Képzeletbeli utazás

Úgy gondoltam, játsszunk egy kicsit, és a kihívásokat is szeretem. Nem lesz könnyű a home office – home schooling napirend, plusz háztartás, gyerekek és a többi napi feladat mellé beszuszakolni a posztolást, de próbáljuk meg.

Részt veszek a BloggerKépző 13+1 napos kihívásán, napi egy poszt, adott témában, rövid kis színesek, kicsit személyesen, reményeim szerint érdekesen. Vágjunk is bele! A hetedik nap témája: utazzunk el valahová képzeletben!

Ez az a téma, ami akkor is megy, akkor is foglalkoztat, amikor nem feladatot vagy kihívást teljesítek. Pedig nem számítunk túl nagy utazónak: nem repülünk, nem megyünk évente többször külföldre (évente se mindig) és bizony a gyerekeink nem látták még a tengert. Nem kell nagyon sajnálni őket, láttak sok más szépséges helyet.

Az első helyet, ahová vágyom és ahová legszívesebben azonnal indulnék, amikor a karantén végetér, nem is nevezem meg, mert egyelőre olyan kis eldugott sziget, hogy nem szeretnék én lenni az, aki turisták ezreit csábítja oda. Korábban sose mentünk még vissza kétszer ugyanarra a helyre nyaralni, de valamiért ez az erdőszéli kis falu annyira megmaradt a gyerekek szívében, olyan hosszan beszéltek róla és bevették a játékaikba, hogy tavaly nyáron úgy döntöttünk, kipróbáljuk, milyen visszatérni valahová. Ha lehet, még jobban sikerült, mint az első ottlétünk. Én semmi másra nem vágytam előtte, mint egy nap semmittevésre, ringatózni egy hintaágyban és olvasni meg szundikálni. És pontosan ezt tettem egy teljes napon keresztül, amíg a gyerekek remekül érezték magukat a hatalmas kertben. Azért voltak aktívabb napjaink is, a környék kirándulóhelyekben gazdag, bejártuk gyalog és autóval. A vendéglátónk sompálinkája pedig olyan különlegesség, hogy önmagában azért bármikor visszamennék.

68485175_491958148261573_537444556421988352_n-001.jpg

A másik hely, ami eszembe jut, és amiről már beszélgettünk is itthon az egyik közös ebédnél, az Bécs. Vonattal mennénk, ott töltenénk egy hosszú hétvégét, és megnéznénk az állatkertben a pandát, aztán kipróbálnánk a Prater attrakcióit. Ha pedig a gyerekek kellőképpen elfáradtak, rábíznám őket az apjukra – pihenhetnek a szálláson vagy körbevillamosozhatnak a városban, ez már az ő dolguk – amíg én bejárom a Kunsthistorisches Museum (Szépművészeti Múzeum) tárlatait. A Naturhistorisches, azaz a Természettudományi szerintem már őket is érdekli, de előtte még feltenném a koronát (nem, nem azt!) a kulturális feltöltődésre egy igazi bécsi kávézással. Szerintem egy kastélytúrára is megértek már a gyerekeim, én a Schönnbrunnt választanám ismerkedésre. A vonaton talán még bicikliket is vinnénk magunkkal, hogy tekerhessünk a Duna-parton.

vienna.jpg

Tényleg nincsenek nagy vágyaim. Nem érzem azt, hogy ha végre egyszer kiszabadulok, akkor nagyon egzotikus vagy nagyon távoli helyekig meg sem állnék. Ahová nagyon szeretnék visszamenni, az a Hochschwab csúcsa az osztrák Alpokban, az első ottani túránk alkalmával ugyanis egyszerűen túl későn indultunk, és nem értünk volna vissza világosban, így a csúcs alatt nem sokkal visszafordultunk.

37195224_10214712559919694_4085527669691645952_n.jpg

Úton a Hochschwab felé – saját fotó

A másik pedig, ahová a gyerekeket is vinném, az Skagen, Dánia csúcsa, ahol az Északi- és a Balti-tenger találkozik. Tavaly nyáron ott állhattam, egyik lábammal az egyik, másikkal a másik tengerben, és tudtam, hogy ez egy olyan különleges hely, ahová őket is el kell vinnem.

skagen.jpg

Skagen <3 – saját fotó

Ahol még sosem voltam és mindig is vágytam rá, az Hollandia, a Keukenhof, Delft, Amszterdam és a Rijksmuseum, meg az IJssel-tó… Hollandiához valami különös vonzalom köt, mintha valamelyik előző életemben németalföldi lettem volna. Persze ha már itt járok a képzelet szárnyán, akkor ezt az egész északi régiót körbejárnám, fel Németországon át Skandináviáig. Engem ezek a helyek vonzanak, a meleg partok és a leggyakrabban látogatott turistalátványosságok kevésbé. És ti merre utaznátok?

Gyerekkel az Országos Kék Túrán

Idén kezdem a hetedik évemet az Országos Kék Túrán. Ez az a túraútvonal és mozgalom, amiről talán a legtöbben hallottak Magyarországon, hiszen a Másfélmillió lépés Magyarországon című filmsorozat és folytatásai (az És még egymillió lépés, illetve a Kerekek és lépések), majd ennek modern felfrissítése, az Index Bakancslista videósorozata országosan ismertté tették.

