Régen ajánlottam már olvasnivalót, de ebben a hónapban számomra mindig központi témát jelentenek a könyvek. Február 14-e a Valentin nap mellett a könyvajándékozás nemzetközi napja is, tudtátok? Ez az International Book Giving Day, amelyet Emma Perry, a My Book Corner könyves honlap gazdája indított útjára a Twitteren. Az indítás, azaz 2012 óta 44 országban ünneplik ezt a világnapot, amelynek középpontjában a jótékonyság, a figyelemfelhívás áll. A cél könyvek juttatása olyan gyerekek részére, akik egyébként hiányt szenvednek ezen a téren. Nagy-Britanniában ugyanis minden nyolc hátrányos helyzetű gyermekből egynek egyáltalán nincs saját könyve. Ezen szeretne javítani a mozgalom, de nyolcéves működése alatt már sokkal szélesebb területen működik.
Nálunk például a könyvtár is csatlakozott a kezdeményezéshez: tavaly személyesen, idén az ablakkönyvtáron keresztül lehetett könyves zsákbamacskát választani. Itthon pedig, mivel már nagyon visszafogtuk a könyvvásárlást, ezen a napon évek óta mindenki kap egy könyvet. Idén pont több olyan megjelenés is volt, hogy mindenkinek sikerült egy igazán eltalált ajándékot adni. Bár az instagramon már láthattátok, mutatom itt is a listát, ezek a könyvek voltak az idei meglepetések.
Könyvek felnőttnek, gyereknek
Presser Gábor – Presser könyve I. – Ezt a párom kapta. Nagyon szeretjük mindketten Presser Gábort: mind a zenéjét is, mind emberként amennyire a színpadról és interjúkból átjön, borzasztóan becsüljük. Több koncertjén voltunk, a karantén egyik legnagyobb élménye pedig a Padlás 999. adása volt online formában. Ez a vaskos életrajz biztos, hogy érdekes olvasmány lesz, a cím pedig folytatást ígér.
Sigrídur Hagalín Björnsdóttir: A sziget – Ajándékom magamtól magamnak. Ezt a könyvet Rita ajánlotta egy posztban, és valahogy rögtön úgy éreztem, hogy megszólít. Izlandi írónő írta Izlandról, ami már önmagában izgalmassá teszi. A témája pedig még inkább figyelemre méltó. Az ország addigi szervezettsége egyik napról a másikra összeomlik, elveszíti a kapcsolatot a külvilággal, és kitör a káosz. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ebből, lesz-e megnyugtató megoldása a történetnek, és vajon mi lesz az. Mivel jelenleg egy lassabb, gondolkodósabb könyvet olvasok, ettől azt várom, hogy egy pörgősebb, izgalmasabb élményt ad majd.
Olga Mecking: Niksen – A semmittevés holland művészete – A nagyfiam Hollandiába készül továbbtanulni. Meglehetősen nagyon izgalmas és kérdőjelekkel teli szakasza ez most a családunk életének. Ez a könyv a Hygge, Lagom, Sisu, szóval az életmóddal foglalkozó skandináv könyvek sorába illeszthető, de nem ugyanarról szól. A hyggének létezik ugyanis holland megfelelője, a ‘gezelligheid’, a Niksen azonban tényleg semmittevést jelent. Ez persze nem ilyen egyszerű, hiszen a „ne csinálj semmit” felszólításhoz nem lenne szükség egy egész könyvre. A könyv egy lassabb életmódra tanít, arra, hogyan csökkentsük az ingereket és tétlenkedjünk a lehető leghasznosabb módon. Segíti az agyunkat a szabad áramlásban – és ez egy egyetemre készülő fiatalnak épp jól jöhet.
Wéber Anikó: Örökszerda – Ez az a könyv, amelyet egyedülálló módon a tavaszi karantén alatt interneten írt a szerzője. Az olvasóközönség, azaz a 9-12 éves gyerekek pedig online szavazhattak egy-egy fejezet folytatására. Az én középsőm is részt vett ezen a szavazáson. Bár nem mindig a többségi véleménnyel értett egyet, a könyv úgy is szuper lett, ahogy végül a legtöbben voksoltak. Gyorsan olvasható, izgalmas kötet, pont olyan, amilyet ez a korosztály élvezettel vesz a kezébe.
Rick Riordan: Az elrejtett orákulum – Rick Riordan könyveire pedig a kilencévesem kattant rá, miután a könyvtárban felfedezte a Percy Jackson sorozatot. Azóta vaskos, több száz oldalas könyveket olvas, és rengeteget tanult a görög mitológiáról. Én nem olvastam ezeket a könyveket, ő viszont nagyon sokat mesél és kérdez a témáról. Még saját fantáziavilágot is épít köré, és így részben és időnként a görög mitológiában élünk mindannyian. Nagy fegyvertény Rick Riordantól, hogy sikerült ezt a témát izgalmasan és mai módon megfogalmaznia a gyerekek számára. Amit Csongor kapott, az nem egy Percy Jackson kötet, mert nem akartam, hogy a sorozat közepéről legyen egy saját példánya a könyvtáriak között. Ehelyett az Apollón próbái című új sorozatot választottam, amelynek ez az első, magyarul megjelent része.
Na jó, de mit olvastunk eddig?
