Szerző: KecskesTimea | 2019.03.08. | Egyéb kategória
Amikor sorban megszülettek a gyerekeim, feltett szándékom volt a könyvrajongást beléjük is átplántálni: alapelv, hogy könyvet minden ünnepi alkalomra kapnak, hogy amit megfilmesítettek, azt először elolvassuk és csak úgy nézzük meg, és a legutóbbi tanév végén mindannyian beiratkoztunk a könyvtárba is. Hárman három különböző módon állnak az olvasáshoz: a nagy már gyakorlatilag bármit olvashat, és volt olyan időszaka, hogy ki se esett a könyv a kezéből, de mostanra az iskola, a hobbija és a világháló miatt bizony háttérbe szorult. Igyekszem inspirálni, szoktam ajánlani neki könyveket, sőt konkrétan a kezébe is adom.
A középső tiszta anyja: állandóan olvas, azzal fekszik és azzal ébred, a reggeli mellé is hozza, és nem kárhoztathatom érte, hiszen a szüleitől is van, hogy ezt látja. Mesétől az ifjúsági irodalomig, a vicces és kicsit gusztustalan regényekig mindent olvas, rendszeresen kiürítjük a könyvtár Geronimo Stilton polcát. A kicsi elsős, elvileg így március elején nem is kellene feltétlenül tudnia folyékonyan olvasni, de a napokban nagy büszkén hozta a Most én olvasok! sorozatnak már a második, önállóan kiolvasott kötetét. A kedvenc könyve Jeney Zoltán Rév Fülöp trilógiája, ezt a könyvtárban találtuk és esti meseként olvastuk el sorban mind a három kötetet. Annyira hiányzott neki, amikor visszavittük, hogy a Könyvajándékozás Napjára megkapta az első kötetet. Ez még azért nehéz neki, úgy olvasgatja, hogy előolvastat velem egy szakaszt, és folytatja, amíg kedve tartja.
Az utóbbi idők legsikerültebb könyvbeszerzése mindenképpen Varró Danitól a Szomjas troll című verses mese. Az a legjobb benne, hogy pont úgy élvezem én is, mint a hét- meg a kilencéves, de még a mellettünk belehallgató apjuk is, sőt biztos vagyok benne, hogy ha véletlenül a kamasz kezébe kerülne, ő is istenien szórakozna. 
Számomra a bónusz, hogy két évig dolgoztam finnekkel, ismerem a lakkát és volt kollégám, akinek a vicces, rímes neve szerepel a kötetben. Külön öröm.
A könyv négy verses mesét tartalmaz – a tavalyi advent óta él nálunk az a szokás, hogy a reggeli mellé verseket olvasok a gyerekeknek. Vásárláskor volt egy olyan kósza szándékom, hogy majd ebbe a szeánszba kerül be ez a könyv is, de még mielőtt sorra kerülhetett volna, kiolvastuk esti mesének. Többször. A kicsi a címadó és könyvkezdő mesét szerette legjobban, a nagyobbal viszont újra és újra végig kellett kalandozni az utolsó történetet. Emlékeztek kamaszkorunk Kaland, Játék, Kockázat könyvsorozatára? A leprikónok átka pont ilyen: minden kis szakasz végén dönteni kell, és a döntéseink bizony következményekkel járnak, tőlük függ, hogy merre kalandozunk a vikingvilágban és milyen veszélyek vagy lehetőségek fogadnak. Ráadásul a „tekertagyú” öcsénk is elkísér minket – egy kilencéves, akinek az életében bizony néha ez lehetne a leghízelgőbb jelző, amit az öccsére tudna használni, ettől még inkább otthon érezhet magát a mesében. Miután néhányszor szerencsétlenül jártunk és újra és újra vissza kellett mennünk az elátkozott viking falunkba, a kisfiam átvette az irányítást – és a könyvet a kezemből – és maga vitte véghez a kalandot.