Akit érdekel a túrázás, annak a kék túra könnyebb, rövidebb szakaszai ideálisak első túrának, hiszen bárhol elkezdhető, jól kijelzett útvonalról van szó, a hozzá tartozó füzetben pedig pontosan megtalálhatók a szakaszok, lehet választani hosszt és nehézséget. Én már rutinos túrázó voltam, amikor belevágtam, és nem is túrázóként, hanem terepfutóként kezdtem. Jó fél éve futottam akkor rendszeresen, és szembejött egy vonzó versenykiírás, a Baradla Trailé. Addig csak síkon, aszfalton futottam, ebben viszont volt 16 kilométeren 500 méter szintkülönbség. Túrázóként korábban nem foglalkoztam a számokkal, csak a térképről tudtam, hogy milyen emelkedők várhatók a tervezett útvonalon. Terepfutóként megtanultam métereket kötni a domborzati elemekhez, ráérezni, hogy adott távon adott szint milyen nehézséget jelent. Ekkor még keményen rá kellett edzenem a kiszemelt versenyre, így jött az ötlet, hogy használjam edzőterepnek a kék túra szakaszait.

Háromgyerekes anyaként nem jutottam el gyakran túrázni, ráadásul mellette más tájak, szervezett túrák is vonzottak, ezért tart már hat éve az utam. Nem bánom, nincs határidő, nyugodtan lehet lassan teljesíteni. Az évek alatt viszont a gyerekek nőttek, és néhány hónappal ezelőtt eljutottunk addig, hogy a legkisebb elég komoly távokon is velem tart. Az őszi és téli hónapokban több, mint 150 kilométert tettünk meg kettesben a kéken, így már összegyűlt némi tapasztalatom arról, milyen is gyerekkel kéktúrázni. Csongor nyolcéves, ő már minden métert a saját lábán teljesít – hiszen egészen más hordozott pici gyerekkel vagy időnként nyakunkba vett ovissal járni az erdőt, mint így.

reguly_antal.jpgEz a fotó egy teljesítménytúrán készült, itt született meg a nagy elhatározás Csongorban

A fő felismerésem, hogy a gyereknek nem annyira a fizikai teljesítmény fárasztó a túrában, mint az ingerszegénység. Mi otthon is korlátozzuk a képernyőhasználatot, igyekszünk kerülni a túlingerelést, és még így is. A Kemenesháton kezdtünk, végtelen erdőségekben, síkvidéken, sok hosszú egyenes szakasszal, ahol a máskor szidott aszfalt elérése adta a változatosságot. Én magam bármikor, bármennyit tudnék erdőben tartózkodni, a nyolcévest viszont ez fárasztja. Tipp: készülj énekekkel, fejből mesélhető mesékkel vagy érdekes családi történetekkel, szójátékokkal, izgalmas beszélgetéstémákkal vagy dalokkal! Sose lesz ilyen jó alkalmad, hogy ráérősen meghallgasd, ahogy órákon át arról beszél, ami érdekli. Szerencséd van, ha ez pont a természet: vigyetek magatokkal határozót, vizsgáljátok meg a növényeket, gombákat, faleveleket és lábnyomokat, amit találtok. Böngésszetek térképet, tanuljatok együtt eligazodni rajta vagy tájolót használni. Jó, ha méritek sportórával a haladásotokat – nem a teljesítmény miatt, hanem hogy időnként be tudd neki mondani, hogy mennyi van még  hátra a tervezett távból. Mi játszottunk olyat is, hogy az nyer, aki először látja meg a következő települést.

Ezt a felismerést alátámasztja az, amikor épp ellenkezőleg, nagyon izgalmas vidéken járunk. Már egy emelkedőre való felkapaszkodás is izgalmas élményt jelent, hát még egy patak, kilátó, vár vagy érdekes sziklaalakzat! Csongor már attól is felderült, amikor a sok hosszú egyenes után újra kanyargó kis ösvényeken haladtunk, szerinte ez a normális erdő. Engem meglepett, de ő kifejezetten erőre kapott az Írottkőre felfelé kapaszkodva, egyáltalán nem kellett várni rá, sőt, örültem, hogy tudtam vele tartani a tempót. Tipp: jó, ha mindkettőtöknek van túrabotja, segít a nehezebb terepen, felfelé is, lefelé is, sárban vagy patakátkelésnél is. Vigyél magaddal kötszereket, sebfertőtlenítőt – talán nagyobb bizalommal hagyod sziklán ugrálni, ha az esetleges sérüléseit el tudod látni, persze azért okosan.