Ezek várnak tehát ránk, amit pedig legutóbb jó hosszan olvastam, az Tompa Andrea: Haza című könyve volt. Az írónőtől korábban az Omertát olvastam, azt életem egyik nagy könyvélményének tekintem. Így és nagy várakozással tekintettem a tavaly megjelent Haza elé. Be kell vallanom, a várakozásaimhoz képest kevésbé élveztem az olvasást és lassabban, nehézkesebben is ment. Mégis: a végére valahogy összeállt az érzés, amit át akart adni, könny és sóhaj jött ki belőlem egyszerre.
A Haza lebeg. Nincs kimondva, mikor, melyik országban, melyik városban vagyunk, ki a főszereplő. Egy ötvenes író, lehetne Tompa Andrea maga, de harmadik személyben beszél róla, és az is csak a könyv közepe táján derült ki számomra, hogy nő. A főszereplő és mások laza emlékei, történetfoszlányai, gondolatai fonódnak egybe ebben a könyvben, amelynek fő kérdése, hogy kinek mi a haza és hol is van az. A válasz pedig annyira nem egyszerű, hogy kell hozzá az a nehéz olvasmányélmény, amivel végigéljük a könyvet. Mire letesszük, addigra pedig megszületik bennünk is – ha nem is a válasz, de legalább a kérdés, a gondolat, amit magunkban tovább folytathatunk.
Három teljesen különböző kötet, felnőtteknek és gyerekeknek. Találd meg te is a magadét köztük, és indulj el a hulladékmentes, környezettudatos úton!
A #maradjotthon elején elárasztottak azok a cikkek, amelyek arról szóltak, hogy mit kezdjünk az otthon töltött időszakban felhalmozódott rengeteg idővel. Engem frusztráltak ezek az írások, mert – és biztos vagyok abban, hogy ezzel sokan vagyunk így – nekem egyáltalán nem lett több időm, hiszen a korábban elvégzett munka, háztartási és egyéb teendők mellé most még csatlakozott a gyerekek otthonoktatása. Az új helyzet első napjaiban nemhogy új hobbikra nem volt időm és energiám, de a meglévő rutinokat is hetekbe telt visszaállítani.
Mostanra azonban már egy bő hónap eltelt, talán kiegyensúlyozottabb lett az élet: akinek valóban több ideje lett, az megtalálta, mihez kezdhet vele, aki meg velünk egy cipőben jár, annak talán már kialakult az új napirendje, és az újonnan felállított rendszerbe már beleférhet elgondolkodni azon, hogy hogyan lehet egy kicsit jobban élni, ha majd ennek az egésznek vége lesz. Gondolni kell arra is, hogy sokaknak már most takarékosabban kell élniük, és ez később csak erősödni fog.
Az egyik olyan változtatás, ami a jobb élethez és egyúttal a takarékoskodáshoz is elvezet tapasztalataim szerint, az a hulladékmentes életmód és környezettudatosság előtérbe helyezése a mindennapokban, a családban és a háztartásban. Ehhez ajánlok most három könyvet a HVG kiadó jóvóltából.
Paul Hawken Visszafordítható – 100 hatékony megoldás a klímakatasztrófa megoldásához című kötetével a Lapozz a 99-re podcast egyik adásában találkoztam néhány hete, ott ajánlotta Litkay Gergely – bármilyen meglepő, egy humorista, a Dumaszínház és egy betonnal foglalkozó cég támogatása kellett ahhoz, hogy ez az iszonyúan fontos könyv Magyarországon is megjelenhessen. Én az ajánló dacára is kicsit szkeptikusan vettem kézbe, ugyanis a nagy alakú könyvről a borító alapján azt hittem, egy album jellegű kötetet kapok kevés információval. Nagyon kellemesen csalódtam. A könyv mögött ugyanis egy olyan volumenű kutatás – a Drawdown Project – áll, hogy a végén oldalakon át sorolják 22 ország 70 résztvevő tudósát, kutatóját. A Visszafordítható szerzői megvizsgáltak és modelleztek száz olyan lehetséges megoldást, ami megállíthatja, sőt visszafordíthatja a klímaváltozást. Az étrendtől az ipari megoldásokig, a lányok beiskolázásáig és a közlekedési módozatokig nagyon sok témára kiterjed a könyv, sűrű, apró betűkkel és mellette sok szép fotóval. A javaslatokat számokban is összefoglalták: minden oldalon szerepel, hány gigatonna üvegházgáz kibocsátása előzhető meg az adott megoldás alkalmazásával, és kiszámolták ennek költségét, vagy éppen megtakarítását is.
Nekem azért tetszik nagyon ez a könyv, mert pontosan azt üzeni, amiért mi is dolgozunk: hogy ki tud tenni a környezetért? Ti és mi! Megszólít, azt mondja, te is tehetsz, ne várd tétlenül, amíg a gyerekeid jövőjét szépen elfüstöljük a kéményben, hanem válassz a megoldások közül! Nagyon inspiráló és jövőbemutató könyv, és sokáig elegendő olvasmányt, böngésznivalót nyújt.
