Gyalogolni jó!

Nagyon szeretek túrázni. Eljutni valahová úgy, hogy erőfeszítést teszek bele, és közben végignézem azt, ami mellett az utam elvezet. Túrázás közben ez általában változatos útvonal, terep és erdő-mező, de ha kevésbé látványos vidéken vezet az út, vagy éppen köd van és eltakarja a látnivalókat, akkor is szeretem. Minden évszakban: a legszürkébb novemberi időszakban is érdemes kimenni, megnézni azt, amit senki nem ilyenkor szokott megnézni, hanem ragyogó napsütésben. Voltam már mínusz hat fokban, hóban és ködben a Börzsönyben, amikor a Csóványosról nem a Dunakanyart, hanem a zúzmarás fák tetejét lajáehetett látni. Voltam sötétben és gomolygó, sűrű leszálló párában a Gulács oldalában, amikor éppen csak a lábam elé láttam a fejlámpám fényében – mindkettő maradandó élmény. Ez számomra azt jelenti, hogy nem pusztán a látvány az, amiért kimegyünk, és gyalogolunk. Az idő, amit ezzel töltünk, és a lábunkban másnap érzett kilométerek teszik értékessé.

osveny.jpg

Mi a helyzet, ha nem önmagáért a gyaloglásért vagy egy program, egy túra kedvéért megyünk, hanem egyszerűen csak közlekedési eszközként használjuk a lábunkat? Milyen gyakran megyünk valahová szándékosan gyalog? Tudom, nincs időnk, sietünk. Erling Kagge szerint egy nagyon érdekes paradoxon van itt elrejtve: valójában akkor rohan el mellettünk a tájjal együtt az idő is, amikor autóval megyünk valahová. Nem tudjuk megnézni, hogy hol járunk, mit látunk, mi van az út mentén és az milyen. És mivel tudjuk, hogy úgyis gyorsak vagyunk, egyik helyről rohanunk a másikra, több mindent elintézünk, és nem gondolunk rá, hogy biztosan mindre szükségünk van, és biztosan még ma?

Én sem tudom megoldani a napi logisztikában, főleg a város melletti faluban lakva, hogy rendszeresen gyalog intézzem a dolgomat. De mélyen átérzem, amiről a könyv ír. Mennyire fontos lenne ebben az értelemben is lelassulni, elég időt teremteni arra, hogy bizonyos távolságokat tudatosan gyalog hidaljunk át. Melyikünk tudná például lefordítani mai mértékegységre az „egynapi járóföld” kifejezést? (Aki hosszabb távokat túrázik, az tudja: 50 kilométer kényelmes tempóban 12 óra). 

walk.jpg

Mennyire elemi dolog a járás! Milyen alapvető felnőttként, és micsoda öröm, amikor a gyerekünk megtanulja egyik lábát tenni a másik után. Nem is gondolunk bele, hogy ez milyen adomány, amíg nem látunk valakit, aki a járás képességétől megfosztva él, vagy akinek nehezen megy. Mióta van sportórám, azóta követni is tudom, hány lépést tettem meg egy nap. Olvastam ezzel kapcsolatban kutatásokat és érveket – én nem azért állítottam be tízezer lépést célnak, mert a hatvanas években egy gyártó ennyit tűzött ki a vásárlóinak, és nem is ragaszkodom hozzá, hogy mindennap elérjem. Egyszerűen jó látni, hogy milyen egy nap, amikor megvan ez a szám, hogy érzem magam, hogy látom, mennyi aktivitás volt benne, fárasztó nap volt-e; és milyen egy olyan nap, amikor a közelében sem vagyok. Most már egész jól megtippelem a nap végére, hogy ez vagyok hány ezres volt – önismereti út is ez. És vajon hová vezettek az aznapi lépések? Mennyi volt benne a beltérben fel-le szaladgálás? Milyen talajjal érintkezett a lábam? Alig várom a nyarat, hogy újra fűhöz, földhöz szoktathassam. 

Kagge tudása és tapasztalata szerint a gondolkodásban minden testrészünk részt vesz, de életmódunk következtében az agyunk sokszor elveszíti ezt a kapcsolatot a fizikailag kevésbé aktív testrészekkel. A gyaloglás, a világ megismerése ezen a módon újra összekötheti őket. 

Gyalogolni, túrázni számomra mindig belső út is volt, átvitt értelemben is eljutottam valahonnan valahová. Erling Kagge könyve óta filozófiát is látok benne. Olvassátok el, és gyalogoljatok, sétáljatok, túrázzatok ti is! A legutóbbi túrámról hamarosan beszámolót is találhattok a Terepnyúl oldalon.

