Szeretnék indítani egy sorozatot különféle szakmák, foglalkozások vagy akár hobbik képviselőivel, bemutatni a szakmát egy művelőjén keresztül, ahol lehet, a környezettudatosságra fókuszálva. Ismerjétek meg elsőként Ludvánné Csóri Manyit, a székesfehérvári varrónőt, aki rengeteg gyereknek, fiatalnak és felnőttnek szerzett már örömet ruháival és tanfolyamaival.
Manyival együtt veszünk részt egy projektben, ami az újrahasználat szemléletét hivatott népszerűsíteni Székesfehérváron és a régióban, így az interjú is ennek nyomdokain készült.
Kérlek, mesélj magadról pár szóban! Ki vagy, mit csinálsz, hogyan kezdted, mióta foglalkozol ezzel?
Varrónő vagyok, a Manyi Mester Műhely tulajdonosa. Kislánykorom óta varrónő akartam lenni, úgy kezdett érdekelni ez a szakma, hogy mivel duci kislány voltam, bevallom, irigyeltem a barátnőimet, akiknek nagyon szép ruháik voltak, és nekem nem találtunk ilyeneket. Mivel én is szerettem volna hasonlókat, anyukám a piacról hozott nekem szép színes lepedőket, és azokból kezdtem autodidakta módon varrni – itt még nem volt tudatos az újrahasználat, inkább a szükség hozta. Ebből alakult ki a vágy és a szándék, hogy a szakmám is a varrás legyen. Először nőiruha-készítőnek tanultam, majd utána Budapesten a ruhagyártó szakképzést is elvégeztem. Ezután jött a mesterképzés, mert még mindig úgy éreztem, hogy többet szeretnék tudni a szakmáról. Néhány évig dolgoztam varrónőként, amikor megint hiányérzetem támadt, és elvégeztem a népijátszóház-vezető tanfolyamot. Ezt nagyon élveztem, jó csapat jött össze, mindenki profi volt a kézművesség általa képviselt ágában, és mindenkit érdekelt a többieké is. Összeadtuk a tudást, megvolt a közös érdeklődés, megteremtődött az a közeg, amiben az azonos értékek mentén létrejött egy nagyon kreatív, teremtő energia.
A sok tanulás közben először nagyipari ruhagyártásban, gyártósoron kezdtem dolgozni, de mivel itt a fejlődésre kevés lehetőség nyílott, váltottam egy kis műhelyre, akkor még alkalmazottként. Itt szabad kezet kaptam, alkothattam, amíg a kislányom meg nem született. Később egyes ruhamárkáknak varrtam, itt már olyan is volt, hogy én találhattam ki a darabokat, a szabást. Jó érzés volt látni az általam tervezett, készített ruhákat a kirakatokban, a boltok polcain. Négy évig a Székesfehérvári Királyi Napok emblematikus figuráinak számító óriásbábok ruhájának varrásában is részt vettem, ennek kapcsán sok ismeretséget kötöttem, a Furfang Fesztre is meghívást kaptam.
Néhány évvel ezelőtt egy barátnőm javasolta, hogy tartsak gyerekeknek workshopot. Az elsőn öt gyerek vett részt, a másodikon már tizenöt, idén nyáron harminc, szájról szájra terjed a hír, egymásnak ajánlják a szülők és a gyerekek, én pedig nagyon élvezem. Most már felnőtteknek is tartok workshopokat, lakástextilt, táskát, kisebb termékeket varrunk.
A saját műhelyemet először a szüleim házában nyitottam meg, most már két éve pedig a Manyi Mester Műhelyben dolgozom, a Barátság Háza mögött. Youtube csatornám is van, „Manyi varrás” keresőszavakkal megtalálható, ide ingyenes oktatóvideókat töltök fel egy barátnőm segítségével.
A 2LIFES projekt, amiben mindketten részt veszünk, az újrahasználat, azaz a reuse népszerűsítéséről szól. Te a munkád által hogyan tudsz hozzájárulni ehhez a projekthez?
Nagyon sok nagykereskedést, méteráruboltot ismerek, ahol örömmel adják oda a hulladékanyagot, ami egyébként az égetőbe kerülne. Szívesen tartok workshopot, ahol a varrás által megmutatom, hogy hogy lehet akár a háztartásban is újrahasználni meglévő vagy kidobásra szánt anyagokat.
A napi munkádban mennyire jelenik meg ez a szemlélet?
Nagyon sok hulladékanyagot használok, például a bálás ruhából a gombokat. Amikor ugyanis bedarálják a feleslegessé vált ruhát, a gomb tönkretenné a vágókést, ezért előtte levágják. Több befőttesüvegnyi ilyen gombom van a műhelyben, amiket a ruhák varrásához vagy dekoráció készítéséhez használok. Az egyedi ruhák készítésekor keletkező hulladékot felhasználom a kisebb daraboknál, és a tanulóim is tuajdonképpen hulladékon tanulnak varrni.
Gyerekkoromból hozom azt a szemléletet, hogy amit lehet, ne vásároljunk, hanem készítsük el magunk. Apukám nagyon szépen faragott, anyukám horgolt és hímzett, én is ebbe nőttem bele, és teljesen a magaménak érzem ezt a gondolkodásmódot. Aki így gondolkodik, az egy-egy nyersanyagban, leeső darabban meglátja, hogy mi készülhet belőle, és semmit nem dob ki.
Egy szakmabelinek mit mondanál az újrahasználat fontosságáról?
Egy szakembernek nemcsak a környezettudatos elv a fontos, hiszen aki varrásból él, az természetesen pénzt szeretne ebből keresni. Ebben segít, ha meglátja, hogy a semmiből is lehet pénzt csinálni. Nem kell drága anyagokat venni, lehet bálában textilt, lakástextilt kapni, ami szintén hulladékként végezné. Csak fantázia kérdése, mindenből lehet bármit készíteni.
Milyen hosszú távú terveid vannak a vállalkozásodban, tevékenységedben?
Szeretnék egy nagyobb helyiséget, és az az álmom, hogy csak gyerekekkel foglalkozhassak. A ruhavarrást szívesen átadnám egy tanítványnak, és azt csinálnám, ami engem igazán feltölt, és az a gyerekek tanítása.
Ha valaki ma kezdené a varrónő szakmát, mit mondanál neki, hogyan vágjon bele?
Én azt érzem, hogy most épp olyan a világ, hogy ha most valaki jól megtanulja a szakmát, akkor egy keresett, népszerű, sikeres varrónővé válhat. Korábban volt egy olyan időszak, amikor kevésbé voltunk keresettek, de most újra nagy igény van a munkánkra. A szakma ismerete mellett fontos még, hogy empátiával bírjon a varrónő, hiszen emberekkel dolgozunk, meg kell találnunk velük a hangot. Egy ruhát méretre varrni, valakinek a testére és az ízléséhez szabni nagyon intim dolog, sokszor leszünk részesei a megrendelő élete legfontosabb pillanatainak, legyen az egy szalagavató vagy egy esküvő. Tudnunk kell ezeket jó emberismerettel, türelemmel, beleérzéssel kezelni, hogy végül mindenki elégedettségére szolgáljon az elkészült darab.