Szándékosan a Visszafordíthatóval kezdtem, a másik két ajánlott könyv ugyanis sokkal színesebb, könnyedebb, sokak számára praktikusabb. A Zero Waste konyha – tippek a pazarlásmentes étkezéshez az élelmiszerpazarlás megelőzésére helyezi a hangsúlyt. Sok színes képpel és ábrával, recepttel, listával és gyakorlati útmutatóval segít abban, hogy hogyan dobj ki minél kevesebb élelmiszert. Segít már a vásárlásban és a menütervezésben is, nagyon meggyőző folyamatábrákkal vesz rá, hogy megállj és elgondolkodj arról egy pillanatra, hogy amit a kukába szoktál dobni, az nemhogy nem szemét, de értékes alapanyag lehet. Segít megmenteni a maradék zöldségeket, fonnyadóban lévő darabokat, a tojáshéjat és a levágott kenyérvégeket. Rendet rak a hűtődben, a szekrényedben és ösztönöz a tudatos vásárlásra. Kitér a vásárlásnál és a konyhában használt eszközökre is. Persze nem elég elolvasni, próbáld is ki a listázást, a menütervezést, a recepteket! Átlapozva a könyvet, szinte mindent megkívántam belőle 🙂 Angolul tudók a szerző további írásait a homegrownkate.com weboldalon olvashatják.
A harmadik könyv, a Micsoda pazarlás! a HVG Junior könyvek sorozatának része, olvasni tudó iskolások élvezettel forgathatják, de szülővel már az ovis is nézegetheti, és beszélgethetünk vele a könyv témáiról. A témák pedig sokrétűek, mindenféle hulladéktermelést átfognak, de nem csak azt: a környezetszennyezés és energiapazarlás területére is kitérnek. Biztos, hogy fogjuk használni az iskolai előadásokban, mert épp arra alapoz, amiről mi is beszélni szoktunk: hogyan kerül a mi szemetünk a talajba, a vízbe és az óceánokba, hogyan szenvedi meg ezt az állatvilág, mik a következmények, és a legfontosabb: mit tehetsz te?
Egyes képek, ábrák bizony meghökkenthetik a gyerekeket, de szerintem ez nem feltétlenül baj: így jobban megértik, miért fontos elzárni a vízcsapot és lekapcsolni a villanyt, vagy miért nem vesszük meg a boltban a poharas pudingot. Még az is lehet – láttunk már rá példát – hogy a legkisebb családtag lesz a családban a környezetvédelmi felelős: bízzatok rájuk kisebb feladatokat, ahogy a könyv is teszi, alakítsatok ki jó szokásokat, mint a szemétszedés egy kirándulás alkalmával vagy a műanyagmentesség (persze az egyszerhasználatos műanyagokra gondolok).
Itt egy rövid belelapozó videó a könyvekről, ha pedig szeretnéd valamelyiket megnyerni, gyere a Ki? – Ti & Mi facebook oldalára játszani!
Kamaszkoromban nagy Edda-rajongó voltam. Még nagykorúságom – és az Edda nagykorúsága – előtt elmúlt ez a rajongás, de az ős-Edda számokat továbbra is szeretem, soknak álmomból felkeltve is szó szerint tudnám idézni a szövegét. Ezért nem tudom kiverni a fejemből, és ezért foglalkoztat mostanában a gondolat, hogy vajon Pataky Attila 1988-ban, amikor megírta az Ég a házunk című számát, vajon olvasta a NASA üvegházhatással foglalkozó részlegének vezetője, James Hansen cikkét? Ez a cikk a kutatónak az amerikai kongesszus előtt elhangzott beszédét tartlmazza, amelyben bizonyítékokat tesz le az asztalra arról, hogy a globális felmelegedés létezik, és 99% a bizonyossága annak, hogy ez nem egy természetes folyamat, hanem a szén-dioxid és más gázok légkörben való felhalmozódásának az eredménye. Ennek ma már több, mint harminc éve. Én csak 9 éves voltam, és Greta Thunberg még a szülei jövőre vonatkozó terveiben sem szerepelt. Ugyanebben az évben Pataky Attila megírta az Ég a házunk című számot, és bár fogalmam sincs, hogy volt-e ebben bármilyen szerepe a globális felmelegedésről szóló híreknek, a szöveg mégis pontosan a helyzetre illik (refrén nélkül idézem, de hallgassátok meg a teljes számot:
A házunk ég, talán az egész ég! De nem biztos, nem biztos semmi se még. Csináltunk, valamit már megcsináltunk, De nem biztos, nem, hogy a végére járunk.
A felelősség persze nagy teher, S a vonat elé feküdni senki se mer. Mit kérsz tőlem? Mit vársz tőlem? A szobám falára egy kérdőjelet véstem!
Lehunyom szemem és fázom. Lázlapom görbéje rég az egekig ér, Néhány hét és még néhány év, És ott leszünk újra a legelején. Menetelünk együtt csodákra várva, Néhány hét és még néhány év.
A dolgok ára, ma még néhány könnycsepp, De holnap, ha zokogunk, az is kevés lesz. Generációnk sapkáját szemébe húzza, S minden baját a másikra fogja.
Igen, ég a házunk, de a generációnk szemébe húzza a sapkáját és minden baját a másikra fogja…
Ebben a helyzetben 2018 augusztus 20-án egy svéd diáklány, Greta Thunberg úgy dönt, hogy amikor kezdődik az iskola, ő nem megy oda, nem ül be a padba, ehelyett a svéd parlament elé megy és iskolasztrájkot folytat a klímáért három héten át.
Édesanyja később könyvet ír arról, hogyan jött ez az elhatározás, és hogyan lett aztán világhíres Greta – de a könyv, ami szintén az Ég a házunk címet viseli, ennél sokkal többről szól. Ez egy válságban lévő család története, ami összefügg egy válságban lévő bolygó történetével. Ha eddig nem volt klímaszorongásod, a könyv elolvasása után majd lesz – én mégis azt mondom, hogy olvasd el. Nem hosszú, nem kíván túl nagy erőfeszítést, de hátha ösztönöz arra, hogy az olvasáson kívül is tedd meg, amit tudsz.
A könyv rövid kis fejezetekből, történetekből áll, főleg Greta édesanyja a narrátor. Kétségbeesés és remény, küzdelem a családért, hogy a fejét a víz felett tudja tartani, erről szólnak a történetek. Greta sokak szerint megosztó személyiség. Hiszen csak tizenhat éves, honnan veszi a bátorságot, hogy kiálljon tömegek elé, beszéljen a davosi Világgazdasági Kongresszuson, az Európai Parlamentben és az ENSZ klímacsúcsán? Ráadásul Asperger-szindrómás, hogyan képes egyáltalán a nyilvánosság elé állni?
Ez utóbbin a szülei is meglepődtek. Az édesapja ott volt a közelben a klímasztrájk első napján, az első alkalommal, amikor nagyobb közönség előtt beszélt, és készen voltak kimenteni Gretát, akinek az is nehézséget okoz, hogy szemtől szemben beszéljen emberekkel, aki helyett társaságban sokszor a szülei beszélnek, ő pedig csak bólint. Mégis, amikor tömegeknek kell elmondani, hogy vészhelyzet van, ég a házunk, hogy válság van, amit nem kezelünk válságként, hogy a generációnk úgy él, mintha nem lenne holnap, és a „gyerek a legfontosabb” csak egy szólam, hiszen épp a jövőjüket romboljuk le – akkor bátran képes kiállni, és felelős vezetőknek felhívni a figyelmét erre.
Ha elolvasod ezt a könyvet, megérted, hogy vezetett ide az útja. Talán azt is megérted, miért mondja, amit mond, és miért nem képes élni a kényelmes svédországi diákéletet. Nekem hiányzik a könyvből a lábjegyzetezés, könnyebb lett volna utánanézni az említett kutatásoknak, de mivel rövid, gyorsan olvasható könyv, a fennmaradó időben ezt is meg tudom tenni. Tedd meg te is, különösen, ha vannak gyerekeid, unokáid. Ne félj a szorongástól – én már tapasztaltam, hogy a legjobb módszer ellene az, ha cselekszel. Olvass, tájékozódj, nézz körül a saját háztartásodban, a közösségedben, a településeden. Csatlakozz a Greta mögött kialakult mozgalomhoz, a Fridays For Future-hez, de kereshetsz más környezettudatos közösséget is.
Nemsokára a gyerekeink, az unokáink szemébe kell néznünk, és válaszolnunk kell arra a kérdésre, hogy mi mit tettünk, amikor jött a válság? Én szeretném azt válaszolni – függetlenül a jövő alakulásától – hogy ami csak tőlünk telt, azt megtettünk. Neked mi az, amit tenni tudsz?
Tavaly szilveszterkor ültem az évtervező füzetem fölött, és azon gondolkodtam, hogy idén negyven leszek. Annyi irigyelt jó példa volt előttem, annyi mosolygós, boldog, helyén lévő negyvenes nő, akiről messziről lerítt, hogy élvezi az életét! Igen, a korát is: jó helyen van, rendben van magával. Én meg ültem a depresszióm mélyén, és ezt akartam, amilyennek az ő életüket láttam. Féltem a negyventől. Már a számot se akartam kimondani: negyven év. Úgy éreztem, semmit nem értem el az életben és esélyem sincs, hogy olyan kiegyensúlyozott legyek, amilyennek, úgy éreztem, lennem kéne. Megfelelési kényszerrel és az önszeretet hiányával küzdöttem.
Jók ezek az évösszegzők és évtervezők, mert segítenek abban is, hogy az irigykedés és a siránkozás helyett célokat tűzzünk ki. Még nem tudtam, hogyan fogom megcsinálni, de már döntöttem. A negyvenedik évemnek ez lesz a célja: mire negyven leszek, én is elérem ezt a harmóniát!
Ma vagyok negyven. Még nem vagyok elég bátor leírni, hogy sikerült. Még nem érzem teljesen készen magamat, még vannak elakadásaim, amelyek kizökkentenek, elterelnek az útról. Időnként újra a mélybe taszítanak, de talán már csak olyan mértékben, amennyire ez mindenki életében megtörténik. Azt már tudom, mi tesz jót nekem, merre kell mennem, és mire van szükségem ahhoz, hogy jól legyek. Ez már nagy lépés ahhoz képest, amikor azt se tudtam, hogy mi a bajom, miért érzem úgy magam, ahogy.
Én szerencsés vagyok, kaptam segítséget. Tudom, hogy nem mindenki engedheti ezt meg magának. Ezért arra gondoltam, születésnapi ajándékként leírom, hogy mik azok a dolgok, amelyek segítettek, és talán könnyebben elérhetők.
Könyvek
Az első Matt Haig: Miért érdemes életben maradni? című könyve volt. Szerencsére azért a címben feltett kérdés által sugallt mélységekig én nem jutottam el. Akkor talán nem is lett volna képes segíteni ez a könyv. Igazából nem is a válaszaival segített, mert azokat bárki el tudta volna mondani. Természetesen a családért, a barátokért, az élet szép élményeiért érdemes életben maradni. Számomra azonban maga a betegség leírása, a személyes vallomás adott nagyon sokat. Ezekről a fiatal szerző nagyon őszintén ír: igen, van ilyen, igen, más is érzi így magát! Megerősítő élmény volt.
Utána jött Ryan Holiday és Az akadály maga az út. Ezt aztán habzsoltam, fordulópontot jelentett, és még csak körül se tudom igazán írni, hogy miért. Nagyon sokat jegyzeteltem belőle, és mivel hosszú könyvajánló-listát is tartalmaz, az én listám is szépen bővült. Elsőként Marcus Aurelius Elmélkedéseit vettem le a polcról Matt listájáról. Kis filozófia, elgondolkodás, rengeteg tanulság, tényleg utat mutattak.
A természet
Mindig tudtam, hogy nekem a természet, főleg az erdő és a víz nagyon fontos. Hogy mennyire, és milyen sokat ad, különösen ha egyedül, befelé fordulva járok benne, azt egy tavaszi túrán tapasztaltam meg. Ezen az alkalmon egy kalapból személyre szóló idézetet húzva, egyedül és némán sétáltam végig egy kétórás túrát. Azóta igyekszem kifejezett belső céllal, gondolkodnivalóval menni a túrákra, és ez nagyon fel tud tölteni. Ide tartozik még egy könyv: Erling Kagge Menni című írása, ami kifejezetten a séta feltöltő, kreativitást felszabadító erejéről szól.
Coach beszélgetés
Coachtól segítséget kérni általában nem kevés pénzbe kerül. Az elején pedig azt ígértem, a mindenki által elérhető megoldásokat hozom ebben a bejegyzésben. Azért említem mégis, mert nálam úgy alakult, hogy két barátnőm is járt akkoriban coach képzésre, és kellett nekik valaki, akin „gyakorolhattak”. Egyikükkel egy alkalmat, a másikukkal hármat töltöttem, és ő belőlem írta a szakdolgozatát is. Ha körülnéztek, elég jó esély van rá, hogy ti is találtok ilyen lehetőséget. Ajándékba is kérhettek coachingot, de létezik olyan lehetőség is, hogy egy egész coach iskola szervez a diákjainak csoportos gyakorlatot, ahová jelentkezőket várnak. Sokféle coaching módszer van, amennyire én tudom, az a közös bennük, hogy a coach kérdez. Ő nem ad tanácsot, nem mondja meg, mit tegyél. Abban segít, hogy magad jöjj rá a megoldásaidra, és ez talán még hatékonyabb, mint amikor kívülről kapsz kész válaszokat.
Egyedül töltött idő
Sokfélék vagyunk, és nem mindenki szeret egyedül lenni. Mégis azt hiszem, egy minimális önmagára fordított idő a legtöbb embernek olyan, mint egy falat kenyér, főleg a kisgyerekes anyáknak. Remélem, férfiak, apák is olvasnak: egy nőnek, anyának talán nem is tudtok annál nagyobb ajándékot adni, mint néhány órát egyedül. Mégpedig úgy, hogy neki ne kelljen előre megszerveznie, hogy mit eszik vagy mit vesz fel azalatt a gyerek, mi hol van a hűtőben és melyik a kedvenc alvósállat. Az apa teljes értékű szülő, pont úgy meg tudja oldani ezeket a dolgokat, mint az anya. Az egyedülidőhöz két dolog kell: egy partner, aki azt mondja, menj és érezd jól magad, és ne törődj a többivel – és te, aki megbízol a másikban és magadban, és mész.
Tevékenység, ami feltölt
Rögtön ki is egészíteném: három dolog kell az egyedülidőhöz, a harmadik az, hogy tudd, hogy mit akarsz csinálni. Számomra ez nagy felismerés volt. Komolyan el kellett gondolkoznom rajta, hogy ha még egy órát hozzácsapnának a 24-hez egy napon, mivel tölteném. Mert ott a hosszas tennivalólista, amivel meg kell birkózni, és rögtön tudnám sorolni, hogy mi minden maradt el már megint. Leginkább ezeket kellene bepótolni.
Most nem ez a feladat. Most azt keresd meg, ami őszinte örömet okoz, amitől újult erőre kapsz. Sport, zene, olvasás, egy séta, vagy csak beülni egy kávézóba egyedül, és nézni ki a fejedből? Bármit behelyettesíthetsz! Nekem ilyen az írás, a meditáció, arra is rájöttem, mennyire fontos az életemben a tanulás, és ilyen az úszás is.
Meditáció
Külön is írok róla, mert nagyon fontos, és mert nekem ez az, amit nehéz belepréselnem a mindennapokba. Amikor sikerül, mindig ráébredek, mennyire hasznos. Ahhoz még nem vagyok elég ügyes, hogy önállóan meditáljak, ehelyett különféle alkalmazásokat próbálok ki. Az Insight Timeren rengeteg különböző hosszúságú és témájú meditáció érhető el angolul, de van néhány magyarul is. A Just Like Buddha magyar fejlesztés. Ami elérhető rajta ingyenesen, az nagyon hatékony meditáció, de a szélesebb elérés már előfizetős. Én egyelőre az ingyeneseket ismételgetem, van, amit már a gyerekeim is kipróbáltak. A legújabb, amit letöltöttem, a Mindfullness alkalmazás, még csak ismerkedem vele. Egymásra épülő 4-5 perces meditációkat tartalmaz angolul. Ez tényleg arra jó, hogy ha esélyed sincs egy hosszabb elmélyülésre, megadja a napod alaphangját reggel vagy kisimít este. Remek kapaszkodó napközben, amikor épp elnyelne a stressz vagy konfliktusba keverednél, segít megállni egy pillanatra és jobb döntéseket hozni.
Támogató társak
Mert nemcsak az egyedül töltött idő fontos, hanem az is, hogy értékes időt tölthess olyan emberekkel, akik fontosak neked. Akikkel öröm együtt lenni, akikkel egy-egy beszélgetés után úgy érzed, hogy több lettél. Akiknek adsz magadból és te is kapsz tőlük. Jó esetben a párunk is egy ilyen ember, és a párkapcsolatunk ápolása az egyik legfontosabb dolog. A család természetesen a másik. Ha pedig van még ilyen barátunk, kollégánk, rokonunk, vagy egy közösség, ahová eljárhatunk, ahol ezt az élményt újra meg újra megtapasztalhatjuk – tartsunk ki mellette.
Pihenés
Főleg, ha kisgyerekeink vannak. Rémisztő statisztikákat lehet olvasni az anyák kialvatlanságáról, és már egy ilyen alapvető szükségletre is döbbenetesne nehéz időt szakítani. Nekem már nagyok a gyerekeim, nem keltenek fel éjszaka, de még élénken emlékszem az éjszakai szoptatásokra és a véletlenszerű felriadásokra. Megint csak azt tudom mondani az apáknak, nagyszülőknek, támogató embereknek: vegyétek ki a babát az anya kezéből, hadd aludja ki magát időnként. Iszonyú szüksége van rá.
Digitális detox
Ehhez is egy könyvet ajánlok: Catherine Price: Digitális detox című könyvét. Ez némi elméleti leírás és statisztika után egy 30 perces programmal segít „lejönni” a telefonról. Napi szinten nem igényel sok időt, és azt sem ígéri – nem is kell – hogy a végére teljesen telefon- és közösségimédia-mentes leszel. Bennem helyretett dolgokat, gyakorlati tippekkel segített, és már önmagában a képernyőidőm megdöbbentő volt – itt valóban hasznos időt lehet felszabadítani!
Önismeret
Tizenöt évvel ezelőtt nevettem rajta, biztos voltam benne, hogy remekül ismerem magam, nincs szükségem arra, hogy ezzel foglalkozzam. Aztán ahogy múlt az idő – talán az egyre több tapasztalat miatt – ismertem fel, hogy nagyon sok mindent nem tudok magamról. Nagyon alapvető dolgokat sem: hogy mi motivál, mi visz előre, mi tölt fel. Mi az, amit negyven körül valójában szeretnék elérni az életben, és mi az, amit jobb, ha elengedek, mert idegen tőlem. Egy csomó tesztet és gyakorlatot megcsináltam: többek között a DISC tesztet, és a 16 Personalities tesztet. Idetartozik a színtanácsadás is a vele járó beszélgetéssel, és a legjobb volt Mark Gungor Flag Page tesztje, bár ez utóbbi nem ingyenes. Olvastam pszichológiai témájú írásokat, és próbáltam felismerni az erősségeket és hibákat a kommunikációmban és a mindennapjaimban
És mindezt mikor…?
És akkor most azt kérdezed, jó, de mikor? Mikor legyen időm minderre? Nem tudom megmondani, hogy a te életedbe hogyan fér bele ez. Én konkrétan leültem egy órarenddel, beleírtam minden teendőt, aminek muszáj volt beleférnie, és megpróbáltam az üres perceket feltölteni. Mert vannak, mindenkinek az életében vannak olyan percek, amit szimpla időpazarlásra fordítunk. És ami nagyon fontos: merjünk segítséget kérni! Döntsünk magunk mellett, döntsünk úgy, hogy megérdemeljük, és ne féljünk, ne szégyelljünk kérni.
Nekem ahhoz is kellett az az önismereti út, amit január óta végigjártam, hogy ezt felismerjem. Még egyszer hangsúlyozom, hogy nagyon szerencsés vagyok, mert volt lehetőségem ezt az időt főállású anyaként tölteni. Bár azt nem mondom, hogy nem dolgoztam, de nem úgy, mint korábban, beosztottként munkahelyen napi 8+ órában. Ezért tartott ez a folyamat csak nagyjából kilenc hónapig. Ha kevesebb idővel és több stressz mellett végzem, akkor nem tartanék itt negyven évesen, de lehet, hogy negyvenegy évesen már igen. Nem kell mindent csinálni és főleg nem mindent egyszerre. Már az is segít, hogy betervezel valamit, és látod, hogy a következő napokban mikor tudsz magaddal foglalkozni egy kicsit. És kell hozzá bátorság is.
Én most ott tartok, hogy azokra az irigyelt, helyükön lévő negyven körüli nőkre, akikre korábban úgy néztem fel, mint akiknek a helyzete elérendő cél számomra, most már úgy tekintek, mint nőtársakra. Akik feltehetően végigküzdötték a saját útjukat, és most már tudják azt, amit én is megtanultam. Azt, hogy ez az út nem ér véget, sőt bizonyos értelemben most kezdődik. Hálás vagyok ezeknek a nőknek, hogy megmutatták, hogy lehet kiegyensúlyozottnak lenni negyven felé is. Hogy megadhatjuk magunknak azt, amire nekünk van ehhez szükségünk, és végig lehet járni az utat – aztán folytatni tovább.
Köszönöm, jól vagyok. Ki merem mondani, hogy ismerem magamat, és tudom, mi az, és meg is tudom adni magamnak, amire szükségem van. Nem mindig azonnal, de látom a megoldásokat. Ha úgy érzem, segítséget, támogatást kérek hozzá. Ha elfogy az erő, tudom, hova forduljak. Lehet, hogy negyven éves korra kevésnek tűnik ezt elérni – én elégedett vagyok vele.