Ogrék, vikingek, törpék, goblinok és hablegények elevenednek meg az oldalakon humorosnál humorosabb rímek és szófordulatok mögött, na és természetesen trollok is. Abszolút mai, friss és zseniális, szerintem irodalmi bravúr. Varró Danit mindenkinek. És lakkaszörpöt – felnőttek a lakkalikőrt is megkóstolhatják!
Tudjátok-e, mi a lakka? Nincs túlzottan szép alakja,
ráadásul sárga is, de hát az íze, az pöpec.
Ó, mocsári hamvas szeder, minden troll csak ilyet vedel,
kólaszörp vagy jaffaszörp, te közelébe sem jöhetsz!
Szerző: KecskesTimea | 2019.03.07. | Egyéb kategória
Szeretem a kihívásokat. Talán kiderült ez abból is, hogy a blog eddigi rövid története alatt ez már a második. Szeretem a listákat, a tételek pipálását, azt, hogy látványosan mutatja, hogy haladok valamerre. A Jollity blogon láttam először, aztán kicsit utánanéztem a világban, és láttam, hogy mások már évek óta csinálják sőt, már évekkel ezelőtt befejezték! Hogyhogy ez eddig nem jutott el hozzám?
Az egyik külföldi blogger a hat évvel ezelőtti tapasztalatairól számol be, és szerintem nagyon jól összefoglalja a kihívás célját: motiválni önmagad, hogy több célt, tervet valósíts meg, többet tapasztalj, többet tegyél a világért és magadért, egyszóval többet élj. Nagyon szeretem ezt a gondolatot, jól hat rám és elgondolkoztat: 101 dolog elég sok. Mi lehet az a 101 kisebb-nagyobb cél, ötlet, terv, amit ebben a csaknem három évben megvalósítanék? Jó, ha konkrét célokat tűzünk ki: legyenek akár számokkal kifejezhetően mérhetők, vagy legalább egyértelműen kipipálhatók. Kiszámoltam, ha a mai nap az első, akkor 2021. december 2. az utolsó. (Szép dátum, csupa 0, 1 és 2 számjegyekből áll.) Majdnem három év elegendő idő arra, hogy mindet végigvegyem, de mégis van egy határidő, ami segít a halogatás elkerülésében. Na lássuk, mik legyenek ezek.
- Tényleg megcsinálom a 12 kávé kihívást, amire tavaly kerestem jelentkezőket, aztán egyelőre semmi se lett belőle.
- Sikeresen befejezem a digitális detoxot és írok is róla.
- Sikeresen megcsinálom az 1000 óra odakint egy év alatt kihívást.
- Az 1001 nap alatt végig folytatom a Nincs időm olvasni kihívást.
- Megcsinálok egy 365 napos fotós kihívást.
- Ismertté teszem a blogot.
- Elvégzek egy kreatív írás tanfolyamot.
- Valamilyen formában pszichológiát fogok tanulni.
- Elvégzek egy Simplicity Parenting képzést.
- Elvégzek egy kerttel, permakultúrás kerttel kapcsolatos tanfolyamot, workshopot.
- Kialakítom a saját permakultúrás kertünk alapjait.
- Olaszul tanulok. (nem csak a Duolingoval)
- Anyukámtól megtanulok szappant készíteni és kenyeret sütni.
- Megtanulok valamivel többet az autóm működéséről.
- 40 éves koromra elérem azt az érzést, hogy valódi, értelmes célom van az életemmel.
- Ennek fényében megünneplem a 40-et, és örülni fogok neki.
- Megcsinálom a Pelso Kupát.
- Megcsinálom a Kinizsi Százast.
- Megmászom a Hochschwabot.
- Megmászok legalább három másik kétezres hegyet.
- Eljutok a Krimml vízeséshez.
- Eljutok Hollandiába.
- Eljutok Hallstattba.
- Ellátogatok legalább két magyarországi borvidékre egy hétvégére.
