És a te ruhádat ki készítette?

Úgy gondoltam, játsszunk egy kicsit, és a kihívásokat is szeretem. Nem lesz könnyű a home office – home schooling napirend, plusz háztartás, gyerekek és a többi napi feladat mellé beszuszakolni a posztolást, de próbáljuk meg.

Részt veszek a BloggerKépző 13+1 napos kihívásán, napi egy poszt, adott témában, rövid kis színesek, kicsit személyesen, reményeim szerint érdekesen. Vágjunk is bele! Kicsit előreugrottam a khívás napjait tekintve, ugyanis a divat a 12. nap témája lesz, viszont most zajlik a Fashion Revolution Week,  és mindenképpen szerettem volna ezt a témát előtérbe helyezni. 

A Fashion Revolution mozgalom évről évre azért küzd, hogy a divatipar fenntarthatóbb és átláthatóbb legyen. Fenntarthatóbb, azaz kevésbé káros a környezetre, és átláthatóbb: tájékoztassa a fogyasztókat, vásárlókat arról, hogy a termékeik hol készülnek, milyen körülmények között, kik készítik őket, mennyire etikusan és milyen anyagokból. Az átláthatósági index azt mutatja meg, mennyire osztja meg az adott márka a vásárlóival a vele kapcsolatos társadalmi és környezeti információkat, mennyire nyitott ezen a téren.

Ezen a héten minden évben arra kérik a mozgalomban részt vevőket, hogy vegyék fel a kedvenc ruhájukat kifordítva, mutassák meg a címkét, posztolják a képet a közösségi oldalukra, és taggeljék be a gyártókat, akiknek így feltehetik a kérdést: who made my clothes, azaz ki készítette a ruhámat? Idén azt a kérdést is mellétették, hogy milyen anyagból készült ez a ruha, hiszen az anyag a környezettudatos ruhavásárlás egyik legfontosabb szempontja. 

who_made_my_clothes.png

no smink, no retus, who made my clothes?

Akkor lássuk: a képen a rajtam lévő felső az F&F márka terméke, Bangladesben készült, az anyagösszetétel pedig nem szerepel rajta, így máris hiányzik egy olyan információ, ami a tudatos vásárlást segítené. Az átláthatósági indexben ezt a márkát nem találtam, a Tescoé 41%. Legalább öt-hatéves darab, a dupla gyerekekkel otthon töltött idő utáni munkába álláskor vettem, kényelmes, praktikus, szoknyához és nadrághoz is jó, és amióta színtanácsadáson jártam, azóta azt is tudom, hogy ez a klasszikus “old navy” szín afféle jolly joker, ami szinte minden típusnak jól áll. Sokat is hordom olyankor, amikor szerepelni kell – na nem mintha olyan sokat szerepelnék, de ha igen, akkor a türkiz mellett ez az egyik kedvenc választásom. Munkába, hétköznapokra is szeretem, a tavaly ilyenkor végigcsinált 10×10 gardróbkihívásomnak is fontos eleme volt. Annak a kitételnek, hogy akkor érdemes megvenni egy ruhadarabot, ha legalább harmincszor viseled, mindenképpen megfelel. Mégis, ma már nem venném meg, legfeljebb akkor, ha használtan találnék rá. Miért nem?

Ez a felső Bangladesben készült, ahol az ország nagyrészt a ruhaiparból él, az export 80%-át teszik ki a fast fashion ruhadarabok, amiket többek között a H&M, a Primark, az Aldi vagy mint az én felsőm, a Tesco részére gyártanak. A munkások azonban a legrosszabbul fizetettek közé tartoznak, gyakran kizsákmányolás áldozatai, olyan fiatalon kezdik el a munkát, amikor még az iskolapadban lenne a helyük. Havonta kevesebb, mint 100 dollárnak megfelelő összeget keresnek (a mai árfolyamon ez 33 ezer forint) ami a javasolt élhető fizetés negyede.  Egy ruhadarab végső kiskereskedelmi árának mindössze 4-5%-a kerül vissza a készítőjéhez. Érdemes elolvasni EZT a cikket, ami ugyan a Zara márkát emeli ki, de bármelyik fast fashion márkáról szólhatna, a lényeg a benne szereplő nők története.  Nézzétek meg a The True Cost című filmet, ami mindenkit arcul csap és elgondolkodtat a divattal kapcsolatban. 

Felmerül a kérdés, hogy ha ezentúl sokkal kevesebben veszünk fast fashion terméket, akkor ezek a nők még kevesebb jövedelemhez jutnak-e, és így tulajdonképpen ártunk nekik? Nos, a Fashion Revolution Week és a hasonló mozgalmak éppen arra szólítanak fel, hogy irányítsuk rá a figyelmet ezekre a nőkre, kapják meg az őket megillető bért, keressük az etikusabb termékeket, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy a termékek megdrágulnak, és kevesebb darabot vásárolunk valamivel drágábban. Megtehetjük. Az átlagos fogyasztó 60%-kal több ruhát vásárolt 2014-ben, mint 2000-ben, de csak feleannyi ideig tartottuk meg ezeket a darabokat. (Forrás: Mengyán Eszter – Holy Duck blog, ajánlom követésre!) 

Mit tehetünk mi?

  • Vásároljunk használt ruhát. Nem ciki! Adjunk ezzel második életet a legyártott ruhadaraboknak.
  • Keressük helyi tervezők, készítők darabjait.
  • Tegyük fel a kérdést minden vásárlásunk előtt: valóban szükségem van rá? És ha igen, meg tudom oldani a szükségletem kielégítését second hand üzletből, gardróbvásárról, csereberéről, vagy csak az új ruhadarab lehet a megoldás?