Végezetül azt áruld el kérlek, te miért kezdted el a munkádban is a reuse szemléletet alkalmazni, mi inspirált erre, miért tartod fontosnak?
Van egyfajta küldetéstudatom, szeretnék lábnyomot hagyni a világban. Gyakran emlegetjük ma az időseket, akiknek még megvolt egy olyan tudásuk, amiből egyre kevesebb van a világban. Szeretném, ha majd engem is így emlegetnének, én lennék az a varrónő, aki ezeket az ötleteket adta. Nagyon sok kidobandó anyagból lehet apróságokat készíteni, akár egy szakadt ruhadarabból, maradék anyagból. Mindent lehet valamire használni, és én ezt szeretném továbbadni. A másik, amit fontosnak tartok, az a szép dolgok előállítása, akár egy darab rongyból is csodát alkotni. Én a legkisebb anyagra is úgy nézek, hogy látom benne, amit szeretnék alkotni – és akkor már nem a rongyot látom benne, hanem az értéket. Engem apukám tanított erre, és én is szeretném továbbadni.
Talán ez a cikk a karácsonyi időszakba illett volna jobban, hiszen a csodavárás, az őszinte, gyermeki hit akkor látszik meg igazán. Szülőként mosolyogva és meghatottan figyeljük gyermekeinket, ahogy várják az ünnepet, benne a csodát, ahogy mi is tettük gyerekkorunkban, ki-ki a családjában jellemző szokásoknak megfelelően. Talán megijedünk, talán pánikba esünk, amikor úgy látjuk, kezd repedezni az aranymáz a mesevilág burkán, készülődik odabent a racionális kisiskolás.
Én is figyelem a gyerekeimet, elmélkedem rajtuk, átbeszéljük a férjemmel is, hogy mit tapasztalunk. Érdekes korszakban vagyunk épp: a nagykamasz 17 évesem már valódi felnőttként vesz részt az ünnepekben, ő már pénzt is keres, és vásárol belőle ajándékot. Azt még nem fejlesztette ki igazán, hogy kicsit előre gondolkodjon, hogy legyenek ötletei már karácsony (vagy akár egy születésnap) előtt arra, hogy minek örülnének a családtagjai, de legyünk őszinték: sok felnőtt is így van ezzel, talán a férfiak közül többen, mint a nők közül. A tízéves abban a szerintem nagyon szép korban van, amikor belül már tudja, hogy mi vásároljuk az ajándékot, de őrzi magának a titkot, kicsit cinkos, nem kérdez, és véletlenül se beszél erről a kisöccsének. Megtartja a varázst, amíg tudja – és jól teszi. Mi is részt veszünk a cinkosságában, ugyanúgy működik a meglepetés, mint amikor egészen apró volt. És akkor ott van még a legkisebb, aki nyolcéves lett épp karácsony előtt néhány nappal, és most ezen a határmezsgyén álldogál a csodában való hit és a befogadható valóság között.
Az az igazság, hogy ha jól emlékszem, mi sose mondtuk, hogy a Jézuska hozza az ajándékot. Azt igen, hogy szenteste eljön, hiszen valóban megszületik, legalábbis a születését ünnepeljük. De az ajándékról nem volt ilyen formában szó. A nagyszülők, az óvoda inkább erősítette a mítoszt, mi csak a meglepetést tartottuk fenn: hogy a feldíszített fa, alatta a csomagokkal, egyszer csak készen odakerül a nappaliba.
Ez nem túl sokáig volt tartható, nem is tudom, hogy a gyerekek emlékeznek-e ezekre a karácsonyokra, hiszen picik voltak: a dolog addig működött, amíg a kisebbek mindketten aludtak délután. Amikor a szemüket dörzsölgetve kiléptek a sötét nappaliba, ott várta őket a karácsonyfa. Aztán volt az az egy-két év, amíg a nagyobbikkal már együtt díszítettük a fát, míg a kicsi aludt. Maga a fenyő ekkor is meglepetés volt, titokban csempésztük be, majd az ajándékok is varázsütésre kerültek a fa alá, ebben igénybe vettük a nagymama pár perces elterelő segítségét. Néhány éve már közös program a fadíszítés, és az is jó! Megvan a meghitt hangulata, öröm a közös tevékenység, öröm, hogy olyan lesz a fa, amilyennek együtt szeretnénk, mindenki választhat díszeket a sok közül, amik abban az évben rákerülnek a fára, és általában készíteni is szoktunk valamit. Tavaly az akkor kilencéves középsőtől már mi is kaptunk apró ajándékot, bár lehet, hogy a Jézuska volt, mert fogalmam sincs, hogyan és mikor került a fa alá. Szóval megvan ennek is az evolúciója, és szerintem kicsit lehet hagyni magától alakulni, természetesen változni ezeket a folyamatokat, és csak finoman terelgetni át rajtuk a gyerekeket.
Idén az adventi naptárral és a legkisebb fiammal kapcsolatban volt egy kedves sztorink. Az adventi naptárra néhány éve azt mondtam, abba bizony az angyalok hozzák huszonnégy napig reggelente az édességet vagy apró ajándékot. Aztán ahogy a környezettudatosság egyre jobban az életünk része lett, az apró kacatokat igyekeztem minimalizálni, de azt se szerettem volna, ha mindennap valami finomságot kapnak – így kezdték el a tárgyakat felváltani az élmények, saját készítésű kupon formájában. Tavaly még nem is tűnt fel senkinek, hogy ez gyanús – idén ébredéskor a naptár tartalmát megvizsgálva többször jött azzal a kicsi, hogy tudom ám, hogy ezeket az ajándékokat te csinálod! Megismerem az írásodat! És persze élt a gyanúperrel, hogy ha a kártyákat én készítem, talán a kézzelfogható dolgokat is én vásárolom.
Aztán egy reggel olyasmit talált a kis zsebben, ami meglepte. Nektek elárulom: postán kaptunk Mikulás-csomagot, amit túl bőségesnek találtam, kiporcióztam a három gyereknek három adagot belőle, a maradékot – apróbb, egyesével csomagolt édességeket – eltettem azzal, hogy jó lesz az adventi naptárba. A kuponokon kívül egyébként csupa hulladékmentes finomság került bele: egy marék mazsola vagy dió, mogyoró, néhány szem bonbon, kimérve kapható vagy saját készítésű keksz, papírcsomagolású csoki. Ezen a reggelen viszont egy-egy teljesen hagyományos, darabonként csomagolt édességet találtak! Sosem felejtem el, ahogy az álmos szemű, még csak félig éber, paplanmeleg nyolcéves hozzám bújt, és a nyakam köré fonta a karját:
Anya, ezt most tuodom, hogy nem te vetted! Ezt az angyalok hozták, mert te biztosan nem vennél meg ilyet!