- Anyukámat elviszem egy hétvégére valahová, ahova vágyik.
- Újra körbebiciklizem a Balatont.
- Végigbiciklizem a Mura-menti kerékpárutat.
- Átúszom a Balatont.
- Egyszer legalább egy hónapig mindennap megcsinálom a gerinctorna-gyakorlataimat.
- Egyszer legalább egy hónapig mindennap meditálok.
- Egyszer legalább egy hónapig mindennap jógázom.
- Egyszer legalább egy hónapig mindennap hengerezek.
- Újra futok egy maratont.
- Újra megcsinálom a Velencei-tavi túratriatlont (jó lenne valamelyik gyerekkel)
- Kipróbálok egy új sportot.
- Minden télen legalább egyszer korcsolyázom.
- Továbbra is rendszeres véradó leszek.
- Minden tavasszal elmegyek anyajegyszűrésre.
- Felkeresek egy holisztikus orvost.
- Felkeresek egy fogorvost (és nem hagyom abba félelemből).
- Elviszem a gyerekeimet egy bécsi hétvégére.
- Fotókönyvet készítek minden gyerekemnek az eddigi életéről (és tovább).
- Meglátogatunk legalább három állatkertet, ahol még nem voltunk.
- Meglátogatunk legalább három várat, ahol még nem voltunk.
- Elmegyünk egy olyan szurdoktúrára, ahol még nem voltunk.
- Elmegyünk három fürdőbe, ahol még nem voltunk.
- Ausztriában is túrázunk a gyerekekkel.
- Teljesítem minden családtagom egy-egy kívánságát.
- Elviszem a gyerekeket színházba.
- Elviszem a gyerekeket koncertre.
- Elviszem a gyerekeket kalandparkba.
- Sátrat csinálok a kertben futóbabból.
- Körbebiciklizzük a Velencei-tavat gyerekekkel.
- Elmegyünk egy bringás nyaralásra.
- Minden évben legalább két kettesbenhétvégére megyünk.
- Évente legalább két koncertre megyünk.
- Elmegyek valamilyen kreatív workshopra.
- Rendesen megtanulok varrni.
- Újra rendszeresen foglalkozom a rajzolással (a kihívás ideje alatt lesz legalább három hónap, amikor hetente foglalkozom vele).
- Egyszer legalább egy hónapig mindennap gyakorlom a 20 perc gyógyító írást.
- Hálanaplót vezetek egy hónapig.
- Megválaszolom ezt a kérdéslistát: 50 Questions That Will Free Your Mind
- Részt veszek egy színtanácsadáson.
- Elmegyek egy nőiséggel kapcsolatos workshopra.
- Megírom a könyvemet. (De legalábbis elkezdem.)
- Elolvasok öt klasszikust, ami kimaradt.
- Elolvasok öt kortárs szépirodalmi regényt, amit nem lehet kihagyni.
- Elolvasok kéthavonta egy szakkönyvet valamilyen témában.
- Lecsökkentem az itthon meglévő, de még nem olvasott könyvek számát 20 darabbal.
- Elolvasok 20 könyvet, amit a barátaim ajánlanak a kérésemre.
- Elmegyek az Ünnepi Könyvhétre.
- Eljutok egy országos Nincs Időm Olvasni talira.
- Részt veszek a fehérvári könyvklub életében.
- Megnézek egy kiállítást.
- Legalább háromszor eljutok színházba.
- Megnézek 10 klasszikus filmet, amit még nem láttam.
- Elmegyek legalább öt különböző múzeumba.
- Minden héten meghallgatok egy olyan zenét, amit még nem ismertem.
- Segítséggel kidolgozom a hulladékmentesség népszerűsítésével kapcsolatos módszerünket.
- Elmegyek az egyik budapesti hulladékmentes boltba.
- Készítek házi készítésű arckrémet, kézkrémet és fogkrémet.
- Népszerűsítem a hulladékmentes életmódot a gyerekeim iskolájában.