Úticél-ajánló: hosszú hétvége Tokaj környékén

A párommal nagyon fontosnak tartjuk, hogy a gyerekekkel töltött együttlét mellett párként, kettesben is szánjunk egymásra időt. Emiatt gyakran élményajándékot adunk egymásnak, vagy épp megbeszéljük, hogy a következő ajándékozós alkalomra mit találjunk ki. Van ebben egy-egy randi, mozi, koncertélmény, de van, amikor utazást adunk. És persze olyan is van, hogy egyszerűen megbeszéljük, hogy amikor a gyerekeket anyukámra tudjuk bízni, kapcsolódjunk ki egy hétvége erejéig valahol. 

A legutóbbi alkalom néhány hete volt Tokaj környékén, itt a kiválasztás, a szervezés volt az én ajándékom, a párom egy kupont kapott. A szállásunk Mádon volt egy nagyon kedves és csendes, új és kicsi hotelben. Mindössze húsz fős, és ez a februári hétvége eléggé holtszezonnak számít, így tényleg csend és nyugalom uralkodott. 

mad.jpg

Hiába kettesben megyünk, azért mindenhol azt nézzük, milyen lenne ugyanez gyerekekkel. Itt egy nagyon jónak tűnő megoldást láttam: a lobby/étkező helyiségből tágas terem nyílik, ahol le lehet ülni kávézni, borozni, beszélgetni, van kártyaasztal és csocsó, innen nyílik a terasz, és az attrakció: a terem jó része üvegpadlós, ugyanis alatta van a játszószoba, amibe így be lehet látni a gyerekekre.

Sötétben és ködben érkeztünk, első este csak egy vacsorára futotta az Első Mádi Borházban, ahová autóval mentünk, így a vacsoránál elmaradt a bor, de a hotelben pótoltuk a welcome drinkkel, ami itt nyilván helyi bort jelentett. Jellemző ránk, hogy nem a szálláson, pihenéssel töltjük az időt az ilyen hétvégéken. Nem kelünk korán, de reggeli után általában nekivágunk a környéknek. Ez most városnézős, autóval kirándulós alkalom volt: a környékbeli falvakat derítettük fel a lassan felszálló ködben, míg megérkeztünk a Bodrog partjára és végcélként Tokajba. Csendes volt a kisváros, de nyitva találtuk a múzeumokat, éttermeket. A helytörténeti kiállítás is szép volt, de amit igazán a figyelmetekbe ajánlok, az a Bormúzeum. Felújított épületben több szinten és minden érzékre hatóan mesél a bort szerető vagy az iránt érdeklődő embernek az ehhez kapcsolódó kultúráról, technológiáról, gasztronómiáról, a környékről és Európa borvidékeiről is. Kipróbálhatod, mennyire vagy képes  illatokat felismerni, vagy virtuálisan bejárhatod a Bodrog mentét egy szobakerékpáron ülve.

Miután magunkba szippantottuk a kultúrát, elhatároztuk, hogy megkeressük a Bodrog és a Tisza találkozási pontját. Nem volt nehéz, elég forgalmas közlekedési csomópontot alkotnak nemcsak vízen, de szárazföldön is. Mi úgy láttuk, hiába a Bodrog a kisebb, a szöget tekintve mégis inkább a Tisza folyik belé, és nem fordítva.

bodrog.jpgA sétában megéhezve ettünk egy-egy lángost, aztán felmásztunk a torkolat és a Tisza-híd felett álló kilátóhoz. Nem egy hosszas mászás, de szép kis kilátás nyílik még ilyen párás tél végi időben is, ragyogó napsütésben kifejezetten látványos lehet. Visszasétálva a városba nekem már nagyon nagy szükségem volt egy kávéra, amit a sétálóutcán található kávépörkölő manufaktúrában fogyasztottunk el – valóban helyben pörkölik a kávét, jó néhány fajtát kínálnak, hozzá néhány süteményt is. 

Visszasétáltunk az autóhoz, és most a másik irányba továbbhaladva egy kört alkotva indultunk vissza Mádra, de közben egy kitérővel még felkanyarodtunk a névadó Tokaj-hegyre is. Mivel adótorony áll a tetején, ezért autóval is megközelíthető – lelkes természetvédőként ellentmondásba kerültem önmagammal. Azt tartanám jó megoldásnak, ha csak korlátozott forgalom mehetne fel engedéllyel, de nekünk most jól jött, hogy nem csak turistaúton megközelíthető. Azért elraktároztam magamban, hogy egy napon az ösvényeken is felkapaszkodom majd.