Hát így okoz a csomagolt, itthonról száműzött édesség adventi örömet – az angyalok olyasmit is hozhatnak, amit anya nem vesz meg. Kíváncsian várom, hogy jövőre hogy alakul ez az időszak, addig pedig figyelem a gyerekeimet a hétköznapi csodákkal kapcsolatban is.
Nálatok hogy állnak a gyerekek ezzel a fajta hittel? Írjátok meg kommentben a facebookon!
Nagy örömünkre több, mint egy hónapja megnyílt Székesfehérvár első csomagolásmentes boltja. Természetesen siettünk, hogy már a nyitónapon megnézhessük a boltot és kipróbálhassuk városunkban is a csomagolásmentes vásárlást egy helyen. Érdekes, hogy az eltelt egy hónapban mi magunk mégsem lettünk napi rendszerességű látogatói az üzletnek, hiszen az elmúlt években már sok helyet felfedeztünk a városban, ahol meg tudjuk oldani így a vásárlást. Mégis nagyon kényelmes, hogy mindent egy helyen megtalálhatunk, ráadásul a környékben lakóknak ez egy ugyanolyan élelmiszerbolt, mint a többi – közelebb tudják megvenni a lisztet, cukrot, tésztaféléket és sok egyebet, csak arra kell figyelniük, hogy vigyenek magukkal tárolóeszközöket.
Csomagolásmentes boltban vásárolni nem bonyolult, alig igényel egy picivel több odafigyelést, mint más üzletben, és a tapasztalatom szerint hamar kialakul a rutin ezzel kapcsolatban is. Elmondom, én hogyan csinálom – nálam az egész a menütervezéssel kezdődik.
Évekig nem terveztem menüt, és állandó probléma volt a „mit főzzek ma” kérdés. Aztán Erdélyi Boróka, a Pareto lánya blog leírása alapján megtanultam a módszert, amivel tényleg öt perc megtervezni a család egész heti menüjét. A módszerre most nem térek ki, ti is megtalálhatjátok az idézett oldalon. Mindenesetre miután a menü megvan, megtervezem hozzá a bevásárlólistát is, amit Google Keepben tartok, az összes tétel szerepel rajta, amit viszonylag rendszeresen venni szoktam, és az épp aktuálisakat bepipálom. Ebből már tudom, hogy mi az, amit a piacon kell beszereznem, mi az, amit a csomagolásmentes boltban, és mihez muszáj egyéb üzletbe, helyre is elmennem.
Hetente egyszer vagy kétszer megyek piacra, szombaton szinte biztosan, és ha kell és belefér, választok még egy hétköznapot is. Ami ezek után a listán marad, az a csomagolásmentes boltban beszerzendő áru. Ahogy a piacra menet is, most is végigszaladok indulás előtt a listámon, és beteszem a kosárba, amire szükségem lesz a vásárláshoz: lisztnek, őrleménynek, szárazárunak jól záródó dobozt, magvaknak, gabonaféléknek befőttesüveget, tésztaféléknek behúzható szájú vászonzsákot viszek. Ha folyékony anyagokra is szükségem van – ecetre, olajra vagy tisztítószerekre – ezeknek a saját, amúgy otthon használt palackját vagy egy üres műanyagflakont – ezért tartok még ilyet a háztartásban.
A vásárlást azzal kezdd, hogy a fedele nélkül leméred az üres tárolóeszközödet. A székesfehérvári Csomagolásmentes Termékek Boltjában többféle módon tárolják az árut. Amit fedeles dobozban, tégelyben tartanak, azt kiveheted a polcról és az üzlet közepén található pultra téve, az oda előkészített merőkanállal vagy kis fa fűszeres kanállal tegyél az edényedbe annyit, amennyire szükséged van, közben ellenőrizheted is a mérlegen. Ilyen dobozokban tartják a liszteket, a cukrot, sót, a fűszereket, a magvak egy részét, az édességeket. Van, amit ugyanígy fedeles dobozban találsz meg, de nem merhető kanállal, mint például a száraztészta: ezekhez az odakészített kesztyűt használd.
Egy másik típusú tároló az a műanyag edény, amihez saját mérőkanalat rögzítettek, itt értelemszerűen odateszed az edényedet a tárolóhoz, és a kanalat kihúzva méred ki magadnak a szükséges mennyiséget, persze csak miután lemérted a dobozodat, üvegedet.
Ott van még a gravitációs tároló. Ez az a műanyag tároló – én láttam már fa és üveg kombinációjából készültet is – amilyennel a nagyobb élelmiszerüzletekben is találkozhatsz, ahol kimérve lehet venni egyes termékeket. Függőleges elrendezésű tároló egy lehúzható fogantyúval, alá kell tartani a dobozodat, üvegedet, zsákodat és máris ömlik bele a kívánt áru.
A folyadékokat vagy üvegekben tartják és tölcsérrel töltik a te üvegedbe, vagy csappal ellátott többliteres edényből folyathatod bele. Ha az üveged nem standard térfogatú vagy nem tele kéred, mércés edénnyel kimérheted és így vehetsz akár két decit is a literes üvegbe.
Végül, miután mindent kipipáltál a bevásárlólistádon, nincs más hátra, mint szépen elhelyezni az immár teli tárolókat a kosaradban, és a pénztárhoz járulni. A közvélekedés azt tartja, hogy jóval drágább csomagolásmentes boltban vásárolni, mint a megszokott módon. Ennek oka lehet, hogy vannak olyan termékek, amiket máshol nem kapsz meg, esetleg jobb minőségűek vagy eleve kevesebb készül belőlük. Mindezzel együtt azonban én eddig még minden alkalommal meglepődtem, hogy a várakozásaimhoz képest – mert bennem is megvan ez a félelem – mennyire kedvező lett a végösszeg, pedig milyen sokféle dolgot beszereztem.
Fel szokott még merülni kérdésként, ellenérvként, hogy ki tudja, honnan származnak a termékek, illetve biztosan ők is a negyedkilós csomagolású termékeket veszik meg és öntik egybe. Nos, el kell oszlassam a kételyeket: a származási helyet folyamatosan írják a tárolókra, és amit csak lehet, minél közelebbről szereznek be. A tészták például Szabadegyházáról, Gyermelyről, Óföldeákról származnak, az aszalt gyümölcsök egy része pedig Velencéről. Az összeöntés pedig csak városi legenda, hiszen az üzlet tulajdonosai, Sándor és Ildikó maguk is tudják, hogy ezzel a lényegét vesztené el a csomagolásmentes bolt – és a vásárlóit is.
