválta a vásárlásomat, amit a címben említ. Zen gyakorlatok, pont erre van szükségem!
Murakami Haruki: Különös könyvtár – egyszerűen imádom Murakami Harukit, a megjelenés óta szemezek az új könyvével és most kedvezménnyel kaptam meg.
Olga Grushin: A sor
Liu Zhenyun: Nem vagyok én aranylótusz – ez a két könyv a Geopen kiadó 20 éves jubileumi sorozatának része. Gyűjtöm a sorozatot, szeretném, ha mind ott állna a polcomon, a kortárs világirodalom kevésbé ismert remekei ezek, gyönyörű borítókkal. Hosszas böngészés, fülszöveg-olvasgatás után választottam ki ezt a kettőt.
Peter Wohlleben: A természet rejtett hálózata
Scott Kelly: Egy év az űrben – mindkettő ajándék a páromnak, hogy ne csak nekem legyen öröm a könyvfesztivál.
A Geopennél kapott vászonszatyorral pedig büszkén járok azóta vásárolni, és hirdetem a mondanivalóját jártomban-keltemben:
Az ünnep azé, aki várja – egy vers címe, Szabó T. Anna verse, bár karácsonyi, de kölcsönvettem címadónak, mert most ezt az ünnepet vártam, a költészet napját. Vártam és készültem rá, hogy a versekről, a versolvasásról mesélhessek nektek.
Ma későn jöttem haza, hosszúra nyúlt iskolai programon vettem részt a szülőtársaimmal. Mire hazaértem, két pizsamás gyerek várt, azzal fogadtak, hogy meséljek nekik. A kicsi a János vitézt kérte. Rögtön kitört a testvérháború, mert mint megtudtam, neki addigra már olvasott az apja, kérése szerint a János vitézből, a tesójának meg még nem, ő is követelte tőlem a mesét. Kérdezem a kicsit: akkor miért kéred, hogy én is olvassak még? A válasz: mert annyira szép.
A béketárgyalások lezajlottak, a tűzszünetet sikerült megkötnünk, a gordiuszi csomót átvágtuk: én a nagynak olvastam, közben hallottam, ahogy a János vitéz is folytatódik a nappaliban. Ez volt az esténk, a reggelünk pedig úgy fog kezdődni, hogy elkészítem a reggelit, asztalra teszem, meggyújtok egy gyertyát, felébresztgetem a még alvókat, leülök közéjük egy teával, és amíg elmajszolják a reggelit, a Szeret engem a világ című gyerekversgyűjteményből fogok felolvasni nekik.
Advent kezdete óta így van ez. Akkor kapták meg Szabó T. Anna verseskötetét, az Adventi kalendáriumot, amit úgy olvastam fel nekik, hogy december elsején az első verset, másodikán az elsőt és a másodikat is, és így tovább. Karácsonyra az erre fogékonyabb kicsi már a kötet elejét kívülről tudta, és aznap reggel 24 verset olvastam fel – még szerencse, hogy ez már a téli szünet idején történt. Az advent, a karácsony elmúlt, de a versek maradtak: elővettük gyerekkorunk klasszikusait, Gazdag Erzsi Meseboltját, Weöres Sándor Bóbitáját, és a következő könyvtárlátogatáskor gyerekeknek való verseskötetet is hoztunk haza: a Friss tintát, Szabó Lőrincet, Tandori Dezsőt. Az elsős kisfiam első olyan könyve, amit önállóan kiolvasott, szintén Szabó T. Anna műve volt, a Tükörcicák. Nagyon szeretem ezt a reggeli hangulatot, úgy sakkozok az idővel, hogy mindenképp beleférjen, jóval előttük kelek, hogy ez a kis rítus, ha röviden is, de meglegyen.
