Szerző: KecskesTimea | 2020.01.16. | Egyéb kategória
Idén kezdem a hetedik évemet az Országos Kék Túrán. Ez az a túraútvonal és mozgalom, amiről talán a legtöbben hallottak Magyarországon, hiszen a Másfélmillió lépés Magyarországon című filmsorozat és folytatásai (az És még egymillió lépés, illetve a Kerekek és lépések), majd ennek modern felfrissítése, az Index Bakancslista videósorozata országosan ismertté tették.
Akit érdekel a túrázás, annak a kék túra könnyebb, rövidebb szakaszai ideálisak első túrának, hiszen bárhol elkezdhető, jól kijelzett útvonalról van szó, a hozzá tartozó füzetben pedig pontosan megtalálhatók a szakaszok, lehet választani hosszt és nehézséget. Én már rutinos túrázó voltam, amikor belevágtam, és nem is túrázóként, hanem terepfutóként kezdtem. Jó fél éve futottam akkor rendszeresen, és szembejött egy vonzó versenykiírás, a Baradla Trailé. Addig csak síkon, aszfalton futottam, ebben viszont volt 16 kilométeren 500 méter szintkülönbség. Túrázóként korábban nem foglalkoztam a számokkal, csak a térképről tudtam, hogy milyen emelkedők várhatók a tervezett útvonalon. Terepfutóként megtanultam métereket kötni a domborzati elemekhez, ráérezni, hogy adott távon adott szint milyen nehézséget jelent. Ekkor még keményen rá kellett edzenem a kiszemelt versenyre, így jött az ötlet, hogy használjam edzőterepnek a kék túra szakaszait.
Háromgyerekes anyaként nem jutottam el gyakran túrázni, ráadásul mellette más tájak, szervezett túrák is vonzottak, ezért tart már hat éve az utam. Nem bánom, nincs határidő, nyugodtan lehet lassan teljesíteni. Az évek alatt viszont a gyerekek nőttek, és néhány hónappal ezelőtt eljutottunk addig, hogy a legkisebb elég komoly távokon is velem tart. Az őszi és téli hónapokban több, mint 150 kilométert tettünk meg kettesben a kéken, így már összegyűlt némi tapasztalatom arról, milyen is gyerekkel kéktúrázni. Csongor nyolcéves, ő már minden métert a saját lábán teljesít – hiszen egészen más hordozott pici gyerekkel vagy időnként nyakunkba vett ovissal járni az erdőt, mint így.
Ez a fotó egy teljesítménytúrán készült, itt született meg a nagy elhatározás Csongorban
A fő felismerésem, hogy a gyereknek nem annyira a fizikai teljesítmény fárasztó a túrában, mint az ingerszegénység. Mi otthon is korlátozzuk a képernyőhasználatot, igyekszünk kerülni a túlingerelést, és még így is. A Kemenesháton kezdtünk, végtelen erdőségekben, síkvidéken, sok hosszú egyenes szakasszal, ahol a máskor szidott aszfalt elérése adta a változatosságot. Én magam bármikor, bármennyit tudnék erdőben tartózkodni, a nyolcévest viszont ez fárasztja. Tipp: készülj énekekkel, fejből mesélhető mesékkel vagy érdekes családi történetekkel, szójátékokkal, izgalmas beszélgetéstémákkal vagy dalokkal! Sose lesz ilyen jó alkalmad, hogy ráérősen meghallgasd, ahogy órákon át arról beszél, ami érdekli. Szerencséd van, ha ez pont a természet: vigyetek magatokkal határozót, vizsgáljátok meg a növényeket, gombákat, faleveleket és lábnyomokat, amit találtok. Böngésszetek térképet, tanuljatok együtt eligazodni rajta vagy tájolót használni. Jó, ha méritek sportórával a haladásotokat – nem a teljesítmény miatt, hanem hogy időnként be tudd neki mondani, hogy mennyi van még hátra a tervezett távból. Mi játszottunk olyat is, hogy az nyer, aki először látja meg a következő települést.