Nem beszéltem még a ruha anyagáról, pedig az is nagyon fontos a környezet szempontjából, különösen, ha a műszálas ruhadarabokra gondolunk. Az óceánokban, folyóvizekben és a csapvízben is megtalálható mikroműanyag-szennyeződés egyik fő okozói ugyanis a műszálas ruhadarabokból leszakadó mikroműanyagszálak. Erről ITT tudsz tovább olvasni, és mosási tippeket is találhatsz a cikkben.

Posztold te is a kedvenc ruhadarabodat a címkével a közösségi felületeken, és tedd fel a kérdést a gyártóknak: ki készítette a ruhámat, és milyen anyagból készült?

És te mivel foglalkozol? – Manyi, a varrónő

Szeretnék indítani egy sorozatot különféle szakmák, foglalkozások vagy akár hobbik képviselőivel, bemutatni a szakmát egy művelőjén keresztül, ahol lehet, a környezettudatosságra fókuszálva. Ismerjétek meg elsőként Ludvánné Csóri Manyit, a székesfehérvári varrónőt, aki rengeteg gyereknek, fiatalnak és felnőttnek szerzett már örömet ruháival és tanfolyamaival.

Manyival együtt veszünk részt egy projektben, ami az újrahasználat szemléletét hivatott népszerűsíteni Székesfehérváron és a régióban, így az interjú is ennek nyomdokain készült.

 

Kérlek, mesélj magadról pár szóban! Ki vagy, mit csinálsz, hogyan kezdted, mióta foglalkozol ezzel?

Varrónő vagyok, a Manyi Mester Műhely tulajdonosa. Kislánykorom óta varrónő akartam lenni, úgy kezdett érdekelni ez a szakma, hogy mivel duci kislány voltam, bevallom, irigyeltem a barátnőimet, akiknek nagyon szép ruháik voltak, és nekem nem találtunk ilyeneket. Mivel én is szerettem volna hasonlókat, anyukám a piacról hozott nekem szép színes lepedőket, és azokból kezdtem autodidakta módon varrni – itt még nem volt tudatos az újrahasználat, inkább a szükség hozta. Ebből alakult ki a vágy és a szándék, hogy a szakmám is a varrás legyen. Először nőiruha-készítőnek tanultam, majd utána Budapesten a ruhagyártó szakképzést is elvégeztem. Ezután jött a mesterképzés, mert még mindig úgy éreztem, hogy többet szeretnék tudni a szakmáról. Néhány évig dolgoztam varrónőként, amikor megint hiányérzetem támadt, és elvégeztem a népijátszóház-vezető tanfolyamot. Ezt nagyon élveztem, jó csapat jött össze, mindenki profi volt a kézművesség általa képviselt ágában, és mindenkit érdekelt a többieké is. Összeadtuk a tudást, megvolt a közös érdeklődés, megteremtődött az a közeg, amiben az azonos értékek mentén létrejött egy nagyon kreatív, teremtő energia.

manyi2-001.jpg

A sok tanulás közben először nagyipari ruhagyártásban, gyártósoron kezdtem dolgozni, de mivel itt a fejlődésre kevés lehetőség nyílott, váltottam egy kis műhelyre, akkor még alkalmazottként. Itt szabad kezet kaptam, alkothattam, amíg a kislányom meg nem született. Később egyes ruhamárkáknak varrtam, itt már olyan is volt, hogy én találhattam ki a darabokat, a szabást. Jó érzés volt látni az általam tervezett, készített ruhákat a kirakatokban, a boltok polcain. Négy évig a Székesfehérvári Királyi Napok emblematikus figuráinak számító óriásbábok ruhájának varrásában is részt vettem, ennek kapcsán sok ismeretséget kötöttem, a Furfang Fesztre is meghívást kaptam.

Néhány évvel ezelőtt egy barátnőm javasolta, hogy tartsak gyerekeknek workshopot. Az elsőn öt gyerek vett részt, a másodikon már tizenöt, idén nyáron harminc, szájról szájra terjed a hír, egymásnak ajánlják a szülők és a gyerekek, én pedig nagyon élvezem. Most már felnőtteknek is tartok workshopokat, lakástextilt, táskát, kisebb termékeket varrunk.

A saját műhelyemet először a szüleim házában nyitottam meg, most már két éve pedig a Manyi Mester Műhelyben dolgozom, a Barátság Háza mögött. Youtube csatornám is van, „Manyi varrás” keresőszavakkal megtalálható, ide ingyenes oktatóvideókat töltök fel egy barátnőm segítségével. 

A 2LIFES projekt, amiben mindketten részt veszünk, az újrahasználat, azaz a reuse népszerűsítéséről szól. Te a munkád által hogyan tudsz hozzájárulni ehhez a projekthez?

Nagyon sok nagykereskedést, méteráruboltot ismerek, ahol örömmel adják oda a hulladékanyagot, ami egyébként az égetőbe kerülne. Szívesen tartok workshopot, ahol a varrás által megmutatom, hogy hogy lehet akár a háztartásban is újrahasználni meglévő vagy kidobásra szánt anyagokat.

A napi munkádban mennyire jelenik meg ez a szemlélet?

Nagyon sok hulladékanyagot használok, például a bálás ruhából a gombokat. Amikor ugyanis bedarálják a feleslegessé vált ruhát, a gomb tönkretenné a vágókést, ezért előtte levágják. Több befőttesüvegnyi ilyen gombom van a műhelyben, amiket a ruhák varrásához vagy dekoráció készítéséhez használok. Az egyedi ruhák készítésekor keletkező hulladékot felhasználom  a kisebb daraboknál, és a tanulóim is tuajdonképpen hulladékon tanulnak varrni.

Gyerekkoromból hozom azt a szemléletet, hogy amit lehet, ne vásároljunk, hanem készítsük el magunk. Apukám nagyon szépen faragott, anyukám horgolt és hímzett, én is ebbe nőttem bele, és teljesen a magaménak érzem ezt a gondolkodásmódot. Aki így gondolkodik, az egy-egy nyersanyagban, leeső darabban meglátja, hogy mi készülhet belőle, és semmit nem dob ki.