Már május közepe van, és bizony az április sűrű volt sok szempontból, olvasás tekintetében is. A Nincs időm olvasni kihívásban közös könyv most nem volt, csak közös téma: a versek. A téma miatt adódik, hogy ne legyen kijelölt, közös elolvasásra szánt, kibeszélhető könyv, hiszen a vers nem az a kategória, aminél meg lehet adni egy konkrét kötetet, hogy a csoport lassan húszezer tagja azt olvassa, és persze mellette akár szabadon választottat is, ahogy ez lenni szokott. Itt most mindenki maga nézett ki egy-egy verseskötetet, sőt sokan egyszerűen csak azt tűzték ki célként, hogy olvassanak verseket, bármennyit és bármilyet, nem feltétlenül egy kötetbe tartozóakat. Remek ajánlások születtek a csoportban, én most nagy fába vágtam a fejszémet, és a Libri irodalmi díjak májusi szavazására készülve Takács Zsuzsa: A Vak Remény című életműkötetét választottam. Nem olvastam el minden versét egy hónap alatt, de ezt nem is tekintem reális célnak, és igazából hasznosnak sem. A vers nem arra való, hogy vaskos köteteken rágjuk végig magunkat adott idő alatt. Ha minden este elolvasok pár költeményt, akkor egy szokásos méretű, vékonyabb kötet el szokott fogyni egy hónap alatt, de A Vak Remény bizony igencsak vaskos. A versolvasási szokásaimra így sem panaszkodhatom, ez a rendszer szépen beépült, rendszeressé tettem magamnak is és a gyerekeknek is.
A versek mellett a regényekre több idő, energia jutott. Elsőként befejeztem Michelle Obama: Így lettem című önéletírását, ami még márciusról, az inspiráló könyvek hónapjából lógott át, és nagy hatással volt rám. Eddig is szimpatikus volt az Obama család, és így, Michelle útján keresztül, ráadásul egy nő szemszögéből nézve ezt a sikertörténetet, ami nekik az életük, még szerethetőbbek lettek számomra. Különösen a tudatosság, amivel Michelle mindig el akart érni valamit, legyen szó a saját munkájáról, a tanulásról, az anyaságról vagy first ladyként államokon átívelő célokról, nagy hatással volt rám.
Ezután egy könnyedebb olvasmánynak örültem volna, és ebből a szempontból nem is lehet rá panasz, de Ruth Hogan: Az elveszett tárgyak őrzője című regénye már annyira habkönnyű volt, hogy azt éreztem, mellényúltam vele. Számomra ez a könyv a jó példa arra, hogy hogyan ne írjunk első könyvet, végig azt éreztem az olvasása közben, hogy annyi apró ötletfoszlány, karaktervonás, szál volt a fejében, hogy nem igazán sikerült egyet se szépen kidolgoznia, csak valahogy beleszuszakolta egy könyvbe, hátha nem lesz módja még egyet kiadni. A könyv azért siker lett, sokan szeretik, csak nekem nem való. A borítója viszont nagyon szép munka, bájos, romantikus, stílusos, engem is az fogott meg.
Az Obama könyvet e-olvasón olvastam, a másikat meg esténként kikapcsolódásképp, így a táskámban egy harmadik lapult, de kellett mellé jegyzetfüzet is: Marcus Aurelius Elmélkedései a Helikon Zsebkönyvek sorozatából olyan tömör bölcsességet adnak, hogy rengeteget jegyzeteltem belőle. Talán meglepő, hogy ókori filozófiát olvasok. Az inspirációt a márciusban olvasott Ryan Holiday: Az akadály maga az út című könyve adta, ami a sztoikus filozófián alapul, és az egyik legfőbb forrása Marcus Aurelius. Nagyon sokat adott, tervezem folytatni a témát. Bár apró kis könyv, nagyon tömény, hosszan, kis falatokban olvasható.
Nagyon készültem a Libri irodalmi díj szavazására, olyan körültekintően foglalkoztam vele, mintha az én egyetlen szavazatom tényleg számítana a díj odaítélésében. Igyekeztem minél több könyvet elolvasni a döntősök közül, a könyvtárban elsőként Dragomán György: Rendszerújra című novelláskötetét találtam meg. Kicsit ódzkodtam tőle, mert bár Dragomán György írásait, a közösségi oldalon is megosztott tárcáit nagyon szeretem, a könyveit talán nem a legjobbal kezdtem: A pusztítás könyve volt az első, amit olvastam tőle, és az nagyon megviselt. Ezeknél a novelláknál meglepve tapasztaltam, hogy szinte könnyed olvasmányok ahhoz képest, elég hamar felfaltam a könyvet. Ad elgondolkodnivalót és sok, a szokványostól eltérő nézőpontot, de nem nyomaszt annyira, mint amitől féltem. Azért a végére összeadódik a hatás. Szerettem, jó olvasmány volt és a Dragomántól ismert mesteri írás és stílus, de nem éreztem azt így elsőre, hogy biztosan ez lesz az, amire szavaznom kell.