Ezt a felismerést alátámasztja az, amikor épp ellenkezőleg, nagyon izgalmas vidéken járunk. Már egy emelkedőre való felkapaszkodás is izgalmas élményt jelent, hát még egy patak, kilátó, vár vagy érdekes sziklaalakzat! Csongor már attól is felderült, amikor a sok hosszú egyenes után újra kanyargó kis ösvényeken haladtunk, szerinte ez a normális erdő. Engem meglepett, de ő kifejezetten erőre kapott az Írottkőre felfelé kapaszkodva, egyáltalán nem kellett várni rá, sőt, örültem, hogy tudtam vele tartani a tempót. Tipp: jó, ha mindkettőtöknek van túrabotja, segít a nehezebb terepen, felfelé is, lefelé is, sárban vagy patakátkelésnél is. Vigyél magaddal kötszereket, sebfertőtlenítőt – talán nagyobb bizalommal hagyod sziklán ugrálni, ha az esetleges sérüléseit el tudod látni, persze azért okosan.
Uppony, Háromkő-bérc
A másik fontos tapasztalatom: a gyerek gyakrabban lesz éhes és nehezebben tolerálja az éhséget, mint te. Ez otthon az állandóan elérhető ennivalók világában talán nem is tűnik fel, de egy túrán hamar kiderül. Ha észreveszed, hogy nyűgös, elment a kedve, a motivációja, fáradtságra panaszkodik, pedig alig sétáltatok valamennyit, kérdezd meg, nem kér-e egy szendvicset, de van, amikor néhány korty vízre van szüksége. A folyadékfogyasztásra különösen kell figyelni! Nálunk mindig legalább kettővel több szendvics van, mint amit a bepakoláskor szükségesnek gondolok, egy dobozban darabolt alma, egy másikban sós magvak, és ami különösen fontos: a csoki. A csokinak szimbolikus jelentősége van, a csoki motiváció és jutalom, a nehézségek leküzdésekor vagy részcélok elérésekor elégedetten ki lehet bontani egy szeletet, és ami nálunk már rituális: a csúcscsoki, amivel az aktuális hegytetőre felkapaszkodva koccintunk, majd elégedetten elfogyasztjuk. Egyébként a csoki gyors szénhidrátot, azonnali energiát is jelent a szervezetnek, nem véletlen, ha a gyerek erőre kap tőle.
Ha már a motivációnál tartunk: a kék túra azért is jó, mert a megszerzendő pecsétek, a füzet kitöltése motiválnak. Hol gyakrabban, hol ritkábban követik egymást a pecsételőpontok, van, amikor csak két kilométer van két pecsét között, máskor tizenöt – érdemes úgy megválasztani a szakaszt, hogy ezt is figyelembe vesszük. Létezik külön gyermekkéktúra-kiírás, egy adott tájegységben megtett 50 kilométer után jár a szakaszjelvény, és ha ebből hatot teljesített a gyermek, akkor kiérdemli a Gyermek Kéktúra jelvényét. Ezzel aztán lehet büszkélkedni az osztályban – valószínűleg kevés osztálytársnak lesz hasonló.
A Kőszegi-hegységben egy határkövön
Szerintem a kék túrához hozzátartozik, hogy a szigorúan vett útvonal látnivalóin kívül megnézzük, ami az utunkba akad, vagy ami a közelben van és érdekes. Le lehet térni rövid szakaszokon másik jelzésre, útba lehet ejteni településeket vagy helyeket, amiket vétek lenne kihagyni. Érdemes több idővel számolni, mint amit maga a táv legyaloglása jelent, hogy a kitérők is beleférjenek, hogy ne kelljen sürgetni sem a gyereket, sem magunkat. Neki a tömegközlekedés is érdekes, és sokat tanulhat belőle.
A kék túra kitartásra is nevel – na nem abban az értelemben, hogy akkor is gyalogolni kell, ha már teljesen kimerültél. Ehelyett azt tanulhatják meg közben a gyerekek, hogy ha valamilyen nehézség adódik – éhség, fáradtság, fázás, elesés, kisebb sérülés, eltévedés – nem kell kétségbeesni vagy feladni. Végiggondoljuk, megkeressük a lehetőségeinket, ha kell, rugalmasan változtatunk, és megoldjuk a problémát. Mi futottunk már bele vadászatba, késtünk már le buszt, ilyesmi bármikor előfordulhat. Megerősítő tapasztalat, hogy az akadályokkal meg lehet birkózni és tovább lehet menni, ezt magával tudja vinni a kicsi a mindennapokba is.