Nekem magamnak tavaly ilyentájt, épp a költészet napja kapcsán jutott eszembe, hogy mennyire hiányzik a versolvasás, és mennyi szépet ad. Ha máskor nem is, de ilyenkor mindig előkerül egy-egy kötet, van itthon Radnóti, Pilinszky, Fodor Ákos, Tóth Árpád, és évek óta részt veszek a Posztolj verset! eseményben. Egy évvel ezelőtt iskolai rendezvény is volt ez alkalomból, a tanítás elején összegyűltünk az egyik tanteremben, sok gyerek, néhány tanár és szülő, és aki akart, felolvashatott vagy akár fejből is elmondhatott egy verset a többieknek. Itthon aztán úgy döntöttem, rendszeresítem a versolvasást az életemben, rájöttem, hogy nem foszthatom meg magamat ettől az élménytől: megnyugtat, elmélyít, elgondolkodtat, valahogy közelebb hoz a valósághoz. Az éjjeliszekrényemre tettem a Radnóti összest, és minden este elolvastam egy-két verset belőle. Azóta magamnak is minden hónapban hozok a könyvtárból egy addig ismeretlen versgyűjteményt, most épp a Libri irodalmi díj döntősei közül Takács Zsuzsa: A Vak Remény című vaskos könyve van soron.
A tavalyi Aegon Művészeti Díj kapcsán készült videóbeszélgetés keltette fel az érdeklődésemet Kántor Péter és a Valahol itt című kötet iránt, ami az aktuális kedvencem lett, és még a kamasz fiam is elolvasta és nagyon tetszett neki! Szerintem ez nagy szó – a felnőttek közül is kevesen olvasnak verseket, a kamaszok még annyira se. Kántor Péter zseniális, jól érthető, átérezhető, aktuális és friss. Bátran javaslom a klasszikusok mellett a kortárs költőkkel való ismerkedést is, ízlelgessétek a verseket, forgassátok a gondolataitokban, jót tesz néhány olyan perc a zsúfolt napban, amikor költészettel ajándékozzuk meg magunkat.
Április a Nincs időm olvasni kihívásban is a költészet hónapja, a havi téma egy szabadon választott verseskötet. Én nagy fába vágtam a fejszémet Takács Zsuzsa életművével, de azt hiszem, nem baj, ha nem fejezek be ennyi verset egy hónap alatt, a lényeg a rendszeres versolvasás. A feladat még a kihívásban rendszeresen részt vevő, könyvolvasó csoporttagok számára is valódi kihívást jelent, a versek jóval kevesebb embert fognak meg, mint a regények – ebben valószínűleg az oktatásnak is hatása van. Remek ajánlásokkal találkozhattok viszont a kihívás facebook csoportjában, sokan olvasnak például Varró Danit és más, könnyebben élvezhető költőket.
A magyar költészet ünnepére ide idézem a számomra egyik legkedvesebbet, fogadjátok szeretettel, és a facebook oldalamon osszátok meg kommentben a tieiteket! Örülnék neki.
Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért
Fák, csillagok, állatok és kövek szeressétek a gyermekeimet.
Ha messze voltak tőlem, azalatt eddig is rátok bíztam sorsukat.
Énhozzám mindig csak jók voltatok, szeressétek őket, ha meghalok.
Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek, szeressétek a gyermekeimet.
Te, homokos, köves, aszfaltos út, vezesd okosan a lányt, a fiút.
Csókold helyettem, szél, az arcukat, fű, kő, légy párna a fejük alatt.
Kínáld őket gyümölccsel, almafa, tanítsd őket csillagos éjszaka.
Tanítsd, melengesd te is, drága nap, csempészd zsebükbe titkos aranyad.
S ti mind, élő és holt anyagok, tanítsátok őket, felhők, sasok,
Vad villámok, jó hangyák, kis csigák, vigyázz reájuk, hatalmas világ.
Az ember gonosz, benne nem bízom, De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.
Igaz rokon, hozzátok fordulok, tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;
Tűz, víz, ég és föld s minden istenek: szeressétek, akiket szeretek.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Legutóbbi hozzászólások