69021597_382457735797933_6992832977004658688_n.jpgUppony, Háromkő-bérc

A másik fontos tapasztalatom: a gyerek gyakrabban lesz éhes és nehezebben tolerálja az éhséget, mint te. Ez otthon az állandóan elérhető ennivalók világában talán nem is tűnik fel, de egy túrán hamar kiderül. Ha észreveszed, hogy nyűgös, elment a kedve, a motivációja, fáradtságra panaszkodik, pedig alig sétáltatok valamennyit, kérdezd meg, nem kér-e egy szendvicset, de van, amikor néhány korty vízre van szüksége. A folyadékfogyasztásra különösen kell figyelni! Nálunk mindig legalább kettővel több szendvics van, mint amit a bepakoláskor szükségesnek gondolok, egy dobozban darabolt alma, egy másikban sós magvak, és ami különösen fontos: a csoki. A csokinak szimbolikus jelentősége van, a csoki motiváció és jutalom, a nehézségek leküzdésekor vagy részcélok elérésekor elégedetten ki lehet bontani egy szeletet, és ami nálunk már rituális: a csúcscsoki, amivel az aktuális hegytetőre felkapaszkodva koccintunk, majd elégedetten elfogyasztjuk. Egyébként a csoki gyors szénhidrátot, azonnali energiát is jelent a szervezetnek, nem véletlen, ha a gyerek erőre kap tőle.

Ha már a motivációnál tartunk: a kék túra azért is jó, mert a megszerzendő pecsétek, a füzet kitöltése motiválnak. Hol gyakrabban, hol ritkábban követik egymást a pecsételőpontok, van, amikor csak két kilométer van két pecsét között, máskor tizenöt – érdemes úgy megválasztani a szakaszt, hogy ezt is figyelembe vesszük.  Létezik külön gyermekkéktúra-kiírás, egy adott tájegységben megtett 50 kilométer után jár a szakaszjelvény, és ha ebből hatot teljesített a gyermek, akkor kiérdemli a Gyermek Kéktúra jelvényét. Ezzel aztán lehet büszkélkedni az osztályban – valószínűleg kevés osztálytársnak lesz hasonló.

d.JPGA Kőszegi-hegységben egy határkövön

Szerintem a kék túrához hozzátartozik, hogy a szigorúan vett útvonal látnivalóin kívül megnézzük, ami az utunkba akad, vagy ami a közelben van és érdekes. Le lehet térni rövid szakaszokon másik jelzésre, útba lehet ejteni településeket vagy helyeket, amiket vétek lenne kihagyni. Érdemes több idővel számolni, mint amit maga a táv legyaloglása jelent, hogy a kitérők is beleférjenek, hogy ne kelljen sürgetni sem a gyereket, sem magunkat. Neki a tömegközlekedés is érdekes, és sokat tanulhat belőle.

A kék túra kitartásra is nevel – na nem abban az értelemben, hogy akkor is gyalogolni kell, ha már teljesen kimerültél. Ehelyett azt tanulhatják meg közben a gyerekek, hogy ha valamilyen nehézség adódik – éhség, fáradtság, fázás, elesés, kisebb sérülés, eltévedés – nem kell kétségbeesni vagy feladni. Végiggondoljuk, megkeressük a lehetőségeinket, ha kell, rugalmasan változtatunk, és megoldjuk a problémát. Mi futottunk már bele vadászatba, késtünk már le buszt, ilyesmi bármikor előfordulhat. Megerősítő tapasztalat, hogy az akadályokkal meg lehet birkózni és tovább lehet menni, ezt magával tudja vinni a kicsi a mindennapokba is.

n.JPGHóban a Kemenesháton

A lehetőségek tárháza pedig végtelen. Az Országos Kék Túra 1160 kilométeren kanyarog végig Magyarország hegyvidékein Írottkőtől Hollóházáig, ha ezt néhány év alatt befejeznétek, ott a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kék Túra vagy az Alföldi Kék Túra, és más színnel jelölt pecsételős túramozgalmak sokasága. Mi a következő hétvégén Nógrádtól folytatjuk. Ti merre indultok?

A nő, ha negyven

Tavaly szilveszterkor ültem az évtervező füzetem fölött, és azon gondolkodtam, hogy idén negyven leszek. Annyi irigyelt jó példa volt előttem, annyi mosolygós, boldog, helyén lévő negyvenes nő, akiről messziről lerítt, hogy élvezi az életét! Igen, a korát is: jó helyen van, rendben van magával. Én meg ültem a depresszióm mélyén, és ezt akartam, amilyennek az ő életüket láttam. Féltem a negyventől. Már a számot se akartam kimondani: negyven év. Úgy éreztem, semmit nem értem el az életben és esélyem sincs, hogy olyan kiegyensúlyozott legyek, amilyennek, úgy éreztem, lennem kéne. Megfelelési kényszerrel és az önszeretet hiányával küzdöttem.

Jók ezek az évösszegzők és évtervezők, mert segítenek abban is, hogy az irigykedés és a siránkozás helyett célokat tűzzünk ki. Még nem tudtam, hogyan fogom megcsinálni, de már döntöttem. A negyvenedik évemnek ez lesz a célja: mire negyven leszek, én is elérem ezt a harmóniát!

Ma vagyok negyven. Még nem vagyok elég bátor leírni, hogy sikerült. Még nem érzem teljesen készen magamat, még vannak elakadásaim, amelyek kizökkentenek, elterelnek az útról. Időnként újra a mélybe taszítanak, de talán már csak olyan mértékben, amennyire ez mindenki életében megtörténik. Azt már tudom, mi tesz jót nekem, merre kell mennem, és mire van szükségem ahhoz, hogy jól legyek. Ez már nagy lépés ahhoz képest, amikor azt se tudtam, hogy mi a bajom, miért érzem úgy magam, ahogy.