Egy szakmabelinek mit mondanál az újrahasználat fontosságáról?

Egy szakembernek nemcsak a környezettudatos elv a fontos, hiszen aki varrásból él, az természetesen pénzt szeretne ebből keresni. Ebben segít, ha meglátja, hogy a semmiből is lehet pénzt csinálni. Nem kell drága anyagokat venni, lehet bálában textilt, lakástextilt kapni, ami szintén hulladékként végezné. Csak fantázia kérdése, mindenből lehet bármit készíteni.

Milyen hosszú távú terveid vannak a vállalkozásodban, tevékenységedben?

Szeretnék egy nagyobb helyiséget, és az az álmom, hogy csak gyerekekkel foglalkozhassak. A ruhavarrást szívesen átadnám egy tanítványnak, és azt csinálnám, ami engem igazán feltölt, és az a gyerekek tanítása.

manyi-001.jpg

Ha valaki ma kezdené a varrónő szakmát, mit mondanál neki, hogyan vágjon bele?

Én azt érzem, hogy most épp olyan a világ, hogy ha most valaki jól megtanulja a szakmát, akkor egy keresett, népszerű, sikeres varrónővé válhat. Korábban volt egy olyan időszak, amikor kevésbé voltunk keresettek, de most újra nagy igény van a munkánkra. A szakma ismerete mellett fontos még, hogy empátiával bírjon a varrónő, hiszen emberekkel dolgozunk, meg kell találnunk velük a hangot. Egy ruhát méretre varrni, valakinek a testére és az ízléséhez szabni nagyon intim dolog, sokszor leszünk részesei a megrendelő élete legfontosabb pillanatainak, legyen az egy szalagavató vagy egy esküvő. Tudnunk kell ezeket jó emberismerettel, türelemmel, beleérzéssel kezelni, hogy végül mindenki elégedettségére szolgáljon az elkészült darab.

Végezetül azt áruld el kérlek, te miért kezdted el a munkádban is a reuse szemléletet alkalmazni, mi inspirált erre, miért tartod fontosnak?

Van egyfajta küldetéstudatom, szeretnék lábnyomot hagyni a világban. Gyakran emlegetjük ma az időseket, akiknek még megvolt egy olyan tudásuk, amiből egyre kevesebb van a világban. Szeretném, ha majd engem is így emlegetnének, én lennék az a varrónő, aki ezeket az ötleteket adta. Nagyon sok kidobandó anyagból lehet apróságokat készíteni, akár egy szakadt ruhadarabból, maradék anyagból. Mindent lehet valamire használni, és én ezt szeretném továbbadni. A másik, amit fontosnak tartok, az a szép dolgok előállítása, akár egy darab rongyból is csodát  alkotni.  Én a legkisebb anyagra is úgy nézek, hogy látom benne, amit szeretnék alkotni – és akkor már nem a rongyot látom benne, hanem az értéket. Engem apukám tanított erre, és én is szeretném továbbadni. 

 

 

kotelezo_szoveg.JPG

2lifes_logo.jpg

kdriu_logo.png

A nő, ha negyven

Tavaly szilveszterkor ültem az évtervező füzetem fölött, és azon gondolkodtam, hogy idén negyven leszek. Annyi irigyelt jó példa volt előttem, annyi mosolygós, boldog, helyén lévő negyvenes nő, akiről messziről lerítt, hogy élvezi az életét! Igen, a korát is: jó helyen van, rendben van magával. Én meg ültem a depresszióm mélyén, és ezt akartam, amilyennek az ő életüket láttam. Féltem a negyventől. Már a számot se akartam kimondani: negyven év. Úgy éreztem, semmit nem értem el az életben és esélyem sincs, hogy olyan kiegyensúlyozott legyek, amilyennek, úgy éreztem, lennem kéne. Megfelelési kényszerrel és az önszeretet hiányával küzdöttem.

Jók ezek az évösszegzők és évtervezők, mert segítenek abban is, hogy az irigykedés és a siránkozás helyett célokat tűzzünk ki. Még nem tudtam, hogyan fogom megcsinálni, de már döntöttem. A negyvenedik évemnek ez lesz a célja: mire negyven leszek, én is elérem ezt a harmóniát!

Ma vagyok negyven. Még nem vagyok elég bátor leírni, hogy sikerült. Még nem érzem teljesen készen magamat, még vannak elakadásaim, amelyek kizökkentenek, elterelnek az útról. Időnként újra a mélybe taszítanak, de talán már csak olyan mértékben, amennyire ez mindenki életében megtörténik. Azt már tudom, mi tesz jót nekem, merre kell mennem, és mire van szükségem ahhoz, hogy jól legyek. Ez már nagy lépés ahhoz képest, amikor azt se tudtam, hogy mi a bajom, miért érzem úgy magam, ahogy.

Én szerencsés vagyok, kaptam segítséget. Tudom, hogy nem mindenki engedheti ezt meg magának. Ezért arra gondoltam, születésnapi ajándékként leírom, hogy mik azok a dolgok, amelyek segítettek, és talán könnyebben elérhetők.

Könyvek

Az első Matt Haig: Miért érdemes életben maradni? című könyve volt. Szerencsére azért a címben feltett kérdés által sugallt mélységekig én nem jutottam el. Akkor talán nem is lett volna képes segíteni ez a könyv. Igazából nem is a válaszaival segített, mert azokat bárki el tudta volna mondani. Természetesen a családért, a barátokért, az élet szép élményeiért érdemes életben maradni. Számomra azonban maga a betegség leírása, a személyes vallomás adott nagyon sokat. Ezekről a fiatal szerző nagyon őszintén ír: igen, van ilyen, igen, más is érzi így magát! Megerősítő élmény volt.