- Felderítem a hulladékmentes száraztészta-beszerzési lehetőségeket.
- Felderítem az etikus/fenntartható ruhavásárlási lehetőségeket és magamnak így veszek ruhát.
- Luffatököt termesztek.
- Nyáron rendszeresen készítek házi fagyit.
- Felújítom a régi kredencünket.
- Kidolgozom a céljaimnak megfelelő munkát, vállalkozást (ezt nem tudom konkrétabban megfogalmazni).
- Egy hónapig a vegetáriánus táplálkozás szerint fogok enni (jó lenne úgy is maradni)
- Két hétig a vegán táplálkozás szerint fogok élni.
- Elmegyek egy vegán étterembe.
- Egy hétig nem eszem csokit.
- Szervezek egy társasjáték-napot a barátaimmal.
- Szervezek egy karácsonyivásár-látogatást a barátaimmal.
- Rendszeres önkéntes munkát végzek.
- Minden adventben megcsinálom a fordított adventi naptárt valakinek.
- Elmegyek a gyerekekkel egy állatmenhelyre önkénteskedni.
- Beszerzek egy macskát.
- Ültetek egy fát a saját kezemmel.
- Rendszeresen írok erről a kihívásról és a teljesítéséről.
- Minden nem teljesített pont után 1000 forintot adományozok egy jótékony célra.
Huhh, hát nem volt könnyű megírni, és már látom, hogy sok munkát igényel nemcsak megcsinálni, de kidolgozni a listákon belüli listákat, számon tartani mindent… Legalább lesz elég téma a blogon, sőt, épp most ígértem meg magamnak, hogy 2021. december 2-ig biztosan folytatom. Remélem, jó sokan fognak addigra Egyboszorkát olvasni!
Szerző: KecskesTimea | 2019.03.06. | Egyéb kategória
Rövid blogbejegyzés sok képpel: elkezdtem teljes erőbedobással kertészkedni! Nagy kertünk van, ez nem is fejezi ki igazán, szóval NAGY kertünk van. Elég, ha annyit mondok, hogy csak a zöldséges körülbelül 250 négyzetméter. Nagyjából mióta itt élek, próbálkozom vele, hol több, hol kevesebb sikerrel, a változó létszámú és korú gyerektől és a munka mennyiségétől függően. Idén változtatásokat tervezek, vettem és kölcsönöztem szakirodalmat, és az a tervem, hogy tényleg szuper kertet alakítok ki, színeset, virágosat, lepke-, madár- és méhbarát kertet, változatos és bőséges terméssel. (Jó ezt így március legelején leírni, remélem, a szezon végén nem csalódásról kell beszámolnom.)
Az első lépés nálam mindig a palántának való magok kis pohárba vetése lehetőleg már január végén, február elején – vagy valamivel később, ahogy sikerül. Előtte persze át kell nézni a meglévő készleteket, felmérni, mi jó még, miből mennyi van, mit akarok idén, mire van még szükség, és ezeket meg is kell vásárolni. A paradicsom, paprika, chili és padlizsán magjai már jó ideje sorakoznak az ablakban, és hétvégén végre kikeltek az első kis úttörők!
De nemcsak ők, a kertben is nyílnak az első korai hagymások, akik még nem, azok is dugják kifelé a kis zöld lándzsáikat.
Közben, ahogy nyilván ti is tapasztaljátok, rohamléptekben tavasz lett – nem, nem bíztam el magam ettől a néhány meleg naptól, lesz itt még rendes márciusi idő – úgyhogy a párom felmunkálta az ágyásokat, én pedig elkezdtem kockás papíron tervezni, aztán jöhetett a vetés.