Hóban a Kemenesháton
A lehetőségek tárháza pedig végtelen. Az Országos Kék Túra 1160 kilométeren kanyarog végig Magyarország hegyvidékein Írottkőtől Hollóházáig, ha ezt néhány év alatt befejeznétek, ott a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kék Túra vagy az Alföldi Kék Túra, és más színnel jelölt pecsételős túramozgalmak sokasága. Mi a következő hétvégén Nógrádtól folytatjuk. Ti merre indultok?
Szerző: KecskesTimea | 2019.04.16. | Egyéb kategória
Visszavonhatatlanul tavasz van, bár most volt néhány esős és hűvösebb napunk is, számomra ez csak jó hír: erőre kapott a természet, üdék az erdők, talán kiheverték a márciusi szárazságot. Kirándulni meg esőben is lehet, én például vasárnap teljesítménytúrázni voltam, és bár 48 kilométer nem ajánlható bárkinek, a környék látnivalóiból bátran lehet válogatni kényelmes rövidebb barangolnivalót is.
Ha a Veszprém megyei Szentbékkállára látogatunk a családunkkal, a következőket érdemes megnézni:
Körtúra a Fekete-hegyi Eötvös-kilátóhoz
Szentbékkállán a Szent Benedek turistaszállótól indulunk a sárga háromszög jelzésen, először a falu aszfaltos útján haladunk, majd földútba, végül erdei ösvénybe vált lábunk alatt az út, és emelkedni kezd. Végig a sárga háromszög jelzést követjük. Lesz részünk meredek emelkedőben is, amikor felkapaszkodunk a Keleményes-kő bazaltpalacsintáira – valóban így hívják ezeket a képződményeket, amelyek lentről emlékeztetnek a bazaltorgonákra, de sokkal szélesebben elterülnek, rajtuk állva pedig keresve se találnánk jobb nevet nekik. Megcsodáljuk a kilátást és a növényvilágot, elolvassuk a Tűz útja tanösvény tájékoztató tábláját, amíg kipihenjük a mászás fáradalmait.
Innen továbbhaladva szép, hullámzó tájon haladunk át, így áprilisban sárga virágokkal terített a mező. Újabb kapaszkodóval már a Fekete-hegyre érünk fel, az Eötvös kilátó lábához. Mindenképp másszunk fel a kilátóba, élvezzük a panorámát.
Lefelé a kék jelzésen indulunk, csak arra figyeljünk, hogy ne Balatonhenye, hanem vissza, Szentbékkálla irányába induljunk újra. Térképet, GPS-t érdemes nézni, ha biztosra akarunk menni a tájékozódással. rövid meredek után kellemesebb ereszkedésbe váltunk, lassanként leérünk az erdő szélére, ahol Jeszenszky Sky István Napfényszentélyét, kis birodalmát találjuk: imazászlók lobognak a szélben, kedves felirat a kapun, a közelben ölelőfa. Állítólag ha otthon találjuk a zenélő remetét, bármikor betérhetünk egy teára, én ezt még nem próbáltam, de az ölelőfát nem hagytam ki, amikor arra jártam. Tovább haladva tiszta vizű forráshoz érünk: szépen foglalt, fedett medencében gyűlik a víz és túlcsordulva folyik lefelé, érdemes a nálunk lévő bögrével meríteni belőle, ez az Öreghegyi-kút. Innen már néhány szép virágzó fa és présház mellett néhány perc múlva a falu szélére érünk, majd vissza a turistaházhoz. Ha megéheztünk, a falu első háza az Öreghegy fogadó, betérhetünk ebédelni és megpihenni.
Ez a túra bő hat kilométer szép emelkedőkkel, edzettebb 5-6 éves gyerekekkel már megtehető, de babakocsival nem ajánlom a szűk, köves emelkedők miatt.
Körtúra a szentbékkállai kőtengerhez
Ennek a túrának a kiindulópontja ugyanúgy a szentbékkállai turistaház, de most a kék jelzésen indulunk, és végig ezen is haladunk. A faluból kiérve először a velétei palotaromhoz érkezünk meg – milyen jó hangzású név! Aztán egy kanyarral visszavisz a jelzés a falu szélére, de hamarosan újra kifordul onnan, és könnyű vonalvezetésű, sík terepen visz el a nagy kiterjedésű, izgalmas kőtengerig. Eddig a túra mindössze szűk két kilométer, de a köveknél akár órákat is el lehet tölteni, amíg a gyerekek bebarangolják az egészet, felmásznak minden kőre, kipróbálják az ingókövet, megnézik a madáritatókat, mi meg elolvassuk nekik az információs táblákat, és akár meg is tízóraizhatunk a lapos, meleg köveken üldögélve.