Én szerencsés vagyok, kaptam segítséget. Tudom, hogy nem mindenki engedheti ezt meg magának. Ezért arra gondoltam, születésnapi ajándékként leírom, hogy mik azok a dolgok, amelyek segítettek, és talán könnyebben elérhetők.

Könyvek

Az első Matt Haig: Miért érdemes életben maradni? című könyve volt. Szerencsére azért a címben feltett kérdés által sugallt mélységekig én nem jutottam el. Akkor talán nem is lett volna képes segíteni ez a könyv. Igazából nem is a válaszaival segített, mert azokat bárki el tudta volna mondani. Természetesen a családért, a barátokért, az élet szép élményeiért érdemes életben maradni. Számomra azonban maga a betegség leírása, a személyes vallomás adott nagyon sokat. Ezekről a fiatal szerző nagyon őszintén ír: igen, van ilyen, igen, más is érzi így magát! Megerősítő élmény volt.

Utána jött Ryan Holiday és Az akadály maga az út. Ezt aztán habzsoltam, fordulópontot jelentett, és még csak körül se tudom igazán írni, hogy miért. Nagyon sokat jegyzeteltem belőle, és mivel hosszú könyvajánló-listát is tartalmaz, az én listám is szépen bővült. Elsőként Marcus Aurelius Elmélkedéseit vettem le a polcról Matt listájáról. Kis filozófia, elgondolkodás, rengeteg tanulság, tényleg utat mutattak.

A természet

Mindig tudtam, hogy nekem a természet, főleg az erdő és a víz nagyon fontos. Hogy mennyire, és milyen sokat ad, különösen ha egyedül, befelé fordulva járok benne, azt egy tavaszi túrán tapasztaltam meg. Ezen az alkalmon egy kalapból személyre szóló idézetet húzva, egyedül és némán sétáltam végig egy kétórás túrát. Azóta igyekszem kifejezett belső céllal, gondolkodnivalóval menni a túrákra, és ez nagyon fel tud tölteni. Ide tartozik még egy könyv: Erling Kagge Menni című írása, ami kifejezetten a séta feltöltő, kreativitást felszabadító erejéről szól.

Coach beszélgetés

Coachtól segítséget kérni általában nem kevés pénzbe kerül. Az elején pedig azt ígértem, a mindenki által elérhető megoldásokat hozom ebben a bejegyzésben. Azért említem mégis, mert nálam úgy alakult, hogy két barátnőm is járt akkoriban coach képzésre, és kellett nekik valaki, akin „gyakorolhattak”. Egyikükkel egy alkalmat, a másikukkal hármat töltöttem, és ő belőlem írta a szakdolgozatát is. Ha körülnéztek, elég jó esély van rá, hogy ti is találtok ilyen lehetőséget. Ajándékba is kérhettek coachingot, de létezik olyan lehetőség is, hogy egy egész coach iskola szervez a diákjainak csoportos gyakorlatot, ahová jelentkezőket várnak. Sokféle coaching módszer van, amennyire én tudom, az a közös bennük, hogy a coach kérdez. Ő nem ad tanácsot, nem mondja meg, mit tegyél. Abban segít, hogy magad jöjj rá a megoldásaidra, és ez talán még hatékonyabb, mint amikor kívülről kapsz kész válaszokat.

Egyedül töltött idő

Sokfélék vagyunk, és nem mindenki szeret egyedül lenni. Mégis azt hiszem, egy minimális önmagára fordított idő a legtöbb embernek olyan, mint egy falat kenyér, főleg a kisgyerekes anyáknak. Remélem, férfiak, apák is olvasnak: egy nőnek, anyának talán nem is tudtok annál nagyobb ajándékot adni, mint néhány órát egyedül. Mégpedig úgy, hogy neki ne kelljen előre megszerveznie, hogy mit eszik vagy mit vesz fel azalatt a gyerek, mi hol van a hűtőben és melyik a kedvenc alvósállat. Az apa teljes értékű szülő, pont úgy meg tudja oldani ezeket a dolgokat, mint az anya. Az egyedülidőhöz két dolog kell: egy partner, aki azt mondja, menj és érezd jól magad, és ne törődj a többivel – és te, aki megbízol a másikban és magadban, és mész.

Tevékenység, ami feltölt

Rögtön ki is egészíteném: három dolog kell az egyedülidőhöz, a harmadik az, hogy tudd, hogy mit akarsz csinálni. Számomra ez nagy felismerés volt. Komolyan el kellett gondolkoznom rajta, hogy ha még egy órát hozzácsapnának a 24-hez egy napon, mivel tölteném. Mert ott a hosszas tennivalólista, amivel meg kell birkózni, és rögtön tudnám sorolni, hogy mi minden maradt el már megint. Leginkább ezeket kellene bepótolni.

Most nem ez a feladat. Most azt keresd meg, ami őszinte örömet okoz, amitől újult erőre kapsz. Sport, zene, olvasás, egy séta, vagy csak beülni egy kávézóba egyedül, és nézni ki a fejedből? Bármit behelyettesíthetsz! Nekem ilyen az írás, a meditáció, arra is rájöttem, mennyire fontos az életemben a tanulás, és ilyen az úszás is.

