Jó egy kamasz a háznál

A napokban olvastam egy cikket 35 dologról, amit nem mondott el senki a kamasz fiúkról. Szerencsére nem “ezek a mai fiatalok” típusú ítélkező írás volt, hanem egy humoros és szeretetteli kis felsorolás, amin vagy mosolyogtam, vagy bólogattam. Forgatom a szívemben, mert én is készültem egy kamaszos bejegyzéssel, aktualitása van nálunk a témának.

Nemrég fejeztem be a tortasütést, ezen a napon minden évben nosztalgiázom egy kicsit, szeretem. Volt egy kisfiam, még emlékszem, milyen volt szőkesége (tejföl). Neked, aki olvasol, biztosan volt egy hasonlóan cuki, szőke vagy barna, de pont olyan illatos, finom bőrű, édeseket és vicceseket mondó babád, akinek most hűlt helyét találod. Cserébe kaptál egy nyers, szókimondó, mindent jobban tudó hórihorgas srácot, és csak kapkodod a fejed, hogy mikor történt ez a csere? Hogy érzed magad ezzel az új gyerekkel – kibírhatatlan, hogy annyit alszik, aztán felkel, kieszi a hűtő teljes tartalmát, helyedre tesz néhány keresetlen mondattal, majd bedugja a fülét és réveteg arccal zenét hallgat? 

kamasz1.jpg

Én élvezem az életet a kamaszommal. Azt szoktam mondani, ahogy az egyik területen elkezdett meghülyülni, pont abban az ütemben jött meg a magához való esze egy másikon. Egyre élvezetesebb vitákat lehetett vele lefolytatni, egyre több mindenről van véleménye, és szerencsére ő is sokszor kíváncsi az enyémre. Sőt, még az is elhangzik olykor, hogy “igazad van, anya” – ilyenkor ezt gondosan elteszem a nagyon értékes emlékeim közé, hogy szükség esetén elővehessem. Beszélgetünk zenéről, iskoláról, barátokról, szerelemről is, de politika, vallás, teljesen mély elméleti kérdések is szóba kerülnek. Van egy nagyon komoly hobbija, szeretné, ha az lenne a szakmája. Világos elképzelése van a továbbtanulásról. Néha határozottan őskövületnek érzem magam mellette – annyival gyorsabban változik a világ két generáció között, minden rövidebb életű, és ő előrébb jár. Technikailag – mindent tud a legújabb frissítésekről és lehetőségekről -, zenével kapcsolatban, meg azzal, hogy mi a menő, és mit ajánlanak a divatbloggerek. De nem szégyell kérdezni, ahogy én se tőle. A véleményem is érdekli, megkérdezi, milyenre vágassa a haját, aztán persze nem olyanra vágatja, de nem is azért kérdezte. Követjük egymást instagramon, ő inkább sztorikat készít, én inkább fotózok. Értékeljük egymás humorát, amennyiben értékelésnek számít, hogy időnként a falba veri a fejét az enyémtől – neeem, tényleg érti a szarkazmust is. Ismerem a barátait, mesél róluk és nagyjából van elképzelésem arról is, hogy mivel töltik az idejüket.photo-1516860045403-e56cf9919c09.jpg

Persze veszekszünk mi is. Ma egy konyharuhával csapkodva kergettem ki az ajtón – szerencsére tudta, mennyire kell komolyan vennie. Alig van itthon, annak is egy jó részében a szobájában, ezért meg is dorgálom, aztán a maradék időben próbálok vele sokat beszélgetni. Szerencsére igényli ő is, bár a kizárólagos figyelmet sajnos nehéz megoldani. 

Olyan nagy dolgok dőlnek el ezekben az években. Amíg pici volt, a fizikai jólléte volt az, ami főleg rajtam múlott. Aztán az iskola, a barátságok kerültek fókuszba, és nagyjából a középiskola-választásnál éreztem azt, hogy ezen már tényleg múlik valami az életében. Szerencsére jó helyre került, elég, ha annyit mondok, hogy nem akar hiányozni! Ha hétvégén beteg, de hétfőn már nincs láza, nem hagyja, hogy igazoljak még egy napot, hogy pihenjen. (Hát kamasz az ilyen…?) Még két éve van itt, és ez alatt a két év alatt újabb nagy döntéseknek kell megszületniük, amikre egyre inkább neki kell megérnie. Támogathatom, de ez már az ő élete. Szoronghatok magamban ezen, vagy gondolhatok arra, hogy ugyan alig látom, ugyan későn jár haza és sokat van a szobájában, de még mindig a mi tetőnk alatt. Egyre jobban elengedem. Tárd ki a szárnyaid, fiam, hogy időről időre visszarepülhess majd velük hozzánk.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük