Szeretem a kihívásokat. Talán kiderült ez abból is, hogy a blog eddigi rövid története alatt ez már a második. Szeretem a listákat, a tételek pipálását, azt, hogy látványosan mutatja, hogy haladok valamerre. A Jollity blogon láttam először, aztán kicsit utánanéztem a világban, és láttam, hogy mások már évek óta csinálják sőt, már évekkel ezelőtt befejezték! Hogyhogy ez eddig nem jutott el hozzám?
Az egyik külföldi blogger a hat évvel ezelőtti tapasztalatairól számol be, és szerintem nagyon jól összefoglalja a kihívás célját: motiválni önmagad, hogy több célt, tervet valósíts meg, többet tapasztalj, többet tegyél a világért és magadért, egyszóval többet élj. Nagyon szeretem ezt a gondolatot, jól hat rám és elgondolkoztat: 101 dolog elég sok. Mi lehet az a 101 kisebb-nagyobb cél, ötlet, terv, amit ebben a csaknem három évben megvalósítanék? Jó, ha konkrét célokat tűzünk ki: legyenek akár számokkal kifejezhetően mérhetők, vagy legalább egyértelműen kipipálhatók. Kiszámoltam, ha a mai nap az első, akkor 2021. december 2. az utolsó. (Szép dátum, csupa 0, 1 és 2 számjegyekből áll.) Majdnem három év elegendő idő arra, hogy mindet végigvegyem, de mégis van egy határidő, ami segít a halogatás elkerülésében. Na lássuk, mik legyenek ezek.
Tényleg megcsinálom a 12 kávé kihívást, amire tavaly kerestem jelentkezőket, aztán egyelőre semmi se lett belőle.
Sikeresen befejezem a digitális detoxot és írok is róla.
Sikeresen megcsinálom az 1000 óra odakint egy év alatt kihívást.
Elolvasok öt kortárs szépirodalmi regényt, amit nem lehet kihagyni.
Elolvasok kéthavonta egy szakkönyvet valamilyen témában.
Lecsökkentem az itthon meglévő, de még nem olvasott könyvek számát 20 darabbal.
Elolvasok 20 könyvet, amit a barátaim ajánlanak a kérésemre.
Elmegyek az Ünnepi Könyvhétre.
Eljutok egy országos Nincs Időm Olvasni talira.
Részt veszek a fehérvári könyvklub életében.
Megnézek egy kiállítást.
Legalább háromszor eljutok színházba.
Megnézek 10 klasszikus filmet, amit még nem láttam.
Elmegyek legalább öt különböző múzeumba.
Minden héten meghallgatok egy olyan zenét, amit még nem ismertem.
Segítséggel kidolgozom a hulladékmentesség népszerűsítésével kapcsolatos módszerünket.
Elmegyek az egyik budapesti hulladékmentes boltba.
Készítek házi készítésű arckrémet, kézkrémet és fogkrémet.
Népszerűsítem a hulladékmentes életmódot a gyerekeim iskolájában.
Felderítem a hulladékmentes száraztészta-beszerzési lehetőségeket.
Felderítem az etikus/fenntartható ruhavásárlási lehetőségeket és magamnak így veszek ruhát.
Luffatököt termesztek.
Nyáron rendszeresen készítek házi fagyit.
Felújítom a régi kredencünket.
Kidolgozom a céljaimnak megfelelő munkát, vállalkozást (ezt nem tudom konkrétabban megfogalmazni).
Egy hónapig a vegetáriánus táplálkozás szerint fogok enni (jó lenne úgy is maradni)
Két hétig a vegán táplálkozás szerint fogok élni.
Elmegyek egy vegán étterembe.
Egy hétig nem eszem csokit.
Szervezek egy társasjáték-napot a barátaimmal.
Szervezek egy karácsonyivásár-látogatást a barátaimmal.
Rendszeres önkéntes munkát végzek.
Minden adventben megcsinálom a fordított adventi naptárt valakinek.
Elmegyek a gyerekekkel egy állatmenhelyre önkénteskedni.
Beszerzek egy macskát.
Ültetek egy fát a saját kezemmel.
Rendszeresen írok erről a kihívásról és a teljesítéséről.
Minden nem teljesített pont után 1000 forintot adományozok egy jótékony célra.