Meditáció

Külön is írok róla, mert nagyon fontos, és mert nekem ez az, amit nehéz belepréselnem a mindennapokba. Amikor sikerül, mindig ráébredek, mennyire hasznos. Ahhoz még nem vagyok elég ügyes, hogy önállóan meditáljak, ehelyett különféle alkalmazásokat próbálok ki. Az Insight Timeren rengeteg különböző hosszúságú és témájú meditáció érhető el angolul, de van néhány magyarul is. A Just Like Buddha magyar fejlesztés. Ami elérhető rajta ingyenesen, az nagyon hatékony meditáció, de a szélesebb elérés már előfizetős. Én egyelőre az ingyeneseket ismételgetem, van, amit már a gyerekeim is kipróbáltak. A legújabb, amit letöltöttem, a Mindfullness alkalmazás, még csak ismerkedem vele. Egymásra épülő 4-5 perces meditációkat tartalmaz angolul. Ez tényleg arra jó, hogy ha esélyed sincs egy hosszabb elmélyülésre, megadja a napod alaphangját reggel vagy kisimít este. Remek kapaszkodó napközben, amikor épp elnyelne a stressz vagy konfliktusba keverednél, segít megállni egy pillanatra és jobb döntéseket hozni.

Támogató társak

Mert nemcsak az egyedül töltött idő fontos, hanem az is, hogy értékes időt tölthess olyan emberekkel, akik fontosak neked. Akikkel öröm együtt lenni, akikkel egy-egy beszélgetés után úgy érzed, hogy több lettél. Akiknek adsz magadból és te is kapsz tőlük. Jó esetben a párunk is egy ilyen ember, és a párkapcsolatunk ápolása az egyik legfontosabb dolog. A család természetesen a másik. Ha pedig van még ilyen barátunk, kollégánk, rokonunk, vagy egy közösség, ahová eljárhatunk, ahol ezt az élményt újra meg újra megtapasztalhatjuk – tartsunk ki mellette.

Pihenés

Főleg, ha kisgyerekeink vannak. Rémisztő statisztikákat lehet olvasni az anyák kialvatlanságáról, és már egy ilyen alapvető szükségletre is döbbenetesne nehéz időt szakítani. Nekem már nagyok a gyerekeim, nem keltenek fel éjszaka, de még élénken emlékszem az éjszakai szoptatásokra és a véletlenszerű felriadásokra. Megint csak azt tudom mondani az apáknak, nagyszülőknek, támogató embereknek: vegyétek ki a babát az anya kezéből, hadd aludja ki magát időnként. Iszonyú szüksége van rá.

Digitális detox

Ehhez is egy könyvet ajánlok: Catherine Price: Digitális detox című könyvét. Ez némi elméleti leírás és statisztika után egy 30 perces programmal segít „lejönni” a telefonról. Napi szinten nem igényel sok időt, és azt sem ígéri – nem is kell – hogy a végére teljesen telefon- és közösségimédia-mentes leszel. Bennem helyretett dolgokat, gyakorlati tippekkel segített, és már önmagában a képernyőidőm megdöbbentő volt – itt valóban hasznos időt lehet felszabadítani!

Önismeret

Tizenöt évvel ezelőtt nevettem rajta, biztos voltam benne, hogy remekül ismerem magam, nincs szükségem arra, hogy ezzel foglalkozzam. Aztán ahogy múlt az idő – talán az egyre több tapasztalat miatt – ismertem fel, hogy nagyon sok mindent nem tudok magamról. Nagyon alapvető dolgokat sem: hogy mi motivál, mi visz előre, mi tölt fel. Mi az, amit negyven körül valójában szeretnék elérni az életben, és mi az, amit jobb, ha elengedek, mert idegen tőlem. Egy csomó tesztet és gyakorlatot megcsináltam: többek között a DISC tesztet, és a 16 Personalities tesztet. Idetartozik a színtanácsadás is a vele járó beszélgetéssel, és a legjobb volt Mark Gungor Flag Page tesztje, bár ez utóbbi nem ingyenes. Olvastam pszichológiai témájú írásokat, és próbáltam felismerni az erősségeket és hibákat a kommunikációmban és a mindennapjaimban

És mindezt mikor…?

És akkor most azt kérdezed, jó, de mikor? Mikor legyen időm minderre? Nem tudom megmondani, hogy a te életedbe hogyan fér bele ez. Én konkrétan leültem egy órarenddel, beleírtam minden teendőt, aminek muszáj volt beleférnie, és megpróbáltam az üres perceket feltölteni. Mert vannak, mindenkinek az életében vannak olyan percek, amit szimpla időpazarlásra fordítunk. És ami nagyon fontos: merjünk segítséget kérni! Döntsünk magunk mellett, döntsünk úgy, hogy megérdemeljük, és ne féljünk, ne szégyelljünk kérni.