Utána jött Ryan Holiday és Az akadály maga az út. Ezt aztán habzsoltam, fordulópontot jelentett, és még csak körül se tudom igazán írni, hogy miért. Nagyon sokat jegyzeteltem belőle, és mivel hosszú könyvajánló-listát is tartalmaz, az én listám is szépen bővült. Elsőként Marcus Aurelius Elmélkedéseit vettem le a polcról Matt listájáról. Kis filozófia, elgondolkodás, rengeteg tanulság, tényleg utat mutattak.

A természet

Mindig tudtam, hogy nekem a természet, főleg az erdő és a víz nagyon fontos. Hogy mennyire, és milyen sokat ad, különösen ha egyedül, befelé fordulva járok benne, azt egy tavaszi túrán tapasztaltam meg. Ezen az alkalmon egy kalapból személyre szóló idézetet húzva, egyedül és némán sétáltam végig egy kétórás túrát. Azóta igyekszem kifejezett belső céllal, gondolkodnivalóval menni a túrákra, és ez nagyon fel tud tölteni. Ide tartozik még egy könyv: Erling Kagge Menni című írása, ami kifejezetten a séta feltöltő, kreativitást felszabadító erejéről szól.

Coach beszélgetés

Coachtól segítséget kérni általában nem kevés pénzbe kerül. Az elején pedig azt ígértem, a mindenki által elérhető megoldásokat hozom ebben a bejegyzésben. Azért említem mégis, mert nálam úgy alakult, hogy két barátnőm is járt akkoriban coach képzésre, és kellett nekik valaki, akin „gyakorolhattak”. Egyikükkel egy alkalmat, a másikukkal hármat töltöttem, és ő belőlem írta a szakdolgozatát is. Ha körülnéztek, elég jó esély van rá, hogy ti is találtok ilyen lehetőséget. Ajándékba is kérhettek coachingot, de létezik olyan lehetőség is, hogy egy egész coach iskola szervez a diákjainak csoportos gyakorlatot, ahová jelentkezőket várnak. Sokféle coaching módszer van, amennyire én tudom, az a közös bennük, hogy a coach kérdez. Ő nem ad tanácsot, nem mondja meg, mit tegyél. Abban segít, hogy magad jöjj rá a megoldásaidra, és ez talán még hatékonyabb, mint amikor kívülről kapsz kész válaszokat.

Egyedül töltött idő

Sokfélék vagyunk, és nem mindenki szeret egyedül lenni. Mégis azt hiszem, egy minimális önmagára fordított idő a legtöbb embernek olyan, mint egy falat kenyér, főleg a kisgyerekes anyáknak. Remélem, férfiak, apák is olvasnak: egy nőnek, anyának talán nem is tudtok annál nagyobb ajándékot adni, mint néhány órát egyedül. Mégpedig úgy, hogy neki ne kelljen előre megszerveznie, hogy mit eszik vagy mit vesz fel azalatt a gyerek, mi hol van a hűtőben és melyik a kedvenc alvósállat. Az apa teljes értékű szülő, pont úgy meg tudja oldani ezeket a dolgokat, mint az anya. Az egyedülidőhöz két dolog kell: egy partner, aki azt mondja, menj és érezd jól magad, és ne törődj a többivel – és te, aki megbízol a másikban és magadban, és mész.

Tevékenység, ami feltölt

Rögtön ki is egészíteném: három dolog kell az egyedülidőhöz, a harmadik az, hogy tudd, hogy mit akarsz csinálni. Számomra ez nagy felismerés volt. Komolyan el kellett gondolkoznom rajta, hogy ha még egy órát hozzácsapnának a 24-hez egy napon, mivel tölteném. Mert ott a hosszas tennivalólista, amivel meg kell birkózni, és rögtön tudnám sorolni, hogy mi minden maradt el már megint. Leginkább ezeket kellene bepótolni.

Most nem ez a feladat. Most azt keresd meg, ami őszinte örömet okoz, amitől újult erőre kapsz. Sport, zene, olvasás, egy séta, vagy csak beülni egy kávézóba egyedül, és nézni ki a fejedből? Bármit behelyettesíthetsz! Nekem ilyen az írás, a meditáció, arra is rájöttem, mennyire fontos az életemben a tanulás, és ilyen az úszás is.

Meditáció

Külön is írok róla, mert nagyon fontos, és mert nekem ez az, amit nehéz belepréselnem a mindennapokba. Amikor sikerül, mindig ráébredek, mennyire hasznos. Ahhoz még nem vagyok elég ügyes, hogy önállóan meditáljak, ehelyett különféle alkalmazásokat próbálok ki. Az Insight Timeren rengeteg különböző hosszúságú és témájú meditáció érhető el angolul, de van néhány magyarul is. A Just Like Buddha magyar fejlesztés. Ami elérhető rajta ingyenesen, az nagyon hatékony meditáció, de a szélesebb elérés már előfizetős. Én egyelőre az ingyeneseket ismételgetem, van, amit már a gyerekeim is kipróbáltak. A legújabb, amit letöltöttem, a Mindfullness alkalmazás, még csak ismerkedem vele. Egymásra épülő 4-5 perces meditációkat tartalmaz angolul. Ez tényleg arra jó, hogy ha esélyed sincs egy hosszabb elmélyülésre, megadja a napod alaphangját reggel vagy kisimít este. Remek kapaszkodó napközben, amikor épp elnyelne a stressz vagy konfliktusba keverednél, segít megállni egy pillanatra és jobb döntéseket hozni.

Támogató társak

Mert nemcsak az egyedül töltött idő fontos, hanem az is, hogy értékes időt tölthess olyan emberekkel, akik fontosak neked. Akikkel öröm együtt lenni, akikkel egy-egy beszélgetés után úgy érzed, hogy több lettél. Akiknek adsz magadból és te is kapsz tőlük. Jó esetben a párunk is egy ilyen ember, és a párkapcsolatunk ápolása az egyik legfontosabb dolog. A család természetesen a másik. Ha pedig van még ilyen barátunk, kollégánk, rokonunk, vagy egy közösség, ahová eljárhatunk, ahol ezt az élményt újra meg újra megtapasztalhatjuk – tartsunk ki mellette.