Visszafelé sétálhatunk ugyanezen az úton, vagy a kőtenger parkolójától a rövidebb, jelzetlen, de egyértelmű utat is választhatjuk, összességében lesz nagyjából négy kilométerünk, plusz a szaladgálás fel-alá a kövek között. Kisebb gyerekekkel is bátran ajánlom, babakocsival egy rövidke szakasz okoz nehézséget a palotarom után, de két felnőtt azt is megoldja.
Mindszentkálla, Kopasz-hegy
A környék bővelkedik jobbnál jobb panorámájú kilátópontokban, ez talán kevésbé ismert, annál látványosabb – és fárasztóbb a megközelítése. Ha a legrövidebb úton akarjuk elérni, autóval Mindszentkálla központjában érdemes megállni. A faluban több ponton is egyértelműen jelzik, hogy merre induljunk, de a piros és a két T jelzés is a csúcsra visz. A hegy nem magas, viszont meredek ösvénnyel indít, aztán 277 lépcsővel folytatja. Utána még jön néhány falépcső, aztán már csak egy keskeny ösvény, és ott is vagyunk a csúcs közelében álló keresztnél, ahol learathatjuk megérdemelt babérjainkat a lélegzetelállító kilátás formájában. Kipihegjük magunkat, és a lankásabb déli oldalon ereszkedünk le, visszaérünk arra a pontra, ahol meredeken felfelé indultunk, és ha most egyenesen teszünk egy kis kitérőt, akkor megnézhetjük a kisfaludi templomromot is. Innen már toronyiránt sétáljunk vissza a faluba, ahol a Káli-Kapocs teraszán felhörpinthetjük a nekünk járó frissítőt.
Csak kalandvágyó gyerekeknek és türelmes szülőknek ajánlom a túrát – a lépcsők próbára tesznek, úgy készüljetek, hogy időnként le-leültök majd pihenni a csúcshódítás közben. A táv oda-vissza is csak bő két kilométer, itt a szintemelkedés adja a nehézséget.
A három túrából bármelyik kettő, vagy akár mindhárom is összekapcsolható egy hosszabb kirándulássá. Mindszentkálla és Szentbékkálla között a kék négyzet jelzésen, majd azt elhagyva a szentimrepusztai buszmegállónál balra kanyarodva, jelzetlen úton (régen erre haladt a kék túra) zárhatjuk be a kört, ez a szakasz a legrövidebb úton (ha a kőtengert visszafelé kihagyjuk) három kilométert ad hozzá a túránkhoz.
Szerző: KecskesTimea | 2019.03.23. | Egyéb kategória
Az a szerencse ért, hogy olyan párom van, aki nagyjából ugyanúgy szeret túrázni, mint én. (Korábban volt amolyan is, tudom, milyen érzés…) Neki is gyerekkorától az élete része, nekem is, természetesen adódott, hogy amikor egy pár lettünk, közösen folytattuk a dolgot, és később a gyerekeinket se hagytuk ki az élményekből. Mostanra összegyűlt már egy csokornyi tapasztalatunk olyan kirándulóhelyekről, amiket élveznek a gyerekek is, és olyan hosszúságú túrákról, amiket kisebbek is teljesíteni tudnak, még ha kihívást is jelent nekik. A mieink már elég rutinosak: 15-17 kilométer volt az eddigi leghosszabb túrájuk a kicsiknek is, teljesítménytúrán is jártak már. Van tehát néhány hely a tarsolyomban, amit szívesen ajánlok.