Szépen kimértem az 1,2 méter széles ágyásokat, és a mákkal kezdtem. Két ágyás tavaszi mák, ezt már februárban is lehetett volna, de végülis még csak pár napja van március. Köztük keskenyebb utak – az idei új koncepció része, hogy az utakat bevetettem lóherével. Eddig az egész zöldségest osztottuk sorokra, és csak a talpam szélességében letaposott részeket neveztük útnak a sorok között, de sok gondot okozott, hogy a fű, a gyomnövények sajnos nem tudják, hogy ott nem kéne nőniük. Most az a terv, hogy a lóhere majd nem hagy kinőni mást, viszont rá lehet lépni, és vonzza a lepkéket és a beporzó rovarokat. Ha learatjuk, jó a földre takarónövénynek, és a gyökere a talajban elkorhadva táplál.
A képen a két kis bögre tartalmazza a mák és a lóhere apró vetőmagjait, búzadarával elkeverve, ugyanis olyan aprók – mákszemnyiek, szó szerint – hogy így kézzelfoghatóbbak és egyenletesebben is vethetők.
Ahogy ezekkel az ágyásokkal készen voltam, körülnéztem és észrevettem, hogy a tavalyi helyén, némi gyom között hajt már az eper. Óvatosan körbekapálgattam a pici hajtásokat, nehogy valami bajuk legyen, és az ágyás köré húzott barázdába elvetettem három fej tavaszi fokhagymát. Szintén most tanultam, hogy a fokhagyma elriasztja a csigákat az eperágyástól.
Mi van még? Tavaly friss földet hordtunk az előkertben álló diófa alá, ebbe most elvetettem a fűmagot és megszórtam trágyával. Kiszabadítottuk a kerti csapot, és kicsit meg is locsoltam, amit elvetettem. Ma biztosan megvolt a szükséges kint töltött óraszámom az 1000 óra odakint kihíváshoz, és a kerti munka olyan, hogy mindig újabb és újabb teendőket juttat eszedbe. Nektek van kertetek?
Szerző: KecskesTimea | 2019.03.04. | Egyéb kategória
Celeste Ng-rajongásom néhány éve, egy Európa kiadós szórólappal kezdődött, amit alaposan átböngésztem, elolvastam a fülszövegeket és az ajánlókat, és kijegyzeteltem magamban a sohavégetnemérős könyvlistámra azokat a címeket, amiket szerettem volna elolvasni. A lista addig a pillanatig csak fejben létezett, ekkor kezdett el ugyanis bosszantani, hogy vagy képtelen vagyok megjegyezni, mit is láttam legutóbb, amit szívesen olvasnék, vagy szórólapokat gyűjtök a lakás különböző pontjain. Utóbbi helyett nyitottam a listát, aminek így az első pontja Celeste Ng: Amit sohase mondtam el című könyve lett. Amit aztán nem találtam sehol hosszú ideig, mígnem idén késő ősszel rám mosolygott a könyvtárban. Akkor már megjelent az írónő második könyve, a Kis tüzek mindenütt, remek ajánlásokkal, de feltett szándékom volt az eddigre régóta a listám élén trónoló első írását elolvasni. Le is csaptam rá a könyvtárban, és a tavalyi évem egyik maradandó olvasmányélménye lett. Így már nyugodt szívvel vásároltam meg idén év elején az ütős borítóval és címmel hívogató újabb kötetet.
Érdekes, hogy mindkét regényben van önéletrajzi szál: az Amit sohase mondtam el főszereplői kínai-amerikai vegyes családban élnek (az írónő hongkongi szülők gyermekeként született Pittsburghben), a Kis tüzek mindenütt keretként szolgáló kisvárosában pedig maga is élt.
Celeste Ng lenyűgöz azzal az írásmóddal, ahogy ábrázolja a szereplői érzéseit. Nagyon ritkán fogalmazza meg konkrétan, hogy mi zajlik le a karaktereiben. Egy-egy mozdulattal érzékelteti – „megállt a keze a levegőben” – vagy leír egy hosszas, a jelen pillanathoz vezető cselekménysort, amin végigvezetve az olvasót, az saját maga éli át azt, amit az adott szereplő. Ebben a regényben pedig van mit átélni. Adott egy kisvárosi amerikai család – a felszínen tökéletesnek tűnő, megtervezett kisváros ez – négy kamaszgyerekkel és nagyjából bejáratott élettel. A legfiatalabb lány ugyan nem simul tökéletesen a képbe, ezt azonban már mintegy állandósult állapotként könyvelik el.