Pihenés

Főleg, ha kisgyerekeink vannak. Rémisztő statisztikákat lehet olvasni az anyák kialvatlanságáról, és már egy ilyen alapvető szükségletre is döbbenetesne nehéz időt szakítani. Nekem már nagyok a gyerekeim, nem keltenek fel éjszaka, de még élénken emlékszem az éjszakai szoptatásokra és a véletlenszerű felriadásokra. Megint csak azt tudom mondani az apáknak, nagyszülőknek, támogató embereknek: vegyétek ki a babát az anya kezéből, hadd aludja ki magát időnként. Iszonyú szüksége van rá.

Digitális detox

Ehhez is egy könyvet ajánlok: Catherine Price: Digitális detox című könyvét. Ez némi elméleti leírás és statisztika után egy 30 perces programmal segít „lejönni” a telefonról. Napi szinten nem igényel sok időt, és azt sem ígéri – nem is kell – hogy a végére teljesen telefon- és közösségimédia-mentes leszel. Bennem helyretett dolgokat, gyakorlati tippekkel segített, és már önmagában a képernyőidőm megdöbbentő volt – itt valóban hasznos időt lehet felszabadítani!

Önismeret

Tizenöt évvel ezelőtt nevettem rajta, biztos voltam benne, hogy remekül ismerem magam, nincs szükségem arra, hogy ezzel foglalkozzam. Aztán ahogy múlt az idő – talán az egyre több tapasztalat miatt – ismertem fel, hogy nagyon sok mindent nem tudok magamról. Nagyon alapvető dolgokat sem: hogy mi motivál, mi visz előre, mi tölt fel. Mi az, amit negyven körül valójában szeretnék elérni az életben, és mi az, amit jobb, ha elengedek, mert idegen tőlem. Egy csomó tesztet és gyakorlatot megcsináltam: többek között a DISC tesztet, és a 16 Personalities tesztet. Idetartozik a színtanácsadás is a vele járó beszélgetéssel, és a legjobb volt Mark Gungor Flag Page tesztje, bár ez utóbbi nem ingyenes. Olvastam pszichológiai témájú írásokat, és próbáltam felismerni az erősségeket és hibákat a kommunikációmban és a mindennapjaimban

És mindezt mikor…?

És akkor most azt kérdezed, jó, de mikor? Mikor legyen időm minderre? Nem tudom megmondani, hogy a te életedbe hogyan fér bele ez. Én konkrétan leültem egy órarenddel, beleírtam minden teendőt, aminek muszáj volt beleférnie, és megpróbáltam az üres perceket feltölteni. Mert vannak, mindenkinek az életében vannak olyan percek, amit szimpla időpazarlásra fordítunk. És ami nagyon fontos: merjünk segítséget kérni! Döntsünk magunk mellett, döntsünk úgy, hogy megérdemeljük, és ne féljünk, ne szégyelljünk kérni.

Nekem ahhoz is kellett az az önismereti út, amit január óta végigjártam, hogy ezt felismerjem. Még egyszer hangsúlyozom, hogy nagyon szerencsés vagyok, mert volt lehetőségem ezt az időt főállású anyaként tölteni. Bár azt nem mondom, hogy nem dolgoztam, de nem úgy, mint korábban, beosztottként munkahelyen napi 8+ órában. Ezért tartott ez a folyamat csak nagyjából kilenc hónapig. Ha kevesebb idővel és több stressz mellett végzem, akkor nem tartanék itt negyven évesen, de lehet, hogy negyvenegy évesen már igen. Nem kell mindent csinálni és főleg nem mindent egyszerre. Már az is segít, hogy betervezel valamit, és látod, hogy a következő napokban mikor tudsz magaddal foglalkozni egy kicsit. És kell hozzá bátorság is.

Én most ott tartok, hogy azokra az irigyelt, helyükön lévő negyven körüli nőkre, akikre korábban úgy néztem fel, mint akiknek a helyzete elérendő cél számomra, most már úgy tekintek, mint nőtársakra. Akik feltehetően végigküzdötték a saját útjukat, és most már tudják azt, amit én is megtanultam. Azt, hogy ez az út nem ér véget, sőt bizonyos értelemben most kezdődik. Hálás vagyok ezeknek a nőknek, hogy megmutatták, hogy lehet kiegyensúlyozottnak lenni negyven felé is. Hogy megadhatjuk magunknak azt, amire nekünk van ehhez szükségünk, és végig lehet járni az utat – aztán folytatni tovább.

Köszönöm, jól vagyok. Ki merem mondani, hogy ismerem magamat, és tudom, mi az, és meg is tudom adni magamnak, amire szükségem van. Nem mindig azonnal, de látom a megoldásokat. Ha úgy érzem, segítséget, támogatást kérek hozzá. Ha elfogy az erő, tudom, hova forduljak. Lehet, hogy negyven éves korra kevésnek tűnik ezt elérni – én elégedett vagyok vele.

0824.jpg

Amikor túl korán ér véget

Nagyjából másfél éve diagnosztizálták nálam a korai petefészek-kimerülést. Ez az állapot – mert betegségnek nem szívesen nevezem, nem érzem magamat betegnek – körülbelül minden 100. nőt érint. Gyakorlatilag azt jelenti, hogy a változókor és a menopauza már 40 éves kor előtt bekövetkezik. Hívják korai petefészek-elégtelenségnek is, lehet választani, melyik hangzik rosszabbul. Az angol elnevezés (premature ovarian failure) rövidítése, a POF talán a legkevesebb negatív tudattársítást hordozó kifejezés magyarul.