Az útmutató nem kizárólagos, az ország többi csomagolásmentes boltjában is nagyjából így zajlik a vásárlás, nyugodtan próbáljátok ki! Szerencsére már Budapest mellett több vidéki településen elérhető, és remélhetőleg egyre általánosabb formája lesz ez a vásárlásnak.
Kamaszkoromban nagy Edda-rajongó voltam. Még nagykorúságom – és az Edda nagykorúsága – előtt elmúlt ez a rajongás, de az ős-Edda számokat továbbra is szeretem, soknak álmomból felkeltve is szó szerint tudnám idézni a szövegét. Ezért nem tudom kiverni a fejemből, és ezért foglalkoztat mostanában a gondolat, hogy vajon Pataky Attila 1988-ban, amikor megírta az Ég a házunk című számát, vajon olvasta a NASA üvegházhatással foglalkozó részlegének vezetője, James Hansen cikkét? Ez a cikk a kutatónak az amerikai kongesszus előtt elhangzott beszédét tartlmazza, amelyben bizonyítékokat tesz le az asztalra arról, hogy a globális felmelegedés létezik, és 99% a bizonyossága annak, hogy ez nem egy természetes folyamat, hanem a szén-dioxid és más gázok légkörben való felhalmozódásának az eredménye. Ennek ma már több, mint harminc éve. Én csak 9 éves voltam, és Greta Thunberg még a szülei jövőre vonatkozó terveiben sem szerepelt. Ugyanebben az évben Pataky Attila megírta az Ég a házunk című számot, és bár fogalmam sincs, hogy volt-e ebben bármilyen szerepe a globális felmelegedésről szóló híreknek, a szöveg mégis pontosan a helyzetre illik (refrén nélkül idézem, de hallgassátok meg a teljes számot:
A házunk ég, talán az egész ég! De nem biztos, nem biztos semmi se még. Csináltunk, valamit már megcsináltunk, De nem biztos, nem, hogy a végére járunk.
A felelősség persze nagy teher, S a vonat elé feküdni senki se mer. Mit kérsz tőlem? Mit vársz tőlem? A szobám falára egy kérdőjelet véstem!
Lehunyom szemem és fázom. Lázlapom görbéje rég az egekig ér, Néhány hét és még néhány év, És ott leszünk újra a legelején. Menetelünk együtt csodákra várva, Néhány hét és még néhány év.
A dolgok ára, ma még néhány könnycsepp, De holnap, ha zokogunk, az is kevés lesz. Generációnk sapkáját szemébe húzza, S minden baját a másikra fogja.
Igen, ég a házunk, de a generációnk szemébe húzza a sapkáját és minden baját a másikra fogja…
Ebben a helyzetben 2018 augusztus 20-án egy svéd diáklány, Greta Thunberg úgy dönt, hogy amikor kezdődik az iskola, ő nem megy oda, nem ül be a padba, ehelyett a svéd parlament elé megy és iskolasztrájkot folytat a klímáért három héten át.
Édesanyja később könyvet ír arról, hogyan jött ez az elhatározás, és hogyan lett aztán világhíres Greta – de a könyv, ami szintén az Ég a házunk címet viseli, ennél sokkal többről szól. Ez egy válságban lévő család története, ami összefügg egy válságban lévő bolygó történetével. Ha eddig nem volt klímaszorongásod, a könyv elolvasása után majd lesz – én mégis azt mondom, hogy olvasd el. Nem hosszú, nem kíván túl nagy erőfeszítést, de hátha ösztönöz arra, hogy az olvasáson kívül is tedd meg, amit tudsz.
A könyv rövid kis fejezetekből, történetekből áll, főleg Greta édesanyja a narrátor. Kétségbeesés és remény, küzdelem a családért, hogy a fejét a víz felett tudja tartani, erről szólnak a történetek. Greta sokak szerint megosztó személyiség. Hiszen csak tizenhat éves, honnan veszi a bátorságot, hogy kiálljon tömegek elé, beszéljen a davosi Világgazdasági Kongresszuson, az Európai Parlamentben és az ENSZ klímacsúcsán? Ráadásul Asperger-szindrómás, hogyan képes egyáltalán a nyilvánosság elé állni?
Ez utóbbin a szülei is meglepődtek. Az édesapja ott volt a közelben a klímasztrájk első napján, az első alkalommal, amikor nagyobb közönség előtt beszélt, és készen voltak kimenteni Gretát, akinek az is nehézséget okoz, hogy szemtől szemben beszéljen emberekkel, aki helyett társaságban sokszor a szülei beszélnek, ő pedig csak bólint. Mégis, amikor tömegeknek kell elmondani, hogy vészhelyzet van, ég a házunk, hogy válság van, amit nem kezelünk válságként, hogy a generációnk úgy él, mintha nem lenne holnap, és a „gyerek a legfontosabb” csak egy szólam, hiszen épp a jövőjüket romboljuk le – akkor bátran képes kiállni, és felelős vezetőknek felhívni a figyelmét erre.
Ha elolvasod ezt a könyvet, megérted, hogy vezetett ide az útja. Talán azt is megérted, miért mondja, amit mond, és miért nem képes élni a kényelmes svédországi diákéletet. Nekem hiányzik a könyvből a lábjegyzetezés, könnyebb lett volna utánanézni az említett kutatásoknak, de mivel rövid, gyorsan olvasható könyv, a fennmaradó időben ezt is meg tudom tenni. Tedd meg te is, különösen, ha vannak gyerekeid, unokáid. Ne félj a szorongástól – én már tapasztaltam, hogy a legjobb módszer ellene az, ha cselekszel. Olvass, tájékozódj, nézz körül a saját háztartásodban, a közösségedben, a településeden. Csatlakozz a Greta mögött kialakult mozgalomhoz, a Fridays For Future-hez, de kereshetsz más környezettudatos közösséget is.
Nemsokára a gyerekeink, az unokáink szemébe kell néznünk, és válaszolnunk kell arra a kérdésre, hogy mi mit tettünk, amikor jött a válság? Én szeretném azt válaszolni – függetlenül a jövő alakulásától – hogy ami csak tőlünk telt, azt megtettünk. Neked mi az, amit tenni tudsz?
Kétkedéssel vegyes örömmel láttam a közösségi oldalon, hogy a Marie Claire magazin 2019 szeptemberi száma zöld lapszám lesz. Bár a legzöldebb dolog egyáltalán nem vásárolni papírra nyomtatott újságokat és általában ezt is teszem, most nem bírtam a kíváncsiságommal. A magazint coach ismerősöm fogja megkapni, aki a munkája során nagyon sok képet használ, ha pedig kivágta belőle, amire szüksége volt, a szelektívbe vagy iskolai papírgyűjtésbe kerül majd a magazin, tehát az újrahasználás és az újrafeldolgozás is meg fog valósulni, nem lesz belőle szemét.