Huhh, hát nem volt könnyű megírni, és már látom, hogy sok munkát igényel nemcsak megcsinálni, de kidolgozni a listákon belüli listákat, számon tartani mindent… Legalább lesz elég téma a blogon, sőt, épp most ígértem meg magamnak, hogy 2021. december 2-ig biztosan folytatom. Remélem, jó sokan fognak addigra Egyboszorkát olvasni!
Rövid blogbejegyzés sok képpel: elkezdtem teljes erőbedobással kertészkedni! Nagy kertünk van, ez nem is fejezi ki igazán, szóval NAGY kertünk van. Elég, ha annyit mondok, hogy csak a zöldséges körülbelül 250 négyzetméter. Nagyjából mióta itt élek, próbálkozom vele, hol több, hol kevesebb sikerrel, a változó létszámú és korú gyerektől és a munka mennyiségétől függően. Idén változtatásokat tervezek, vettem és kölcsönöztem szakirodalmat, és az a tervem, hogy tényleg szuper kertet alakítok ki, színeset, virágosat, lepke-, madár- és méhbarát kertet, változatos és bőséges terméssel. (Jó ezt így március legelején leírni, remélem, a szezon végén nem csalódásról kell beszámolnom.)
Az első lépés nálam mindig a palántának való magok kis pohárba vetése lehetőleg már január végén, február elején – vagy valamivel később, ahogy sikerül. Előtte persze át kell nézni a meglévő készleteket, felmérni, mi jó még, miből mennyi van, mit akarok idén, mire van még szükség, és ezeket meg is kell vásárolni. A paradicsom, paprika, chili és padlizsán magjai már jó ideje sorakoznak az ablakban, és hétvégén végre kikeltek az első kis úttörők!
De nemcsak ők, a kertben is nyílnak az első korai hagymások, akik még nem, azok is dugják kifelé a kis zöld lándzsáikat.
Közben, ahogy nyilván ti is tapasztaljátok, rohamléptekben tavasz lett – nem, nem bíztam el magam ettől a néhány meleg naptól, lesz itt még rendes márciusi idő – úgyhogy a párom felmunkálta az ágyásokat, én pedig elkezdtem kockás papíron tervezni, aztán jöhetett a vetés.
Szépen kimértem az 1,2 méter széles ágyásokat, és a mákkal kezdtem. Két ágyás tavaszi mák, ezt már februárban is lehetett volna, de végülis még csak pár napja van március. Köztük keskenyebb utak – az idei új koncepció része, hogy az utakat bevetettem lóherével. Eddig az egész zöldségest osztottuk sorokra, és csak a talpam szélességében letaposott részeket neveztük útnak a sorok között, de sok gondot okozott, hogy a fű, a gyomnövények sajnos nem tudják, hogy ott nem kéne nőniük. Most az a terv, hogy a lóhere majd nem hagy kinőni mást, viszont rá lehet lépni, és vonzza a lepkéket és a beporzó rovarokat. Ha learatjuk, jó a földre takarónövénynek, és a gyökere a talajban elkorhadva táplál.
A képen a két kis bögre tartalmazza a mák és a lóhere apró vetőmagjait, búzadarával elkeverve, ugyanis olyan aprók – mákszemnyiek, szó szerint – hogy így kézzelfoghatóbbak és egyenletesebben is vethetők.
Ahogy ezekkel az ágyásokkal készen voltam, körülnéztem és észrevettem, hogy a tavalyi helyén, némi gyom között hajt már az eper. Óvatosan körbekapálgattam a pici hajtásokat, nehogy valami bajuk legyen, és az ágyás köré húzott barázdába elvetettem három fej tavaszi fokhagymát. Szintén most tanultam, hogy a fokhagyma elriasztja a csigákat az eperágyástól.
Mi van még? Tavaly friss földet hordtunk az előkertben álló diófa alá, ebbe most elvetettem a fűmagot és megszórtam trágyával. Kiszabadítottuk a kerti csapot, és kicsit meg is locsoltam, amit elvetettem. Ma biztosan megvolt a szükséges kint töltött óraszámom az 1000 óra odakint kihíváshoz, és a kerti munka olyan, hogy mindig újabb és újabb teendőket juttat eszedbe. Nektek van kertetek?
A hulladékmentes háztartás felé vezető úton a család egész életmódja átalakul. Nekem természetes az, ahogyan mi élünk, a kívülállóknak sokszor furcsa vagy éppen újdonság. A legszembetűnőbb ez akkor, amikor a boltban a vászonszatyromon vagy a kávézóban a saját poharamon csodálkoznak. Ezek a reakciók szerencsére egyre ritkábbak, emellett pedig nekünk is van még hová fejlődni. Nézzük meg, mik azok az apró, mindennapi hulladékmentes lépések, amik már fel se tűnnek.