Mi állhat mögötte?

Az okok között leggyakoribb a genetikai eltérés, érdemes tehát tudni, hogy anyánknál, nagyanyánknál mi volt a helyzet ezzel kapcsolatban. Én tudtam, hogy nálunk van hasonló történet a családban, számítottam is rá, na de azért nem ennyire korán. Harmincnyolc múltam, és pajzsmirigy-gondok miatt került sor nálam a teljes hormonpanelt vizsgáló vérvételre.

Az eredmény alapján az orvosom egyenesen – és számomra kissé nyersen – közölte, hogy ez bizony korai petefészek-kimerülés. Ugyan ciklusom még volt, de nem olyan szabályos, mint korábban, és már nem mindben volt peteérés. A vizsgált ciklusban például egyértelműen nem. Visszagondolva, a szabályosság már egy évvel azelőtt sem állt fenn. Egy alkalmazás segítségével pontosan vezetem a menstruációmat, meg tudtam mutatni az orvosomnak. Egy évvel azelőtt szerinte még belefért a normálisba a pontatlanság – lehet, hogy a hormonvizsgálat már akkor kimutatta volna.

Sem szakmabeli nem vagyok, sem kutatást nem végeztem ezzel az elváltozással kapcsolatban. Nem a biológiájáról, hanem a lelki oldaláról szeretnék tehát írni. Arról, hogy hogyan érintett engem, hogyan dolgoztam fel és hová jutottam a diagnózis óta eltelt másfél évben. Úgy gondolom, sokan lehetünk, akiket megrázott, amikor ezzel szembesültek, a neten mégsem találni érintetteket, beszámolókat, sorstársakat ebben a témában. A ciklusunkról, a női működésről és annak kezdetéről még csak esik szó. Arról is, hogy az ereje teljében működő női ciklust hogyan zárjuk el és tartsuk titokban a külvilág előtt. A végéről, az elmúlásáról azonban nem hallani, a menopauza tabutéma. Sokan örülnek, megkönnyebbülésként élik meg, hogy végre vége, hiszen csak nyűg volt.

Igen, vannak kellemetlenségei, de az életünk része, a termékenységünk jelzője, egy állandó körforgás, ami csak a miénk, nőké. Ha innen közelítjük meg, akkor egy szép, élettel teli dolog ez, aminek az elmúlására fel kell készülni. A maga idején meg lehet élni egy teljes kör lezárásaként, és új szabadságként lehet tekinteni az utána következő évekre.

20190822.jpg

A neten keresgélve a nálam is fiatalabbak között találtam érintetteket. Vannak nők, akik már a korai harmincas éveikben szembesülnek ezzel a diagnózissal, még gyerekvállalás előtt. Mások esetleg épp akkor, amikor már aggódnak, hogy nem jön össze a baba. Az ő helyzetük az enyémnél még sokkal nehezebb. Nekem szerencsére van három egészséges fiam, és  ennek ellenére ért sokkhatásként a diagnózis, amit csak nagyon nehezen dolgoztam fel.

A menopauza lelki része – kérdések válaszok nélkül

Hogy mit is éreztem? Olyan volt, mintha valamit elvettek volna tőlem, mintha idejekorán elvágtak volna egy fontos szálat az életemben. Átlagosan 51 évesen következik be a nőknél a menopauza, valamivel korábban a petefészek kimerülése. Én – mivel tudtam a genetikai előzményeimről – arra számítottam, hogy 40 körül lassan elkezdem majd észlelni a tüneteket. Utána szépen, fokozatosan lezajlik a folyamat, és néhány év múlva lassan elmúlik majd a ciklusom. Lesz időm elbúcsúzni tőle, és a női lét minden szépségével együtt megélni ezt az oldalát is. Nem ismertem pontos adatokat, csak a diagnózisomkor néztem utána: az átlagosnál 13 évvel korábban jött el nálam ez a pillanat.

Úgy éreztem, mintha ez a tizenhárom év kiesett volna az életemből. Kétségbeestem.

Most akkor öreg leszek? Mi következik ezekből a hormonális változásokból? Milyen az a nő, akinél amúgy átlagosan, normálisan következik be ez? Nálam tíz évvel idősebb, tehát akkor rövid időn belül én is ötvenesnek fogok kinézni? Megőszülök és megereszkedik a mellem? Mikor ér el a végleges menopauza? És mi van a nőiességemmel? Mitől, meddig nő a nő? Milyen a nő, ha terméketlen? 

Sose leszek újra energikus? És a gyerekeim? Hatéves a legkisebb, nem nagymamakorúnak kellene lennem, hanem egy fiatal anyukának! Üresnek éreztem magam, feleslegesnek is és elveszettnek.

Van segítség

Bőgtem egy nagyot az autóban az orvosi rendelő előtt. Aztán hazajöttem és hosszan bőgtem a páromnak is. Tényleg mélységesen kétségbe voltam esve. Gyászoltam a kiesett tizenhárom évemet, a hirtelen tudatosuló hormonális változásokat, és még így három gyerek után is a termékenységemet. Hogy akkor se lehetne már gyerekem, ha negyven felett hirtelen úgy döntenénk, hogy kell még egy. Haragudtam mindenkire, akinek ez megy. Próbáltam magyarázni, mit érzek, miközben, hallva magamat, a racionálisabb részem érezte, hogy kívülről érthetetlennek, logikátlannak hangzik. Bólogattam a párom érveire: nem ettől vagyok nő! Valójában nem vesztettem el az éveket, csak a petefészkeim merültek ki hamarabb. Ettől még én annyi vagyok, amennyit a naptár mutat. Az eszemmel elhittem, de belül nem ezt éreztem.