Azok kedvéért, akik gondolkodnak, hogy megvegyék-e a magazint, arra gondoltam, végiglapozom és véleményt írok róla, ami alapján vagy felkeltem az érdeklődéseteket és megveszitek, és remélem, találtok is benne megfontolásra érdemes ötletet, valamit, amitől a ti életetek is zöldebb lehet – vagy épp elég lesz ez betekintésnek és nem vásároljátok meg, ami már önmagában egy ökotudatos döntés.
Már az egy jó pont, hogy ez a lapszám csomagolás nélkül kapható az újságárusoknál, és az ígéret szerint a következő számokat lebomló csomagolásban juttatják el az előfizetőknek. Megérdeklődtem a laptól, hogy pontosan miből fog készülni a lebomló csomagolás, és hogyan oldják meg, hogy tényleg komposztálják is, ha kapok választ, szívesen megírom.
A címlap a szokásos jó minőségű, vastag, fényes lap, rajta a zöld felirat: újrapapíron! Nem tudom, ez a fényes, bevonatolt anyag újrahasznosítható-e, de a belső lapok már biztosan, remélem, a további számoknál is marad ez az anyag. Egyébként vidám, optimista és nagyon zöld a borító, vonzza a szemet is, a vezető cím pedig:
Váltsunk együtt zöldre!
Benne vagyok, én is ezt szeretném.
Öt oldal impresszum és reklám után következik az olvasói levelek rovata, ebből megtudjuk, hogy korábban is foglalkoztak már a hulladékmentesség témájával. A hónap levele írója egy arckrémet kap – ezt például elhagyhatná legalább egy öko szám erejéig a magazin, bár a szerencsés levélíró lehet, hogy nem örülne neki. A szemközti oldalon krémreklám termékmintával, ez sajnos teljesen felesleges hulladék, én örülnék, ha az összes magazin megszüntetné ezeket az egyadagos mintákat. Jön egy oldal néhány közreműködővel, akik közül többen a zöld mellékletben dolgoztak, majd újabb egészoldalas hirdetés – a magazin elején felváltva van egy apró bemutató cikkeket tartalmazó és egy reklámoldal. A következő páros is ilyen, az online magazin cikkeiből szemezget az egyik, bőrápolási terméket reklámoz a másik.
A 14. oldalon járunk már, amikor az első többoldalas, gyönyörű képekkel illusztrált riporttal találkozunk, és számomra ez különösen szemet gyönyörködtető: a cikk Togo élelmiszererdeit mutatja be, ami bizony egy igazi megoldás lehet az ökológiai válságra: az erdők javítják a talaj minőségét, hűtik is azt, megtartják a vizet, ráadásul növényeket is lehet termeszteni alattuk. Az élelmiszererdő kistestvére a permakultúrás kert vagy erdőkert, léteznek olyan kutatások, amelyek szerint ha mindenki, akinek kertje van, ezzel a módszerrel művelné, már az önmagában megmentené a Földet. Afrikában ráadásul a családok életére, a nők helyzetére és a pénzügyi nehézségekre is pozitív hatással vannak az élelmiszererdők. Nagy örömmel olvastam ezt a cikket.
A hatoldalas riport után újabb kis színesek, most már kis reklámokkal, több oldalon, majd egy kétoldalas promóciós írás szép képekkel – a nyomtatott hirdetéseknek ezt a válfaját szeretem, legalább lehet olvasni is valamit a termék kapcsán, most épp Namíbiáról.
A 26. oldalon, a divatrovat bevezetőjeként Az év fiatal divattervezője pályázat hirdetése: nagyon innovatív kezdeményezés, a pályamunkának egy használt ruhadarabokból készült alkalmi ruhának kell lennie! Nagyon tetszik, hogy felhívja a figyelmet a divatipar árnyoldalára és a használt ruhaneműk kreatív felhasználására, még sok ilyet!
Innentől aztán húsz oldalon keresztül a divaté a főszerep – egy divatlaphoz képest egyáltalán nem sok, de persze lesz még. Összeállítások hirdetésekkel vegyítve, szép, ízléses képek, fotóösszeállítás a címlap és a vezető interjú elkészültéről, szépséghírek és még sok minden más. Nekem, aki nem vagyok divatrajongó, a legjobban a két fiatal magyar ékszertervezővel, Tamási Dórival és Korsós Ágnessel készült rövid interjú tetszett, és azért a szépségápolással kapcsolatos anyagban is látszik, hogy szempont az öko vonal – és most ne menjünk bele nagyon mélyen, hogy valójában mennyire környezetbarátak az ajánlott termékek.
A 46. oldalon kezdődik a címlapsztori Döbrösi Laurával, a beszélgetéshez készült fotókon a fiatal színésznő magyar tervezők, a COS és Mészáros Lúcia ruháit viseli, és a beszélgetés is nagyon jó. Laura jó példa – nem egy erőszakos ökoharcos, nem térít, de van saját kihívása az Instagramon a #watchmywaste, lehet követni. Tud hibázni is, elfelejti visszautasítani a szívószálat, de utána beszél a pincérrel erről. Persze nemcsak a hulladékmentes életről esik szó, Laura a színészetről, az éneklésről és magáról, az életéről is mesél. Nem tudom, az átlag Marie Claire olvasó mennyire környezettudatos, de remélem, sokan tanulnak tőle.
A következő három oldal pedig Leonardo DiCaprioé. Ez meglepetés volt, de kellemes meglepetés, érdeklődéssel olvastam. A színész alapítványa fontos tényező a zöld törekvések világában, talán sokan ismeritek Az utolsó óra című filmjét. Az új, Leo mellett Brad Pitt nevével fémjelzett Tarantino-film, a Volt egyszer egy Hollywood és ebben a színész által játszott karakter a fő téma, a környezettudatosság most csak az alapítvány megemlítése szintjén kerül szóba – mégis a választás feltehetően nem véletlen az öko lapszámban, Leo neve már sokakban ezzel az életmóddal kötődik össze.
Néhány oldal erejéig visszatérünk a divathoz, uralkodók öltözködéséről és divattervezőiről, választásaiknak a divatra gyakorolt hatásairól esik szó, majd egy könyvreklámmal nyit a Kultúra rovat. A Marie Claire az olvasás népszerűsítéséért is sokat tesz, kéthetente jelentkeznek a Marie Claire Olvasói Klub rovattal, Juhász Anna ajánlóival, a YouTube-on pedig már egy éve megy a Pura Poesia vlog, ahol havonta beszélgetnek egy-egy ismert emberrel a meghatározó könyvélményeiről. A Kultúra rovat Hidas Judit íróval és egy kétoldalas interjúval indul, majd ajánl könyvet, irodalmi fesztivált, filmet, koncertet és Sinkovics Ede hulladékokból készült figyelemfelhívó munkáit.