Nekem ahhoz is kellett az az önismereti út, amit január óta végigjártam, hogy ezt felismerjem. Még egyszer hangsúlyozom, hogy nagyon szerencsés vagyok, mert volt lehetőségem ezt az időt főállású anyaként tölteni. Bár azt nem mondom, hogy nem dolgoztam, de nem úgy, mint korábban, beosztottként munkahelyen napi 8+ órában. Ezért tartott ez a folyamat csak nagyjából kilenc hónapig. Ha kevesebb idővel és több stressz mellett végzem, akkor nem tartanék itt negyven évesen, de lehet, hogy negyvenegy évesen már igen. Nem kell mindent csinálni és főleg nem mindent egyszerre. Már az is segít, hogy betervezel valamit, és látod, hogy a következő napokban mikor tudsz magaddal foglalkozni egy kicsit. És kell hozzá bátorság is.

Én most ott tartok, hogy azokra az irigyelt, helyükön lévő negyven körüli nőkre, akikre korábban úgy néztem fel, mint akiknek a helyzete elérendő cél számomra, most már úgy tekintek, mint nőtársakra. Akik feltehetően végigküzdötték a saját útjukat, és most már tudják azt, amit én is megtanultam. Azt, hogy ez az út nem ér véget, sőt bizonyos értelemben most kezdődik. Hálás vagyok ezeknek a nőknek, hogy megmutatták, hogy lehet kiegyensúlyozottnak lenni negyven felé is. Hogy megadhatjuk magunknak azt, amire nekünk van ehhez szükségünk, és végig lehet járni az utat – aztán folytatni tovább.

Köszönöm, jól vagyok. Ki merem mondani, hogy ismerem magamat, és tudom, mi az, és meg is tudom adni magamnak, amire szükségem van. Nem mindig azonnal, de látom a megoldásokat. Ha úgy érzem, segítséget, támogatást kérek hozzá. Ha elfogy az erő, tudom, hova forduljak. Lehet, hogy negyven éves korra kevésnek tűnik ezt elérni – én elégedett vagyok vele.

0824.jpg

Tavasz a Balaton-felvidéken

Visszavonhatatlanul tavasz van, bár most volt néhány esős és hűvösebb napunk is, számomra ez csak jó hír: erőre kapott a természet, üdék az erdők, talán kiheverték a márciusi szárazságot. Kirándulni meg esőben is lehet, én például vasárnap teljesítménytúrázni voltam, és bár 48 kilométer nem ajánlható bárkinek, a környék látnivalóiból bátran lehet válogatni kényelmes rövidebb barangolnivalót is.

Ha a Veszprém megyei Szentbékkállára látogatunk a családunkkal, a következőket érdemes megnézni:

Körtúra a Fekete-hegyi Eötvös-kilátóhoz

Szentbékkállán a Szent Benedek turistaszállótól indulunk a sárga háromszög jelzésen, először a falu aszfaltos útján haladunk, majd földútba, végül erdei ösvénybe vált lábunk alatt az út, és emelkedni kezd. Végig a sárga háromszög jelzést követjük. Lesz részünk meredek emelkedőben is, amikor felkapaszkodunk a Keleményes-kő bazaltpalacsintáira – valóban így hívják ezeket a képződményeket, amelyek lentről emlékeztetnek a bazaltorgonákra, de sokkal szélesebben elterülnek, rajtuk állva pedig keresve se találnánk jobb nevet nekik. Megcsodáljuk a kilátást és a növényvilágot, elolvassuk a Tűz útja tanösvény tájékoztató tábláját, amíg kipihenjük a mászás fáradalmait. 

Innen továbbhaladva szép, hullámzó tájon haladunk át, így áprilisban sárga virágokkal terített a mező. Újabb kapaszkodóval már a Fekete-hegyre érünk fel, az Eötvös kilátó lábához. Mindenképp másszunk fel a kilátóba, élvezzük a panorámát.

Lefelé a kék jelzésen indulunk, csak arra figyeljünk, hogy ne Balatonhenye, hanem vissza, Szentbékkálla irányába induljunk újra. Térképet, GPS-t érdemes nézni, ha biztosra akarunk menni a tájékozódással. rövid meredek után kellemesebb ereszkedésbe váltunk, lassanként leérünk az erdő szélére, ahol Jeszenszky Sky István Napfényszentélyét, kis birodalmát találjuk: imazászlók lobognak a szélben, kedves felirat a kapun, a közelben ölelőfa. Állítólag ha otthon találjuk a zenélő remetét, bármikor betérhetünk egy teára, én ezt még nem próbáltam, de az ölelőfát nem hagytam ki, amikor arra jártam. Tovább haladva tiszta vizű forráshoz érünk: szépen foglalt, fedett medencében gyűlik a víz és túlcsordulva folyik lefelé, érdemes a nálunk lévő bögrével meríteni belőle, ez az Öreghegyi-kút. Innen már néhány szép virágzó fa és présház mellett néhány perc múlva a falu szélére érünk, majd vissza a turistaházhoz. Ha megéheztünk, a falu első háza az Öreghegy fogadó, betérhetünk ebédelni és megpihenni.

Ez a túra bő hat kilométer szép emelkedőkkel, edzettebb 5-6 éves gyerekekkel már megtehető, de babakocsival nem ajánlom a szűk, köves emelkedők miatt. 

