Miért, szoktunk erőszakosan beszélgetni? – kérdezhetjük. A válasz igen, a kérdés pedig azért jogos, mert sokszor nem is vesszük észre. Hozzá vagyunk szokva, hogy úgy szólunk a másikhoz – vagy úgy szólnak hozzánk – mintha nem egyenrangú felek lennénk. Nem tanultunk kommunikációt, általánosítunk, túlzunk, tényként állítunk olyasmit, ami valójában vélemény. Ez nem a mi hibánk, hiszen többségünk így nőtt fel, ez vette körül az iskolában és felnőttként is.

Ismerd meg önmagad

Több írásomban meséltem már arról, mennyire fontos számomra az önismeret. Nem mindig volt ez így: korábban nem is értettem, mit jelent az, hogy valaki keresi magát, szeretné megismerni magát. Aztán a harminckilencedik évem szilveszterén depresszióközeli állapotban ültem az évtervezőm felett, és arra gondoltam: nem lehet olyan a negyvenedik évem, ahogy most érzem magam!

Azóta minden lehetőséget megragadok, ami a fejlődésről szól, és bizony rá kellett jönnöm, hogy nem olyan egyszerű dolog ez. Nem biztos, hogy huszonévesen ismerem magam, nem biztos, hogy az a kép, amit őrzök magamról, helytálló – és még ha az is, felnőttkorban jócskán megváltozhat. Sokan egyáltalán nem tudják, valójában mi fontos nekik, mi teszi boldoggá őket, mi ad örömet, mi rejlik egyes újra és újra előforduló viselkedéseik vagy konfliktusaik mögött.

Vajon mi zajlik odabent?

Én például azt gondoltam magamról, hogy egy igazi anyatípus vagyok. Mindig is több gyereket akartam, és csak az kell a boldogságomhoz, mint hogy ez valóra váljon. Tény, hogy imádtam otthon lenni velük és a családot helyeztem az első helyre, mégis egyre erősödött bennem a vágy, hogy magamat is kifejezzem valahogy – innen származik egyébként a blogírás ötlete is. Arra is rájöttem, hogy rengeteg mindent szeretek csinálni, nagyon széles az érdeklődési köröm, és muszáj, hogy meglegyen az az időm, amit egyedül töltök a számomra kedves tevékenységekkel.

Felismerés felismerést követett, okokat tártam fel, és közben figyeltem a környezetemet is, elsősorban a családomat. Három fiúval és egy férjjel nem mindig könnyű együtt élni, állandóan változnak a kapcsolatok, a dinamika. Vannak újra és újra megfutott körök, időnként úgy érzem, beleragadunk valamibe. Ilyenkor jól jön valamilyen technika, amihez lehet nyúlni, egy kreatív ötlet vagy a korábban megismertek felfrissítése.

Önismereti és kommunikációs tréning

Ezért kaptam az alkalmon, amikor szembejött Varga Szilvia Edit mediátor, coach és kommunikációs szakértő önismereti és kommunikációs tréningje. Voltam már hasonlón, az erőszakmentes kommunikáció fogalma már nem volt újdonság, de most új dimenziókkal gazdagodott. Szilvi workshopja ugyanis összeköti az erőszakmentes kommunikációt a gyerekkorból hozott mintákkal. Nem csupán tanulhattuk, hogy hogyan fejezzünk ki valamit asszertíven, hanem azt is megérthettük, honnan jönnek a maguktól a szánkra toluló mondatok. Ezek azok, amelyeknél szülőként a szánkra csapunk: úristen, én is folyton ezt hallgattam gyerekkoromban!

Varga Szilvia Edit mediátor, coach és kommunikációs szakember

Maga az erőszakmentes vagy más szóval együttműködő kommunikáció (EMK) tulajdonképpen egy életszemlélet, amely abban segít, hogy úgy érhessük el, amit szeretnénk, hogy közben egyformán figyelembe vesszük a magunk és a másik fél szükségleteit is. Nem alkalmazkodunk jobban annál, amennyire szeretnénk, de nem is tornyosulunk a másik fölé az akaratunkkal. Nem vádaskodunk, tudatosan elkülönítjük a véleményeket a tényektől.

Békés karácsony?

Az advent és a karácsony bár valóban az egyik legszebb időszak az évben, mégis a legterheltebb is. Gyakran hangzanak el olyan mondatok, mint a „Mindent nekem kell csinálnom!” vagy „Te sosem hallgatsz végig!” Az erőszakmentes kommunikáció segít, hogy felismerjük ezek mögött a kijelentések mögött azt, hogy mit szeretnénk igazából kifejezni.

A tréning előtt csináltunk néhány tesztet a konfliktuskezelési stílusunkról, illetve arról, hogy milyen gyerekkori előírások munkálnak bennünk a mai napig. Megismerkedtem az egogrammal is: ez egy önismereti eszköz, ami tükörként funkcionál. Segítségével kiderítheted, milyen érzelmekkel kapcsolódsz a gyerekkorodban tapasztalt nevelési elvekhez, mondatokhoz, ítéletekhez, és melyik gyakorolja rád a legnagyobb hatást. Az EMK alapjait – mint az énüzenetek vagy a kommunikáció gyakorlata – sokfelé meg lehet találni az interneten. Ahhoz azonban, hogy valóban alkalmazni is tudjuk otthon, tapasztalatom szerint több kell.

Egy ilyen workshopon vagy tanfolyamon mélyebbre lehet menni a példamondatok gyakorlásánál. Felismerheted, hogy miért épp azokat a mondatokat mondod ki újra és újra, megértheted, hogy másokra miért van bántó hatással az a kommunikáció, amiről nem is gondolnád. A hétköznapi szituációkban, párbeszédekben ugyanis többféle szerepbe helyezkedünk: bár felnőtt, tudatos emberek vagyunk, mégis gyerekszerepbe vonulunk és hagyjuk, hogy megmondják, mit csináljunk, míg máskor a párunkkal szemben is utasító szülőként lépünk fel. Pedig kiegyensúlyozottabb lenne az együttélésünk, ha mindketten felnőttként lennénk jelen, és nem a múltbeli sérelmeink vagy a jövővel kapcsolatos aggodalmaink munkálnának bennünk egy-egy vitás helyzetben.

Megszülető felismerések

A tréningen fény derült arra, hogy van még min dolgoznom: még mindig túl gyakran alkalmazkodom, és bár évek óta dolgozom rajta, nem múlt el teljesen a megfelelési kényszerem sem. (Elgondolkodtam azon, vajon két-három éve milyen pontszám jött volna ki ezen a teszten…) Bár már nem volt új a téma, mégis gazdagodtam új ismeretekkel, amelyek közül számomra a sorskönyv elmélete volt a legizgalmasabb: Eric Berne, az ismert pszichológus – neve az Emberi játszmák című könyv kapcsán lehet sokatoknak ismerős – úgy vélte, a szülői minta alapján már gyerekkorunkban meghatározzuk, szinte megírjuk, hogyan fogunk élni – és ezen aztán felnőttként próbálunk változtatni. Ez a néhány óra rávilágított, mik ezek a minták nálam, és mit tehetek, hogy elmozduljak azoktól a hatásoktól, amelyektől szeretnék.

Ha megszólít a téma, és szívesen tennél a nyugodtabb ünnepekért és hétköznapokért, itt találod Szilvi önismereti és kommunikációs tanfolyamait.