A következő majd’ harminc oldal további nagyinterjúké: három fiatal, ismert nő mesél őszintén és bátran a táplálkozási zavarokról, utánuk egy négygyerekes család kalandos története, akik egy évvel ezelőtt lakókocsival vágtak neki Közép-Amerikának, végül Vitanovics Dusán sebész és színész zárja a sort. Színes és érdekes összeállítás, érdemes elolvasni.
Még két oldal egy emojikról szóló írásé, egy újabb promóció, és végre, a 98. oldaltól itt van az, amire legjobban vártunk: a Go green! melléklet. Szeptember 1-től indul a Marie Claire Go Green kihívás, ebben én is részt fogok venni és nektek is ajánlom, kíváncsian várom! Itt a lapban pedig a melléklet első öt oldalán Tóth Andi lát vendégül – újabb öröm nekem, Andi a hulladékmentes élet egyik magyarországi elindítója, a nagy példakép. Szuper, hogy egy nagy példányszámú női magazin mutatja be úgy egy háromgyerekes család hulladékmentes háztartását és életét, hogy nem az látszik belőle, hogy ez egy nehéz és küzdelmes, lemondásokkal teli életmód! Megdobogtatta a szívem ez a cikk – és megnyugtató is volt, mert az olvasottak alapján mi sem állunk messze Andiék eredményeitől.
Ebben a mellékletben a reklám is környezettudatos, egy szódabikarbóna alapú, újrahasznosított papírba csomagolt dezodort kínál, majd kapunk kétoldalnyi zöld tippet négyféle témában. Elég könnyen teljesíthető, egyhetes kis kihívások, remélem, hogy aki megvalósítja egyiket-másikat, meg is tartja ezt a jó szokását. Egyedül a gardróbszelektálással kapcsolatos tippnél éreztem azt, hogy érdemes lett volna arra is felhívni a figyelmet, hogy ha félévente kiszanálod, amit nem hordasz, akkor folytasd azzal, hogy nem is vásárolsz annyi ruhát.
Következik Steiner Kristóf írása a vegán életmódról, az ahhoz kapcsolódó pacifista szemléletről és ennek nehézségeiről, jön egy szépségmárka, amely óceáni szemétből készíti a palackjait, majd három és fél oldal a Fridays For Future nemzetközi és magyar mozgalmáról. Őket követi három ökológus kutatónővel készült képes riport az érintetlen erdők hasznáról, a gyepek rehabilitációjáról és a méhhotelekről, majd egy interjú Livia Firthtel, aki az Eco-Age kommunikációs cég egyik alapítójaként tesz a környezettudatos termelésért és a fenntartható divatért, hírnevét is a nemes ügy szolgálatába állítva. Ezek a cikkek így egymás után annyira inspirálóak!
Utánuk egy kis válogatás jön környezettudatos kiegészítőkről – bár itt megint megemlítik az ellentmondásos bioplasztikot, jó lenne, ha ilyenkor a pontos anyagmegnevezés szerepelne a cikkben. Újabb ellentmondásként ezt egy fast fashion márka reklámja követi – bár leírják a törekvéseiket, számomra ez greenwashing marad, hiszen a divatipar jellegzetessége, hogy szinte havonta lecserélik a teljes kollekciót és elképesztő mennyiségű ruha megy a szemétbe, amit egyébként nők és gyerekek kizsákmányolásával gyártanak le. A fast fashion lassítása, a kollekciók sokkal hosszabb forgásideje lenne egy valóban környezettudatos lépés, de persze el kell ismernünk az apró dolgokat is, mint a biopamut alkalmazása – de azért közben jó, ha tudjuk, hogy a divatipar az egyik legkörnyezetszennyezőbb ágazat, és a helyén kezeljük.
Ezután kitér a melléklet a környezetbarát kozmetikumokra is, magyar natúrkozmetikum-márkákkal – ha megtehetjük, és nem akarunk otthon kotyvasztani, válasszuk ezeket, hogy a szállítással minél kevésbé növeljük bőrápolásunk ökológiai lábnyomát! Jó látni, mennyi hazai készítő van már a piacon.
A következő összeállítás a vendéglátásra fókuszál, van itt kávézó, bisztró, vegán étterem, budapesti és vidéki egyaránt – bár vidéki csak egy, de legalább gondoltak ránk is. Jön pár zöld innováció, a kávézaccból készülő kávéspohár és az algából készült, ehető vízgolyó. A melléklet a 142. oldalon előfizetési akcióval ér véget, tehát több, mint negyven oldal zöld tartalmat kaptunk, és a téma a mellékleten kívül is szerephez jutott!
Ezután jönnek a klasszikus divatoldalak, a szépségrovat, sok tipp és fotó, kevés olvasnivaló, a végén egy kis utazás, lakberendezés, két oldal a szülőknek is, aztán a záró apróságok: horoszkóp, ajánlók és az utolsó oldalon Mautner Zsófi mondja el, kik azok a nők, akik őket inspirálják.
Összességében tartalmas, majdnem kétszáz oldalas magazint kaptunk, és nagyon hálás vagyok, hogy vezető témaként szerepeltették azt, ami nekem – és sokunknak, szerintem általában az embernek – a legfontosabb. Nehéz belegondolni, milyen hatással lenne rám, ha most találkoznék először a kérdéskörrel. A jelenleginél lehetne még sokkal zöldebb, már-már radikális is a magazin, ha minden lapszáma újrapapírra készülne, ha egyre több tartalom lehetne online teljes terjedelemben elérhető, ha többé egyáltalán nem használnának csomagolást és termékmintákat, sőt nekem még ennél is radikálisabb tippjeim lennének – de aki átlagos fogyasztóként, divat iránt érdeklődőként, mindig újabb és újabb kozmetikumokat keresve olvassa a kedvenc magazinját, vagy épp a vásárlás a kedvenc hobbija, már ennyitől is biztosan elgondolkozik. Hatalmas dolog egy népszerű glossy magazintól a zöld gondolatokat a zászlajára tűzni! Azért a legzöldebb választás – ahogy az elején is írtam – az, ha nem vesszük meg a lapot – amely szerencsére digitálisan is előfizethető!