Dera-szurdok, Pilis
Kép forrása: turaotletek.hu
Az Országos Kék túra nyomvonalán összesen talán két kilométeres patakvölgy, ahol nem a megtett táv fedi le az eltöltött időt. Vadromantikus látvány, ahogy a Dera- (másnéven Kovács-) patak robog lefelé csobogókat alkotva, a szűk szurdokvölgy felett pedig egyre-másra fahidak segítenek az áthaladásban. Nem nehéz haladni, nem is meredek, de babakocsival nem járható. A szurdok alján parkoló, pihenő- és szalonnasütő hely található, autóval könnyen megközelíthető Csobánka vagy Pilisszentkereszt felől, ahová a felső vége ér ki. Oda-vissza simán bejárható óvodáskorú gyerekekkel is, nem jelent szervezési problémát az, hogy nem körtúra. Ha a gyerekeink nagyobbak, az időnk több és/vagy bevállalósabbak vagyunk, akkor egyenesen továbbmehetünk Dobogókőre, ami egy négy kilométeres kapaszkodót jelent, útközben a Zsivány-sziklákkal, felérve az ország egyik legszebb kilátásával, turistaházzal és büfékkel. (Innen megy busz Csobánkára, vagy teherbírásunk függvényében le is sétálhatunk, itt már azért figyelni kell a terhelésre és a logisztikára előzetesen.)
Római-fürdő, Bakony
A Gaja patak varázslatos vízesése megközelíthető Jásd felől vagy Bakonynána irányából. Ha kisgyerekkel vagytok, és éppen csak egy rövid erdei sétára vágytok, akkor Bakonynánára menjetek busszal vagy autóval. A patak fölött haladva és a hatalmas, szerteágazó gyökerű bükkfát elhagyva hamarosan – nagyjából két és fél kilométer megtétele után – megérkeztek a völgybe, ahol először is esőházat, padokat, tájékoztató táblákat találtok. Követve a patak folyását, feltárul a lenyűgöző sziklaalakzatokon kialakult vízesés is. Közvetlen fölötte a sziklán megállva hosszan lehet csodálni a természet erejét, a gyerekek pedig boldogan fognak különböző pontokon átkapaszkodni a patakon, rémületbe ejtve ezzel szüleiket. Akik mégsem esnek rémületbe, azok egy kicsit magasabbra is mehetnek, a Savanyú Jóska-barlangig, ami igazából egy sötét nyiladéknak látszik a sziklában. Felszerelés és lámpa nélkül maga a barlang nem túl látványos, de az oda vezető út és a visszatekintés a vízesésre kalandos.
Salgó vára és a Boszorkánykő, Karancs-Medves
Egy boszorka a Boszorkány-kövön tavaly nyáron
A fentieknél kevésbé ismert az északi határon húzódó Karancs-Medves vidéke, pedig kis területen sok látnivalót kínál. A környék geológiája egyedi, a vulkáni működés érdekes alakzatokat, különleges sziklákat hagyott maga után. Somoskőújfaluról, ebből a szlovák határmenti faluból indulunk, és az erdőbe kiérve hamarosan kísérteties látvánnyal találjuk szembe magunkat: a lábunk alatti ösvény helyén vasúti sínek voltak, előttünk pedig a megmaradt alagút tátong. Izgalmas bátorságpróba fejlámpa nélkül átsétálni rajta! De ha Salgó vára felé megyünk, akkor az alagút mellett felfelé visz az utunk. Érdemes jobbra előre kikandikálni a fák közül, időnként megláthatjuk úticélunkat. Nagyjából három kilométeres, hol jobban, hol kevésbé emelkedő ösvényen érjük el a várat, ahonnan alaposan megtekinthetjük a környező hegyeket, a Medves-fennsíkot, Somoskő várát és Salgótarjánt is.
Leereszkedve a vártól, csak néhány száz méterre van a Boszorkánykő meglehetősen egyedi sziklaalakzata, amelyen látványos fotók készülhetnek. Visszaindulva választhatunk, hogy az eresztvényi látogatóközpont felé indulunk, ahol frissítőt is kaphatunk, vagy ugyanarra megyünk, amerre jövünk. Eresztvényből még egy somoskői kitérővel is megtoldhatjuk a túrát, de mindhárom esetben, különböző távokat megtéve visszajutunk Somoskőújfaluba. Mi két lépésben tettük meg, a szállásunktól a Salgóvár – Boszorkánykő verzió bő hét kilométer volt oda-vissza, míg az Eresztvény – Somoskő útvonal kilencet tett ki.
Csodálatos tavaszi hétvége ígérkezik, menjetek a természetbe, töltekezzetek, szívjatok friss levegőt!