Körtúra a szentbékkállai kőtengerhez

Ennek a túrának a kiindulópontja ugyanúgy a szentbékkállai turistaház, de most a kék jelzésen indulunk, és végig ezen is haladunk. A faluból kiérve először a velétei palotaromhoz érkezünk meg – milyen jó hangzású név! Aztán egy kanyarral visszavisz a jelzés a falu szélére, de hamarosan újra kifordul onnan, és könnyű vonalvezetésű, sík terepen visz el a nagy kiterjedésű, izgalmas kőtengerig. Eddig a túra mindössze szűk két kilométer, de a köveknél akár órákat is el lehet tölteni, amíg a gyerekek bebarangolják az egészet, felmásznak minden kőre, kipróbálják az ingókövet, megnézik a madáritatókat, mi meg elolvassuk nekik az információs táblákat, és akár meg is tízóraizhatunk a lapos, meleg köveken üldögélve.

Visszafelé sétálhatunk ugyanezen az úton, vagy a kőtenger parkolójától a rövidebb, jelzetlen, de egyértelmű utat is választhatjuk, összességében lesz nagyjából négy kilométerünk, plusz a szaladgálás fel-alá a kövek között. Kisebb gyerekekkel is bátran ajánlom, babakocsival egy rövidke szakasz okoz nehézséget a palotarom után, de két felnőtt azt is megoldja.

Mindszentkálla, Kopasz-hegy

A környék bővelkedik jobbnál jobb panorámájú kilátópontokban, ez talán kevésbé ismert, annál látványosabb – és fárasztóbb a megközelítése. Ha a legrövidebb úton akarjuk elérni, autóval Mindszentkálla központjában érdemes megállni. A faluban több ponton is egyértelműen jelzik, hogy merre induljunk, de a piros és a két T jelzés is a csúcsra visz. A hegy nem magas, viszont meredek ösvénnyel indít, aztán 277 lépcsővel folytatja. Utána még jön néhány falépcső, aztán már csak egy keskeny ösvény, és ott is vagyunk a csúcs közelében álló keresztnél, ahol learathatjuk megérdemelt babérjainkat a lélegzetelállító kilátás formájában. Kipihegjük magunkat, és a lankásabb déli oldalon ereszkedünk le, visszaérünk arra a pontra, ahol meredeken felfelé indultunk, és ha most egyenesen teszünk egy kis kitérőt, akkor megnézhetjük a kisfaludi templomromot is. Innen már toronyiránt sétáljunk vissza a faluba, ahol a Káli-Kapocs teraszán felhörpinthetjük a nekünk járó frissítőt.

Csak kalandvágyó gyerekeknek és türelmes szülőknek ajánlom a túrát – a lépcsők próbára tesznek, úgy készüljetek, hogy időnként le-leültök majd pihenni a csúcshódítás közben. A táv oda-vissza is csak bő két kilométer, itt a szintemelkedés adja a nehézséget.

A három túrából bármelyik kettő, vagy akár mindhárom is összekapcsolható egy hosszabb kirándulássá. Mindszentkálla és Szentbékkálla között a kék négyzet jelzésen, majd azt elhagyva a szentimrepusztai buszmegállónál balra kanyarodva, jelzetlen úton (régen erre haladt a kék túra) zárhatjuk be a kört, ez a szakasz a legrövidebb úton (ha a kőtengert visszafelé kihagyjuk) három kilométert ad hozzá a túránkhoz. 

Időközi beszámoló a kihívásaimról

Jó néhány kihívásba belecsaptam ennek a blognak az indulásakor – maga az írás is egy kihívás. Rátaláltam a 101 kihívás a következő 1001 napra projektre, amit a Day Zero Project honlapján lehet vezetni, és a kisebb, rövidebb listákat ebbe foglaltam bele.

A legkönnyebb a Nincs időm olvasni kihívásról mesélnem – erről már nem is nagyon kell, hiszen a könyves posztjaimból látható, hogy ezt hónapról hónapra követem, kifejezetten élvezem, szívesen olvasok a megadott témában és azon kívül, és szívesen írok is az olvasott könyveimről. Április a versek hónapja, erről mindenképpen fogok írni! 

A másik, ami ugyan valóban kihívást jelentett, de már be is fejeztem, az a Digitális detox volt – Catherine Price könyve alapján végigcsináltam a 30 napos, okostelefonról való leszokásban segítő feladatsort, és nagyon jók a tapasztalataim, itt írtam a kihívás befejezéséről. 

0405.jpg

Március 1-jén kezdtem bele az 1000 óra a szabadban kihívásba. Ezt egy amerikai édesanya kezdte el, amikor szembesült azzal a megdöbbentően alacsony számmal, amennyi időt egy átlagos amerikai kisgyerek a szabadban tölt, és amennyi sokkal kevesebb a képernyő előtt töltött napi idejénél. Magyarországon már csak az iskolai, óvodai gyakorlat miatt sem olyan vészes a helyzet. Ahhoz, hogy egy év alatt 1000 órát odakint töltsünk, egy napra átlagosan 2,7 órának kellene jutnia. Ez inkább nekünk, munkahelyeken dolgozó és gyakran ülőmunkát folytató felnőtteknek kihívás igazából. Elkezdtem bullet journalban vezetni a napi odakint töltött órák számát, és tudatosan is igyekeztem jobban figyelni rá. Például volt egy alkalom még az óraátállítás előtt, amikor az egyik fiam edzése alatt a másikkal sétáltunk a közeli parkban, és ő fejlámpával rollerezett és csúszdázott. Micsoda kaland! Ha nincs a kihívás, valószínűleg olvasok neki vagy cukrászdába megyünk. Olyan is volt – ilyen azért korábban is előfordult már – hogy a hétközben alacsonyra sikerült óraszámot egy hétvégi egész napos kintléttel toldottuk meg, és ahogy közeleg a nyár, egyre könnyebb lesz teljesíteni a hétközbeni órákat is. Számokban: márciusban összesen 68 órát  és 46 percet töltöttem odakinn. Ha ezt egész évre vetítem, az csak 824 óra összesen, szóval bele kell húznom! 