Utána Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem című könyvét vettem sorra. Nagyon sok jót olvastam róla, sokak szerint az év letehetetlen könyve, talán túl nagy várakozásokkal is indultam neki emiatt. Tény, hogy remekbe szabott írás. Zseniális a szerkezete, sose szoktam ezt figyelni egy regénynél, de itt annyira tudatos és világos a felépítés, a történetbe épülő történet és az egésznek adott külső keret. És a tartalom, a téma, a stílus is jó, talán egyszerűen hozzám nem áll annyira közel. Értem a harmincas önkeresés problematikáját, ráadásul magam is nagy önkeresésben vagyok, de ez azt hiszem, más. Nagyon sokat adhat azoknak, akiknek valójában szól, egy egész generáció életregénye lehet, megérdemelten kapott jó kritikákat szerintem is! Nálam második helyezett lett.
Ami nálam a Libri irodalmi díj jelöltjei közül a pálmát vitte – és mint azóta kiderült, a szakmai díjat is – az Szvoren Edina: Verseim című novelláskötetete. Ettől kaptam meg azt, amit a legjobban szeretek egy-egy könyvben és magában az olvasásban: igazi belemélyedést egy-egy történetbe, tűpontos fogalmazást, gyönyörű mondatokat, olyan visszaadását emberi érzelmeknek, amire csak költői képek által van mód, direkt leírással nem megy át. Mélyre ható széppróza ez, a kortárs irodalom esszenciája. Szerintem abszolút megérdemelten nyert, olvassátok el ti is! Ez már egyébként májusi olvasás volt, de ha már leírtam a véleményemet a Krusovszkí regényről – ami egyébként a Libri közönségdíjat nyerte – szervesen ideillett ez is.
Az áprilist Kazuo Ishigiro: Ne engedj el című, nálam régen listás könyvével zártam. Ishigiro szerintem egy irodalmi kaméleon, mindent tud. Engem először Az eltemetett óriással nyűgözött le, a Napok romjai egy gyökeresen más stílusú, de legalább olyan jó regény, a Ne engedj el pedig sci-fibe hajlik. Az általunk ismert világba, konkrét, létező helyre és időbe (Anglia, 90-es évek) helyezett történetből lassan, először kicsit érthetetlenül bomlik ki a tudományos-fantasztikus vonal, disztópiának is nevezhetnénk, amit hátborzongatóvá tesz, hogy maga a környezet teljesen mindennapi, ezzel azt érzékelteti az olvasóval, hogy bármikor, bárhol megtörténhet az, ami a regényben. Annyit talán elmondhatok róla, hogy a főszereplő gyerekek, fiatalok bentlakásos iskolában, egy teljesen zárt világban nőnek fel, előre tudva képzésük – és életük – célját, nem ismerve viszont az okot, a hátteret. Lassan, de izgalmasan bontakozik ki a történet, és amikor mindenre fény derül, az nem éppen szívderítő. Ishigiro méltán kapott irodalmi Nobel-díjat tavaly, ezt ez a könyve is megerősíti.
A hónap nagy könyves eseménye volt a 26. Budapest Nemzetközi Könyvfesztivál. Most jutottam el először, ritkán adódik ilyen lehetőség, hogy egy teljes délelőttöt tölthetek egyedül, ráadásul könyvek között. Igazi fellélegzés volt, ahol ennyi könyv és könyvet szerető ember van egy térben, ott szinte érezni lehet a betűket és a történeteket a levegőben. Standról standra bejártam az egészet, először csak átvenni a hely rezgéseit, aztán konkrétabban, alaposabban végigbogarászni. Nem mentem nagy vásárlási tervekkel, de azért tudtam, hogy lehetetlen új könyvek nélkül hazatérni, úgyhogy egy keretet szabtam magamnak, de nem próbáltam masszívan ellenállni. Volt, amit eleve úgy terveztem, hogy itt szerzek be, figyeltem az akciókra – elég jók voltak egyébként a legtöbb kiadónál! – mutatom, hogy mikkel gazdagodtam:
Szvoren Edina: Verseim – ahogy írtam fentebb
Mán-Várhegyi Réka: Mágneshegy – szintén a Libri irodalmi díj miatt, bele is kezdtem azonnal
Fredrik Backman: Amit a fiamnak tudnia kell a világról – új Backman megjelenés, egyértelmű, hogy kellett.
Ryan Holiday: Az ego az ellenség – Az akadály maga az út testvérkötete, amikor kiolvastam, már tudtam, hogy folytatnom kell ezzel.
Shunmyo Masuno: Az egyszerűbb élet művészete – még mindig Ryan Holiday hatása és szelleme, és annak a keresése motiválta a vásárlásomat, amit a címben említ. Zen gyakorlatok, pont erre van szükségem!
Murakami Haruki: Különös könyvtár – egyszerűen imádom Murakami Harukit, a megjelenés óta szemezek az új könyvével és most kedvezménnyel kaptam meg.
Olga Grushin: A sor
Liu Zhenyun: Nem vagyok én aranylótusz – ez a két könyv a Geopen kiadó 20 éves jubileumi sorozatának része. Gyűjtöm a sorozatot, szeretném, ha mind ott állna a polcomon, a kortárs világirodalom kevésbé ismert remekei ezek, gyönyörű borítókkal. Hosszas böngészés, fülszöveg-olvasgatás után választottam ki ezt a kettőt.
Peter Wohlleben: A természet rejtett hálózata
Scott Kelly: Egy év az űrben – mindkettő ajándék a páromnak, hogy ne csak nekem legyen öröm a könyvfesztivál.
A Geopennél kapott vászonszatyorral pedig büszkén járok azóta vásárolni, és hirdetem a mondanivalóját jártomban-keltemben:
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Legutóbbi hozzászólások