Lassan kerültem egyre depresszívebb állapotba nemcsak emiatt, más nehézségek is voltak akkoriban az életemben. Érdekes, hogy épp kilenc hónappal később jutottam el arra a pontra, hogy most már megkeresek egy pszichológust. Beszélgettünk a nőiségről, nőiességről, a menopauzáról és más aspektusokról, kerestem a válaszokat a kérdéseimre. Egy fél évet jártam hozzá, és bár azt még most sem érzem igazán, hogy megtaláltam volna, hogy ki vagyok én, mint nő, ezen az úton még fejlődnöm kell, mégis nagyon sokat adott. Megerősített és segített elfogadni, sőt szeretni magam így is. Már rá tudok nézni a testemre a tükörben. Az arcomat még szépnek is tudom látni. Rengeteget tanultam magamról, hosszú önismereti úton járok azóta – a végén még kiderül, hogy hálás is lehetek majd, hogy így történt.

Tudatosan figyelem magam

Hol tartok most? Teljesen bizonytalan ciklusom van hosszú szünetekkel és kiszámíthatatlanul. Maga a menopauza még a jövő zenéje. Amikor még jól működtem, sosem volt PMS-em, nem ismertem a menstruáció előtti ingerlékenységet, vagy csak nagyon enyhén. Most nagyjából három-négy hetente az őrületbe kerget, pedig lehet, hogy nem is jelzi előre a menstruációt. Hatalmas önuralmat igényel úgy viselkedni ilyenkor, hogy a környezetem el tudjon viselni. Igazságtalan, hogy amikor a ciklus már megszűnőben van, akkor a hozzá kapcsolódó kellemetlen tünet csak egyre erősödik! 

Volt egy több hónapos időszakom rendszeres hőhullámokkal. Nagyon kellemetlen, amikor bárhol, bármikor egyszer csak lever a víz, vagy úgy ébredsz éjszaka, mintha rémálmod lett volna. Egy ideje megszűnt, de nem tudom, örökre-e, vagy még számítsak rá?

És ott a lelki része. Még mindig szükségem van rá, hogy helyre tegyem magamban a nőiség, nőiesség fogalmát. Rájöttem, hogy korábban sosem gondolkoztam ezen. Nem fogalmaztam meg magamban, hogy mit jelent számomra a női lét, mégis úgy érzem, hogy most elvesztettem. Már épül bennem egy újabb nő, aki a ciklusa és a termékenysége nélkül, menopauza után is nő. Dolgozom rajta.

0822.jpg

Ha érintett vagy – beszélgessünk erről! Te hogy éled meg? Legyen téma, lépjünk ki az árnyékból, ne szégyelljük magunkat, fontos, hogy halljanak róla mások is! Kérdezd meg anyukádat, nagymamádat, náluk mikor jött el ez a pillanat, mit tudnak a többi női felmenőjükről? Ha annyit elérek, hogy létrejön néhány generációk közötti bensőséges beszélgetés, és mindenki, akiben felmerül a gyanú, kér egy hormonvizsgálatot – akkor már érdemes volt megfogalmaznom ezt az írást. 

Színtanácsadáson jártam

Ez az évem erről szól: önismeret, önkeresés minden formában. Belefér ebbe témába illő könyvek olvasása, pszichológus, a hétvége, amiről meséltem vagy csak simán a tudatosan magamra fordított idő. Az önismeret nemcsak a bensőre vonatkozhat, az is fontos, hogy a testi adottságainkkal, értékeinkkel tisztában legyünk. Az önszeretet kemény dió, és még én is messze vagyok attól, hogy elérjem. Arra gondoltam, hogy ha megtanulom, mi az, ami nekem biztosan jól áll, ami kiemel és nem elnyom, ami engem hangsúlyoz ki és nem azt, amit viselek, akkor talán tehetek egy lépést, ami közelebb visz magamhoz és az elfogadáshoz. A színtanácsadás jó eszköze ennek: a lényege, hogy rengeteg színes kendő segítségével megtudhatod, melyek azok a színárnyalatok, amik a legjobbat hozzák ki belőled, amikben felragyog az arcod.

0531.jpg

Kép forrása: www.holyduck.hu (Faluhelyi Fanni fotója)

Több képzett tanácsadó honlapját megnéztem, megkérdeztem az ismerőseimet is, hogy ők kinél jártak, és végül, mivel fontos számomra a fenntartható divat, szempont volt a tanácsadó hozzáállása is, így Mengyán Esztert választottam. Ő biztosan nem fog vásárlásra ösztökélni, hiszen maga is a minimalizmus és a minél környezetkímélőbb öltözködés híve, mi több, a téma vezető bloggere, övé a Holy Duck blog. Vagy ha eleve azzal a tervvel mész, hogy a következő vásárlásodat már a színtípusod ismeretében oldd meg, abban környezettudatos tippekkel segít, ami számomra nagyon sokat nyomott a latban. Gyakran látom hasonló tanácsadók esetében, hogy segítenek az ügyfeleiknek fast fashion üzletekben vásárolni, vagy a honlapjukon biztatnak újabb és újabb vásárlásra, itt ettől biztosan nem kellett tartanom. Időpontot egyeztettünk tehát, és egy esős májusi napon találkoztunk. Kicsit izgultam, több dolog miatt: egyrészt Eszter személye miatt, mindig izgalmas megismerkedni valakivel, aki számomra ismert és követendő ember, akinek a blogját, instagramját követem már egy ideje, de eddig még csak fotókon láttam. Másrészt tartottam attól, hogy nem lesz könnyű hosszasan magamat bámulni egy tükörben, megterhel vagy taszít majd, és nem épp az önszeretet irányába visz el. 