Ebbe a helyzetbe érkezik Mia a szintén kamasz lányával, Richardsonék – az iménti család – befektetésként vásárolt lakását bérli ki. A lány összebarátkozik a Richardson gyerekekkel, Mia pedig háztartási munkákat vállal náluk. Engem nagyon megfogott az az éberség és tapintat, amivel Mia figyeli a lányát – ott van a háttérben, mindig kész finoman és érzékenyen segíteni, de tisztában van vele, hogy ez nem az ő élete és nem az ő döntései. Új tag a testvérek bandájában, aminek részei még barátok és barátnők is, és Mia hagyja, hogy alakuljanak a kapcsolatok. Rajta és Mrs. Richardsonon kívül is több anyáról szól még a regény, nincsenek éles ellentétek, jó és rossz anyák, helyes vagy helytelen döntések – érdekes viszonyok és különbségek vannak, eltérő élethelyzetek. Celeste Ng arról mesél nekünk, hogy mennyire különbözőképpen lehet ezt csinálni azzal együtt, hogy mindannyian a legnagyobb szeretettel és jó szándékkal csináljuk.
Viszonyok és konfliktusok anyák, kamaszok, barátok és szerelmesek – nagyon eltérő, de egy közösségbe tartozó emberek – között. Háttérből felsejlő történetek, amelyek segítenek megérteni, hogy a jelenben miért úgy reagálnak a szereplők egymásra, ahogy – aztán fellobban az a bizonyos szikra. A könyv igazából a címben is említett kis tüzekkel indul, aztán majd’ négyszáz oldalon keresztül meséli el, hogy mi is vezetett hozzájuk. Mivel még mindig nagyon az év eleje van, nem mondom, hogy 2019 legjobb könyve számomra, de nagyon erős kezdés. Az az álmom, hogy egyszer így tudjak írni. Addig is, olvassátok el Celeste Ng mindkét eddig megjelent regényét – főleg azok, akiknek van vagy lesz kamasz gyerekük. Merengjetek el a szerteágazó kérdéseken, amelyeket a könyv előhoz belőletek, és ha van kedvetek, írjátok meg a gondolataitokat.
„Valójában legtöbbször egyik út sem helyes vagy helytelen, és semmi sem tudja teljes bizonyossággal megmutatni, hogy a határ melyik oldalán állunk.”
Szerző: KecskesTimea | 2019.03.03. | Egyéb kategória
Kitti barátnőmmel mindketten három-három gyereket nevelünk, az ő két iskolása és az én középsőm járnak egy intézménybe. A logisztika nem egyszerű: a városon kívül lakunk, szerencsére egymástól gyalogos távolságra. A gyerekek – gondolom, ismerős a helyzet – járnak különféle sportokra, szolfézsra, zeneiskolába. Kitti részmunkaidőben dolgozik, de sokszor otthon is folytatja, én jelenleg itthon vagyok. Vasárnap este elkezdünk tervezgetni: ki melyik nap megy reggel mindenképpen a városba – ő viszi a három egy helyre járó gyereket. Közben az én elsősömet és Kitti ovisát általában az apukák kísérik a helyi iskolába, óvodába. Délután a másik gyűjti be a gyerekeket, persze figyelembe véve a különóráikat – kivéve, ha a reggeli gyerekszállító amúgy is abban az időben jön haza.