A hétvégéből sajnos kimaradt a hírneves Gusteau étterem. Szerettük volna kipróbálni, és nem gondoltunk arra, hogy vasárnap zárva lehet, meglepve távoztunk a kapuból. Végül Szerencsen kötöttünk ki egy western étteremben, ahol a környék legkedvesebb kiszolgálását kaptuk, és bár nem fine dining, de nagyon jóízű vacsorát. Visszaérve kértünk a szobába egy üveg bort, megnéztünk egy vígjátékot és kipihentük a napot. 

bor.jpg

Másnap reggel jacuzzival kezdtünk. A wellness részleg nem nagy, de kellemes, a kis jacuzziból hatalmas üvegablakon, inkább üvegfalon át csodálhattuk az ébredő falut, és mellé még szaunázni is lehet. Csak a miénk volt hétfő reggel a hotel, ketten kaptunk reggelit – mivel előre érdeklődtem, külön készítettek számunkra vegetáriánus kencéket a péksüteményekhez – aztán kijelentkeztünk, és a mádi zsinagógához mentünk.

Már érkezéskor nézegettük, hogy mi lehet ez a szép épület, templomszerű, de mégsem az, tornya sincs, meg valahogy nem olyan. Kicsit olvasgatva Mádról és térképet böngészve rájöttünk, hogy ez csak a zsinagóga lehet, aztán azt is megtudtuk, hogy látogatható. A legjobb döntés volt, hogy nem hagytuk ki, mert olyan kulturális élményt kaptunk, ami maradandó. A zsinagóga mellett található rabbiházban vásároltunk belépőt, és a kedves hölgy, aki fogadott, kétórás idegenvezetést tartott. Ma már nem élnek zsidók Mádon, de a felújított zsinagóga és rabbiház él, működik, érezni az atmoszféráján is. Szálláslehetőséget, vallásgyakorlási lehetőséget, könyvtárat, kóser étkezést kínál, és emiatt gyakran igénybe veszik családok, csoportok. Megnézhettük a szép és építészetileg ritka zsinagógát és a rabbiház kiállítótereit is, és tényleg szellemileg feltöltődve távoztunk. 

zsinagoga.jpg

Ekkor már majdnem dél volt és hosszú út állt előttünk hazáig, ezért csak Szerencsen álltunk meg feltankolni némi csokoládéval. A felnőtteknek bort hoztunk haza ajándékba, a gyerekeknek csokit, ebből is látszik, hogy milyen jó környéken jártunk. És mint mindenhol, itt is azt állapítottuk meg, hogy érdemes hosszabb időre visszajönni, és más évszakban is, kerékpárral, Bodrogon hajózással, gasztrotúrákkal és gyerekprogramokkal.

Bizsergő zöld ujjhegyek

Rövid blogbejegyzés sok képpel: elkezdtem teljes erőbedobással kertészkedni! Nagy kertünk van, ez nem is fejezi ki igazán, szóval NAGY kertünk van. Elég, ha annyit mondok, hogy csak a zöldséges körülbelül 250 négyzetméter. Nagyjából mióta itt élek, próbálkozom vele, hol több, hol kevesebb sikerrel, a változó létszámú és korú gyerektől és a munka mennyiségétől függően. Idén változtatásokat tervezek, vettem és kölcsönöztem szakirodalmat, és az a tervem, hogy tényleg szuper kertet alakítok ki, színeset, virágosat, lepke-, madár- és méhbarát kertet, változatos és bőséges terméssel. (Jó ezt így március legelején leírni, remélem, a szezon végén nem csalódásról kell beszámolnom.)

Az első lépés nálam mindig a palántának való magok kis pohárba vetése lehetőleg már január végén, február elején – vagy valamivel később, ahogy sikerül. Előtte persze át kell nézni a meglévő készleteket, felmérni, mi jó még, miből mennyi van, mit akarok idén, mire van még szükség, és ezeket meg is kell vásárolni. A paradicsom, paprika, chili és padlizsán magjai már jó ideje sorakoznak az ablakban, és hétvégén végre kikeltek az első kis úttörők!

kert2.jpg

De nemcsak ők, a kertben is nyílnak az első korai hagymások, akik még nem, azok is dugják kifelé a kis zöld lándzsáikat.

kert5-001.jpg

kert4-001.jpg

Közben, ahogy nyilván ti is tapasztaljátok, rohamléptekben tavasz lett – nem, nem bíztam el magam ettől a néhány meleg naptól, lesz itt még rendes márciusi idő – úgyhogy a párom felmunkálta az ágyásokat, én pedig elkezdtem kockás papíron tervezni, aztán jöhetett a vetés. 