Aztán nem lett semmi baj. Eszter kedves és közvetlen, és végülis az egyórás tükörbe nézést is sikerült játéknak felfogni. Az is volt! És természetesen nem is úgy kezdtük, hogy szia, ülj a tükör elé légy szíves. Beszélgettünk, elmeséltem, hogy miért érdekel a színtanácsadás. Sokan vásárlást előkészítő céllal mennek például munkahelyváltás előtt, vagy a meglévő ruháikat akarják átválogatni úgy, hogy biztosan az maradjon meg, ami jól áll. Eszter a vásárlással kapcsolatban is úgy segít, hogy ajánl fenntartható helyeket, magyar tervezőket, ahonnan biztosan nem gyerekmunkával készült tömegárut szerzel be. Én is tervezek egy nyári gardróbfrissítést, hiszen életemben először megyek fesztiválozni, utána pedig szeretném abszolválni az “egy évig nem veszek ruhát” kihívást. 

Eszter beszélt a színtípusokról is, képekkel illusztrálva az egyes évszaktípusok jellemzőit és azt, hogy kinek mi áll jól, és milyen, amikor a színtípusához egyáltalán nem illő ruhákat választ. Közben persze járt az agyam és folyamatosan próbáltam megtippelni, hogy nekem vajon melyik a típusom. Sokat gondolkoztam ezen már a színes 10×10 kihívás óta, és végülis arra jutottam, hogy nagyon hasonlítok Eszterre haj- és bőrszín tekintetében (bár a szemünk más, de ez másodlagos) úgyhogy biztosan én is nyár leszek. Mint kiderült, nem lőttem nagyon mellé – ezt a kendők döntik el. A beszélgetés után eljött a pillanat, amikor tényleg le kellett ülnöm a tükör elé, a hajamat és a ruhámat is letakartuk fehér leplekkel, aztán Eszter szép sorban kendőket pakolt elém. A hajra kitérek egy pillanatra – nyilvánvalóan befolyásolja az összképet, itt mégis kizárjuk a szempontok közül akkor is, ha természetes a színe. Leginkább a bőr számít, máodsorban a szem, és azt majd utólag állapítjuk meg, hogy milyen hajszín erősíti a kívánt hatást, mit tegyél, ha változtatni akarsz, vagy ha őszülsz.

0531-1.jpg

Kép forrása: www.holyduck.hu (Faluhelyi Fanni fotója)

Ugyan olvastam korábban mások színtanácsadási tapasztalatairól, de nem tudtam ténylegesen elképzelni a látványt, ahogy az egyik színtől felragyog az arcod, a másiktól elsápad, az egyik öregít, a másiktól betegnek tűnsz, de a harmadiknál a levegőbe csapsz és azt érzed, hogy ez az! Kicsit nehéz az arcodat és a hatást figyelni, és nem azt, hogy az adott szín tetszik-e. A fehérekkel kezdtünk, aztán az alapszínekkel (fekete, szürke, sötétkék, barna) folytattuk, hogy kiderüljön, a hófehér árnyalat nem az enyém, és fekete helyett is inkább sötétkéket hordjak egy elegáns alkalomra. Aztán csoportonként jött a többi szín: pirosak, sárgák, zöldek, lilák, kékek – majdnem az összes lilát elutasítottuk, és zöldből is kevés ment át, pedig nagyon szeretem a zöldet. Mindig igyekeztem kerülni a sztereotípiát, hogy kék szemhez kék ruhát kell venni, és tessék, a kéknek nagyon sok árnyalata állt jól. Kiderült, hogy meleg típus vagyok, a bőrömnek van egy sárgás, ha szépen akarom mondani, aranyos árnyalata, enyhén le is voltam barnulva. Kérdeztem, hogy ez nem vezet-e félre, nem sorolódom-e ettől melegebb típusba, mint amilyen vagyok, de Eszter azt mondta, azért barnulok így, mert ez a típusom, és visszajöhetek télen, de valószínűleg sápadtabban is ezek fognak jól állni.

Közösen kiválogattunk a több mint száz kendőből egy kosárra valót. Az nagyon hamar egyértelmű volt, hogy a nagyon élénk, tiszta, hideg színek nem az enyémek, ezekből egy sem volt a kosárban. Messze a legtöbb a tavasz típushoz tartozott, ezután jött az árnyalás. Két-három kendőt egyszerre kaptam, kontrasztokat és egy szín különböző árnyalatait, hogy pontosítsuk a típusomat. A végeredmény: világos tavasz, avagy tavasz-nyár vagyok. Hordhatok világos, élénk, meleg színeket, a kedvenc türkizemet, megbarátkozhatok a barack és korall árnyalatokkal, ékszerből inkább az arany, sminkből is a ruhákhoz ajánlott színek jöhetnek, és a hajam maradhat természetes, vagy meleg árnyalatokkal feldobhatom. Kaptam egy kártyát, amin szerepelnek az árnyalataim, vihetem magammal ruhavásárláskor, így megkönnyítve a dolgomat. Önmagában látva egy színt nem könnyű ugyanis eldönteni, hogy az hideg vagy meleg, és melyik évszaktípusba illik.

0531-2.jpg

Kép forrása: www.holyduck.hu (Faluhelyi Fanni fotója)

Örültem az eredménynek és a színeknek, kicsit tartottam tőle előtte, hogy pont a kedvenceim nem fognak jól állni. Kicsit sajnálom a lilákat, de belegondolva rájöttem, hogy eddig se igazán hordtam, inkább kiegészítőim (sapka, sál, fülbevaló) vannak lilák, és tulajdonképpen ha kedvem tartja, átvehetek egyes árnyalatokat a nyár típus palettájáról. 

És azóta? Még nem vásároltam a kártyámmal – kicsit várat magára a nyár – de már öltözködtem a szekrényemből a színtípusomnak megfelelően. Jobban látom, hogy mi az, amit nem kellene megtartanom, a sminkre is jobban tudok figyelni. A testalkatomhoz kapcsolódóan is kaptam pár tippet Esztertől, ezeket is igyekszem majd szem előtt tartani, és remélem, hamarosan elkápráztathatlak benneteket a teljesen hozzám illő öltözködéssel.