Hulladékmentes reggeli rutin
Ha végigmegyek egy napomon, mivel kezdem? Csörög a vekker, felkelek az ágyból, kidörzsölöm a szememből az álmot. Hát, ehhez semmilyen eszköz nem kell, hulladék csak a be nem fejezett álmom. Nézzük tovább. Kitámolygok a fürdőszobába, fogat mosok. A fogkefém fából készült, a fogkrémem üveges csomagolású natúr termék, de saját magam is készítettem már. Zuhany, arcmosás, arctisztítás: házi készítésű szappant használok, anyukám készíti és a kishibás darabokat csomagolás nélkül hozom el tőle. Sminklemosáshoz sima élelmiszerboltban kapható szőlőmagolajat teszek egy mosható textilkorongra, ezzel törlöm át az arcom. Ugyanezt használom reggel is bőrtápláló krém helyett, ha szükségét érzem, akkor forró vizes, olajos lemosás után. Nekem jólesik, és úgy érzem, a szőlőmagolaj finoman ápolja a bőrőmet. Gyanítom, hogy az olaj nagy részét salátába fogjuk elhasználni, mert a fürdőszobában napi két csepp fogy, sminklemosáshoz négy is.
Kávé, tea, reggeli, tízórai
Átmegyek a konyhába, teát főzök: magamnak és a páromnak két nagy bögre zöld teát, a gyerekeknek gyümölcsteát. Egy nagy kannát használok, ha kiöntöttem a vizet a zöld teának, a maradékba megy a gyümölcstea. A közelünkben már két helyet is tudok, ahol kimérve csomagolás nélkül vásárolhatok szálas teát, amit otthon fém teatojásban forrázok le. Jön a reggeli: kenyér, péksütemény, tojás a piacról, mind a többször használatos szatyorban, dobozban beszerezve. Ha a falusi kisboltban veszünk péksüteményt, azt papírzacskóban kapjuk. Ezt eltesszük, hogy legközelebb is használhassuk, ha pedig már nem alkalmas rá, akkor a papírgyűjtésre váró kupacba kerül, vagy gyújtósnak a kályha mellé. Egyre többször jut eszükbe a már önállóan boltba elszaladó gyerekeimnek is saját zacskót vinni.
Felkelnek a gyerekek is, esznek, csomagolok mindenkinek. Nem egyszerű: van egy nagyétkű, húsevő kamasz, egy nagyon válogatós és egy mindenevő iskolás, melléjük egy vegetáriánus férj. Mindegyiküknek saját többször használatos műanyag doboza van – nagyon praktikus és tartós, remélem, az összes gyerek összes iskolás évére ki fognak tartani. A szendvicsekhez műanyagborítású textilszalvétát használunk. Vizet a saját kulacsukban visznek magukkal. A reggelihez textilszalvétát használunk – egyelőre elég kevés van itthon, de mára belejöttünk a használatba. Tipp: a barátnőm úgy csinálja, hogy külön saját mintás készlete van minden családtagnak, elegendő mennyiség ahhoz, hogy forogjon a készlet.
Így közlekedünk mi
A nagyfiam idéntől már dolgozni jár, a két kisebb helyben közlekedik biciklivel, vagy rollerrel. A férjem is kerékpározik, korán indul, hogy elkerülje a reggeli csúcsforgalmat. A délutáni különórák még alakulnak, remélem, sikerül megoldanunk tömegközlekedéssel. Ha muszáj autót használnunk, azt csakis úgy, hogy egy időben több tennivalót is elintézzünk, ezzel csökkentve az autózásunk környezetterhelését. A másik lehetőség, hogy viszünk vagy hozunk valakit magunkkal, telekocsiként használva az autónkat.
Mennyi hulladékmentes lehetőség, és ez még csak a reggel volt! A következő zero waste témájú bejegyzésben haladok tovább a napi teendőkben, jön a főzés, a vásárlás, néhány házimunka. Ha érdekel a folytatás, kövesd te is a blogot és környezettudatos közösségfejlesztő egyesületünk, a Zöldellő Egyesület oldalát!