Tavaly szilveszterkor ültem az évtervező füzetem fölött, és azon gondolkodtam, hogy idén negyven leszek. Annyi irigyelt jó példa volt előttem, annyi mosolygós, boldog, helyén lévő negyvenes nő, akiről messziről lerítt, hogy élvezi az életét! Igen, a korát is: jó helyen van, rendben van magával. Én meg ültem a depresszióm mélyén, és ezt akartam, amilyennek az ő életüket láttam. Féltem a negyventől. Már a számot se akartam kimondani: negyven év. Úgy éreztem, semmit nem értem el az életben és esélyem sincs, hogy olyan kiegyensúlyozott legyek, amilyennek, úgy éreztem, lennem kéne. Megfelelési kényszerrel és az önszeretet hiányával küzdöttem.
Jók ezek az évösszegzők és évtervezők, mert segítenek abban is, hogy az irigykedés és a siránkozás helyett célokat tűzzünk ki. Még nem tudtam, hogyan fogom megcsinálni, de már döntöttem. A negyvenedik évemnek ez lesz a célja: mire negyven leszek, én is elérem ezt a harmóniát!
Ma vagyok negyven. Még nem vagyok elég bátor leírni, hogy sikerült. Még nem érzem teljesen készen magamat, még vannak elakadásaim, amelyek kizökkentenek, elterelnek az útról. Időnként újra a mélybe taszítanak, de talán már csak olyan mértékben, amennyire ez mindenki életében megtörténik. Azt már tudom, mi tesz jót nekem, merre kell mennem, és mire van szükségem ahhoz, hogy jól legyek. Ez már nagy lépés ahhoz képest, amikor azt se tudtam, hogy mi a bajom, miért érzem úgy magam, ahogy.
Én szerencsés vagyok, kaptam segítséget. Tudom, hogy nem mindenki engedheti ezt meg magának. Ezért arra gondoltam, születésnapi ajándékként leírom, hogy mik azok a dolgok, amelyek segítettek, és talán könnyebben elérhetők.
Könyvek
Az első Matt Haig: Miért érdemes életben maradni? című könyve volt. Szerencsére azért a címben feltett kérdés által sugallt mélységekig én nem jutottam el. Akkor talán nem is lett volna képes segíteni ez a könyv. Igazából nem is a válaszaival segített, mert azokat bárki el tudta volna mondani. Természetesen a családért, a barátokért, az élet szép élményeiért érdemes életben maradni. Számomra azonban maga a betegség leírása, a személyes vallomás adott nagyon sokat. Ezekről a fiatal szerző nagyon őszintén ír: igen, van ilyen, igen, más is érzi így magát! Megerősítő élmény volt.
Utána jött Ryan Holiday és Az akadály maga az út. Ezt aztán habzsoltam, fordulópontot jelentett, és még csak körül se tudom igazán írni, hogy miért. Nagyon sokat jegyzeteltem belőle, és mivel hosszú könyvajánló-listát is tartalmaz, az én listám is szépen bővült. Elsőként Marcus Aurelius Elmélkedéseit vettem le a polcról Matt listájáról. Kis filozófia, elgondolkodás, rengeteg tanulság, tényleg utat mutattak.
A természet
Mindig tudtam, hogy nekem a természet, főleg az erdő és a víz nagyon fontos. Hogy mennyire, és milyen sokat ad, különösen ha egyedül, befelé fordulva járok benne, azt egy tavaszi túrán tapasztaltam meg. Ezen az alkalmon egy kalapból személyre szóló idézetet húzva, egyedül és némán sétáltam végig egy kétórás túrát. Azóta igyekszem kifejezett belső céllal, gondolkodnivalóval menni a túrákra, és ez nagyon fel tud tölteni. Ide tartozik még egy könyv: Erling Kagge Menni című írása, ami kifejezetten a séta feltöltő, kreativitást felszabadító erejéről szól.
Coach beszélgetés
Coachtól segítséget kérni általában nem kevés pénzbe kerül. Az elején pedig azt ígértem, a mindenki által elérhető megoldásokat hozom ebben a bejegyzésben. Azért említem mégis, mert nálam úgy alakult, hogy két barátnőm is járt akkoriban coach képzésre, és kellett nekik valaki, akin „gyakorolhattak”. Egyikükkel egy alkalmat, a másikukkal hármat töltöttem, és ő belőlem írta a szakdolgozatát is. Ha körülnéztek, elég jó esély van rá, hogy ti is találtok ilyen lehetőséget. Ajándékba is kérhettek coachingot, de létezik olyan lehetőség is, hogy egy egész coach iskola szervez a diákjainak csoportos gyakorlatot, ahová jelentkezőket várnak. Sokféle coaching módszer van, amennyire én tudom, az a közös bennük, hogy a coach kérdez. Ő nem ad tanácsot, nem mondja meg, mit tegyél. Abban segít, hogy magad jöjj rá a megoldásaidra, és ez talán még hatékonyabb, mint amikor kívülről kapsz kész válaszokat.
Egyedül töltött idő
Sokfélék vagyunk, és nem mindenki szeret egyedül lenni. Mégis azt hiszem, egy minimális önmagára fordított idő a legtöbb embernek olyan, mint egy falat kenyér, főleg a kisgyerekes anyáknak. Remélem, férfiak, apák is olvasnak: egy nőnek, anyának talán nem is tudtok annál nagyobb ajándékot adni, mint néhány órát egyedül. Mégpedig úgy, hogy neki ne kelljen előre megszerveznie, hogy mit eszik vagy mit vesz fel azalatt a gyerek, mi hol van a hűtőben és melyik a kedvenc alvósállat. Az apa teljes értékű szülő, pont úgy meg tudja oldani ezeket a dolgokat, mint az anya. Az egyedülidőhöz két dolog kell: egy partner, aki azt mondja, menj és érezd jól magad, és ne törődj a többivel – és te, aki megbízol a másikban és magadban, és mész.
Tevékenység, ami feltölt
Rögtön ki is egészíteném: három dolog kell az egyedülidőhöz, a harmadik az, hogy tudd, hogy mit akarsz csinálni. Számomra ez nagy felismerés volt. Komolyan el kellett gondolkoznom rajta, hogy ha még egy órát hozzácsapnának a 24-hez egy napon, mivel tölteném. Mert ott a hosszas tennivalólista, amivel meg kell birkózni, és rögtön tudnám sorolni, hogy mi minden maradt el már megint. Leginkább ezeket kellene bepótolni.
Most nem ez a feladat. Most azt keresd meg, ami őszinte örömet okoz, amitől újult erőre kapsz. Sport, zene, olvasás, egy séta, vagy csak beülni egy kávézóba egyedül, és nézni ki a fejedből? Bármit behelyettesíthetsz! Nekem ilyen az írás, a meditáció, arra is rájöttem, mennyire fontos az életemben a tanulás, és ilyen az úszás is.