Szépen kimértem az 1,2 méter széles ágyásokat, és a mákkal kezdtem. Két ágyás tavaszi mák, ezt már februárban is lehetett volna, de végülis még csak pár napja van március. Köztük keskenyebb utak – az idei új koncepció része, hogy az utakat bevetettem lóherével. Eddig az egész zöldségest osztottuk sorokra, és csak a talpam szélességében letaposott részeket neveztük útnak a sorok között, de sok gondot okozott, hogy a fű, a gyomnövények sajnos nem tudják, hogy ott nem kéne nőniük. Most az a terv, hogy a lóhere majd nem hagy kinőni mást, viszont rá lehet lépni, és vonzza a lepkéket és a beporzó rovarokat. Ha learatjuk, jó a földre takarónövénynek, és a gyökere a talajban elkorhadva táplál.

kert1.jpg

A képen a két kis bögre tartalmazza a mák és a lóhere apró vetőmagjait, búzadarával elkeverve, ugyanis olyan aprók – mákszemnyiek, szó szerint – hogy így kézzelfoghatóbbak és egyenletesebben is vethetők.

Ahogy ezekkel az ágyásokkal készen voltam, körülnéztem és észrevettem, hogy a tavalyi helyén, némi gyom között hajt már az eper. Óvatosan körbekapálgattam a pici hajtásokat, nehogy valami bajuk legyen, és az ágyás köré húzott barázdába elvetettem három fej tavaszi fokhagymát. Szintén most tanultam, hogy a fokhagyma elriasztja a csigákat az eperágyástól.

Mi van még? Tavaly friss földet hordtunk az előkertben álló diófa alá, ebbe most elvetettem a fűmagot és megszórtam trágyával. Kiszabadítottuk a kerti csapot, és kicsit meg is locsoltam, amit elvetettem. Ma biztosan megvolt a szükséges kint töltött óraszámom az 1000 óra odakint kihíváshoz, és a kerti munka olyan, hogy mindig újabb és újabb teendőket juttat eszedbe. Nektek van kertetek?53297042_294206858191510_9149903266887237632_n-001.jpg

1000 óra a szabadban kihívás

Tudtátok, hogy az átlagos amerikai gyerek kevesebb időt tölt a szabadban, mint a börtönök lakói? A Child Mind Institute kutatási eredménye megdöbbentő: 4-7 percet töltenek a gyerekek szabad játékkal a levegőn naponta átlagosan, míg a különböző képernyők előtt 7 órát!  A kutatás 12000 szülő részvételével 10 országban zajlott, 5 és 12 év közötti gyerekeket vizsgáltak, és a teljes csoportra nézve az az eredmény született, hogy a gyerekek egyharmada 30 percnél kevesebb időt tölt odakint naponta. 

1000_hours_outside.jpg

Több cikk is foglalkozik a témával főleg angol nyelven, magyarul a Zöldbolt oldalán olvasható egy összefoglaló és egy kihívás. A mozgalmat egy ötgyerekes michigani anyuka, Ginny Yurich alapította, aki blogján több cikkben is ír a szabadban töltött idő fontosságáról és a saját tapasztalatairól. Egy-két generációval ezelőtt még nem volt téma, hogy milyen nagy szükségük van a gyerekeknek a szabad levegőn töltött időre és játékra, hiszen az volt a természetes, hogy mindenki kint van. Ginny szembesült azzal a ténnyel, hogy az amerikai gyerekek évi 1200 órát töltenek képernyő előtt, és úgy döntött, ideje, hogy a kinti aktív órák felülmúlják ezt a számot. Hha 1000 órát sikerül egy évben elérni, az már nagy valószínűséggel a az ellenkezőjére fordítja ezt a helyzetet.

Magyarországon a Regio játék végzett ezzel kapcsolatban kutatást 2015-ben. Eszerint nálunk jobb a helyzet, a gyerekek 40%-a hétköznap is napi 2-3 órát tölt kint, ami legtöbbjük esetében az óvoda, iskola kertjét jelenti. Sokan kirándulnak is, aki megteheti, a saját kertjében töltődik fel. Évi 1000 óra napi átlag 2,7 órát jelent – ha ez az öt évvel ezelőtti kutatás ma is igaz, akkor a gyerekeink tulajdonképpen teljesítik a kihívást.

És mi, szülők? Mennyivel izgalmasabb lenne, ha a saját szabadban töltött időnkre kellene odafigyelnünk, aminek jó részében velünk vannak a gyerekeink is. A dolgos hétköznapokon, főleg télen kevés az esélyünk hozni a napi 2,7 órát, hétvégén talán pótolhatunk belőle valamennyit. Ha mindkét hétvégi napon 8-8 órát tudnánk odakint lenni – de szép is lenne – már majdnem összejön a heti mennyiség. Azért számolgatok magamban, mert rátaláltam az 1000 Hours Outside kihívás facebook oldalára és csoportjára is, ahol a tagok inspirálják egymást, ötleteket osztanak meg, és számolják az órákat. Ők januárban kezdték, és nagyon szépen haladnak! Mit gondoltok, megcsináljuk a magyarországi közösséget?

img_20160705_090748.jpg