Celeste Ng-rajongásom néhány éve, egy Európa kiadós szórólappal kezdődött, amit alaposan átböngésztem, elolvastam a fülszövegeket és az ajánlókat, és kijegyzeteltem magamban a sohavégetnemérős könyvlistámra azokat a címeket, amiket szerettem volna elolvasni. A lista addig a pillanatig csak fejben létezett, ekkor kezdett el ugyanis bosszantani, hogy vagy képtelen vagyok megjegyezni, mit is láttam legutóbb, amit szívesen olvasnék, vagy szórólapokat gyűjtök a lakás különböző pontjain. Utóbbi helyett nyitottam a listát, aminek így az első pontja Celeste Ng: Amit sohase mondtam el című könyve lett. Amit aztán nem találtam sehol hosszú ideig, mígnem idén késő ősszel rám mosolygott a könyvtárban. Akkor már megjelent az írónő második könyve, a Kis tüzek mindenütt, remek ajánlásokkal, de feltett szándékom volt az eddigre régóta a listám élén trónoló első írását elolvasni. Le is csaptam rá a könyvtárban, és a tavalyi évem egyik maradandó olvasmányélménye lett. Így már nyugodt szívvel vásároltam meg idén év elején az ütős borítóval és címmel hívogató újabb kötetet.
Érdekes, hogy mindkét regényben van önéletrajzi szál: az Amit sohase mondtam el főszereplői kínai-amerikai vegyes családban élnek (az írónő hongkongi szülők gyermekeként született Pittsburghben), a Kis tüzek mindenütt keretként szolgáló kisvárosában pedig maga is élt.
Celeste Ng lenyűgöz azzal az írásmóddal, ahogy ábrázolja a szereplői érzéseit. Nagyon ritkán fogalmazza meg konkrétan, hogy mi zajlik le a karaktereiben. Egy-egy mozdulattal érzékelteti – „megállt a keze a levegőben” – vagy leír egy hosszas, a jelen pillanathoz vezető cselekménysort, amin végigvezetve az olvasót, az saját maga éli át azt, amit az adott szereplő. Ebben a regényben pedig van mit átélni. Adott egy kisvárosi amerikai család – a felszínen tökéletesnek tűnő, megtervezett kisváros ez – négy kamaszgyerekkel és nagyjából bejáratott élettel. A legfiatalabb lány ugyan nem simul tökéletesen a képbe, ezt azonban már mintegy állandósult állapotként könyvelik el.
Ebbe a helyzetbe érkezik Mia a szintén kamasz lányával, Richardsonék – az iménti család – befektetésként vásárolt lakását bérli ki. A lány összebarátkozik a Richardson gyerekekkel, Mia pedig háztartási munkákat vállal náluk. Engem nagyon megfogott az az éberség és tapintat, amivel Mia figyeli a lányát – ott van a háttérben, mindig kész finoman és érzékenyen segíteni, de tisztában van vele, hogy ez nem az ő élete és nem az ő döntései. Új tag a testvérek bandájában, aminek részei még barátok és barátnők is, és Mia hagyja, hogy alakuljanak a kapcsolatok. Rajta és Mrs. Richardsonon kívül is több anyáról szól még a regény, nincsenek éles ellentétek, jó és rossz anyák, helyes vagy helytelen döntések – érdekes viszonyok és különbségek vannak, eltérő élethelyzetek. Celeste Ng arról mesél nekünk, hogy mennyire különbözőképpen lehet ezt csinálni azzal együtt, hogy mindannyian a legnagyobb szeretettel és jó szándékkal csináljuk.
Viszonyok és konfliktusok anyák, kamaszok, barátok és szerelmesek – nagyon eltérő, de egy közösségbe tartozó emberek – között. Háttérből felsejlő történetek, amelyek segítenek megérteni, hogy a jelenben miért úgy reagálnak a szereplők egymásra, ahogy – aztán fellobban az a bizonyos szikra. A könyv igazából a címben is említett kis tüzekkel indul, aztán majd’ négyszáz oldalon keresztül meséli el, hogy mi is vezetett hozzájuk. Mivel még mindig nagyon az év eleje van, nem mondom, hogy 2019 legjobb könyve számomra, de nagyon erős kezdés. Az az álmom, hogy egyszer így tudjak írni. Addig is, olvassátok el Celeste Ng mindkét eddig megjelent regényét – főleg azok, akiknek van vagy lesz kamasz gyerekük. Merengjetek el a szerteágazó kérdéseken, amelyeket a könyv előhoz belőletek, és ha van kedvetek, írjátok meg a gondolataitokat.