Meditáció
Külön is írok róla, mert nagyon fontos, és mert nekem ez az, amit nehéz belepréselnem a mindennapokba. Amikor sikerül, mindig ráébredek, mennyire hasznos. Ahhoz még nem vagyok elég ügyes, hogy önállóan meditáljak, ehelyett különféle alkalmazásokat próbálok ki. Az Insight Timeren rengeteg különböző hosszúságú és témájú meditáció érhető el angolul, de van néhány magyarul is. A Just Like Buddha magyar fejlesztés. Ami elérhető rajta ingyenesen, az nagyon hatékony meditáció, de a szélesebb elérés már előfizetős. Én egyelőre az ingyeneseket ismételgetem, van, amit már a gyerekeim is kipróbáltak. A legújabb, amit letöltöttem, a Mindfullness alkalmazás, még csak ismerkedem vele. Egymásra épülő 4-5 perces meditációkat tartalmaz angolul. Ez tényleg arra jó, hogy ha esélyed sincs egy hosszabb elmélyülésre, megadja a napod alaphangját reggel vagy kisimít este. Remek kapaszkodó napközben, amikor épp elnyelne a stressz vagy konfliktusba keverednél, segít megállni egy pillanatra és jobb döntéseket hozni.
Támogató társak
Mert nemcsak az egyedül töltött idő fontos, hanem az is, hogy értékes időt tölthess olyan emberekkel, akik fontosak neked. Akikkel öröm együtt lenni, akikkel egy-egy beszélgetés után úgy érzed, hogy több lettél. Akiknek adsz magadból és te is kapsz tőlük. Jó esetben a párunk is egy ilyen ember, és a párkapcsolatunk ápolása az egyik legfontosabb dolog. A család természetesen a másik. Ha pedig van még ilyen barátunk, kollégánk, rokonunk, vagy egy közösség, ahová eljárhatunk, ahol ezt az élményt újra meg újra megtapasztalhatjuk – tartsunk ki mellette.
Pihenés
Főleg, ha kisgyerekeink vannak. Rémisztő statisztikákat lehet olvasni az anyák kialvatlanságáról, és már egy ilyen alapvető szükségletre is döbbenetesne nehéz időt szakítani. Nekem már nagyok a gyerekeim, nem keltenek fel éjszaka, de még élénken emlékszem az éjszakai szoptatásokra és a véletlenszerű felriadásokra. Megint csak azt tudom mondani az apáknak, nagyszülőknek, támogató embereknek: vegyétek ki a babát az anya kezéből, hadd aludja ki magát időnként. Iszonyú szüksége van rá.
Digitális detox
Ehhez is egy könyvet ajánlok: Catherine Price: Digitális detox című könyvét. Ez némi elméleti leírás és statisztika után egy 30 perces programmal segít „lejönni” a telefonról. Napi szinten nem igényel sok időt, és azt sem ígéri – nem is kell – hogy a végére teljesen telefon- és közösségimédia-mentes leszel. Bennem helyretett dolgokat, gyakorlati tippekkel segített, és már önmagában a képernyőidőm megdöbbentő volt – itt valóban hasznos időt lehet felszabadítani!
Önismeret
Tizenöt évvel ezelőtt nevettem rajta, biztos voltam benne, hogy remekül ismerem magam, nincs szükségem arra, hogy ezzel foglalkozzam. Aztán ahogy múlt az idő – talán az egyre több tapasztalat miatt – ismertem fel, hogy nagyon sok mindent nem tudok magamról. Nagyon alapvető dolgokat sem: hogy mi motivál, mi visz előre, mi tölt fel. Mi az, amit negyven körül valójában szeretnék elérni az életben, és mi az, amit jobb, ha elengedek, mert idegen tőlem. Egy csomó tesztet és gyakorlatot megcsináltam: többek között a DISC tesztet, és a 16 Personalities tesztet. Idetartozik a színtanácsadás is a vele járó beszélgetéssel, és a legjobb volt Mark Gungor Flag Page tesztje, bár ez utóbbi nem ingyenes. Olvastam pszichológiai témájú írásokat, és próbáltam felismerni az erősségeket és hibákat a kommunikációmban és a mindennapjaimban
És mindezt mikor…?
És akkor most azt kérdezed, jó, de mikor? Mikor legyen időm minderre? Nem tudom megmondani, hogy a te életedbe hogyan fér bele ez. Én konkrétan leültem egy órarenddel, beleírtam minden teendőt, aminek muszáj volt beleférnie, és megpróbáltam az üres perceket feltölteni. Mert vannak, mindenkinek az életében vannak olyan percek, amit szimpla időpazarlásra fordítunk. És ami nagyon fontos: merjünk segítséget kérni! Döntsünk magunk mellett, döntsünk úgy, hogy megérdemeljük, és ne féljünk, ne szégyelljünk kérni.
Nekem ahhoz is kellett az az önismereti út, amit január óta végigjártam, hogy ezt felismerjem. Még egyszer hangsúlyozom, hogy nagyon szerencsés vagyok, mert volt lehetőségem ezt az időt főállású anyaként tölteni. Bár azt nem mondom, hogy nem dolgoztam, de nem úgy, mint korábban, beosztottként munkahelyen napi 8+ órában. Ezért tartott ez a folyamat csak nagyjából kilenc hónapig. Ha kevesebb idővel és több stressz mellett végzem, akkor nem tartanék itt negyven évesen, de lehet, hogy negyvenegy évesen már igen. Nem kell mindent csinálni és főleg nem mindent egyszerre. Már az is segít, hogy betervezel valamit, és látod, hogy a következő napokban mikor tudsz magaddal foglalkozni egy kicsit. És kell hozzá bátorság is.
Én most ott tartok, hogy azokra az irigyelt, helyükön lévő negyven körüli nőkre, akikre korábban úgy néztem fel, mint akiknek a helyzete elérendő cél számomra, most már úgy tekintek, mint nőtársakra. Akik feltehetően végigküzdötték a saját útjukat, és most már tudják azt, amit én is megtanultam. Azt, hogy ez az út nem ér véget, sőt bizonyos értelemben most kezdődik. Hálás vagyok ezeknek a nőknek, hogy megmutatták, hogy lehet kiegyensúlyozottnak lenni negyven felé is. Hogy megadhatjuk magunknak azt, amire nekünk van ehhez szükségünk, és végig lehet járni az utat – aztán folytatni tovább.
Köszönöm, jól vagyok. Ki merem mondani, hogy ismerem magamat, és tudom, mi az, és meg is tudom adni magamnak, amire szükségem van. Nem mindig azonnal, de látom a megoldásokat. Ha úgy érzem, segítséget, támogatást kérek hozzá. Ha elfogy az erő, tudom, hova forduljak. Lehet, hogy negyven éves korra kevésnek tűnik ezt elérni – én elégedett vagyok vele.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Legutóbbi hozzászólások