A kedvencem a múlt péntek volt: 12:35-re, pontosan az ötödik óra végére megjelentem az elsősért az iskolában, mert egykor kezdődik az órája a zeneiskolában. Tökéletes időzítéssel éppen találkoztam Kittivel a parkolóban, ő hozta a hármakat az iskolából, az én kicsim és az ő nagylánya bementek a megfelelő tantermekbe, közben én a középsőmmel átmentem uzsonnáért a pékségbe. Leültünk a tanterem előtt, közben – ez ritkaság – befutott apa, aki elkísérte a középsőt a saját órájára egy másik épületbe. Én megvártam a kicsit, aki hamarosan végzett, elintéztünk vele egy-két vásárlást, és még egy cukrászdába beülni is volt pár percünk, ide érkezett Kitti az ő középső kisfiával. Ő is kapott egy sütit és gyümölcslét, míg az anyukája elköszönt, hogy a nagylányával kettesben tölthessen egy kis időt. Odaadta a könyvtárból korábban kikölcsönzött könyveiket is. Aztán megérkezett az én középsőm az apjával, de pont váltottuk egymást, mert a nálam lévő gyerekek már megették a sütijüket és kezdtek nagyon elevenek lenni. Kettesben hagytuk a fiúkat, és átmentünk a gyerekkönyvtárba. A könyvtárossal jó hosszasan egyeztettünk, hogy a nálam lévő huszonvalahány könyv az öt olvasójegy közül melyikhez tartozik, de sikerült kibogoznunk. Közben ismét megjött családom hiányzó két tagja, én átszaladtam a felnőtt könyvtárba a saját könyveimet intézni, mire visszaértem, Kitti és a nagylánya is befutottak. Apa elment, Kittiék intézték a nagylánykönyveket, aztán indultak haza, mert a kicsi várta őket az oviban, és közben még egy orvosi időpontra is be kellett ugraniuk.
Nálam maradt a három kisfiú, végeztünk a könyvtárban, mindenkit elhelyeztem a hátsó ülésen, és elautóztunk a gimis nagyfiamért. Egy jó negyedórát kellett várni rá – sebaj, mindenki kapott a kezébe a frissen kikölcsönzött könyvtári könyvekből egyet, és gond nélkül elfoglaltuk magunkat a várakozás alatt. Megjött a kamaszom, most már mi is hazaindultunk, pont a délutáni csúcsforgalomban. Kittiék előtt az ő kisfia meg az én középsőm kiszállt, ők még szerettek volna egymással játszani, meg is beszéltük, hogy rendben, sötétedésre küldje haza. Vacsorára már mindenki a saját lakásában volt.
Lehet, hogy zavarosnak tűnik a történet, de ami a lényeg: mindenkinek jutott abból, amire szüksége volt: kettesben töltött idő egy szülővel, különórák, cukrászda, könyvtár, barátok, mindenki időben hazakerült, időt és pénzt spóroltunk. Van olyan is, amikor együtt gyűlünk össze a gyerekzsivajos lakásban, muffinsütés közben elkortyolunk egy pohár bort és beszélgetünk. Van, hogy csak a gyerekeink rohangálnak a mindkettőnkhöz közeli focipályán, míg mi haladunk a dolgunkkal. Szerencsés vagyok, hogy egymásra találtunk Kittivel és így meg tudjuk oldani a dolgokat. Nektek is van hasonló élményetek?
Szerző: KecskesTimea | 2019.03.02. | Egyéb kategória
A napokban olvastam egy cikket 35 dologról, amit nem mondott el senki a kamasz fiúkról. Szerencsére nem „ezek a mai fiatalok” típusú ítélkező írás volt, hanem egy humoros és szeretetteli kis felsorolás, amin vagy mosolyogtam, vagy bólogattam. Forgatom a szívemben, mert én is készültem egy kamaszos bejegyzéssel, aktualitása van nálunk a témának.