„Valójában legtöbbször egyik út sem helyes vagy helytelen, és semmi sem tudja teljes bizonyossággal megmutatni, hogy a határ melyik oldalán állunk.”
Kitti barátnőmmel mindketten három-három gyereket nevelünk, az ő két iskolása és az én középsőm járnak egy intézménybe. A logisztika nem egyszerű: a városon kívül lakunk, szerencsére egymástól gyalogos távolságra. A gyerekek – gondolom, ismerős a helyzet – járnak különféle sportokra, szolfézsra, zeneiskolába. Kitti részmunkaidőben dolgozik, de sokszor otthon is folytatja, én jelenleg itthon vagyok. Vasárnap este elkezdünk tervezgetni: ki melyik nap megy reggel mindenképpen a városba – ő viszi a három egy helyre járó gyereket. Közben az én elsősömet és Kitti ovisát általában az apukák kísérik a helyi iskolába, óvodába. Délután a másik gyűjti be a gyerekeket, persze figyelembe véve a különóráikat – kivéve, ha a reggeli gyerekszállító amúgy is abban az időben jön haza.
A kedvencem a múlt péntek volt: 12:35-re, pontosan az ötödik óra végére megjelentem az elsősért az iskolában, mert egykor kezdődik az órája a zeneiskolában. Tökéletes időzítéssel éppen találkoztam Kittivel a parkolóban, ő hozta a hármakat az iskolából, az én kicsim és az ő nagylánya bementek a megfelelő tantermekbe, közben én a középsőmmel átmentem uzsonnáért a pékségbe. Leültünk a tanterem előtt, közben – ez ritkaság – befutott apa, aki elkísérte a középsőt a saját órájára egy másik épületbe. Én megvártam a kicsit, aki hamarosan végzett, elintéztünk vele egy-két vásárlást, és még egy cukrászdába beülni is volt pár percünk, ide érkezett Kitti az ő középső kisfiával. Ő is kapott egy sütit és gyümölcslét, míg az anyukája elköszönt, hogy a nagylányával kettesben tölthessen egy kis időt. Odaadta a könyvtárból korábban kikölcsönzött könyveiket is. Aztán megérkezett az én középsőm az apjával, de pont váltottuk egymást, mert a nálam lévő gyerekek már megették a sütijüket és kezdtek nagyon elevenek lenni. Kettesben hagytuk a fiúkat, és átmentünk a gyerekkönyvtárba. A könyvtárossal jó hosszasan egyeztettünk, hogy a nálam lévő huszonvalahány könyv az öt olvasójegy közül melyikhez tartozik, de sikerült kibogoznunk. Közben ismét megjött családom hiányzó két tagja, én átszaladtam a felnőtt könyvtárba a saját könyveimet intézni, mire visszaértem, Kitti és a nagylánya is befutottak. Apa elment, Kittiék intézték a nagylánykönyveket, aztán indultak haza, mert a kicsi várta őket az oviban, és közben még egy orvosi időpontra is be kellett ugraniuk.
Nálam maradt a három kisfiú, végeztünk a könyvtárban, mindenkit elhelyeztem a hátsó ülésen, és elautóztunk a gimis nagyfiamért. Egy jó negyedórát kellett várni rá – sebaj, mindenki kapott a kezébe a frissen kikölcsönzött könyvtári könyvekből egyet, és gond nélkül elfoglaltuk magunkat a várakozás alatt. Megjött a kamaszom, most már mi is hazaindultunk, pont a délutáni csúcsforgalomban. Kittiék előtt az ő kisfia meg az én középsőm kiszállt, ők még szerettek volna egymással játszani, meg is beszéltük, hogy rendben, sötétedésre küldje haza. Vacsorára már mindenki a saját lakásában volt.
Lehet, hogy zavarosnak tűnik a történet, de ami a lényeg: mindenkinek jutott abból, amire szüksége volt: kettesben töltött idő egy szülővel, különórák, cukrászda, könyvtár, barátok, mindenki időben hazakerült, időt és pénzt spóroltunk. Van olyan is, amikor együtt gyűlünk össze a gyerekzsivajos lakásban, muffinsütés közben elkortyolunk egy pohár bort és beszélgetünk. Van, hogy csak a gyerekeink rohangálnak a mindkettőnkhöz közeli focipályán, míg mi haladunk a dolgunkkal. Szerencsés vagyok, hogy egymásra találtunk Kittivel és így meg tudjuk oldani a dolgokat. Nektek is van hasonló élményetek?
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Legutóbbi hozzászólások