56702220_2509040839108503_2912765537891123200_n.jpg

Március 7-én írtam a 101-1001 kihívásról, ennek is majdnem letelt az első hónapja. A linkelt bejegyzésben írtam meg a 101 pontos listámat, bármikor számon kérhető. Van közte olyan pont, amit viszonylag röviden le lehet rendezni, és van olyan is, ami végig fog nyúlni a kihívás teljes majdnem három évén, ezekhez jegyzeteket készítek a haladásról a fent linkelt Day Zero Project oldalán. Lássuk, hol tartok most:

  • Sikeresen befejezem a digitális detoxot és írok is róla – ez meg is van, az első, amit kipipálhatok
  • Sikeresen megcsinálom az 1000 óra odakint egy év alatt kihívást. – folyamatban, a fenti beszámoló szerint
  • Az 1001 nap alatt végig folytatom a Nincs időm olvasni kihívást. – ez is folyamatban
  • Ismertté teszem a blogot. – elég kézzelfoghatatlan cél, de ennél sokkal frappánsabban nem tudtam megfogalmazni. Nyilván hosszabb távú célról van szó, de amit egy hónap alatt már elértem: napi egy poszt, 137 facebook követő, több Index2 megjelenés, a legolvasottabb írásomat 8255-en látták. Talán lesz belőle valami.
  • Kialakítom a saját permakultúrás kertünk alapjait. – elkezdtem ezzel foglalkozni, egyelőre a permakultúra alapkönyvét olvasgatom, és amit kezdetnek át tudok venni belőle, azt a gyakorlatba is átültetem. Lesz erről is beszámoló!
  • Megtanulok valamivel többet az autóm működéséről. – tudok már hűtővizet tölteni bele, és voltam vezetéstechnikai tréningen is. Nagy ugrás előre! 
  • Megcsinálom a Pelso Kupát. – a kupa első két túrája teljesítve: a Téli Tihany 20 és a Lepke 40 kilométeres távja. 
  • Évente legalább két koncertre megyünk. – ebben az évben az első megvolt, a Győri Filharmonikusok farsangi koncertjén voltunk, igaz, még a kihívás kezdete előtt. Sebaj, ha ezt még nem számítom bele, akkor legalább eggyel többre kell menjünk!
  • Megválaszolom ezt a kérdéslistát: 50 Questions that Will Free Your Mind. – Elkezdtem, az első tíz kérdésnél tartok. Ha érdemesnek látom, blogposzt lesz ebből is.
  • Részt veszek egy színtanácsadáson. – időpont intézve!!
  • Elolvasok kéthavonta egy szakkönyvet valamilyen témában. – ez is végig fog nyúlni az egész kihíváson, tehát jegyzetelnem kell a könyveket. Az első Toby Hemenway: Gaia kertje című könyve a permakultúráról.
  • Elolvasok 20 könyvet, amit a barátaim ajánlanak a kérésemre. – a lista és az ajánlók listája már összeállítva.
  • Minden héten meghallgatok egy olyan zenét, amit még nem ismertem. – Ehhez a ponthoz a projekt oldalán egy albumot írtam egy számomra eddig ismeretlen előadótól. Valódi kihívás lesz 1001 napig minden héten figyelnem erre, de talán néhány hét után rendszeressé válik. Az eddigiek: 
    • Alice Merton: Mint 08.03. 2019
    • AK26: Getto Platina 11.03.2019
    • Billie Eilish: Nobody cares 19.03.2019
    • The Bellamy Brothers: Greatest Hits 26.03.2019
    • Putumayo: Cafe Cubano 02.04.2019
  • Készítek házi készítésű arckrémet, kézkrémet és fogkrémet. – az arckrém kész! Tesztelés alatt, aztán blogposzt lesz.
  • Luffatököt termesztek. – már cserépben, készülődik kicsírázni. Állítólag lassan csírázik, úgyhogy egyelőre a feladat türelmesen várni. Aztán jön a kiültetés, a nevelgetés, és az igazi kihívás: hogy hogyan lesz a termésből szivacs.
  • Rendszeresen írok erről a kihívásról és a teljesítéséről. – ez az első alkalom, remélem, nem lesz nagyon unalmas a rendszeres beszámoló.

Egy hónap alatt a százegyből tizenhat pontba belekezdtem, egyet be is fejeztem. Szerintem ez mindenképpen haladás! Ti mit szeretnétek megvalósítani a közeljövőben? Csatlakozzatok a facebookon az 1000 óra a szabadban kihívás csoportjához és a Nincs időm olvasni kihíváshoz itt