Nemrég fejeztem be a tortasütést, ezen a napon minden évben nosztalgiázom egy kicsit, szeretem. Volt egy kisfiam, még emlékszem, milyen volt szőkesége (tejföl). Neked, aki olvasol, biztosan volt egy hasonlóan cuki, szőke vagy barna, de pont olyan illatos, finom bőrű, édeseket és vicceseket mondó babád, akinek most hűlt helyét találod. Cserébe kaptál egy nyers, szókimondó, mindent jobban tudó hórihorgas srácot, és csak kapkodod a fejed, hogy mikor történt ez a csere? Hogy érzed magad ezzel az új gyerekkel – kibírhatatlan, hogy annyit alszik, aztán felkel, kieszi a hűtő teljes tartalmát, helyedre tesz néhány keresetlen mondattal, majd bedugja a fülét és réveteg arccal zenét hallgat?
Én élvezem az életet a kamaszommal. Azt szoktam mondani, ahogy az egyik területen elkezdett meghülyülni, pont abban az ütemben jött meg a magához való esze egy másikon. Egyre élvezetesebb vitákat lehetett vele lefolytatni, egyre több mindenről van véleménye, és szerencsére ő is sokszor kíváncsi az enyémre. Sőt, még az is elhangzik olykor, hogy „igazad van, anya” – ilyenkor ezt gondosan elteszem a nagyon értékes emlékeim közé, hogy szükség esetén elővehessem. Beszélgetünk zenéről, iskoláról, barátokról, szerelemről is, de politika, vallás, teljesen mély elméleti kérdések is szóba kerülnek. Van egy nagyon komoly hobbija, szeretné, ha az lenne a szakmája. Világos elképzelése van a továbbtanulásról. Néha határozottan őskövületnek érzem magam mellette – annyival gyorsabban változik a világ két generáció között, minden rövidebb életű, és ő előrébb jár. Technikailag – mindent tud a legújabb frissítésekről és lehetőségekről -, zenével kapcsolatban, meg azzal, hogy mi a menő, és mit ajánlanak a divatbloggerek. De nem szégyell kérdezni, ahogy én se tőle. A véleményem is érdekli, megkérdezi, milyenre vágassa a haját, aztán persze nem olyanra vágatja, de nem is azért kérdezte. Követjük egymást instagramon, ő inkább sztorikat készít, én inkább fotózok. Értékeljük egymás humorát, amennyiben értékelésnek számít, hogy időnként a falba veri a fejét az enyémtől – neeem, tényleg érti a szarkazmust is. Ismerem a barátait, mesél róluk és nagyjából van elképzelésem arról is, hogy mivel töltik az idejüket.
Persze veszekszünk mi is. Ma egy konyharuhával csapkodva kergettem ki az ajtón – szerencsére tudta, mennyire kell komolyan vennie. Alig van itthon, annak is egy jó részében a szobájában, ezért meg is dorgálom, aztán a maradék időben próbálok vele sokat beszélgetni. Szerencsére igényli ő is, bár a kizárólagos figyelmet sajnos nehéz megoldani.
Olyan nagy dolgok dőlnek el ezekben az években. Amíg pici volt, a fizikai jólléte volt az, ami főleg rajtam múlott. Aztán az iskola, a barátságok kerültek fókuszba, és nagyjából a középiskola-választásnál éreztem azt, hogy ezen már tényleg múlik valami az életében. Szerencsére jó helyre került, elég, ha annyit mondok, hogy nem akar hiányozni! Ha hétvégén beteg, de hétfőn már nincs láza, nem hagyja, hogy igazoljak még egy napot, hogy pihenjen. (Hát kamasz az ilyen…?) Még két éve van itt, és ez alatt a két év alatt újabb nagy döntéseknek kell megszületniük, amikre egyre inkább neki kell megérnie. Támogathatom, de ez már az ő élete. Szoronghatok magamban ezen, vagy gondolhatok arra, hogy ugyan alig látom, ugyan későn jár haza és sokat van a szobájában, de még mindig a mi tetőnk alatt. Egyre jobban elengedem. Tárd ki a szárnyaid, fiam, hogy időről időre visszarepülhess majd velük hozzánk.
Legutóbbi hozzászólások