Szerző: KecskesTimea | 2019.03.17. | Egyéb kategória
Nagyon szeretek túrázni. Eljutni valahová úgy, hogy erőfeszítést teszek bele, és közben végignézem azt, ami mellett az utam elvezet. Túrázás közben ez általában változatos útvonal, terep és erdő-mező, de ha kevésbé látványos vidéken vezet az út, vagy éppen köd van és eltakarja a látnivalókat, akkor is szeretem. Minden évszakban: a legszürkébb novemberi időszakban is érdemes kimenni, megnézni azt, amit senki nem ilyenkor szokott megnézni, hanem ragyogó napsütésben. Voltam már mínusz hat fokban, hóban és ködben a Börzsönyben, amikor a Csóványosról nem a Dunakanyart, hanem a zúzmarás fák tetejét lajáehetett látni. Voltam sötétben és gomolygó, sűrű leszálló párában a Gulács oldalában, amikor éppen csak a lábam elé láttam a fejlámpám fényében – mindkettő maradandó élmény. Ez számomra azt jelenti, hogy nem pusztán a látvány az, amiért kimegyünk, és gyalogolunk. Az idő, amit ezzel töltünk, és a lábunkban másnap érzett kilométerek teszik értékessé.
Mi a helyzet, ha nem önmagáért a gyaloglásért vagy egy program, egy túra kedvéért megyünk, hanem egyszerűen csak közlekedési eszközként használjuk a lábunkat? Milyen gyakran megyünk valahová szándékosan gyalog? Tudom, nincs időnk, sietünk. Erling Kagge szerint egy nagyon érdekes paradoxon van itt elrejtve: valójában akkor rohan el mellettünk a tájjal együtt az idő is, amikor autóval megyünk valahová. Nem tudjuk megnézni, hogy hol járunk, mit látunk, mi van az út mentén és az milyen. És mivel tudjuk, hogy úgyis gyorsak vagyunk, egyik helyről rohanunk a másikra, több mindent elintézünk, és nem gondolunk rá, hogy biztosan mindre szükségünk van, és biztosan még ma?
Én sem tudom megoldani a napi logisztikában, főleg a város melletti faluban lakva, hogy rendszeresen gyalog intézzem a dolgomat. De mélyen átérzem, amiről a könyv ír. Mennyire fontos lenne ebben az értelemben is lelassulni, elég időt teremteni arra, hogy bizonyos távolságokat tudatosan gyalog hidaljunk át. Melyikünk tudná például lefordítani mai mértékegységre az „egynapi járóföld” kifejezést? (Aki hosszabb távokat túrázik, az tudja: 50 kilométer kényelmes tempóban 12 óra).
Mennyire elemi dolog a járás! Milyen alapvető felnőttként, és micsoda öröm, amikor a gyerekünk megtanulja egyik lábát tenni a másik után. Nem is gondolunk bele, hogy ez milyen adomány, amíg nem látunk valakit, aki a járás képességétől megfosztva él, vagy akinek nehezen megy. Mióta van sportórám, azóta követni is tudom, hány lépést tettem meg egy nap. Olvastam ezzel kapcsolatban kutatásokat és érveket – én nem azért állítottam be tízezer lépést célnak, mert a hatvanas években egy gyártó ennyit tűzött ki a vásárlóinak, és nem is ragaszkodom hozzá, hogy mindennap elérjem. Egyszerűen jó látni, hogy milyen egy nap, amikor megvan ez a szám, hogy érzem magam, hogy látom, mennyi aktivitás volt benne, fárasztó nap volt-e; és milyen egy olyan nap, amikor a közelében sem vagyok. Most már egész jól megtippelem a nap végére, hogy ez vagyok hány ezres volt – önismereti út is ez. És vajon hová vezettek az aznapi lépések? Mennyi volt benne a beltérben fel-le szaladgálás? Milyen talajjal érintkezett a lábam? Alig várom a nyarat, hogy újra fűhöz, földhöz szoktathassam.
Kagge tudása és tapasztalata szerint a gondolkodásban minden testrészünk részt vesz, de életmódunk következtében az agyunk sokszor elveszíti ezt a kapcsolatot a fizikailag kevésbé aktív testrészekkel. A gyaloglás, a világ megismerése ezen a módon újra összekötheti őket.
Gyalogolni, túrázni számomra mindig belső út is volt, átvitt értelemben is eljutottam valahonnan valahová. Erling Kagge könyve óta filozófiát is látok benne. Olvassátok el, és gyalogoljatok, sétáljatok, túrázzatok ti is! A legutóbbi túrámról hamarosan beszámolót is találhattok a Terepnyúl oldalon.
Legutóbbi hozzászólások